182279
  • Zóanagyvarázsló
    #58316
    "Lattunk iden is jo peldakat erre, volt akit 10 helyes buntetessel sulytottak azonos vetsegert, volt akit ottel."

    Lemaradtam valamiről? Hamiltont mikor büntették meg 10 helyett öttel? Boxutcában mikor hajtott át a piroson büntetés nélkül? Emiatt a mostani gumidolog miatt nevetséges lett volna megbüntetni, akkor meg Alonsóért csaltak volna. Mint ahogy a Hungaroringen sem járt neki büntetés, hiszen a csapat szabályait, és nem az FIA szabályait szegte meg.

    Ráadásul még mindig hallom időnként, hogy tavaly mennyire csaltak Schumachernek. Lehet, hogy az is igaz?

    Tény, hogy vannak következetlen dolgok, tény, hogy Hamilton ezekből jól jött ki, de ez a leleplezésre még kevés.

    "Ezt nyilatkozta Ron Dennis, egyertelmusitti, hogy nem akartak abba a hiaba esni, hogy ha ujra esik az esso elpocsekoljon egy kiallast Hamilton, mert akkor Alonso megelozte volna."

    Igen, eddig is a tudtuk, hogy csapaton belül versenyeznek egymással, egy rossz döntéssel Alonso eléje kerülhetett volna. Erre sikerült hozni egy még rosszabbat... Alonso talán nem Hamilton ellen küzd? Egyébként sem látok abban semmi kivetnivalót, ha a történtek után a McLaren inkább a britet támogatná. Mindezt meg lehetne oldani csapatutasítás nélkül is, tehát szabályosan. Egyébként volt rá példa, hogy Alonso kapta a nyerőbb versenytaktikát - Silverstone kitűnő péléda erre. Talán okosabbak leszünk a futam után.
  • b-type
    #58315
    De semmi értelme...Hamilton akkor is bajnok lett volna ha Alonso mögött ér be!
    Semmi értelme nincs azon keseregni, sőt le is nyilatkozni (elég botor összeesküvő), hogy Alonso-val akarták versenyeztetni...
    Mert nem kellett Alonso-val versenyeztetni, ....nem kellett.
    A VB címhez nem kellett.

    A kiragadott mondatok pedig azért nem frankóak, mert ha jól emlékszem Bernie örült volna Kim VB elsőségének is (még örülhet is term.), és Alonso elsőségének is....
  • [Jakuza]
    #58314
    Mondom ebben a kerdesben ne vitatkozz, es ne gyarts kifogast ez a szabaly az ominozus Sumak visszatolas eveben szuletett, mind a balesetmegelozes az auto palyara helyezeserol, mind pedig a kisesett autok mozgatasaval kapcsolatban.
  • b-type
    #58313
    Nem, azt most vezették be.
    A régebbi szabály, amire te gondolsz, az sztem az amit Zóanagyvarázsló írt, hogy a darú csak akkor akaszthatja meg a kocsit, ha a versenyző a feladás mellett döntött.

