Terrorizmus a nagyvilágban
-
Cat #2578 Lerohanja-e az USA Iránt az olajért?
A keményvonalas konzervatívok februári gyõzelme gyorsan szétzúzta azon reményeket, hogy a külföldi olajbefektetések új lendületet kaphatnak Iránban.
Az új elnök bázisát jelentõ Forradalmi Gárda máris megkezdte a zsíros olajberuházások újraelosztását. Az USA gazdasági érdekeit sértõ lépés mellett az újraindított urándúsítási program, az Izrael elpusztítására felszólító megnyilatkozások, valamint az iraki terrorizmus állítólagos támogatása újabb ürügyet szolgáltathat Bush elnöknek a nyílt katonai beavatkozáshoz.
„Az iráni politikai szcéna korántsem olyan fekete-fehér, mint ahogyan az a sajtóhírekbõl mostanában kitûnhet” – mondja N. Rózsa Erzsébet, történész, iszlám-szakértõ. Például az új államfõ, a 49 éves Mahmúd Ahmadinedzsád – nyugati értelemben – kifejezetten populista, korrupcióellenes, vallási megtisztulást és az olajbevételek igazságosabb újraelosztását hirdetõ kampánnyal nyerte meg a választásokat februárban, amelybõl hiányzott minden külpolitikai elem.
A szakértõ szerint Ahmadinedzsád lényegében a szegény rétegek megnyerésével nyerte meg a választást. "Az iráni társadalom fele 25 éven aluli, a munkanélküliség nagyon magas, a többség nagy szegénységben él. Ezek a rétegek tömegesen szavaztak a Forradalmi Gárda modernizáció-, Amerika-, és Izrael-ellenességgel, valamint a baloldali gazdaságszervezési víziókkal kevert ideológiai keverékére" - mondja N. Rózsa Erzsébet. Bár Ahmadinedzsád megnyerte az államfõválasztást, a konzervatív teheráni törvényhozás a választások után máris visszadobta az elnök négy miniszterjelöltjét – köztük az új olajipari miniszterét is. Ráadásul Ali Khamenei, legfõbb vallási vezetõ jelentõsen megnyirbálta az Ahmadinedzsád kabinet hatáskörét is, amikor a liberális Rafszandzsáni (a mostani elnök legfõbb választási riválisa) vezette Alkotmányvédõ Tanács felügyelete alá helyezte a jelenlegi kormányt.
„Iránban a köztársasági elnök úgy mûködik, mint nálunk a miniszterelnök. Nem õ csinálja a külpolitikát” – mondja a szakértõ. Az iráni külpolitika hagyományosan pragmatista, egyensúlyra törekvõ, amit az is jelez, hogy – a moszkvai iráni követségen keresztül - azonnal tompították a külpolitikában járatlan Ahmadinedzsád retorikai túlkapásait Izrael elpusztításáról. Bár az elnök pár nappal késõbb újra megismételte a szavait, a szakértõ szerint az ehhez hasonló lózungok az iráni forradalom (1979) óta szerves részei az iráni belpolitikának. Mivel azonban Ahmadinedzsád nem része a hagyományos városi politikai elitnek, a "forradalmi hevületbõl" tett kijelentései sokat ártottak Irán nemzetközi megítélésének. A nemzetközi közvélemény lényegében azonnal összekapcsolta az Izrael elpusztítására való felszólítást és a nyáron újraindított iráni atomprogramot.
Irán atomprogramja nem új keletû, kezdetei - Washington hallgatólagos beleegyezésével - még a sah rezsimjéhez köthetõk. Mivel 2003 októberében Irán elismerte, hogy olyan tevékenységeket folytattak 18 évig, amelyeket nem jelentettek be a NAÜ-nak, az - immáron orosz segítséggel történõ - urándúsítást leállították. (A polgári vagy katonai alkalmazás az urán dúsításánál válik ketté. Ugyanazt a technológiát alkalmazva kismértékû dúsítással reaktorüzemanyag, nagymértékû dúsítással pedig fegyveralapanyag állítható elõ). E mellett aláírtak egy általános klauzulát, hogy a NAÜ bármikor, bárhol ellenõrizheti az ország föld alatti, elszórtan elhelyezkedõ atomlétesítményeit. Mivel az új iráni kormány idén nyáron megszakította a tárgyalásokat a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ), újabb indokot szolgáltatott arra, hogy az atomprogram középpontjában álló urándúsítás katonai és nem polgári célokat szolgálhat.
