#19
Érdekes, hogy nekem valahogy még sohasem sikerült ezeket a logikátlanságokat kicsalnom abból a fránya Windowsból programozás közben és ez a legkevésbé sem azért van, mert nem mélyedtem el benne. Meglátásom szerint jelenleg a legkönnyebben és legjobban használható fejlesztőkörnyezet a Microsoft tulajdonában van. Sok időt és energiát fektettek bele, de meg is lett az eredménye. A VS .NET-nél jelenleg nincs jobb a fejlesztőeszközök piacán.
A piaci magatartás nem jön be, de nem hiszem, hogy jogodban áll elítélni egy kapitalista körülmények között működő céget azért, mert jól belátott érdekéből adódóan igyekszik növelni a piaci részesedését. Már elnézést, de ez a nagy free source mánia egy marhaság. Egyszerűen nem értem, hogy kinek éri meg, hogy a saját idejét olyan melóra fordítsa, amiért nem fizetik meg, mikor azzal a tudással vidáman találhat olyan helyet, ahol örömmel alkalmaznák, tisztes díjazás ellenében. Aki meg munka után hobbiból kódol ilyet, azt meg igencsak tudom sajnálni a magánélet teljes hiányából kifolyólag, bár valószínűleg ő a legnagyobb kocka a környéken.
Félreértés ne essék, én is csináltam már freeware progit, totál ingyen, de az arról szólt, hogy nekem kellett valami, megírtam és odaadtam másoknak is, hogy használják egészséggel. No support, no problem.
Mir:
Ha egy rendsze stabilságától függne az életem, akkor sokkal inkább egy célhardverre és egy embedded programra bíznám magam, mint ezekre a PC-s tákolmányokra. De te bízd magad a linuxra :)
A 6 pingvines képről annyit, hogy biztosan találkoztál már az X-Bill nevű programmal. Szóval most ki is a gerinctelen? :-(
A szerverpiachoz ilyen méretekben már egyáltalán nem értek, ebben elfogadom a véleményed, mint inkább hozzáértő emberét.
Az IP kezelés és egyéb nyalánkságokról pedig annyit, hogy ha kihajtod a tehenedet a rét közepére legelni és napokig felé se nézel, akkor ne csodálkozz, hogy megfejik :)