• [NST]Cifu
    #8
    1.: A NASA STS programjának (az űrrepülőgép programjának) a költségvetését a G.W.Bush kormány szinre lépésével szinte egyidőben megkurtitották jópár milliócskával. A NASA-nak abból kellet gazdálkodnia, ami volt. Érdekes, hogy azt most valahogy senki sem emlegeti, hogy az elöző NASA-vezér főleg amiatt távozott, mivel nem értett egyett azzal, hogy az USA kormánya folyamatosan megkurtitotta a NASA költségvetését. Most persze a NASA farkán táncol mindenki, hogy lám, milyen óvatlanok voltak, meg ilyenek - azt meg kit érdekel, hogy 1/3-ad annyi pénz jut jelenleg az USA emberes űrkutatására, mint 1998-ban!

    2.: Az űrrepülés kockázatos dolog, ezzel tisztába kell lennie mindenkinek. Persze a sok okoska jön, hogy hát hogy engedhették fel ennyi hibával, meg ilyesmi. Hát ez akkora ökörség, mint ide nagykáta. Az STS a fellövése elött közel 300.000 alkatrészből áll, aki azt állítja, hogy elvárható, hogy ezek mindegyike megfelelően működjön, az egyszerűen nem ért a műszaki tervezéshez, ergo nem kellene beleszólnia...
    Az autómnak pl. nem ég a tolatólámpája (valami kontakthiba), mégsem mondom azt, hogy márpedig én ki sem állok vele az udvarról - pedig ez az autó max. 20.000 alkatrészből, ha állhat...
    Szóval az, hogy hány ezer hibával szált fel az űrrepülőgép, az csak a bulvársajtó fújja fel ennyire - minden egyes űrrepülésnél ezer és ezer hibás szerkezeti elemmel szálnak fel, mégsincs tragédia. Az STS-107-nél azonban sajnos olyan hiba lépett fel, ami a gép és a személyzet elvesztését okozta...

    3.: Az Oroszoknál is jellemzőek a műszaki hibák, csak ott nem sűrűn hozzák nyilvánosságra. Ha minden igaz, talán még idén felszál az első kínai űrhajós - na abban pedig mindenki biztos lehet, hogy ott aztán senki sem fog beszélni, ha esetleg katasztrófa történne...