Hírszerzési értesülések szerint a kilencvenes évek második felében Irán „bevásárolt” az észak-koreai NoDong I típusú (a szovjet Scud-sorozatra épülõ) ballisztikus rakétából, amelyeket saját kezûleg továbbfejlesztett. Így született a pár éve rendszerbe állított, kb. 1300 km hatótávolságú - tehát Izrael elérésére is képes - Sahab III, amellyel demonstratív módon számos alkalommal hajtottak végre „kísérleti” kilövéseket. Szakértõk szerint Irán az urándúsításban jelenleg 5 százaléknál tart, a bombához 95 százalékos dúsítás kell, amihez egyes vélemények szerint még 2-10 évre van szüksége Iránnak. Az urándúsítás katonai célú felhasználására a NAÜ-nek nincsenek bizonyítékai; igaz, arra sem, hogy ez polgári célokat szolgálna. Az teremtene tiszta helyzetet, ha Irán beengedné a NAÜ munkatársait a létesítményekbe, ám erre egyelõre nem hajlandó, mondván, hogy a nyugati tikosszolgálatok emberei - kihasználva a NAÜ-t - adatokat gyûjthetnének az atomprogramról. Mindenesetre Izrael már megfenyegette Iránt, hogy rakétákkal fogják bombázni Iszfahán városát, ha Irán nem hagy fel az atomprogrammal.
Az olajra alapozott iráni gazdaság egyre gyorsabb ütemben növekszik, amely erõs középhatalommá teheti az országot (lásd keretes írásunkat). Irak kiesésével azonban új geopolitikai helyzet állt elõ, amely nyilvánvalóvá tette, hogy "Iránnal kell valamit kezdeni". Ebbe a helyzetbe robbant be februárban az ultrakonzervatív iráni fordulat, amelynek egyik fõ célkitûzése, hogy - a 79-es iszlám forradalomhoz való visszatérés alapján - "igazságosabb módon" osszák újra az iráni olajbevételeket. Ez pedig nyilvánvalóan sérti az Iránban jelen lévõ nyugati olajcégek érdekeit. Mivel az ultrakonzervatívok gyõzelme gyorsan szétzúzta azon reményeket, hogy nyugati értelemben vett demokratikus változások és a külföldi olajbefektetések új lendületet kaphatnak Iránban, az USA következõ célpontja - Irak után - Irán lehet.
A keményvonalas washingtoni adminisztráció azt sem nézi jó szemmel, hogy az iraki háborúval kiszorított orosz jelelét egyre sikeresebben találja meg az utat Irán felé. Így az USA számára az iráni atomprogram - kiegészülve az Izrael elleni legfrissebb, de hagyományosnak mondható iráni verbális agresszióval - kellõ nyilvános ürügyet szolgáltathat egy esetleges megelõzõ katonai csapás megtételére, amit maga Bush elnök sem zárt ki. Szakértõk szerint azonban egyelõre nem valószínû, hogy az USA a közeljövõben lerohanja Iránt. N. Rózsa Erzsébet szerint amíg az amerikaiakat leköti az iraki helyzet, nem valószínû, hogy támadást indítanak Irán ellen. Kérdés marad ugyanakkor, hogy mi történik, ha a népszerûsége mélypontján lévõ Bush mégis úgy dönt: kivonja csapatait Irakból.
Az iráni gazdaság egyre gyorsabb mértékben növekszik. Tavaly az iráni GDP 6,3 százalékkal bõvült, a folyó fizetési mérleg többlete 2004-ben a GDP 4,7 százaléka, 7,1 milliárd dollár volt. Bár a munkanélküliség folyamatosan csökkenõ tendenciát mutat, még így is magas (11 százalék). A legnagyobb probléma az infláció, amely 14,7 százalékos. Az új kormány ugyanakkor megvétózta a 2005-2009-es idõszakra szóló ötéves terv gazdaságilag liberális elemeit, illetve elvetette a már megkezdett nagy jelentõségû külföldi vonatkozású projekteket.