FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"Helyre igazítás: Kimi már rég túl volt, Hamiltonon, amikor benézte a kopott gumikkal a box utcába vezetõ kanyart.
Nem kötözködésként, csak ez az igazság😉
Egyértelmûen nem erre gondolok, különben nem írtam volna hogy vezetett mint malac...16 mp elõny után már 7mp-t bukott egy körben Kimi-vel szemben (kerékcsere után fenthagyták az elözõ etapos gumit).
Így aztán ez az igazság 😊
Gabor_(HSF)
Errõl egy volt munkatársam ugrik be, aki azt bírta mondani hogy mondhatna nekünk nagy dolgokat, de nem tudnánk vele mit kezdeni mert még egy alacsonyabb szinten állunk (még most is vigyorgok), aszimbolumok meg amiket mutatna beleégnének az agyunkba.
Montoya esetében még talán igazad is lenne, de én nem az F1-ben kedveltem meg Montoya-t, gyönyörû elõzései voltak a CART-ban, ill. egyszerre lett év újonca és bajnok, aztán megnyerte az elsõ Indy500-t is. De õt valóban nem az eredményei alapján kell csípni vagy nem, én nagyon bírom ez igaz.
Hamilton viszont mindenkivel versenyzett, aki a mezõnyben ujnak és tehetségnek nevezhetõ, és mindenki ki is kapott töle. Vettel ment vele a legkevesebbet mivel csak egy futamon találkoztak, de azt a futamot Hamilton megnyerte. A különbözõ sorozatokban (volt hogy egy évben 5-6 sorozatban ment) pl. Kubica, Rosberg, Piquet voltak a mezõnyben..
Tehát ha ezekkel versenyezni nem kunszt, akkor viszont rendben van. 😊
Egyébként nem akarlak ám meggyõzni 😊 ..nekem az is elég ha a bal fülére süket, jobb szemére nem lát tipusból lesz egy sima versenyzõ, hiszen én a túlzásokról beszéltem, nem az F1-s KiALegjobbról.
😊
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
És van magyar csapat,aki úgy készített játékhoz autót,hogy egy GP2-es csapattól kértek infokat a kocsiról,és egy pilóta tesztelte.
1 Button Brawn-Mercedes 660
2 Trulli Toyota 656.5
3 Vettel Red Bull-Renault 647
4 Barrichello Brawn-Mercedes 664.5
5 Glock Toyota 656.5
6 Rosberg Williams-Toyota 656
7 Webber Red Bull-Renault 656
8 Kubica BMW-Sauber 663
9 Räikkönen Ferrari 662.5
10 Alonso Renault 680.5
11 Heidfeld BMW-Sauber 692
12 Nakajima Williams-Toyota 683.4
13 Hamilton McLaren-Mercedes 688
14 Kovalainen McLaren-Mercedes 688.9
15 Bourdais Toro Rosso-Ferrari 670.5
16 Massa Ferrari 689.5
17 Piquet Renault 681.9
18 Fisichella Force India-Mercedes 680.5
19 Sutil Force India-Mercedes 655.5
20 Buemi Toro Rosso-Ferrari 686.5
\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"
Ennyi erõvel Kimi is jó csapatban kezdett, hiszen elsõ versenyén már pontot is szerzett...
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
www.rdha.hu [bf 80k] [bf2 100k] KisKöcsögkör FTW! \"Az ország azé, aki teliszüli.\"
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
kubica meg a bmw már más tészta
az előző aláírásom szánalmas volt, se nem szellemes, se nem logikus, és még rosszul is volt begépelve, így inkább kiszedtem :(
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
Sajnos egy hétig nem volt gépem, így nem tudtam naprakészen követni az eseményeket, de azt látom hogy a köpkölõdés továbbra is része a hozzászólásoknak. Azt nem értem, hogy mit vártok ezektõl a srácoktól, bölcs nyilatkozatokat (Hamilton, Alonso), korrekt mélyreható technológiai magyarázatokat, vagy mit? Gondoljatok bele hogy ti 20-25 évesen mit csináltok (-tatok), õk nem döntéshozók, a szerzõdéseket sem õk kötik hanem a menedzsereik, nem csinálnak mást mint q..a jól vezetnek. Nagyon kevés az igazi fejlesztõ pilóta, Sumi és talán Mansel volt ilyen. A többiek csak bólogatnak arra amit a csapat mond. Az esetek 99%-ban csapat utasítás van, és nem egyéni pilóta akciók.
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES
Na meg Alonso sem tudott sokat nyújtani azzal a Minardival.
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
akkor nem lett volna nagy a pofája hogyha neki is végig kellett volna járni a ranglétrát mint mindenkinek a formula1-ben
Apuci perkált/kinyalta Ron seggét és a fiacska máris a legjobb csapatba került,hát persze hogy rögtön az elsõ futamon pontot szerzett,lehet hogy Zsoltikánk is ugyanez lett volna...
\"Yesterday is history. Today is a gift. Tomorrow is mystery\"
nem a képességeivel van a gond hanem az arcával, mellesleg Kimi simán jobb lenne nála, és Alonso már csak bizonyításból is mindig kib*szna vele
Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.
Holnap futam mi a szarért nem lehet inkább arról beszélni ??
Mert az ilyen kis uszító szarok mint te ugatnak állandóan .. szeretnék mást is olvasni nem az állandó ugatást .. 😞
Ilyen világ ilyen ember! ilyen topic .. sajnos .. bocsi a többiektõl ! :S
Gaba323
Kimi ma az idõmérõn is nagyon szimpatikus volt
mindent megtett,hogy elõrébb hozza azt a taligát
remélem holnap dobogós lesz
Ha valakit elismer és tisztel Alonso akkor az Kimi, mindig elismerõ nyilatkozataik vannak egymásról és ha van két ember aki elmondja mit érez és gondol akkor az Kimi és Alonso.
Szerintem ha egy csapatban lennének felfogná Alonso is, hogy nem lehet kivételezni és jó csatákat láthatnánk kijönnének a nûanszok amivel egyik jobb a másiknál, szerintem pályától függõen változna kinek megy jobban.
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"