Helsingborg - AIK Stockholm Biztosítja pozícióját a Helsingborg
A tavalyi kilencedik Helsingborg jelenleg veretlen az Allsvenskanban, és mindössze egy döntetlenje van. A címvédő AIK Stockholm nem számíthat túl sok jóra.
Jól kapta el a bajnoki rajtot a hazai együttes. Tudják jól, hogyha az elején jól teljesítenek, az később meghálálja majd magát. A második helyezett Malmö FF hét pontos hátrányban van. Ráadásul két fordulóval ezelőtt 2-1-re legyőzték már követőjüket. A Stockholm sem lesz nehezebb ellenfél, így a három pont kötelező a számukra. Harminc mérkőzést vívtak eddig meg az AIK ellen, amiből tizenkét helsinborgi és tíz stockholmi győzelem született. Tavaly egy idegenbeli 0-3 után egy hazai 3-2-vel intézték el az AIK-ot.
A vendégek a tabella tizennegyedik helyén állnak és csak egyszer nyertek eddig. Jelenleg nem annak a csapatnak tűnnek, akik ez elmúlt évben bajnokok voltak. Ha nem kapják össze magukat gyorsan, könnyedén nagy meglepetés érheti őket.