    Azt hogy autót versenyzővel együtt nem emelhet meg daru, azt akkor hozták.
  • madmanic
    #58312
    irigylem a problémáidat
  • [Jakuza]
    #58311
    Es sry de ez lemaradt.
    Mi az hogy kiragadott nyilatkozat ?
    Ezt nyilatkozta Ron Dennis, egyertelmusitti, hogy nem akartak abba a hiaba esni, hogy ha ujra esik az esso elpocsekoljon egy kiallast Hamilton, mert akkor Alonso megelozte volna.
    Tehat jelzi a csapaton beluli eroviszonyokat.
    Lehet magyarazni, hogy csak egy kiragadott mondta es hiabavalo mentegetozeseket. Ezek a tenyek, ezek a mondatok hangzottak el, mar pedig ha egyenloek lennenek a feltetelek, akkor mar reg kihivtak volna, kockaztatas nelkul, igy viszont a sajat maguk altal kialakitott rizikofaktor, athuzta a szamitasukat, amire azt kell mondjam, meg is erdemlik ezek utan.
  • G_ArchAngel #58310
    voltam Regent streeten a Pole Positionban, ott sincs ilyen cipő, kezdem azt hinni, hogy ez vagy csak a magyarok kiváltsága vagy kínai beszállító terméke:)
  • minimize
    #58309
    Nekem tökmind1, büntetik-e, vagy sem, mit tesznek, bármely mekis pilóta VB-címét úgy kezelem, ahogy megérdemli.Kimi győzzön a futamon, és megtett mindent, ami tőle függ Interlagos-ban.
  • [Jakuza]
    #58308
    Tevedes ez a szabaly mar jo par eves, nem most vezettek be.
  • [Jakuza]
    #58307
    Csak es kizarolag a tenyekre szoritkozva, nem csak szimpla talalgatasok. :D
    Amugy legnagyobb reszben maga a FIA a hibas, mert "nem veletlenul" szamos kiskaput nyitva hagy.
    Teszem azt peldaul a szabalyrendszer. Szabalyokban van foglalva mit szabad es mit nem, (persze nehany esetben tobbfelekeppen ertelmezhetoen), valamint nincs egyertelmuen lefektetve, hogy milyen buntetest von maga utan az eset. Jo pelda erre a mostani eset, ha egyertelmusitve lenne hogy mi a buntetes, akkor meg lenne az akadalyozva, hogy az "urak", csak ugy hasra utve erdekeiknek megfeleloen hozzak meg a buntetes merteket, attol fuggoen ki a vetkes, es ki a "kedvenc" ill. kevesbe az.
    Itt a nagy hiba.Igy tudjak manipulalni a versenyt ahogy akarjak.
    Lattunk iden is jo peldakat erre, volt akit 10 helyes buntetessel sulytottak azonos vetsegert, volt akit ottel.
    Volt aki penzbirsagot kapot, vagy box utcas buntetest.
    Kizarast a boxutcaban piroslampanal kihajtasnal, es volt aki tovabb versenyzhetett. Es sorolhatnank az eseteket.
    Ralehet erre azt fogni persze, hogy csak kovetkezetlenek, de ennyire mas iteletek ennyiszer mar feltuno.
  • b-type
    #58306
    Ezt a szabályt az eset után hozták, azaz hogy a daru nem emelheti meg a kocsit ha a versenyző benne ül.
    ..és igen, szinte rögtön módosították, mert ez egy szabályalkotási hézag volt.
    Kubica nem tudom mit nyilatkozott, ahoz látni kellene az eredeti változatot, Robert igen sáros volt abban az ütközésben, próbáltak kimenni a zavarosból, de az ő esetében ez nem sikerült.
    Az az ütközés az SC mögött, pedig Vettel hibája volt, frankón benne volt Hamilton, de Vettel azért ment neki Webber-nek mert túl közel volt hozzá és azonos íven.
    Vettel két hibát is elkövetett a rutintalansága miatt, mégsem ő lett a szenzáció.
    A Bernie és RD mondatok kiragadottak és az érveidet szolgálják, de valójában nekik még Alonso-val sem kellett volna versenyeztetni Hamilton-t....akkor is VB, ha ALonso mögött jön be, de még pontszerző helyen.
  • Zóanagyvarázsló
    #58305
    "A tortenet mindossze ennyi, es a tobbseg egy nagy atveres show nezoje cimmel buszkelkedhet."

    Miért, az 'összeesküvés-elmélet híve' cím talán rangosabb? :)
  • minimize
    #58304
    "Kimi remek srác, soha nem panaszkodik csak teszi a dolgát. Nagyon elégedettek vagyunk vele. Felipe kiváló munkát végez, és nagyon motivált. A felmerült problémákért a csapat a felelős. Tudjuk, hogy mindkét versenyzőnk elég gyors ahhoz, hogy nyerjen. A mi feladatunk, hogy versenyképes, megbízható autót bocsássunk a rendelkezésükre. Akkor a jó eredmények is jönnek."
    http://www.formula.hu/index.php?lap=cikk&id=15811
    Massa is belelendült közben.
    http://www.formula.hu/index.php?lap=cikk&id=15822
    a képen meg éppen elgondolkodik, hol tud még gyorsulni a későbbiekben...
  • [Jakuza]
    #58303
    B type ? Szabalyos, manipulativ hsz ? Had idezzek neked Kubica nyilatkozatabol.

