Mire ment az egész kereszténységgel az emberiség?
  • Montanosz
    #421
    nem
    éppen ellenkezőleg, meglepően jól látod a dolgokat.
    - amúgy annak ellenére hogy esetleg mint keresztényt jól fejbekólintana egy ortodox zsidó izraelben, fontosnak tartom kiállni mellettük, nemcsak az erősödő antiszemitizmus és a szélső job-és bal által befolyásolt média miatt, hanem egyszerűen mert zeretem őket, arról nem is szólva hogy egy kezemen megtudom számolni hány ember áll pozitivan akár itt a fórumon mellettük, vagy akár az iszlám világgal vívott élet-halál harcuk mellett. -
    kérdésre: személyesen a satan (kisbetűvel mert nem adom meg neki semmiféleképp a tiszteletett) nem támad senkit. a zsidó-keresztény világkép szerint a bukott angyalai és szolgáik, a démonok igen. illetve pontosabban befolyásolják az emberek gondolkodását, szemléletmódját, cselekedeteit. tehát ez állhat népcsoportok vagy egyes emberek elleni gyűlőlet hátterében is. tehát mi hiszünk a satan valóságában és működésébe.
    amúgy ha olvasod a bibliát Jézus fő mükődési területe is a démonoktól való szabadítás áll, illetve az apostolokénál is.
    fontos dolog a többi vallással szemben hogy ez az egyetlen, kinyilatkoztatás amikor személyesen Isten fordult az ember felé, nem az ember holmi vallási ritusokkal vagy elképzelésekkel: buddhizmus példaként, tehát nem is szabad egyenlőségjelet tenni.
    mártíromságnál valóban az a fontos hogy miért, nem az hogy kik, de a zsidó népnek különösen kijutott ebből az évezredek folyamán.