Na, valaki magyarázza el gyorsan
  • Kolbasz
    #53
    A film két részből áll, amit a kék dobozba való belenézés választ el. Ha az első rész vesszük alapul, a cselekmény látszólag teljesen érthető, megszokott módon halad egy-két furcsasággal. A kék boboz után azonban látszólag minden összekuszálódik, és zavaros lesz, a karakterek neveket cserlének, minden más megvilágításba kerül. Azonban ha félredobjuk az első részt, és csak a másodikkal foglalkozunk, egy teljesen logikus, és követhető történetet kapunk. Csupán az időbeli ugrálások, és a főhős (Diane) képzelgései zavarhatnak meg bennünket, ám ha az apró jeleket (kék kulcs, hamutartó, hajviselet) megfigyeljük, teljes mértékben érthetővé válik a történet (egy apró kivételtől eltekintve, de erről később).
    Induljunk ki tehát a film második részéből. Ennek a története a következő: Diane (a szőke nő) fölébred egy mély álomból (netán a halálból?) a lepukkant lakásában. Azóta lakik itt, mióta nagynénje meghalt, hagyott rá egy kis pénzt, és most Hollywoodba jött szerencsét próbálni, ám nem túl sikeres: csak másodvonalbeli sorozatokban jut neki szerep, az is csak leszbikus barátnője, Camilla (sötétbarna hajú nő) révén.
    Így telnek tehát Diane mindennapjai, mígnem fölébred a szobájában tépett frizurával, és kopogtat a szomszéd, akivel lakást cserélt: az edényeiért és a lámpájáért jött. Elviszi az asztalon lévő hamutartót is (amelynek az időbeliség megállapításában lesz nagy szerepe), mely mellett ott a kék kulcs (erről kicsit később). A szomszéd közli azt is, hogy három hete nem látta, és keresték a nyomozók is.
    Mikor a szomszéd elmegy, Diane megáll a konyhaablak előtt, nekünk háttal, majd hirtelen megfordul, és az arcán látszik, hogy örül valaminek. Ekkor mutatja a kamera Camillát, aki ott áll Diane előtt. De Diane arca eltorzul, rájön, hogy csak hallucinált, a nő valójában nincs is ott! Ezután kávét főz, majd odamegy a kanapéhoz, amin Camilla fekszik meztelenül. Ekkor már Diane haja rendezett, a hamutartó az asztalon van, de a kék kulcs nincs: tehát ezek az események a fölébredés előtt történtek valamikor. Ekkor közli Camilla Diane-nel, hogy többé nem lehetnek együtt, és hogy már korábban el akarta mondani. Diane érthetően dühös lesz.
    Ezután következik az autós jelenet, melyben Camilla és a rendező, Adam Kesher ülnek egy autóban, majd annyira belemelegednek a jelenet próbálásába, hogy a rendező kiadja a „lámpa le, mindenki ki” utasítást. Azonban Diane ott maradhat Camilla kérésére. Ez a rész magyarázza a két nő kapcsolatának zátonyra futását. Camilla tehát már Adamet, a rendezőt szereti.
    Tehát a két hölgy szakított egymással, a miértet tudjuk, és a következő jelenetek meg is erősítik az okot. Diane a szobájában maszturbál egy rövid farmer shortban és egy szürke topban. Majd csöng a telefon, és ez után egy vágás következik. A következő képsorokban szintén folytatódik a telefoncsörgés, de már egy másik szobában (piros ernyős lámpánál piros telefon, mellette egy hamutartó – ennek később érdekes szerepe lesz), és bejelentkezik az üzenetrögzítő: „Szia, Diane vagyok, hagyj üzenetet!”- ez a szöveg is fontos. Azonban Diane fölveszi a telefont: Camilla az és közli, hogy az autó várja. Diane ekkor már estélyiben van, és indulásra kész. Ez illetve az ezután következő részek tehát ismét visszaemlékezések, melyet a telefoncsöngés indított el.
    Diane egy limuzinnal utazik (Újból visszaköszönnek az éjszakában haladó limuzin képsorai, mint a film legelején. A két autó rendszáma is ugyanaz.) az Adam Kesher házában tartandó partira. De az út mellett megállnak, és ugyanazok a szavak hangzanak el Diane szájából, mint amiket a barna hajú nő mondott a film elején: „mit csinálnak? Itt nem álunk meg!” De Diane-t Camilla várja, aki fölkíséri őt egy hegyi ösvényen a villába. A vacsorán sorozatosan megalázzák Diane-t (hibáztatják, amiért késik, Adam és Camilla bejelenti az eljegyzésüket, lesajnáló pillantásokat vetnek rá, és közvetítenek felé). A partin meséli el Diane korábbi életét. Ekkor tudjuk meg, hogy került Hollywoodba, valamint, hogy egy forgatáson ismerkedett meg Camillával, ahol ő játszotta a főszerepet. Diane-ről pedig a rendezőnek, Bob-nak (fontos név) nem volt nagy véleménye. (A partin föltűnik a Cowboy, a filmmaffia egyik embere is, aki kiköpi az eszpresszót a film első felében, és az a nő is, aki a film első részében Camilla Rhodes-ot alakítja.) Ekkor kikészül Camilla, felborítja a poharát, melynek csörömpölése egy újabb visszaemlékezésbe rántja a nőt.
