Az igazság az, hogy nem kimondottan a művészi hatás volt a cél a képeknél, ezért aztán nem is vagdaltam meg őket. Az utómunka is azért merült ki a szokásos méretezésben. Amit szerettem volna elérni, hogy az áradás egy másik oldalát is meg tudjam mutatni, ne csak a drámai oldal legyen az, ami mindig előtűnik. Szándékosan kerültem a homokzsák pakolgatós beállításokat is.*
Valahol gyakorlásnak szántam a dolgot saját magam részére. Három egymást követő napon keresztül járkáltam ki az ártérre. Némelyik tárgyról készítettem több képet is, különböző időpontokban, különböző fényviszonyok között, különböző kép beállításokkal. (Szóval helyezkedtem is, amennyire a körülmények lehetővé tették.) Az elkészült 90 egynéhány kép felét aztán töröltem és a maradék is még meg lesz ritkítva. Ezek közül minden esetre úgy ítéltem, hogy talán ezek lettek azok, amik a leginkább megfeleltek azoknak a céloknak, amit el szerettem volna érni.
* Még mielőtt valaki érzéketlenséggel vádolna. Igaz, hogy borzasztó pusztítás az, amit a víz véghez vitt. De legalább néha akad olyan dolog, ami egy kicsit emlékezteti az embert arra, hogy milyen kis pórszem. A folyók már akkor is áradtak, mikor az őseink még csak a fákon csimpaszkodtak. Nem csak kizsákmányolni szabad a természetet, alkalmazkodni is tudni kell. Ha valaki ártérre építi a házát, akkor gondoljon az árvízre is. Sokan úgy tűnik, hajlamosak megfeledkezni erről.
