• Pheel
    #5
    "Jo lenne, ha kicsit gondolkodnal mielott megnyilvanulsz"
    Ezt én inkább neked javasolnám.

    "epkezlab versenytarsa sem volt, az osszes akkori it ceget olyan emberek vezettek, akiknek kozuk nem volt a szamitastechnikahoz"
    Jó ellenpélda az Apple, akinek már akkor grafikusan színesszagos oprendszere volt, amikor még csak herkules monitor volt PC-hez. Persze erről szokás elfeletkezni. Tudod mi adta el a Windows-t? A felhasználóbarát és HASZNÁLHATÓ alkalmazások, amiket alá írtak. A MS-nak is voltak nagyon nagy mélypontjai a Windows platform fejlesztése közben. Az összes vetélytárs (Apple-MacOS, IMB-OS/2, stb) azzal szúrta el, hogy nem volt alá rendes program. Pedig az IBM még azt is kikötötte a MS-nak, hogy jó néhány évig nem adhat ki az OS/2 alternatívájaként szolgáló rendszert. Méghogy nem volt vetélytárs! Csak az volt! Pedig a Machintos sokkal életképesebb próbálkozás is volt, mint a PC. Csak a kedves Apple-s vezetők kissé félrecsúsztak. Éljen Stewe Jobs! :)