    A következő képsorok Winkie éttermében játszódnak. Diane fölbéreli a szőke bérgyilkost, hogy ölje meg Camillát. A pénz, ugyanabban a táskában van, mint ami a film legelején a barna hajú nőé volt. A bérgyilkos azt mondja, ha megtörtént, a kék kulccsal fog jelezni. A pincérnőt Bettynek hívják. A pénztárnál ott áll egy barna hajú ember (aki a film első részében az álmaiban megjelenő fekete alaktól retteg).
    A következő képsorok szürrealisztikusak: föltűnik a fekete arcú csöves Winkie étterme mögött, kezében a kék kockát szorongatva, amit beletesz egy papírzacskóba, majd a földre ejti. A földön lévő zacskóból kimásznak a picire zsugorodott nyugdíjasok.
    Ezután Diane-t mutatják a lakásán immáron ismét tépett hajjal, este. Kopognak az ajtón, majd az ajtórésen bemásznak a nyugdíjasok. Előlük menekülve lövi fejbe magát Diane, és esik az ágyra (köntösben!). Ismét föltűnik a fekete arc, majd a záró képsorok Diane-t mutatják boldog Bettyként, illetve a mellette álló Camillát amnéziás Ritaként. A film legvégén a színházat láthatjuk, és ennyit hallunk: „Silencio!”
    Mint láthatjuk teljesen logikusan föl lehet építeni az első rész történetét. Azonban a szimbólumok megfejtése még hátra van.
    Kezdjük a fekete emberrel, mert ez kulcsa sok mindennek. Véleményem szerint a fekete ember, aki hajléktalanként ül Winkie étterme mögött, a hollywoodi társadalom szennyét és annak következményeit kívánja együttesen szimbolizálni. Ennek egyrészt részei a nyugdíjasok, akik csupán a társadalmat, azt a gazdag réteget képviselik, akik példát és így elvárásokat állítanak a pályakezdők elé. Olyan elvárásokat, amelyeket lehetetlen teljesíteni, és ez hajszolja öngyilkosságba Diane-t is. Az elvárások nyugdíjasként törtek be a szobájába, és hajszolták végleg őrültbe Diane-t aki csak úgy tudott megszabadulni tőlük, ha megölte magát. A kék kocka szintén a fekete ember szimbolikájának része. Megértéséhez szükség van az első rész színházi jelenetének ismeretére is, amelynek üzenete, hogy: „mindez csak hangfelvétel” – minden csak látszat, illúzió, nem valódi. Talán a kék doboz jelképezi azt a hollywoodi látsztatvalóságot, azt a rózsaszín világot, mely a felszínen húzódik, és amelyet mindenki lát: csillogás, gazdagság, boldogság. A kék doboz szép kívülről, ám mégis misztikus, és belenézve – a dolgok mélyére tekintve – feltárul a kegyelten igazság: „mindez csak illúzió!”
    Fontos szerepe van még a kék kulcsnak, ami Diane felébredésekor az asztalon volt, a hamutartóval együtt. Tehát mikor fölkelt, Camilla már halott volt. Ekkor jött a szomszéd, és vitte el a maradék holmijait. Miután elment, Camilla magába roskadva a kanapén, elkezdett visszaemlékezni: visszagondolt a régi szép időkre Camillával, a szakításukra, a partira, a bérgyilkossal való üzletére. Ebben a merengésben érte utol az este, amikor végső kétségbeesésében öngyilkos lett.
    Ez tehát az első rész története, ám egyetlen kérdésre nem tudom a választ: miért cserélt lakást a szomszéddal Diane? Valószínűleg azért, mert valakiktől félt. Kézenfekvő lenne a válasz, hogy Camilla halála miatt keresték. Ám a lakáscsere már akkor megtörtént, mikor Camillával még boldog volt a viszonyuk (ezt bizonyítják a visszaemlékezés képei). Tehát Diane-nek már akkor is félnie kellett valakitől. De kitől?
