Nyugodjon békében
  • Marki
    #6
    Forrás: www.haon.hu

    Elhunyt Cserháti Zsuzsa
    Cserháti Zsuzsa, a hetvenes évektől napjainkig is több generáció által kedvelt ismert és elismert énekesnő meghalt. Az énekesnőt otthonában érte a halál.

    A művésznő kedden ünnepelte 55. születésnapját.

    Cserháti Zsuzsa a '70-es években tűnt fel, s rögtön élete első táncdalfesztiválján két dallal indulhatott, ami már akkor a szerzők Zsuzsa tehetségébe vetett komoly bizalmát és bizakodását jelentette. Táncdalénekesként óriási sikereket aratott, egyik legnagyobb slágere abból az időből a Kisfiam, amit - néhány más régi dallal együtt (Különös szilveszter, Én leszek stb.) Ezt követően szakmai rivalizálás, gáncsoskodás áldozata lett, s hosszú ideig nem jelent meg lemeze. A mellőzés évei azonban nem törték meg Zsuzsa zenébe vetett hitét, a siker pedig néhány éve visszatért hozzá.

    Először Horváth Charlie vendégeként énekelt újra a nagyközönségnek 1996 augusztusában a Kisstadionban, ahol azonnal kirobbanó sikert aratott. Még abban az évben megjelent Hamu és Gyémánt c. nagylemeze László Attila dalaival, amellyel díjak egész sorát nyerte, A mennyit ér egy nő c. stúdiólemez és a koncertalbum a következő évben pedig szintén óriási példányszámban fogyott. Szerepelt Leslie Mandoki Találkozások c. CD-jén, s korábbi dalait is kiadták újra.

    Cserháti Zsuzsa 1996-os visszatérése óta a közönség és a szakma változatlan odaadással hódol érett, különleges hangjának, tökéletes technikájának, dalai hangulatának, közvetlen személyiségének. Az eltelt három esztendőben Zsuzsa az összes komoly szakmai díjat (Aranyzsiráf, eMeRTon stb.), illetve közönségsikert (arany- és platinalemezek) begyűjtötte új albumaival, '97-es koncertje, amit a Kongresszusi Központban rendeztek meg, az Év koncertje lett.

    1999-ben, több év várakozás után jelent meg a BMG kiadásában Adj még a tűzből c. albuma, amely rövid idő alatt bearanyozódott. 2000-es Várj! c. lemeze szintén a lemezvásárlók nagy kedvence lett.

    Két év után, 2002 tavaszán újra stúdióalbummal jelentkezett a hazai popzene koronázatlan királynője, az aranytorkú Cserháti Zsuzsa. Az "Add a kezed" című lemez dalai hihetetlenül poposra sikerültek, köszönhetően a dalszerzőknek: Auguszt Báriónak (az AD Stúdió frontembereként Bárió írta a Nyári eső és a Páratlan páros című megaslágereket) és Menyhárt Jánosnak (a V-Moto Rockban számos sláger szerzője), valamint a zenei producerelésért felelős Czomba Imrének. (BMG)