-
#194396
Fiorentina - Cagliari
Mindkettő gólt lő / 1
Odds: 2.2
Két nagyon jó formába lévő csapat találkozik ma. Hétközi fordulóban a Fiorentina nagyon jó, és taktikus játékkal tudta legyőzni a Genoa csapatát. Ugye az a meccs 0-1 lett nekik, de könnyen lehetett volna 0-4 is. Csak a szerencsén múlott. Aznap az a Genoa harmat gyenge volt, vagy a Fio volt túl jó nem tudom, de a meccset nézve, semmi esélye se volt a Genoa csapatának. Na de koncentráljunk a mai összecsapásra. Az utóbbi 4 bajnoki meccsük mind két csapatnak nagyon jól sikerült, így jó formában, bizakodva várhatják a mai összecsapást. Míg a Cagliari a megnyerhető 12 pontból 12 pontot meg is nyert, addig a Fio csupán 1 döntetlent kivéve megnyerte 3 meccsét így ő is 10 pontot szerzett 4 bajnoki alatt. Tehát tényleg mondhatjuk, hogy kitűnő formában vannak mind a hazaiak, mind a vendégek. Most egymás ellen mérhetik össze tudásukat. Úgy gondolom, hogy a bukik kicsit benézték ezt a nagy oddsot, én 1.80 nál nagyobbat nem adtam volna, erre az opcióra. Lehet, így akarják becsapni a fogadókat, vagy esetleg tudnak valamit, amit én nem. Szerintem ilyen odds mellet nem lehet elmenni. Gólgazadag összecsapásra számítok akár 4-5 góllal. A hazaiak biztos, hogy befognak találni, és bízom benne, hogy ma sem hagyták otthon jó formájukat a vendégek, és így ők is. Tippem: 2-2 es igazságos döntetlen.
AIK - Malmö FF
Mindkettő gólt lő / 1
Odds: 1.57
Hát ezt jól elcseszte mind két csapat.. Előző fordulóban ha behúzzák a 3 pontot, most sokkal nyugodtabban készülhetnének az egymás elleni meccsre. De ez főleg a Malmőre igaz. Azért az AIK mégiscsak a 3. Hackennel játszott, na de hogy a Malmő nemtudta megverni a már biztos kieső utolsó elötti Örebro csapatát, ez nagyon könnyen lehet, hogy a bajnoki címébe került. AIK előző meccsén a Hackennel jatszott, akik 2 ponttal vannak elöttük. Előző fordulóban megvolt az esélyük, hogy megelőzzék a Hacken csapatát, de mivel 1-1 es döntetlenre végződött az az összecsapás, így megmaradt a 2 pontos előnye a Hackennek. Már egyik csapatnak sem a saját kezében van a sorsuk. Ők annyit tudnak csinálni, hogy megnyerik a meccset és imádkoznak, hogy az elöttük lévő csapat betlizzen. Amire valljuk be nincs sok esély, főleg a Malmőnál, akik ugye az Elfsborggal vannak nagy csatában, és az Elfsborg egy olyan csapattal játszik, akiknek abszolúte nincs már semmi esélyük, így számukra már nincs tétje a meccsnek. Na de nem nyerhet mind két csapat. Azt gondolom mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy behúzzák a meccset, és így könnyen kialakulhat egy adok-kapok, ami magában hordozza a Gól - Gól opciót. Nagyjából azonos tudású a két csapat, AIK otthon akárkire veszélyes lehet. Ezt ma meg is fogjak mutatni. Tippem:3-2 es hazai siker.
IF Elfsborg - Atvidabergs FF
Csapat Alatt/Fölött(Határ 2.5) / H F
Odds: 1.9
Nagyon egyszerű a képlet. Ha nyer az Elfsborg bajnok. Akkor is bajnokok, ha Malmő nem tud nyerni az AIK ellen, de nekik erre nem kell figyelniük. Véleményem szerint utolsó meccsükön az idénybe kicsit elfogják kényeztetni a közönséget, és egy gólzáporos meccsen fogják méltóan lezárni az idei évet, hogy aztán kezdődjön a nagy dínom - dánom, a bajnoki cím ünneplése. Az Atvidabergs csapatának már semmi tétje nincs a meccsnek. Kimennek, játszanak egy jót, esetleg bundáznak, csak hogy meg legyen a karácsonyi pínz is, azt ennyi. Még egy 2/1 es fordítósdit se tartok elképzelhetetlennek, de valószínübbnek tartom, hogy nemfog itt cicózni a hazai csapat, és még félidőben rúg 2-3 mat a vendégeknek, ezzel eldöntve a bajnoki cím sorsát. Pár hete a Helsingborgs is 3 mat vágott az Atvidanak, véleményem szerint, ez ma sem lesz másként. Ennek az amugy se túl acélós csapatnak simán fognak 3 gólt lőni. Tippem: sima, 4-0 ás hazai diadal.
GIF Sundsvall - BK Häcken
1X2 / 2
Odds: 1.95
gy újabb érdekes párosítás, ahol még mind két csapatnak van tétje. A Hacken ha nyerni tud, és a Malmő nem, akkor akár még a 2. helyre is odaérhet, de ha esetleg kikapna itt a Hacken, és az AIK nyerni tudna, aki amúgy a Malmővel játszik, tehát akkor a Malmő kikapna, és így még akár második is lehet a Hacken. Kicsit bonyolult, ezért inkább megmutatom:
1. Elfsborg 29 18 4 7 58p.
2. Malmö 29 16 8 5 56p.
3. Hacken 29 16 6 7 54p
4. AIK Stockholm 29 14 10 5 52p.
A Malmő játszik az AIK al, tehát tegyük fel, hogy nyer az AIK. Akkor 55p lesz, míg a Malmőnek 56, tehát a Hackenek nyernie kell, különben még akár még a 3. helyről is leszorulhat. Ha döntetlen, akkor mivel jobb a gól aránya a Hackennek, megelőzheti a Malmőt, és feljöhet a 2. helyre, de persze csak akkor ha nyernek. Ha nyerne a Malmő akkor minden marad így.
Szóval, láthatjuk, hogy nagyon bonyolúlt helyzet alakult ki így az utolsó fordulóra, így hiába van tétje még a hazai csapatnak is, ők csak abban az esetben lesznek biztos kiesők, ha a Syranska kikapna a mar tét nélkül játszó Kalmar ellen. Persze az esély megvan rá, de azért valljuk be nem valószinű. Jobb csapat a vendég gárda, ezt bizonyítja az eddig 29 lejátszott meccs is, és ezt ma is befogják bizonyítani. Nagyon kemény csatára kell számítaniuk, de ez a modern, gyors focit, játszó vendég együttes ezt is megfogja oldani, és véleményem szerint befogja húzni, talán az idény legfontosabb meccsét.