Gabo#22968
Ha látom mögötte az építő szándékot, a magam részéről nem szoktam megsértődni azon, ha valaki kritikát ír, még ha az néha kicsit velősebb és töményebb is, mint amire az ember számít. Az első alkalom után még visszakérdeztem a miértre. Néhányan könyvön és az alapokon túl már meg is értettem azt.
Ha valakiből hiányzik az igény a fejlődésre, ha valaki nem tudja elviselni a kritikát, az ne tegyen fel képet olyan helyre, ahol véleményt kaphat róla. Ha pedig valaki mégis megteszi, vállalja azt, hogy negatív, vagy éppen nehezen lenyelhető véleményt fog kapni. Nem kell mindent és minden áron publikálni. (A neten két kattintásra van egymástól a NG fotósainak kiváló munkája és Gizike hétvégi buliján lőtt képei. El lehet gondolkodni rajta, hogy vajon melyiktől válik gazdagabbá a világ vagy az emberiség.)
A kritikából okulni kell, elgondolkodni rajta. Amiről úgy véljük, hogy hozzá járul a fejlődésünkhöz, azt meg kell fogadni, amit túlzónak érzünk, azt ésszel el kell vetni. Az önkritika sosem árt.
Ha az időm engedte, eddig is véleményeztem mások fotóit, pláne ha úgy éreztem, hogy az előnyére válhat a másiknak. Az egy másik kérdés, hogy erre mostanában csak ritkán tudok időt szakítani.
Azt hiszem elmondhatom, hogy ez a topik és a lakói is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy sokkal kritikusabban nézzek mind mások, mind a saját fotóimra. Megtanított látni a különbségeket.
Szóval a magam részéről továbbra is várom az értelmes véleményeket és tanácsokat. (Ha nagy ritkán eljutok addig, hogy képeket tegyek fel... ;o) )