FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
Teljes mértékben megbomlani látszik a csapategység a McLaren-Mercedesnél. Nem elég, hogy lassú az autó (ezt a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug el is ismerte), de más területeken gondok ütötték fel a fejüket.
Az egyik ilyen problémát Kimi Räikkönen hozzáállása jelenti. A finn versenyzõ – aki bennfentes információk szerint a szezon végén mindenképpen el kívánja hagyni a csapatot – az utóbbi idõben állítólag meglehetõsen lezserül áll a munkához, s ennek ékes példája, ami a pénteki elsõ szabadedzésen történt. Räikkönen ezen nemes egyszerûséggel nem jelent meg, hanem 5 csillagos szállodájában maradt. A finn végül déli 12 órakor futott be. Ron Dennis természetesen rendkívül dühös volt versenyzõjére.
Talán az ilyen közjátékok miatt is van az, hogy a csapat is idegesebb a szokásosnál és ilyenkor könnyebben jönnek a hibák – aminek ezúttal Juan Pablo Montoya itta meg a levét. Az idõmérõ edzés második részében úgy küldték ki új gumikon a kolumbiait a pályára, hogy elõtte elfelejtették megtankolni. Montoya emiatt nem tudott gyorskört futni, hanem lassú tempóba kellett visszatérnie a boxba, hogy egyáltalán addig elég legyen az üzemanyaga. Ez Montoyának egy jobb helyezésébe kerülhetett.
Minden Tiszteletem Kimié, és tök mind1 hogy hogy áll a csapat de ez no com....
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
http://gaborszantai.co.uk/
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
nézd a MotoGP-t, ott van verseny...

Valentino Rossi MotoGp után is kaphat F1 superlicense-t? Vagy az nincs kategóriákra osztva? Egyáltalán mennyi együléses autóversenyt kellene teljesítenie?
http://gaborszantai.co.uk/
De a fenti dögnek jó a bulája...Az biztos....<#idiota>#idiota>
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Tehát azért ez nem lehet érv.
Vmint gondolom egy pilótának fontos a pénz, de ha versenyzõbõl van akkor még fontosabb a versenyképes autó.
Sok versenyzõrõl hallottam már hogy kevesebbért is leszerzõdtek egy csapathoz, mert a másik csapat..bár többet fizetett volna, nem nézett ki annyira fejlõdõképesnek.
Meg ez az egész pénz dolog...mi akik szeretjük a technikai sportot, van hogy nem értjük ha egy nagy autógyártó huzamosabb ideig nem szerepel jól, és szinte óriási baklövésként kezeljük ha kivonul a sportágból.
De az autógyártó cég kiszámolja hogy melyik piaci szeletére van befolyással az adott sportágban betöltött sikeres szereplés, és ha a végén nem tetszik az eredmény, akkor visszavonják....vagy pedig tudják hogy ugyan a sok embeernek rettenetesen imponáló teszem azt a Ferrari sikere, autót mégis Toyota-t vesznek.
Számol-ír-fejet vakar és dönt. Közvetítés elõtt reklám, utána reklám és kész.
Itt van Bernie is, amit össze bûvészkedik az F1-l...
..és akkor a pilóta? Ha van egy kis szerencsénk és tényleg versenyzõbõl van gyúrva, akkor én nem várom el hogy alkalmazkodjon ehez a gépezethez azért mert õk adják a pénzt.
Ahogy egy mûvésztõl sem várom el...mert többrõl szól mint ár-érték. 😊
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Verseny gokart iskola Kakucson! Több mint 1 km-es pályán 14 kanyarral. www.rcr-kart.hu
miért is kapják ezek a szegény low-end volánzsonglõrök a pénzt a szponzoroktól? hogy odaadják a csapatnak - Zsóti sem tudott addig indulni, míg meg nem lett a szükséges pénz és szponzori támogatás...
ez nem fizetés nekik, Õk fizetik ki a csapatnak a helyüket a szponzor segítségével!
http://gaborszantai.co.uk/
http://gaborszantai.co.uk/
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
Verseny gokart iskola Kakucson! Több mint 1 km-es pályán 14 kanyarral. www.rcr-kart.hu
http://gaborszantai.co.uk/
- Az "also kategorias pilotak" valszeg nem kapnak "fizetest" (a csapattol), de a szponzortol es egyeb helyekrol biztosan (meg ha azt nem is "fizetesnek" hivjuk)😊 A lenyeg, hogy nem fog ehen halni a szezon kozepen, es utana sem lesz gondja. Nekem is mindegy lenne, ha "maganban" zsak szamra kapnam a penzt, es kozben en fizetnek a cegnek, hogy "hobby-bol" dolgozgassak naluk😉)))
Vagy csak szimplán kötekedni akarsz?
És mitõl nem volt elég tiszta,vagy normális amit írtam?Te érted amit mondani akarsz?????
