• Mike
    #43
    Fideszesség lerítt. Lerítt abból amit mondtál a szorgalomról, meg nememléxemmármiről (bocs, de nem fogom visszakeresni, mert egyrészt lusta vagyok, másrészről Téged bőven elég egyszer elolvasni) IMHO a Microfos ugy csalt, lopott, hazudott, ahogy bírt, negatív kampányt folytatott. Ne mond nekem azt, hogy mindent a szorgalmukkal értek el! A kemény munkával (bár mondjuk ez igaz lehet - egy lejárató kamopány is munka)

    Most olvasom itt alattam, hogy USA-ban élsz, soha nem éltél Mo-n. Kicsit se? Mert ehhez képest nagyon "beszéled" a nyelvet. Most már értem azt is miért írsz ilyeneket. Azt hiszem néha kissé naiv vagy, vagy legalábbis annak tűnsz. Politikába inkább ne menjünk bele, mert távolról minen más, mint innen közelről, én pl. aaz mszp-t republikánus (némi baloldali skizóval - mert ezt itthon elvárják) pártnak tartom, míg a fidesz inkább baloldali (leninista eszmék, bolsevik stílus, erős központosító állam - ez nem jobboldali!)
    Nem rossz - nálatok ott evvel gondolom jól meg lehet élni, itt nem feltétlenül, felső management igen, de aztán annyi, alkalmazottként szart se érsz el, ezért is akarok saját lábra állni, ha már keresek vmi pénzt azt ne másnak, hanem magamnak keressem.
    Mást gondolni: lehetett. amikor én kis agyam eszmélt akkor már igen :) 85 után
    Végül Microsoft: nagy cégek szeretik előnybe helyezni még akkor is, ha van a piacon jobb. Ez ua. mint az AMD vs Intel. AMD is van olyan jó, sőt jóval olcsóbb is, mindez eaonban cseppet sem számít.
    Végezetül: lehet hogy a Microsoft sokat ett az iparág, a számítástechnika fejlődéséért, de sokakat elsorvasztott maga mellett. És a Microsoft sem lesz örök életü, elkényelmesedhet odafenn nagy magányában, nyugdijba mehet Bill Gates, magyarán: az egész világon egy monopóliumot fenntartani képtelenség. Ha mégis sikerül, nem hiszem, hogy szép világ jön.
    Eszembe jutott egy utolsó gondolat (csak egy kis plusz adalék) Ugye nálunk három mobiltelefon társaság van. Egy kicsi (Vodafon) és két régi: Pannon, Westel. Ugyan lehetséges, hogy a Westelnek néha kedvezőbb ajánlatai vannak, hogy sokkal több az előfizetője mint a Pannonnak, én mégsem fogok Westel előfizető lenni, mivel a Westel a Matávé, és a Matáv jelenleg monopolhelyzetben van Magyarországon. tehát én nem leszek bégető birka, és nem fogok beállni a tömegbe, és támogatni egy monopolhelyzetben lévő céget. Tehát a Microsoftot sem (arról nem beszélve, hogy nem adok pénzt olyan termékért, amelyben szinte semmi ellenszolgáltatás nincs, feleősséget nem vállalnak semmiért, stb. ez így nem term,ék. de jelenleg megtehetik. a userek meg fizessenek, és fogják be a szájukat. usereknek ma, a Microsofttal szemben semmi joguk nincs, csupan kötelezettségük)