    Robert Kubica: "Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy segítsenek Hamiltonnak. A Nürburgringen a daru visszahelyezte a pályára. Többször vált ívet, mint azt a szabályok lehetővé teszik. Ezt csak neki szabad."

    Es akkor a szabalyok.
    Ha az auto elhelyezkedes balesetveszelyes, akkor a palyabirok visszatolhatjak a palyara, addig amig a motor jar es a versenyzo bent ul az jarmube.
    Viszont a darura az a szabaly vonatkozik, hogy csak abban az esetben emelheti meg a jarmuvet, ha a sofor elhagyta.
    Szoval akkor mirol beszelunk ? Eleg egyertelmu szerintem az eset, nem kell ezt magyarazni.
    Azt sem kell magyarazni, hogy miert esett ki Kinaban Hamilton egyrtelmu a nyilatkozatok utan az eset: Dennis : "A mi hibank volt mert Alonsoval versenyeztettuk"
    Arra emlekszik valaki, hogy mar 3 penzbuntetest kapott iden Hamilton es 2szer felmentettek, (ami mindket esetben, bizony nagyon erdekes itelet volt) valamint a 10 helyes rajtbuntetes nala csak 5 helyes volt ?
    Raadasul nagyon egybecsengenek Bernie nyilatkozatai, a manipulativ a VB pontverseny vegeredmenyenek eldontesere tett erofesziteseikkel.
    Valamint ne feledkezzunk meg ugye arrol a bizonyos botranyrol sem, hiszen Hamiltont gyakorlatilag meg sem hallgattak az ugyben, a media meglegyintette, hogy artatlan, aztan behivtak meghallgatasra, megkerdeztek tole, tudott az ugyrol ? Felelet, nem, es hazakuldtek, meg a szamitogepet sem vizsgaltak meg, mert a FIA es Bernie erdekei igy diktaltak.
    Krealtak egy mumust akit Alonsonak hivnak, ugy mondom ezt, hogy nagyon nem szeretem Alonsot.
    A jatszma mindossze arra megy ki, hogy potoljak azt a nezettsegi hianybol kialakult urt, amit Sumak elvesztesevel szereztek, hiszen a szurkoloi gyozni szerettek volna latni, mig az ot ellenzok vesziteni, s mivel abbahagyta ezaltal a nezetseg jelentosen csokkent, tehat a legjobb megoldas szamukra, ha a mediaval karoltve egy uj idolt krealnak.
    A tortenet mindossze ennyi, es a tobbseg egy nagy atveres show nezoje cimmel buszkelkedhet.
    Nyoma sincs a tiszta versenynek, intrikak es hatulrol torteno babmozgatasok jellemzik az egesz korrupt F1 jelenet.
  • Zóanagyvarázsló
    #58302
    Én július 26-án (négy nappal a verseny után) töltöttem le a vonatkozó passzusokat, és már az alapján is szabálytalannak tűnt. Előtte vagy utána módosítottak? (Lehet, hogy máshol, más értelmeben variáltak.)
  • minimize
    #58301
    Hajrá Kimi, Gyerünk Vörösök!!
  • b-type
    #58300
    Ezt megint nem tudjuk/tudom, így nehéz érvelni.
    Nem tudni hogy át tudta volna emelni vagy nem, hiszen maga a darusverda is átszaggatott a kavicságyon, egyáltalán nem biztos hogy rövidebb lett volna kivinni a szervízútra, mint visszatenni a pályára.
    Ha pedig nem tudja átemelni a gumifal felett (az autót a középpontjánál emeli), akkor az megint nem megoldás, ...sem rajta a gumifalon, sem félig lelógva arról.
    Hamilton autója sértetlen volt, sztem sem volt frankó..elég hülye látvány volt, az is ahogy emelik, meg az is ahogy ült benne és körülötte meg szánkáztak a kicsúszott autók.
    De szabályosnak szabályos volt.
  • Kit--Kat
    #58299
    nefelejtsükNa jó de azt el, hogy a szabály úgy szólt, ha gyorsabban megtisztítható az adott pálya rész akkor inkább a pályára tolják vissza járó motorral az autót, Schumi féleig a pályán volt, megakadva a kerékvetőm. Hamilotn a gumifalnál messze az azsfalttól, amely esetben, egyszerűbb és biztonságosabb lett volna átrakni a fal másik oldalára.
  • babus
    #58298
    Hamilton azt csinál amit akar,már vagy negyedszer ússza meg ez nevetséges sőt.......
  • b-type
    #58297
    Teljesen szabályos volt, két szabály összekapcsolásából adódott ez a helyzet, biztos vagyok benne hogy miközben ült az autóban, elmagyarázták neki a csapattól.
    Már nem az, mert már nem lehet autót úgy megemelni, hogy a versenyző benne ül.
    De akkor még az volt, gyakorlatilag akkor sem történt más, mint MS esetében, a versenyző nem adta fel, ...csak itt darú szerepelt a történetben nem pedig pályamunkás.
  • Zóanagyvarázsló
    #58296
    "Hamilton visszadaruzása, már-már MS visszatolásának 'magasságába' emelkedik, és bizonyos fokig páhuzam is vonható..ugyan is mindkét eset szabályos volt."

