image-BD73_519E93E2.jpg
  • Dean Winchester
    #194095
    mu győzelmet nem teszek viszont a 2.5 overtől meg nagyon félek :D

    zrt-ről a mu-arsenal elemzés
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Van Persie egykori társaival csap össze

    Az angol labdarúgó-bajnokság 10. fordulója csúcsrangadóval indul, hiszen a Manchester United (2. hely) ősi riválisát, az Arsenal (6. hely) gárdáját látja vendégül szombat kora délután. A párharcnak külön pikantériát ad, hogy a hazaiak támadója, Robin Van Persie először lép pályára egykori kenyéradója ellen nyári átigazolását követően, s biztosak lehetünk benne, hogy fokozott figyelem kíséri majd a holland minden lépését.
    A Manchester United nem lehet különösebben elégedett a sorsolásával, hiszen egy négy nap leforgása alatt kétszer kellett megmérkőznie a Chelsea együttesével, ráadásul a hétvégén jön a következő rangadó, az Arsenal ellen. Az is igaz persze, hogy Sir Alex Ferguson tanítványai egy hete győzni tudtak a listavezető vendégeként, a hétközi Ligakupa-párharc során pedig csak tizenegyesekkel maradtak alul, így tehát jó hangulatban várhatják az Arsenallal szembeni Premier League csatát. A „Vörös Ördögök” keretében ráadásul Vidicen és Kagawán kívül minden alapember egészséges, így aztán az is elképzelhető, hogy az egy hete visszatérő Ashley Young újra kezdő lesz, a hétközi Ligakpua-meccsen nagyot hibázó Nani a kispadra szorulhat. Persze minden szem Robin Van Persie-re szegeződik majd szombaton, hiszen a holland támadó a nyár során éppen az aktuális riválistól került Manchesterbe, így számára különös fontossággal bír a szombat délutáni párharc, az egykori társak legyőzésének lehetősége. Ugyanakkor ha ez a tettre készség görcsösségbe fordul át, az még a hazaiak győzelmi esélyeit jócskán lecsökkentheti.
    Ezzel a ténnyel nyilvánvalóan az Arsenal is tisztában van, ahogy Arsene Wenger minden védője azzal is, hogy az egykori csapattárs mit, mikor és merre szeret csinálni a pályán. Ugyanakkor nem elegendő a vendégek számára szimplán kivonni a játékból Van Persie-t, a hétközi Ligakpua-fordulóban egészen parádés, 7-5-ös győzelmet arató fővárosiaknak elsősorban saját játékuk hibaforrásait kell, hogy lecsökkentsék. Az „Ágyúsok” ugyanis képesek arra, hogy úgymond saját magukat verjék meg, s látva a védelem várható összetételét, most sem lehetnek nyugodtak a klub szurkolói, hiszen a Sagna, Vermaelen, Mertesacker, Santos négyesben bőven benne van a baki lehetősége. Különösen úgy, hogy Wenger mester továbbra sem számíthat Diaby-ra, ami további rizikófaktort rejt magában. Elöl a hétközi, Reading elleni hosszabbításos diadal két ásza, Giroud, illetőleg Walcott könnyen szerephez juthatnak, ámbátor az is benne van a pakliban, hogy a pihent Lukas Podolski kap szerepet a francia menedzsertől. Szülessen azonban bármilyen döntés is a kezdőcsapat kapcsán az Old Traffordon 2006 óta nyeretlen Arsenal háza táján, kijelenthető, hogy győzni – avagy akár csak pontot szerezni is – csupán akkor tud majd a vendéggárda, ha hiba nélkül, tökéletes futballt bemutatva ténykednek 90 percen keresztül.