Hol is élünk mi? Kelet-Közép-Európában vagy a Balkán északi részén?
  • VinylToy #62
    By Index.hu:

    Először kapott magyar író irodalmi Nobel-díjat: a tízmillió svéd koronával járó elismerésben 2002-ben Kertész Imre részesült.

    Kertész Imre kapta a 2002-es irodalmi Nobel-díjat, s ezzel ő az első magyar író, aki átveheti a legrangosabb irodalmi kitüntetést. Az 1929-ben született szerző neve összeforrt első, Sorstalanság című regényével, amely auschwitzi megpróbáltatásait dolgozza fel.

    Sűrű galagonyasövényhez hasonlítja az "egyszemélyes kisebbség", Kertész Imre stílusát a Nobel-díjat odaítélő Svéd Királyi Akadémia indoklásában. Az Akadémia közleménye szerint olyan írói munkásságot ismertek el a 2002-es irodalmi Nobellel, "amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben"

    Az író büszke a díjra, de sajnálja, hogy munkásságát Németországban jobban ismerik, mint Magyarországon. Szerinte kedvence, Krúdy is részesülhetett volna a díjban. Kertész Imre egyébként közeli kapcsolatot ápol laptopjával.

    Medgyessy Péter telefonon, Mádl Ferenc táviratban köszöntötte a szerzőt. Konrád György "túláradó örömmel" fogadta a hírt.

    Kertész Imrének nem kell adót fizetnie a tízmillió svéd korona után - ennyi jár ugyanis a Nobel-díjjal. Az összeg több mint 265 millió forintnak felel meg. Az irodalmi Nobelt korábban megkapta Ernest Hemingway vagy Gabriel García Márquez - Csehov, James Joyce és Franz Kafka viszont nem.

    Az idős szerzőt Esterházy Péter az Élet és Irodalom hasábjain köszöntötte 70. születésnapja alkalmából.

    "Büszke vagyok arra, hogy a Sorstalanság magyarul íródott. Ez nemzeti büszkeségem része. (...) Nem elég nem tartozni valahová, hanem pontosan tudni kell, hová nem tartozom: ez Kertész Imre patriotizmusa. Különbözik az enyémtől. De az enyém az övétől lesz pontosabb."