FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Kimi Räikkönen menedzsere nem érti, miért töpreng a McLaren még mindig azon, hogy Lewis Hamilton felkészült-e a Forma-1-re. David Robertson azt ajánlja Ron Dennisnek, hogy legyen ismét olyan bátor, mint Räikkönen öt évvel ezelõtti szerzõdtetésekor, és azonnal adjon egy versenyzõi állást a brit tehetségnek. "Nevetnem kell. A McLaren azon vacillál, hogy készen áll-e Lewis Hamilton. Kimi annak idején a gokartból és a Formula Renault-ból érkezett a Forma-1-be, és azonnal megmutatta a világnak, hogy felkészült" - mondta Robertson az Autosport magazinnak adott interjújában. - "Hamilton a Formula Renault után a Forma-3-ban és a GP2-ben is bizonyított. Hogy felkészült-e? Ne vicceljünk már."
A menedzser ugyanakkor nemcsak a McLarent, hanem magát Hamiltont is hibáztatja a helyzetért, hiszen a 21 éves pilóta egy nyilatkozatában maga is azt mondta, hogy egyelõre a tesztpilótasággal is megelégedne. "Lewisnak nincs igaza, amikor azt mondja, szívesen vár még egy kicsit. Inkább követelnie kellene azt a versenyzõülést" - fogalmazott.
http://gaborszantai.co.uk/
Nézzük csak meg mitöl is volt izgalmas a Magyar futam?
Attol,hogy változnak a körülmények.A kötelezö lesz más más keverékü gumit használni,akkor mindenki máskor lesz gyorsabb,és talán muszály lesz elözni,
a pályán!
Syd Barrett 1946-2006 Rick Wright 1943-2008 R.I.P.
HALA MADRID Real Madrid | Fifa Award - Best Club XX Century
HALA MADRID Real Madrid | Fifa Award - Best Club XX Century
azt hittem legalább megkoccantotta....
..::::::.. A kétpúpos teve sokáig nem is vette észre, hogy két púpja van, mert az első eltakarta a hátsót.
Michael Schumacher rulz!. Forza Ferrari! \"A gyors győzelem mindig elkapja az embert, nem árt, ha leszállítjuk őket a magaslóról.\" Mike őrnagy. Smackdown vs RAW 08 rulz!
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/
1. Piquet Renault (M) 1:19.565 72
2. Kovalainen Renault (M) 1:19.690 118
3. De la Rosa McLaren-Mercedes (M) 1:19.920 114
4. Montagny Toyota (😎 1:20.631 89
5. Wurz Williams-Cosworth (😎 1:20.818 68
6. Hamilton McLaren-Mercedes (M) 1:20.852 62
7. R.Schumacher Toyota (😎 1:21.130 54
8. Sato Super Aguri-Honda (😎 1:21.982 32
9. Premat MF1-Toyota (😎 1:23.212 40
10. Yamamoto Super Aguri-Honda (😎 1:23.708 33
11. Karthikeyan Williams-Toyota (😎 1:24.032 40
12. Quintarelli MF1-Toyota (😎 1:36.638 7
Az eredmények nem hivatalosak
http://gaborszantai.co.uk/
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
http://gaborszantai.co.uk/
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"
Syd Barrett 1946-2006 Rick Wright 1943-2008 R.I.P.
amennyit utánanéztem, a csákó a közelében nem volt Villeneuve-nek.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Szerintem ez így nevetséges, Fontana így akar reflektorfénybe kerülni, ha már a vezetése miatt nem sikerült...
FM2012 - http://sysfoxfm.blogspot.hu/
valakinek megvan az a verseny? <#idiota>#idiota><#vigyor3>#vigyor3>
így nem lehet mit mondani..
Syd Barrett 1946-2006 Rick Wright 1943-2008 R.I.P.
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Fontana: Megzsaroltak a Ferrarisok!
Megdöbbentõ bejelentést tett a Sauber egykori tesztpilótája. Norberto Fontana azt állítja, hogy 1997-ben élete egyetlen Forma-1-es futamán azt a feladatot adták ki neki, hogy állítsa meg a Williams versenyzõjét, Jacques Villeneuve-öt!