    Én annak idején - Schumacher-fanként - szabálytalannak véltem MS visszatolását, d eutánaolvasva szembesültem azza, hogy nem az. Hamilton visszaemelése viszont egyértelműen szabálytalan, ugyanis a szabályzat szerint a daruval csak akkor lehet kiemelni a kocsit, ha a versenyző egyértelműen jelezte, hogy feladta versenyt.
  • Kit--Kat
    #58295
    Már kiköltöztél?
  • b-type
    #58294
    Ez kegyetlen manipulatív hsz :))
    Tele van ferdítésekkel, és pusztán feltételezésre épülő elmélettel.

    Hamilton visszadaruzása, már-már MS visszatolásának 'magasságába' emelkedik, és bizonyos fokig páhuzam is vonható..ugyan is mindkét eset szabályos volt.
    Bernie örülne Hamilton győzelmének, na de ha helyt adnánk az ilyen szintű elméleteknek, akkor ugye ott van hogy sok elmélet szerint FIA=Ferrari.
    Szal FIA=Ferrari vs. Berni akarata...bizonytalansági tényezőnek ott van Alonso unevezett mázlifaktora.
    Az autó beállításainál többször le lett nyilatkozva, hogy az autó alapbeállítását a pályára kiérkező versenyző kezdi el, majd azt finomítják a csapat minden versenyzőjére szabva.
    Hamilton Alonso telemetriai adatait nézhette át, ami segítség..és nem is kicsi egy hozzáértőnek, de teljesen más irányban mint sokan gondolják.
    Attól még nem lesz hirtelen egyforma a két autó teljesítése,..és még ha úgy is lenne, azt az autó nem hozza ki magától, azt ki kell tudni autózni.
    ..és már ez a betekintés Alonso telemetriai adataiba lehetőség sincsen, már igen régóta.
    Hamilton elment Senna sírjához, ...ha nem ment volna el, akkor abból csinálnak hírt.
    Több perces bratyizás a szerelőkkel,...ami nem volt több perces, viszont valóban megbratyizta őket,...lehet egyébként megteszi minden futam után, csak akkor ott nincs kamera, viszont itt kiesett és így volt ott kamera.

    HunRing-n keményen beszélt RD-vel, de nem azt ami a neten elhíresült.
    Lehet oka is volt rá....ezt ők tudják.
    :)
  • Zóanagyvarázsló
    #58293
    Még annyit, hogy az FIA-nél nem lehet biztosra menni a döntéseiket tekintve. Mindennemű következetesség hiányzik belőlük, benne lehet a pakliban az is, hogy végletesen kerülni akarják a bajnokság befolyásolását. A gumik miatt szerintem is a pénzbüntetés volt a helyes út, ha raktbüntetést kap, akkor most mindenki azért szidná őket, mert Alonso szekerét tolják.
  • Zóanagyvarázsló
    #58292
    "Aki a csapattarsa beallitasait hasznalja, akit raadasul lathatoan a csapata eloterbehelyez, mikor a csapat nagyreszt ugy erzem Alonsonak koszonheti ahol tart. (Na meg az adatlopas)"

    Kölcsönösen használják egymás beállításait, csak Alonso volt az, aki annak idején emiatt kiverte a balhét. Azon persze már lehet vitatkozni, hogy melyikük beállításai hoznak hasznot a másikuknak, de ezt egyértelműen nem tudhatjuk. Annyit tudunk, hogy egyenrangú ellenfele a csapattársának, aki a mezőny egyik legjobb pilótája, ráadásul tapasztaltabb is.

