Segitsetek
-
#1018
Gyönyörű kék szemét nem feledem,
Érintésére kínzóan emlékszem,
Hagyj szívem feledni,
Lelkem nem hagy pihenni.
Szeretném a múltat feledni,
A sok szépre nem emlékezni,
Mert így a reményt nem látom,
S az új szerelmet elfutni hagyom.
Ohh Istenek! Kérlek Titeket,
Vegyétek el tőlem az emlékezetet,
Vegyétek el az egész múltam,
Engedjétek hagy feledjem agyam.
Mert e szerelmet nem tudom túlélni,
S a sírba így mellé fogok feküdni,
Nem tudok józanul gondolkodni,
Nélküle nem tudok létezni.
Szeretnék mindent feledni,
Szeretnék új életet kezdeni,
De a tudatom Őt el nem engedi,
Nem tudom Őt elengedni.
Tudom békében kellene hagynom,
Hogy végre nyugalomban nyugodjon,
De meghasadt lelkem kiált felé,
S szívem feküdne le oda mellé.
E test s szellem nem teljes nélküle,
S mindenre képes volt Mellette,
De így magában csak egy porszem,
Mely nem képes semmire sem.
Ha el tudná Őt feledni,
Talán még tudna élni,
De halála összetört,
Kínzón meggyötört.
Szeretnék mellette feküdni,
S a föld alatt melegíteni,
Szeretném kezét fogni,
S a rideg koporsóban átölelni.
Nem szeretném egyedül hagyni,
S nem szeretnék egyedül maradni,
Istenek kérlek Titeket,
Csak Hozzá vigyetek!