Legyen Ön is MiIliomos
  • ZZ88
    #829
    A google meg rá is erősít erre is: tehát a B is jó?
    Platón:
    Első mestere a filozófiában Kratülosz, Hérakleitosz követője volt. Később, húsz éves korában Szókratész követője lett, és ennek folyományaképp elégette addigi költeményeit, valamint szembekerült nagybátyjaival is. Szókratész döntő hatással volt fejlődésére, műveinek legtöbbjében is Szókratész a párbeszéd hőse, kinek ezzel páratlan emléket állított (Szókratész maga semmit sem írt le tanításaiból). Mesterét kivégzése napjáig követte, majd az esetleges üldözésektől tartva, társaival Megarába menekült. Itt három évig vendégeskedett Eukleidésznél, majd körutazásra indult, hogy megismerje a kürénéi matematikusokat, az egyiptomi prófétákat és az itáliai püthagoreusokat.