    Engem is zavar az a hacacáré, ami körülötte folyik, éppen ezért próbálom lehántani róla, s nem ezért fújni rá. Rövid ideje van még az F1-ben, én a személyiségét még nem tudom megítélni. Egyébként Silverstone után pedig leszólta a brit sajtó, mert csak harmadik lett. Nem kell lépten-nyomon a - már elnézést a kifejezésért - bulvármocsokkal foglalkozni, elég, ha csak az információkat hántjuk ki belőle. Számomra egyébként az volt antipatikus megnyílvánulás Hamiltontól, amikor nyíilatkozta, hogy önéletrajzi könyvet ír, mert kevesli a fizetését.

    Az a baj, bárki lesz a világbajnok, bele lehet magyarázni, hogy a háttérben döntötték el.
    - ha Kimi a vb - mert a McLarent nem akarták kizárni megegyeztek velük, hogy a pályán kell elveszíteniük
    - ha Hamilton a vb - részletezte helyettem már más is
    - ha Alonso a VB - kisírta/kizsarolta magának, szabotálta Hamiltont, a személyes érintettsége ellenére is megúszta a kémügyet

    Ez a szezon már rég gallyra ment, ebből a szempontból mindegy ki nyer - persze azért Kiminek szurkolok. Mindettől függetlenül úgy érzem, minhárom versenyben lévő pilóta igencsak odatette magát a szezonban, nem akármilyen teljesítményt nyújtottak, mégha hibáztak is valamennyien az idény során. Várom a következő szezont, egy erősebb Ferrarival, egy szezon elejétől kezdve csúcsformájú Räikkönennel és egy tisztább bajnoksággal.
  • [Jakuza]
    #58291
    Azert arrol ne feledkezzunk meg, hogy szep meg jo, amit leirsz csak a korulmenyeket kifelejted belole.
    Ha Hamiltonhoz hasonloan o is a legjobb autoba ul akkor, (Ferrari ami magasan vezette akkor a mezonyt) most mar tobbszoros vilagbajnok.
    Az elso idenyeben a versenyek tobb mint feleben kipukkant a BMW.
    2003-2004ben ugy lett 3. hogy a Ferrarik annyira uraltak a mezonyt, hogy a ket pilotajuknak tobb pontja volt mint az osszes versenyzonek egyutt.
  • baxxterboy
    #58290
    Sajnos ez is már csak a pénzről szól... Annyi minden dolgot megúsztott már ez a némber újonc, hogy biztos sok pénz lehet a háta mögött még csak úgy plusszba...
  • [Jakuza]
    #58289
    Ki verte el rajta a port ?
    Csak tukroztem a jelenlegi helyzetet, hogy milyen istent csinaltak mar a 3. futam ota a gyerekbol.
    Abbol a gyerekbol aki 4 buntetest uszott meg +1 a darus mutatvany.
    Meg a nyilvanvalo 10 helyes bunti is nala 5 helyesre redukalodott.
    Akit a FIA lathatoan eloterbe tol, miutan a nezettseg csokkent Sumak kivalasaval.
    Ezt jelzi Bernie nyilatkozata. "Legszivesebben Hamiltont latnam VB-nek"
    Vagy:
    "Az baj hogy nem zsido mert akkor ok is tobben neznek a f1-et, nem is inkabb mohamedan ok tobben vannak"