Norberto Fontana (a képen) nevére bizonyára csak a legelvetemültebb Forma-1 rajongók emlékeznek. Az argentin pilóta 22 évesen 1997-ben óriási lehetõséget kapott a sorstól: életében elõször - és mint késõbb kiderült utoljára - Forma-1-es futamon szerepelhetett.
Az argentin versenyzõ kilenc év elteltével megdöbbentõ vallomást tett a sajtónak.
- A jerezi nagydíjon az volt a dolgom, hogy minden lehetséges eszközzel állítsam meg Jacques Villeneuve-öt. A futam elõtt pár órával odajött hozzám Jean Todt, és azt kérte, hogy ha Villeneuve mögém ér, semmiképpen se engedjem õt tovább. Én pedig - bár örökre nem fogom magamnak megbocsátani - megtettem, amit kértek tõlem - mondta Fontana, aki hozzátette, az is nagyon fájt neki, hogy a futam után egyetlen Ferraris sem ment oda hozzá, hogy megköszönje tettét.
A futamon egyébként - melyen Fontana Gianni Morbidellit helyettesítette - megbüntették Schumachert, ám ez az eset sportszerûtlenségébõl mitsem von le. A verseny után az angol szakkomentátor, Murray Walker egyébként viccesen megjegyezte: az a minimum, hogy a Ferrari vezetõi egy nagy üveg pezsgõvel köszönik meg Fontanának, amit tett.
A Ferrari motorral versenyzõ Sauber vezetõi egyelõre nem kívánták kommentálni a hírt, ahogy Jean Todt sem.
http://gaborszantai.co.uk/
A te urad békét és megbocsátást tanít, az enyém véres bosszút és a hatalom igazát.
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Csak ilyenkor fogalmazod meg azt, hogy hulye, de akkor amikor MS-el szemben hajtja ezeket a hulyesegeit, akkor miert tartod geniusznak es adsz olyankor igazat neki? 😛PPP
Legyel konzekvens.A hulyeseg az hulyeseg barkire is mondjak.
Dez: Inkompatibilitas definicioja jatekoknal: amikor fut,de csak pl. 1 fps-sel,vagy össze-vissza akadozva,irányíthatatlanul 2. K8-nál alapból mindig 200MHz az FSB. Csak tuning által lesz magasabb.
😊)) hülye ez az ember...
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Meg at sem ment a Ferrarihoz Kimi es Lauda mar elkezdte fikazni.
Dez: Inkompatibilitas definicioja jatekoknal: amikor fut,de csak pl. 1 fps-sel,vagy össze-vissza akadozva,irányíthatatlanul 2. K8-nál alapból mindig 200MHz az FSB. Csak tuning által lesz magasabb.
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
http://gaborszantai.co.uk/
\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"
Amugymeg:
"Most azonban a munkámra koncentrálok, szeretnék még jó eredményeket elérni az utolsó három futamon, amelybõl az egyiket talán meg is nyerhetem.""
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
"Érdekes lesz látni, mi történik az utolsó versenyeken. Én magam a Ferrarit fogom támogatni, hiszen jövõre oda igazolok, a Forma-1 egésze számára azonban mindenképp jó dolog, hogy ilyen szoros a küzdelem, mivel növeli a népszerûségét."
A5.HU
Is this the real life? Is this just fantasy? -------o------- Tejet kérek! Csokisat!
http://epica.nl
Nekem az jön be a legjobban mikor gyuszi meg palik együtt közvetit külön külön tul idióták, de igy együtt egész jó😄
gyula, a ferrari ellendrukker, nagyokat gyögdécsel néha ha egy renault rosszul áll, laci meg egyfolytába oltogatja😄
\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"
Még igazán az is kérdéses ki marad,és milyen poszton.
\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"
Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója néhány éve úgy jellemezte Michael Schumacher szerepét a Ferrarinál, hogy õ volt a „katalizátor” a sikerek felé vezetõ úton. Ismert, hogy a hétszeres világbajnok nem csupán az autó vezetésében jeleskedett, hanem az egyik komoly „tartóoszlopa” volt a csapatának az autón kívül is.
