.
-
dav #18414 Persze, kellett egy új pálya, új autók, alkatrészek, enélkül nem lehetett volna új játékként eladni, és ez tényleg sok munka. Viszont ebben valamiért sokkal igénytelenebbek voltak, mint az első részben, mert ezen a téren sokkal több a hiba (rossz helyen lévő alkatrészek, a kocsi egy csomó alkatrész nélkül is megy, nem működik a nitró, stb).
Az új klubrendszer kidolgozása viszont nem lehetett olyan nagyon bonyolult. Persze azzal is van munka, de azért hol van az egy autó lemodellezésétől, vagy az "engine" fejlesztésétől.
Az előző hozzászólásomban arra akartam utalni, hogy az "engine" fejlesztésekor kellett volna kevesebbet vállalni, de azt tisztességgel megcsinálni. Ha belegondolsz, a két játékot körülbelül ugyanannyi idő után dobták ki, de az első esetben majdnem nulláról fejlesztették ki, míg a második esetben egy már működő dolgot kellett módosítaniuk. Azért szerintem ezek alapján talán nem irreális elvárás, hogy a színvonala legalább olyan maradjon, mint előtte, netán még javuljon is.
Üdv:
dav