182279
  • Lteebee
    #21122
    Monacoban meg pár körben gyorsabbak voltak, de míg egyben volt alonso autója, addig a bmw-k hátránya...

    Az az autó-plóta a jobb, aki gyorsabban teljesíti a távot.
    Alonso gyorsabban teljesítette a távot.

    Ha díjaznák az első x kört, persze járna a mclaren-kimi összeállításnak az elismerés.
  • robotnyk
    #21121
    igen jó volt látni, hogy szívnak, és fognak is még.
  • G_ArchAngel #21120
    az nem merült fel, hogy mikor az első kiállásnál kiderült, hogy verseny végéig megvan az előnye, nem nyomta tovább a leggyorsabb köröket? pedig megtehette volna, mivel a szétesett futóművel is tudott hasonló sebességet produkálni, mint a Renault, ellenben Monacoban a Renault egy kisebb gumiproblémával sem tudta tartani a lépést vele...

    arról ne is beszéljünk, hogy a verseny fele alatt összeszedett 24mp-es előny 2 azonos taktikán lévő autó között tetemes...
  • CHEAPBOY
    #21119
    master, en ugy emlekszem amint kikerult dc mogul, szepen hozta fel kimiket, tizedrol tizedre... megvan a felvetel is visszaneztem, nem erte el a 24 mp hatranyt sohasem alo, s az elso kiallasok utan mar csak 17 s csokkent folyamatosan, amikor kimi meg behalt akkor meg rohamosan.

    en azt mondom, ha a rajtnal nem lokik meg s jol eljon, akkor nagyon szoros lehetet volna elesben is a meccs.
  • DJ Bee18
    #21118
    kezdenek egy kicsit elszállni maguktól
  • DJ Bee18
    #21117
    és mondtam én egy szóval is, hogy baj, hogy győzni akarnak??? Úgy értettem, hogy aki győzni akar, az kockáztat is, veszélyben van, és ez benne van a sportban. Ennyi
  • G_ArchAngel #21116
    Bár a Renault vezetősége tudja, hogy szerencsés győzelmet szereztek, mégsem éreznek sajnálatot a McLaren pilótája iránt, aki egyébként kimagaslóan teljesített a hétvégén úgy, ahogy az elmúlt két versenyen, ahol a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

    „Eddigi győzelmeimet mindig az élről indulva szereztem meg, azonban most más volt a taktika.” – mondta a 23 éves bajnokjelölt. „Számomra ez még jobb érzés. Nagyon boldog vagyok a sikeremnek, és úgy gondolom, hogy a mai nap a mi autónk gyorsabb volt a McLarennél.”

    A Renault csapatvezetője Flavio Briatore is elmondta, sem ő, sem pedig védence nem érez sajnálatot a finn pilóta iránt, aki az utolsó pillanatokban vesztette el a győzelmet. „Valaki is sajnált minket a Monte Carlo-i Nagydíjat követően?” – tette fel a kérdést. „A dolgunkat végezzük, és végül Fernando végzett az élen, csak ez számít.”


