2003. július 5-27
-
#203
Meg van elégedve az időfutam eredményével?
Alexander Winokurow: Nagyon. A nagy hőség ellenére jól éreztem magamat és az utolsó hegyen még egy kicsit javítani is, tudtam. Úgy gondolom, hogy ez volt a legjobb időfutamom amit valaha véghez vittem.
Korábban azt mondta, hogy ha egy percet kap az időfutamon Amstrongtól, az már nagyon rendben lenne. Ez a hátrány most viszont csak fél perc.
Alexander Winokurow: Azt, hogy én csak 30 másodperc hátrányban leszek Amstronggal szemben álmodni sem mertem. Ez is azt mutatja, hogy Lance egyáltalán nincs olyan formában mint előző évben volt. Az egyetlen aki egy teljesen más ligában játszott, az nem más mint Jan. Egyszerűen nagyot alakított. Én nagyon örülök a sikerének, hiszem még mindig nagyon szoros barátok vagyunk.
Lance, Jan és ön nagyon elmentek a konkurenciától. Az összetett győzelemért hármuk harcára számít?
Alexander Winokurow: Most úgy néz ki, de nem szabad a spanyolokat sem leírni. Mayo és Zubeldia a Pireneusokban hazai pályán lesznek, minden elképzeléhető tőlük. És Hamiltont sem hagyhatjuk figyelmen kívűl, aki az elmúlt napokhoz képest jobban néz ki. Iszonyatosan izgalmas lesz a folytatás.
A Pireneusokban milyen taktikát fog követni?
Alexander Winokurow: Ha a lábaim bírják, akkor minden esetre támadni fogok. Lance sebezhető, ezt ki fogom használni. S biztos vagyok benne, hogy Jan is meg fogja próbálni, és akkor még ott vannak a baszkok is. Egy nagyon kemény küzdelem lesz, amelyben részt fogok venni, és ha kell, akkor forszírozom is.
Jan Ullrich a Touron valami nagyot alakított. Először a nagy körverseny keretében sikerült legyőzni az időfutamban Lance Armstrong-ot. A ragyogó fellépésével jelentősen javított összetett helyezésén és feljött a második helyre. A szakasz után adott rövid interjújában elmondta, hogy „minden lehetséges”.
Hogy érzi magáz ez utána a fantasztikus győzelem után?
Jan Ullrich: Az időfutam nagyon nehéz volt, leginkább e miatt az örült forróság miatt. Iszonyatosan boldog vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ma képes leszek nyerni. Most már közelebb vagyok az álmaimhoz.
Amstronggal szembeni hátrányát 1:36-al csökkentette. Gondolta, hogy ez sikerülhet?
Jan Ullrich: Semmi esetre sem. Úgy jöttem ide, hogy egy jó versenyem lesz a Touron. Most viszont megnyertem egy szakaszt és először sikerült legyőznöm Lance-t az időfutamban. A mai nap egy álom. Igazából csak a következő évben akartam a győzelemért harcolni. Szóhoz sem tudok jutni.
De ön akár ebben az évben is megnyerheti a Tourt.
Jan Ullrich: Most jönnek a Pireneusok. Ez a csúcspontja a Tournak, mivel az elkövetkező négy nap iszonyatosan nehéz lesz. Egyenlőre élvezem a pillanatot és nem gondolok a holnapra. De ebben az évben minden lehetséges.
A pénteki időfutamon ismét megingott az „óriás” Lance Armstrong erneut. A szakasz után adott interjújában elismerte, hogy ma ismét egy rossz és gyenge napot fogott ki. Miközben ezért leginkább a nagy forróságot okolta.
Meglepte a mai időfutam eredménye?
Lance Armstrong: Az eredmény meglepett, nem számítottam ekkora hátrányra. Reggel még jól éreztem magamat, de az időfutam kezdetére már nem voltam annyira friss. Hogy kemény lett volna a számomra nem tudom. Ami viszont biztos, az-az hogy szenvedtem. Leginkább a második időmérő pont után, ugy éreztem inkább haladok hátrafelé mint előre. Nagyon szomjas voltam, mint olyan gyakran az idei Tour alatt. Azt hiszem, a rajt előtt többet kellett volna innom, hogy megakadályozzam a kiszáradást.