Verseny gokart iskola Kakucson! Több mint 1 km-es pályán 14 kanyarral. www.rcr-kart.hu
Tanulni.. Tanulni..Tanulni..
Lenin is megmondta:Fûteni..Fûteni..Fûteni..
Azt hiszed,csak Bzsofika volt az egyetlen akinek a pénzt hoznia kellett?
Hát nem,még vannak igy egy páran.............
Verseny gokart iskola Kakucson! Több mint 1 km-es pályán 14 kanyarral. www.rcr-kart.hu
Midlandnál fizetnek a fiúk, sõt több tesztpilóta is, pl. Doornbos
http://gaborszantai.co.uk/
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
http://gaborszantai.co.uk/
ad2.inreális? milyen pénzek forognak a labdakergetõknél,a golfozónál,tenisz,stb?
Ja és amig a közelébe kerülhetsz,hát a MO-i államkassza is lehet kevés hozzá..
Cóval ne az fájjon ki mennyit keres,engem speciel én miért nem keresek többet
Verseny gokart iskola Kakucson! Több mint 1 km-es pályán 14 kanyarral. www.rcr-kart.hu
Le is mentem😛
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Nekem kicsit olyan ez a dolog, hogy:
- Figy F1-es VB palánta, na az ami eddig volt az többé nem van, nincs nõzés, nincs pia, nincs randalír, nincs szélsõséges viselkedés, nincs veszélyes hobby,..kezed-lábad biztosítva van, de ha eltöröd szezonban mész a levesbe,..hol tartottam, ja szal nincs magánvélemény, nincs felesleges duma, nincs cimbizés a többi pilótával, szerelõvel..stb,..rokonnal sem.
Van viszont reklámcuccok hordása bugyiszinten is, középnyilatkozat...hogyan mondjunk semmit de érdekesen. vannak szelepnyilatkozatok direkt búlvársajtónak, szezonban heti két nap szponzori szereplés, heti két nap törödés a szurkolókkal, heti két nap tesztelés, heti két nap..
csajod Amerika-i legyen a motortgyártó cég ott akar terjeszkedni, de hozzanak hírbe egy Török bébivel is mert ott a szponzorcég szeretne nyomulni..
Ha VB. leszel, további heti két nap öeregek átkisérése a zebrán...
...csajod Kina-i legyen, az most fontos piac az F1-nek, valamit találj ki ami vonza a tömegeket, de ne sértsen semmilyen érdeket...
😊
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
talán Coulthard, Liuzzi, Button akik elölelgetik rajongókat, megjelennek showmûsorokban, bemutatják a villájukat, yachtjukat, biciklizen PR rendezvényen...
a többiek alkalmatlanok...
http://gaborszantai.co.uk/
Pl. Vale' Rossi kitalálta magának a poénjait, amik jók voltak és embereket vonzott, többen nagyon jópofának tartották (én is),és ez kétségtelen nagyon jó hatással volt a sportra, ezért aztán ezt még egy kicsit menedzselték is.
Most Bernie azt akarja hogy a tesztelések, PR rendezvények, szponzori marhaságok között Alonso még mint VB még pr-kodjon?
Mert gondolom nem azt akarja hogy legyen önmaga és kicsit lazuljon..
Sztem Ecclestone sem tudja mit vár Alonso-tól..😊
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
A Formula-1 vezetõje, Bernie Ecclestone az elmúlt héten a világbajnok Fernando Alonsot kritizálta, aki meglátása szerint nem foglalkozik eleget a rajongókkal. "A világbajnokunk nem sokat tesz. Ezek a srácok megnyerik a címet, és sokat szakítanak a sportból – nemcsak anyagilag – ezért arra is gondolniuk kellene, hogy mit adhatnak vissza ebbõl." – nyilatkozta a 75 esztendõs úriember.
A téma Barcelonában ismét terítékre került. Ecclestone személyesen kívánja felkeresni a spanyol címvédõt, hogy felhívja a figyelmét az íratlan kötelességekre.
"Tudom, hogy õ a világbajnok, de elõtte is voltak már bajnokok. És meggyõzõdésem szerint minden bajnok tartozik valamivel a közönségnek. Tenniük kell valamit a rajongókért. Beszélni fogunk errõl. Ez éppen úgy a mi hibánk is, mivel nem mondtuk meg neki, hogy mit várunk el tõle."
Nagypapi elõveszi a kis Alfonzót! El lesz fenekelve!
(Megj.: még jó, hogy nem a finn a bajnok, mert tiszteletlenül elaludna a beszélgetés közben...)
http://gaborszantai.co.uk/
HALA MADRID Real Madrid | Fifa Award - Best Club XX Century
http://gaborszantai.co.uk/
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
http://gaborszantai.co.uk/
McLaren mélyrepülés következik 1-2 évig...
http://gaborszantai.co.uk/
Verseny gokart iskola Kakucson! Több mint 1 km-es pályán 14 kanyarral. www.rcr-kart.hu