    És mi ez első rész? A kézenfekvő, és sokak által elfogadott válasz az lenne, hogy Diane álma, melyben a valós elemek fikcióval keveredve jelennek meg. Sok dolog támasztja alá az álom-elméletet. Például, hogy azok a szereplők, akik az életben ellenszenvesek voltak Diane-nek, vagy gyűlölte őket valamiért, azokat megalázó szerepekben tünteti föl, mintegy büntetésként. Például Adam, a rendező, aki miatt Camilla elhagyta Diane-t, az álomban egy looser, akit megcsal a felesége, és a maffia utasításait kényszerű végrehajtani. Camilla pedig amnéziásként alá van rendelve Diane-nek, segítségre szorul, majd kibontakozik kettejük között a szerelem. Coco, Adam anyja az álomban házmesterként jelenik meg. Bob, a rendező, aki a valóságban nem volt nagy véleménnyel Diane-ről, egy tehetségtelen figura, aki üres szavakkal magyaráz a szereplőválogatáson Diane-nek, de azt is csak felszólításra, hogy mondjon már valamit. A bérgyilkos, akit Diane Camilla megölésével bízott meg, szintén egy looser figura: kispályás, semmi sem jön össze neki (három embert öl meg egy helyett, és még a tűzjelző is megszólal). Diane önmagát pedig egy elinduló filmcsillagként ábrázolja (sikeres szereplőválogatás), akinek szép lakása van (az álom szerint élő nagynénjéé), és betéved hozzá a neki alárendelt, amnéziás Camilla, majd kettejük között kibontakozik a szerelem.
    Azonban ez a rész nem lehet Diane álma. Ugyanis mikor fölkel, keresi a szomszéd, és közli vele, hogy három hete nem látta. Három hetes álom? Olyan nem létezik!
    Ugye emlékszünk arra a részre, mikor az első részben Betty (Diane) és Rita (Camilla) belopóznak a házba, ahol Diane Selwyn lakik? Az ágyon pedig egy hulla fekszik. Ő lenne Diane? Lehetséges, hogy az álomban saját magát látja Diane hullaként? Elképzelhető, és erre más is utal: a film legeleje. A kamera arra az ágyra, és arra párnára közelít rá, amelyen Diane fejbe lőtte magát, illetve amelyen a hulla fekszik. Diane szemszögéből nézhetjük végig a fejbelövés előtti pillanatokat. Tehát elképzelhető, hogy Diane az álmot a fejbelövése utáni pillanatban, az élet és halál között vergődve látta. Azonban a halott nőn csak egy hálóing van, Diane pedig mikor fejbe lövi magát a film végén, egy fürdőköntöst viselt! Ráadásul a film elején a kamera lassú mozgással közelít rá a párnára, a film végén pedig Diane villámgyorsan lőtte fejbe magát. A két nő nem ugyan az! Ezt a feltevést is elvethetjük.
    Mi marad? Induljunk ki a Cowboyból. Ő nyit be az ajtón, és mondja azt, hogy: „ébresztő kislány!” De figyeljük meg pontosabban, hogy mi is történik! A kék doboz leejtése után hamarosan föltűnik az ágyon fekvő hulla. Azonban, ez nem az a nő, sőt, nem is halott. A fekvő alak egy fekete hajú, fekete estélyi ruhában lévő, élő (valószínűleg alvó) nő, akinek nem látszanak a testén az oszlás nyomai. Az ágy is rendezett képet mutat. Ekkor nyit be a Cowboy, és mondja azt a bizonyos mondatot. Majd ismét egy áttűnéses vágás, és megjelenik a halott nő ugyanazon az ágyon, a bőre oszladozik, szürke hálóruha van rajta, az ágyon pedig szivacsdarabkák látszanak. Majd vágás, a Cowboy becsukja az ajtót, vágás, és Diane fölkel a kopogásra. Tehát az ágyon három nő fekszik: az oszladozó hulla, a fekete ruhás nő, és Diane, aki fölkel. Ki a hulla? Nem lehet tudni! Ki a fekete ruhás nő? Talán Camilla? Ebben az esetben feltételezhető, hogy ő álmodik, a Cowboy rá bocsátott egy misztikus álmot, és szólt neki, hogy keljen föl! De nem ő kelt föl, hanem Diane! Camilla és Diane ugyan az lenne? A két személy egy skizofrén elme szüleménye? Konkrétan Camilláé? Ez is jól hangzik, alá is támasztható (pl. a két kocsi rendszáma ugyanaz, a két nő szájából elhangzó mondatok ugyanazok a kocsi megállásakor) de végképp képtelenség teljesen megmagyarázni. A történet második fele túlságosan is logikus ahhoz, hogy eldobjuk, és újraértelmezzük.
    Tehát akkor mi is a film? Azt tudjuk, hogy egy sorozatnak készült, melyből leforgattak egy pilotot. Végül nem valósult meg a sorozat gyártása. Egy év múlva újra elővették, és mozifilmet csináltak belőle. Ekkor Lynch azonban már teljesen máshogy gondolkozott, másképp látta az eseményeket. Leforgatták a hiányzó részeket, és elkészült a film, mely egy szándékos blöff. Többféle magyarázat is létezik, de teljesen logikusan egyiket sem lehet alátámasztani, mert Lynch szándékosan olyan hibákat tett a filmbe, ami ezt nem teszi lehetővé.