    Aki a csapattarsa beallitasait hasznalja, akit raadasul lathatoan a csapata eloterbehelyez, mikor a csapat nagyreszt ugy erzem Alonsonak koszonheti ahol tart. (Na meg az adatlopas)
    Mikozben ujonckent leanyazza a csapatfonoket a radioban a Magyar nagydijon (BBC-ben elnezest kert mar nyilvanos adasban).
    Es a media pedig a fedhetetlen sztarnak beallitja, szajaba ad mondatokat, hogy fogyaszhatobb legyen (Senna musor, vagy a tobb perces mutogatas a depoban mikor a szerelokkel bratyizik)
    Nekem ezt nem veszi be a gyomrom, nem akarok valosagshowkat nezni, ahol minden elore elrendezett es a hatterbol iranyitjak a dolgokat, csakhogy par millioval tobb penzt hozzon a konyhara a musor.
  • MrSpock
    #58288
    Hamilton eredményei 28 évesen!
    Egy vb 3. hely:-)Oszt kész!
    Holnap este megcáfolhat:-)
  • WNW
    #58287
    Hat azert en a Champcar gyozelmeket nem ertekelnem annyira tul.. Szep-szep, Montoya is agyonvert ott mindenkit, de aztan az F1-ben csak arrol hiresult el, hogy nem fer bele a kocsiba a pocakja miatt..
  • Zóanagyvarázsló
    #58286
    Természetes, hogy a (brit) média felkapja a roppant sikeres újoncot. A túlzások persze zavaróak lehetnek, de erről nem feltétlenül Hamilton tehet. Nem lesz örökké újonc, biztosan lesznek gyengébb szezonjai is (ha másért nem, a technika miatt), máskor talán más körül lesz a felhajtás. A média természete miatt nem egy fiatal és tehetséges pilótán kell elverni a port.
  • tommyg
    #58285
    ma este lesz
  • Big Jay
    #58284
    Volt már időmérő, vagy még csak lesz?
  • zmeor
    #58283
    Valaki télleg nagyon akarja hogy ő legyen a VB győztes..

    Megúszta a Brazil GP első szabedzésén történt figyelmetlenséget Lewis Hamilton, Jenson Button és Takuma Szato: csak csapataikat büntették a hibás gumiválasztás miatt.
  • madmanic
    #58282
    Egy pár példát írj már lécci. Csak mert nekem elég szerénynek tűnik a srác.
  • b-type
    #58281
    Az lehet hogy idegesítő lehet, én ezzel nem foglalkozom, számomra Monaco-ban dőlt el hogy igen jó vezeti az autóját, és ezt még utána jópárszor bizonyította. A médiahabbal nem foglalkozom, mert az szvsz már akkor elérte a célját ha magadra veszed...akár cáfolni, akár mellette kardoskodni próbálsz.
    A srácnak nagyon jó eredményei vannak, sztem nagyon jól vezet,...és igen most is, és a pályafutásában többször is nagyon sanszos autóban ült.
    De ezt bármelyik versenyző örömmel felvállalná, mindegyiknek az a célja hogy abban az autóban üljön ami a lehető legjobb.
  • [Jakuza]
    #58280
    Figyelj amikor gyoztes lett Bourdais a F3000ben 1 evvel volt oregebb mint Hamilton. Felreertes ne essek, en nem azt mondom, hogy rossz sofor, de tele van a tokom mar ezzel a csinaljunk a butaknak egy mitoszt a hossel.(Arra ott van nekik Gyozike :D)


  • b-type
    #58279
    Nem az a LOL Jaku' hanem az hogy 22évesen megpróbálod összehasolítani egy 28éves versenyző pályafutásával.
    Mégis Bourdais-nak milyen eredményei voltak 22évesen, amivel pariba lenne Hamilton-nal?

    ...és Hamilton-nak milyen eredményei lesznek majd 28évesen?
  • [Jakuza]
    #58278
    Lol vegul is nem erdemes, mert kiderul az igazsag.
    Bourdeval sem, mert oreg :D
    Jah 28 eves es nagyon oreg emellett 4szeres Champs car gyoztes es csak Montoyaval es Junqueiraval versenyzett, igaz nem Mercedes gyari csapatnal. :D
  • b-type
    #58277
    Igazából sztem 22évesen 5 bajnoki cím, vmint jelenleg vezeti az F1 tabella-t, szal ha a tanulóévet beleveszük minden bajnoki sorozatba, akkor ennyi idősen aligha lehet ennél többet bizonyítani.

    Nem kell ide bőrszín, meg anglia, a kínaiak többen vannak, üzletileg nagyobb fogás lenne...próbálkoznak is, és mégse ugye.