Irjon mindenki egy szot ugy, hogy az elözöekkel összeolvasva ertelmes legyen! Irasjelek hasznalata kötelezö! Kiveve a pontot.
  • Fantos
    #2378
    Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy telivér lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízű papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítő kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés előidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselővel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlődő egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elő szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltűnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idők során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsők és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élősködő apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esőkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a főszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történő emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetőségekről és sűrű csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelőtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlőinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszeműeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörű, viszont lágy és meglepően egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipőfűző hálózatának szóróanyaga és kenőolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegű képződmény, esetleg egy dalai láma csengettyűje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitől, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedliről átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettől még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyéből zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítőt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipő és két rojtos nadrág kiséretében, majd később elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színű a térdharisnyájának a gumija, és lengőbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprők tudta nélkül a második öltözőszekrénybe a seprűk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szőnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illő áhitattal helyezte a láncfűrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelőzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert ők semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövőbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerőszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt ősi szokásaihoz hű borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedő területen, de sokszor csak elemi erejű csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedző lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverő jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tőle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülű nőstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen előnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhető kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhető penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követően felmerülő viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerű támogatását megelőzően néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fűnyírás előtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstől elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdtek minden ősszel, mert mindig ilyenkor van szükségük egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan felkelve kitekintenek az ablakon és milliónyi apró falevelet fúj a szél a keleti vidék hűvös és zord levegőjében és kellemes fingszag terjeng minden egyes alkalommal, amikor elszarja a lenti ventillátor magát, de gondoljunk csak bele, mennyire nehéz lehet folyton ezt a súlyos és mégis kellemes feladatot végrehajtani, miközben elszántan és büszkén menekülünk az üldözők és a mozgássérültek felbőszült édesanyjai által gyúrt rétest köpködő, valamint sötétben rétest hajigáló őrült BKV-ellenőrök ferde pillantásai közepette, amikor hirtelen előrántotta a sündisznót, és leborotválta a cerkáját és a hónalját is és az összes szőrt a seggéről, így megtörtént az a felejthetetlen esemény, amire méltán számíthatott minden szűz anyától született omen ellenére, hogy másnap reggel korán ciánt találtak egy elhagyott disznóólban, három félbevágott egér és egy negyed öszvér társaságában, így elhatározták, hogy soha többé nem fognak kezet idegenekkel és minden földönkívülivel, hanem megfogták a legnagyobb faszú indiánt, aki régóta büszélkedhetett egy komolyabb géppityuval, így szemenlőtte azt a félnótás hattyút, amely tökéletesen utánozta Tong-pót, aki rendkívülien lenyugtatta az összes nyugdíjast minden bankrablás alkalmával, majd felkapta a vasvillát és belevágta pontosan a két szeme közé, aminek következtében bepált a lába ujja minden négyzetcentiméternyi bőre, ami valaha sima és szőrtelen volt, miután egyszer leborotválta minden egyes szőrrel megáldott testrészét, ezután megfogta a