AquaNox
  • Crem
    #43
    600 évvel a történet kezdete előtt a Föld felszínét a derűlátó sztori-generálók szerint ismét sikerült szétcseszni, ám ezúttal az emberiség nem távoli világokba, hanem az óceánok mélyére menekült el a bekövetkező katasztrófa elől. Hatalmas mélytengeri városok épültek, a civilizáció lassan újra virágozni kezdett, de az evolúció itt sem állt meg, az emberi faj gyengesége a széthúzás, haszonlesés, és az örökös harc is velük költözött a felszín alá. Hamarosan kalózok, fosztogatók lepték el települések környékét, és a gazdasági, politikai szervezetek közötti élénk viták lerendezése sem a kerek asztal körül folyt. Ebben a miliőben zajlott az Archimedean Dynasty története, amit a Blue Byte tett közkinccsé 1996-ban. Ott, és akkor, egy szabadúszó tengeralattjáró kapitány szerepében domboríthattunk, hogy Mister Emerald Flint, vagy ahogy ’odalent’ ismerik "Dead-Eye" hírnevét tovább öregbítve a Seaquest sorozat hőseit meghazudtoló heroikus magasságokba emelkedjünk. Világmegváltó tevékenységünk a titokzatos Biont faj biorobot lényeinek megfékezésével tetőzött be. "Dead-Eye" idén ősszel, ha a Massive Development, és az isten is úgy akarja, újra vízre száll.
    A folytatásban öt évvel az előző rész befejezése után járunk, a világ nem sokat változott, továbbra is veszélyes, és kiszámíthatatlan. Az Atlanti Szövetség fővárosát, a csillogó Neopoliszt polgárháború veszélye fenyegeti. A kormányzat, és a radikális újfasiszta erők nyílt konfrontációra készülnek. A fegyveres erők, amelyek támogattak néhány puccsistát, Atacama Cityt egy tudományos kutatóállomássá építették át, a komplexumot Brainfire névre keresztelték. A katonai jellegű kísérletezgetés sajnos rosszul sült el, sorozatos ballépéseiknek köszönhetően, hatalmas víz alatti rengések rázták meg a tengerek mélyét, ez aztán betetőzte a pechsorozatot, rég elfeledett, ősi szörnyek másztak elő több ezer éves börtönükből, hogy bosszút álljanak az emberiségen. Mindeközben a Crawlers csúcstechnológiával megáldott kalózai szövetségre léptek a lázadó fegyveres erőkkel, az eredmény félelem, káosz, és anarchia. A világ, pedig szokás szerint egy hősért kiállt…
    Sokan azt gondolhatnák, hogy a lassan második részéhez közelítő játék egyszerű futurisztikus tengeralattjáró-szimulátor lesz, de akik ismerik, és játszottak az első résszel tudják, hogy a körítésként tálalt szerepjáték elemek tették igazán naggyá. A kaland nem egy lineáris síkon lejátszódó küldetések halmaza volt, hanem szabad vándorlás az állomások között, ahol beszélgethetünk, elvállalhatunk némi munkát, megjavítathattuk a sérüléseket, és felszerelést vásároltunk. A programozók az elvállalt küldetések, és a begyűjtött információk segítségével tereltek bennünket végig a történet szálain, eközben igyekeztek nem milliomossá tenni a szerencsétlen vállalkozót, hogy a jobb hajók, kifinomultabb berendezések, és a hatásosabb fegyverzet iránt állandóan fenntartsák az érdeklődést.
    Az Aquanox őrzi majd a hagyományokat, a közzé tett számadatok szerint legalább hetven érdekes karakterrel futhatunk össze, köztük számtalan régi szereplővel, akiket még a Tornádó Zónából, vagy a biont háború során ismertünk meg. A készülő világ pedig izgalmasabb, és érdekesebb lesz, mint valaha, erről a negyvenféle különböző ellenséges egység, és a félelmetes mélytengeri szörnyek garmadája gondoskodik. A játék során egyre gyorsabb, jobb járművek válnak elérhetővé, és persze a rájuk aggatható fegyverzet, a szenzorok, pajzsok, és egyéb hasznos berendezések tárháza is bővül. A végleges verzióban kilenc lényegesen eltérő harci tengeralattjáró-modellt próbálhatunk ki, ebből kettőről már számos információt lőttek fel a hivatalos honlapra, ami feltűnő, hogy az Archimedean Dynasty világában eltelt öt év alatt tovább gyorsult a technológiai fejlődés, így a hajók lényegesen gyorsabbak lesznek, persze a torpedó-fejlesztők minden bizonnyal követik majd a változást, amit gondolom csak a torpedó-elhárító részleg tudományos tevékenysége múl felül. Nem szabad megfeledkezni arról a lényeges momentumról sem, hogy ”Dead-Eye” immár nem magányos harcos, négy állandó kísérőként mellé rendelt wingman segíti a győzelemhez. Természetesen lesz többjátékos üzemmód is, az egymást állandóan kalapáló figurák számára a szokásos deatmatch, csapatjáték, stb. kategóriában
    A megjelenítés, ha hinni lehet az előzetesen kiadott képeknek lenyűgöző lesz. Teljes DirextX8 támogatással készül a grafikai motor, sajnos ez azt is jelenti, hogy addig a maximális élvezethez egy GeForce3 kártyát is be kell szerezni, mert csak ez képes tökéletesen a DirectX8-as vertex, és pixel shader műveletek hardveres végrehajtásra. További érdekesség, hogy a kép minőség javítása érdekében az FSAA /full scene anti-aliasing/ teljes képernyős élsimítás funkció is beépítésre kerül. A víz alatt világ fizikális viszonyainak kidolgozásához apró utalásként csak annyit fűzött a gárda, hogy a tengerfenékre telepített növényzet reagálni fog a külső behatásokra, sőt akár el is lehet rejtőzni benn, na de mindez a jövő zenéje. Apropó zene, és hangok, a 3D-s hangzás ma már alapkövetelménynek számít, ezért jó fiúk módjára erről sem feledkeztek meg. Az irányításhoz a ma összes rendszerben álló jelentősebb beviteli eszköz támogatásáról gondoskodnak, így a ForceFeedback erő-visszacsatolásos technológiát alkalmazókról is.
    Az egyetlen dolog az esetleges halasztásokon kívül, ami miatt nyugtalankodhatunk, a pénztárcánk lesz, ugyanis a kiadott képeken fellelhető szépségnek ára van, ezt a gép követelmények rovatban fizettetik meg velünk, várhatóan PIII400, 128M ram, és egy GeForce lesz a kötelező konfiguráció, a felső határnál, már gigaherz-es proci, és ehhez hasonló luxuscikkek szerepelnek.






    Kapcsolódó linkek:
    http://www.aquanox.de/index2.htm
    http://www.fishtankgames.de/