Ferrari23#113606
A Green Bay csapatának személyében a döntő egyik résztvevőjét látom. Erejüket jól mutatja, hogy két nagyon fontos mérkőzést is hozni tudtak. Az egyiken rommá verték a playofftól éppen hogy búcsúzó New York Giantsot, a másik pedig a Chicago elleni győzelmük. Az a Chicago, akik magasan nyerték a saját csoportjukat. Ezelőtt a két meccs előtt pedig éppenhogy kikaptak a liga legerősebb csapatától, a bajnoki cím várományosától és ott még csereirányítóval álltak fel. Most már a kezdő irányítóval lépnek pályára Aaron Rodgersel és ez nagyon sokat számít. A Green Bay védelmét is jóval erősebbnek tartom, mint a Philadelphiáét. Mivel a Green Bayt a döntőbe várom, így ezen a mérkőzésen is az ő győzelmükre számítok.