Szerelmünk nevében

megszültél és gyilkosommá váltál
hogy védekezni tudjak, arra nem vártál
elhagytál, a szívem törted össze,
pedig hűséget fogadtál nekem örökre
szívem köré tövis koszorút fontál
megvártad hogy beledobbanjon, majd ott hagytál
nem emlékként őrizted köldök zsínorom,
hanem mint bitó kötelet hogy megfolytson
művészetté faragtál
majd felgyújtottál
darab kőböl szobrot formáltál,
majd porrá zúztál
hitet adtál
s megtagadtál
vértet adtál
s tőrként belém szúrtál
lendülő pallosként sújtottál tarkómra
égnek emeltél, s taszítottál padlóra
fájdalom könnyeimet meggúnyoltad
a sorsomat elvágtad
pedig csak élniakarás volt bennem
sajnálom hogy szerelemnek születtem
súlyos rögöket dobáltál rám, virág nem volt
temetésemen még a harang sem kondult
csak elkapartál-otthonom sekély sírhant
egyre szélesedő vértócsámban fürdesz boldogan
még koplyafát sem kaptam
azt akarod felejtsem el magam
és felejtsen mindenki
hihetnél bennem, de te el akarsz törölni
törött szárnyaimat levágtad,
nehogy begyógyúljon, nehpgy szárnyalhassak
megöltél,GYILKOSSÁ VÁLTÁL,
kiírtottál mindent, mi engem táplál
felém sem nézel, le sem köpöd a síromat
fájdalmas emlékként örzöm kínomat
majd abból kifaragom fejfámat
ha véletlenűl erre jársz akkor lássad
hogy mit tettél,
hogy mivel végeztél
hogy kínoztál is, nem csak megöltél
mit megöltél, kivégeztél.
utolsó kívánság?
szerinted baromság.
utolsó szó joga
nem volt enyém soha
némán csendben kellett meghalnom,
romok alatt-valamikor ez volt az én világom

és az a szerencsétlen: bárhová kap,
nem talál mást csak a darbjaimat
keservesen próbálja könnyeivel ragasztani
s a porból ismét az égbe magasztalni.
szerencsétlen hülye, tudja hogy lehetetlen
megmenteni halálba torkollott életem.
véres, könnyes verejték patakzik belőle,
szedegeti darabjaimat, s csak azt mormolja: "megölte...