Schumacher visszavonulása után azonban egy teljesen más egyéniségû, mentalitású pilóta veszi át a stafétabotot a Ferrarinál Kimi Räikkönen személyében. A finn versenyzõ honfitársa és barátja, Toni Vilander elismeri, hogy Kimi valószínûleg nem lesz olyan pedáns és munkamániás, mint Schumacher volt, ám szerinte ez nem fogja megakadályozni abban, hogy sikeres legyen.
”Milyen lesz a Ferrari csapat Kimivel? Nagyon más, mint Schumacherrel.” – nyilatkozta a GT sorozatban szereplõ Vilander a Gazetta dello Sportnak – „Ne felejtsük el, hogy Michael olyan emberekkel érkezett a Ferrarihoz, akik korábban már együtt dolgoztak vele a Benettonnál. Kimi ezzel ellentétben senkit sem ismer. Ráadásul Kimi kevésbé perfekcionista és nem fogja olyan gyakran meglátogatni a gyárat sem. Azonban biztos vagyok benne, hogy ez is elég lesz ahhoz, hogy megnyerje a világbajnokságot.”
Vilander azt is elmondta, hogy barátja tart egy kicsit az olasz média óriási érdeklõdésétõl. Éppen emiatt nem ment el a GT sorozat legutóbbi versenyére Mugellóba – pedig máskor ott szokott lenni, hogy szurkoljon Vilandernek: „Miután bejelentették, hogy a Ferrarihoz megy, félt attól, hogy túl nagy lenne a felhajtás.” – mondta a GT versenyzõ.
Közben Kimi azért igyekszik tenni annak érdekében, hogy az olasz sajtó a szívébe zárja: ”A szezon végén Ferrari-szurkoló leszek, hiszen õk a jövõ évi csapatom.” – mondta a Gazetta dello Sportnak.
Räikkönen semmi különöset nem lát abban, hogy különbözõ vádaskodások hangzanak el a két rivális csapat, a Ferrari és a Renault között egymás irányába: ”Amikor ilyen szoros az állás, akkor majdnem mindig történik valami, amit az egyik vagy másik csapat elõnyben részesítéseként interpretálnak. De most valóban érdekes lesz, hogy mi lesz a vége és a Forma-1-nek csak jó lehet, hogy ilyen kiegyensúlyozott az állás.”
Ami a saját rövid távú ambícióit illeti, természetesen az utolsó három futamon Kimi még megpróbálja futamgyõzelemmel megajándékozni jelenlegi csapatát, a McLaren-Mercedest: ”Szeretnék nyerni még a szezon végén. A McLarennél eltöltött öt évem alatt sok szép és kevésbé szép pillanatot megéltem. És néhány ember bizonyára nagyon fog hiányozni közülük a jövõben. De ilyen az élet. Néha szükség van arra, hogy tapétát cserélj. És mindenképpen jó emlékeket fogok magammal vinni.”
Räikkönen azt is elmondta, hogy igazán még nem volt alkalma megbeszélni Michael Schumacherrel a történteket: ”Az adott körülmények között nehéz lett volna errõl beszélgetni. De most minden egyszerûbbé vált, hiszen tudjuk mi történt, eldöntötte, hogy visszavonul, úgyhogy most majd talán sikerül megbeszélnünk a dolgot.”
Kimi a Ferrarinál egyelõre senkit sem ismer igazán: ”Luca di Montezemolót is csak futólag ismerem még, de ez a jövõben bizonyára változni fog.”
Ami új csapattársát, Felipe Massát illeti, a finn nem vár problémákat: ”Szerintem minden rendben lesz vele. Ismerem egy kicsit és valóban rendesnek tûnik. Ugyan még nincsenek közös tapasztalataink, de az bizonyára nagy segítség lesz, hogy õ már ismeri a csapatot. Úgyhogy biztos vagyok abban, hogy jól fogunk együtt dolgozni.”
Ha MS marad vezetõ szerepkörban a Ferrarinál, akkor a keze alá játszhat ez a két robot: a Gyors és a Szorgalmas😊
http://gaborszantai.co.uk/