Tervezi azt, hogy a következő napokban támadni fog, különös tekintettel az utolsó elötti napon lévő időfutamra?
Lance Armstrong: Nem veszek tudomást arról, hogy a Nantes-i időfutamra milyen helyzet alakult ki vagy esetleg mi lenne fontos. Ma Ullrich nagy napja volt. De még itt van Vinokurov is, aki mindössze 51 másodperccel van mögöttem lemaradva. Nem az én tisztem támadni, amit nekem kell tennem, az-az hogy reagáljak ha megtámadnak.
Döntő szerepe volt a hőségnek?
Lance Armstrong: Ilyen melegben mindenkinek nagyon nehéz. Nincs olyan ember, aki ilyen körülmények között a maximumot tudja nyújtani, még akkor, sem ha kedveli a hőséget. Én igazából hozzá vagyok szokva még ennél nagyobb hőséghez is, így ez semmi esetre sem jelenthet hátrány. Viszont a Pireneusokban az időjósok szerint rossz idő lesz, ami viszont nagyon jó hír.
Hinault Winokurow-ot dicséri
Bernard Hinault úgy élvezi a jubileumi TDF történéseit, mint még sohasem. Mondta el a mai idő futam előtt az 5-szörös Tour győztes és a Tour szervezőbizottságának tagja. "A dráma, a sebesség és a még mindig nyitott végkifejlet, számomra igazi élménnyé teszi a Tourt", mondta Hinault.
A Tour-legenda igazán lelkesen nyilatkoztik Alexander Winokurow teljesítményéről: "Nagyon temperamentumos és erős támadásokat tudd vezetni." Hozzáfűzi: "Egyesek azt mondják, hogy nem képes megtartani ezt a formáját a harmadik hét végéig. Ha nem is, de mindenképpen sokkal erősebb lesz ezen a Touron keresztül." Arra a kérdésre, hogy sajnálnáe, ha Amstrong ötödszörre nyerné meg a TDF-t, és ezzel bekerülne az „Ötszörös győztesek klubjába”, Hinault válasza: „ Természetesen nem. Amennyiben Amstrong ötödször nyerne, akkor azt mindenképpen megérdemelné."
Jaja Rosé-ja
Laurent Jalabert szőlő tulajdonos lett. A "Gaillac de Rabastens"-t Corbières-ben a tegnapi időfutam helyszínének közelében állítják elő. Az egykori világranglista első, nagyon büszke egy „tökéletes rosé-ra”, így Jalabert. A vásárlásban döntő szerepet játszott, hogy a franciák kedvence ezen a környéken, Mazamet-ben él.
Rossz hangulat a CSC-nél
Csak nem csitulnak a kedélyek Tyler Hamiltons kulcscsont repedésével kapcsolatosan.
Nicolas Jalabert-nek is folyamatosan védekeznie kell a felmerülő támadásokkal szembe. A csapat főnöke pénteken immár másodszor mutatta meg Hamilton röntgen felvételeit, melyeken jól látszik a két hajszál repedés.
Ullrich: "Teljesen elkészültem az erőmmel, és közel állok a síráshoz. Egyenlőre élvezem a pillanatot és nem gondolok a holnapra. Még álmodni sem mertem, hogy ilyen előnyre tudok szert tenni a szakaszon Amstronggal szemben. Nem hittem, hogy nyerhetek. Ez egy iszonyatosan jó érzés”, voltak első szavai a győzelem után, amivel összetettben feljött a második helyre.
Amstrong: "Jan nagyon jó időfutamot mutatott be. Mindig is tudtam, hogy számolni kell vele. Ezzel a teljesítményével a legnagyobb favorittá vált ”
Forrás: index/Dk