szomszéd víztartályának csapját, ami teljesen szaros volt a múlt hét elején, ezért le kellett nyalni róla a nem éppen étvágygerjesztő fekáliát, de ennek a gusztustalan aktusnak volt egy áldozata, mégpedig Balázs legutolsó gyermeke, aki már régóta idegesítette az egybegyűlteket és ezért lemészároltatta az összes lábujját azzal a feltétellel, hogy megfogják egymás cipőjét, amely évek alatt számtalan szaron taposott át, majd a szaggal együtt beletették egy borítékba, és feladták Zámbó Árpád családjának adományként, aminek nagyon örültek az adóhivatalnál, hiszen így csomó esetben rengeteg kedvezményt kapott a legnagyobb meglepetésére szabályosan közlekedő részeg ember, aki Balázs mellett a legnagyobb ívben szarta le az összes barnaszemű nyáladzó villalakót, akik éjszakánként kísérteteket hajkurásztak a villa folyosóin, majd vibrátorral kevergették a mazsolás pudingot, ami nagyon finom lett volna, ha a mama nem önti bele a forró lekvárt, amit keddenként bepuszilt ebéd után, miközben unottan olvasta kissé gyűrött és megfakult Stephen King által leköpött és lehányt magazint, amit még a cudar szél hozott a bódé közelébe, ahol valamikor Pista bácsi árult még régen három órán át a piacon szotyolát, de gyorsan abbahagyta, mert jöttek a villalakók, és röhögve megnyúzták az összes cigányt vacsorára, bár furcsa módon a maradék benzinnel nem csak autóik feltankolására törekedtek, hanem lelocsolták mindegyik óvatlan felhasználó székét, majd egy hatalmas satuval kilapítottak három hajléktalant, és megnézték egyben, hogy milyen hasznos dolgokat hajthatnának kettőbe, vagy háromba, esetleg négybe, netán nyolcba verítékes munkával, miután feltelepítették a legújabb Winampot, amivel pornó nézésére is kényszeríthetik az ártatlan tizenéves kisiskolásokat, akik rendesen meg szokták csinálni a leckét, mert különben a tanár nem ad pirospontot az összegyűrt papírrepülőkért, amiket önként vert meg Micimackó, miután a Micro$oft beperelte Róbertgidát, mert illegális Windowsokat árult, és megbaszta az USA összes elnökét, mert gyerekkorában folyton kipisilt minden biliből, amikor mindenki más a reggelijét fogyasztotta, ezért büntetésül éjszaka ugrálnia kellett a garázsban a rozsdás lapátok és gereblyék között, miközben kint a cigányok lelopták a szomszéd autójának kerekéről a gumikat, amivel tetemes, harmincnyolclábú legyeket megfélemlítően zümmögő Yamaha szintetizátort ütöttek, mert a náci barátaik leszarták az összes billentyűt, így nem lehetett rendesen legépelni a tizenhárom kukásautó rendszámát, ezért kibaszottul ideges földönkívüliek herélték ki őket egy kommandós segítségével, akinek nem nagyon tetszett, hogy az anyósa naponta sodrófával seggbekúrja, mert Wing Rockling olyan nagyon erősen ütötte N.E.O.!!!-t, mert az sg.hu-n összevesztek valamin, ezért kidobta az ablakon a Libákra, akik megették az összes rozzantfaszú bádoghuszár lábának a borítását, mert attól Wing Rockling sokkal büdösebbet érzett a segge alatt lévő csatornából, amiben annyi döglött Wing Rockling baba szopta a kedvenc műfaszukat utánzó cumit, amelyet minden kurva megcsodált miközben napi maszturbációjukat végezték sietve, mert Maya Gold pináját például nehezen lehetett kinyalni, mert gyakran megbaszta Jackie Chan lova, aki mellékállásban fodrász, és ha esténként nem ehet krumplistésztát, akkor nagyon álmos és morcos lesz reggel iszogatás után, persze csak ha nincs friss májashurka ebédre, de akkor olyannyira büdös lesz a konyhában, hogy még a legjobb görény is megszégyenülve kullogott volna ki a kukába a családjához, hiszen brutális módon megerőszakolták a bűzmirigyét, mert így nem fog tudni fingani, és ezáltal a környéken élő cigányok szomorkodva fogják konstatálni, hogy nem maradt számukra egyetlen egy cigányszagú lyuk sem, ahol kiverhetnék a szomszédban élők fogát, mert nagyon megharagudtak azokra a pudvás fasszopókra, akik megmosták a saját pöcsüket zsidószappannal, ráadásul havonta elment a kedvük a lopástól erkölcstelenebb gyermekpornótól, sőt még néha csoportosan recskáztak a női nemiszervet utánzó péniszre, amíg a templomban kanyargó újságot egy csöves leokádta, majd elmentek habosra verni három habostortával és közben a habostorta(.)hu nevezetű hírhedt kutya segített felpofozni a télapót mivel az megerőszakolta tiszteletbeli szatírunkat, aki mindig olyan goromba, hogy a gazdája meg akarta ölni, végül csak nem sikerült neki, inkább kalapáccsal verte szét a fejét amúgy gtásan, ezért bevitték a rendőrörsre ahol lándzsával ügyesen megvakarta a fanszőrzetét, de sajnos másnap kinőtt és viszketni kezdett a hátsója, amelyet bekent rodhadt, berlini kenőmájassal megspékelt uborkaszeletekkel, de nem fejezte be ott hanem megkente a rendőrfőnőköt is, de az nem szerette a kenőmájast, mert izzadt tőle a lába, aztán mégis megszívta a joint-ot és teljesen bekábult a hereszorító karatefogástól, amit hangos fingás és cigányzene kíséretében, szégyenkezve adott tudtunkra, mielőtt nővé varázsolta egy zöld hóember keresztanyja, aki hivatalosan kezet emelt Gyurcsány Ferencre a legutóbbi cigánylagziban, ahol görényekkel csókolozó