    ez kész...
    egy körben lehet gyorsabb volt, de míg egyben volt Kimi verdája addig 20-30mp között változott a hátránya...
    Beteg vagy Te Alonso, de nagyon, nem kívánok rosszat, csak egyszer rajtolj Sato, Ralf és Montoya által körbezárva...:DDD
  • CHEAPBOY
    #21115
    Hat en akarok gyozni, tamogassak meg uj szabalyokkal, csak nekem kerekcsere, meg 500kg minimalsulye, meg 3,5es V10est akarok:D
  • Punkerwork
    #21114
    A BMW szerint Heidfeld megéri a pénzét
  • tehen_m
    #21113
    Tegyenekbe 60as táblát az egyenesekre és akkor nem fognak menni.
    Vagy az 1. helyezett 5 pont a második 8 pontot kapjon és akkor se akarnak majd győzni...
  • G_ArchAngel #21112
    ez a baj, a Forma-1-ben csak egy dolgot szabadna díjazni és minden szabállyal támogatni: a győzni akarást...
  • DJ Bee18
    #21111
    épp ez az, hogy ezért nem a szabályt kellene hibáztatni, hanem a győzni akarást
  • G_ArchAngel #21110
    a McLaren-nél könnyen előfordulhat anyaghiba, és akkor az a lánc...
  • CHEAPBOY
    #21109
    S nemis egy F1es kielezett autoban. A lenyeg birta az auto a kikepzest csak az a par elem nem... van ez igy.
  • CHEAPBOY
    #21108
    Mondom azoka kerekek nagyon konnyuek..... ott rengeteget sporolnak, hogy a rugozatlan sulya minimalis legyen. De nem uthette meg mert a szabalyokbnle van irva hogy tortenjek akarmi annak a lancnak tartania kell a kereket. (nemis olyan regen hoztak ezt).
  • G_ArchAngel #21107
    nem is 300-zal mész
  • G_ArchAngel #21106
    arról nem is szólva, hogy a gyorsulásnak köszönhetően, ez többszázkilós ütésnek felelt volna meg...
  • CHEAPBOY
    #21105
    de egy f1es palya nem Magyar utak:)
  • G_ArchAngel #21104
    szerinted MS, Senna, Prost, Piquet, Mansell lassított volna? Még ennyire sem...
    akkor volt durva, mikor mutatták belülről, hogy rázkódik és még utoljára ment egy Alonso-éval megegyező kört...
    Eltudod képzeni, hogy mit érzel egy személygépkocsiban, ahol szétmegy a lengéscsillapító, és 80km/h-val 50km-t meg kell még vele tenni a magyar utakon?
  • Random work
    #21103
    Na meg nem csak a saját életét kockáztatja ha kicsit máshogy érkezik elsodort volna más autót is hiszen lekörözések voltak rendesen.

    Ha én dönthettem volna vagy gumicsere vagy lassabb tempó.
  • CHEAPBOY
    #21102
    az a kerek pillekonnyu, nemhogy tobb tizkilos...:)
  • Random work
    #21101
    Mindenki más kibírta a versenyt itt egyértelműen elcseszett pár kanyart és ez lett a következménye ha van kerékcsere szerintem akkor se mentek volna ki ennyivel a vége elött mert akkor is bukták volna az első helyet.
  • DJ Bee18
    #21100
    de lassíthatott volna, nem kellett volna cserélni, csak ha
    lassít, ugrik az első hely
  • DJ Bee18
    #21099
    tényleg, ez lehetne a módszer a kerékcserére: 2-3 satufék, és mehetsz cserélni
  • G_ArchAngel #21098
    van itt linkelve egy cikk, ahol kiemelték a lényeget: a jelenlegi szabályok nem tették egyértelműen indokoltá a kerékcserét...
    tehát Kimi kimegy, kap új kereket visszajön a 3-4 helyre majd megbünteti a FIA, hogy nem volt indokolt, mivel anyagában nem sérült a kerék, csak karakterisztikájában (igazuk van: vagy ne menjen olyan gyorsan a versenyző, hogy ekkorát kelljen fékezni, vagy ne fékezzen).
    Tehát a szélsőséges esetet viszgálva: inkább a bizonytalan első hely, mint az esetleges büntetéssel járó kizárás, vagy súlyosabb szankciók (lásd BAR).
    Utólag könnyen okoskodik a McLaren - lehet, hogy ez volt a helyes döntés, lehet, hogy nem, de én nem szeretném megélni, hogy egy többtízkilós abroncsot 10cm-re fogjon meg az arcomtól egy drótkötél...
  • DJ Bee18
    #21097
    Coulthard hogy küldte már :DD, ezekután lehet hogy hajrá Red Bull, csak így tovább :)
  • Random work
    #21096
    Na igen ha a szabály tiltaná is ilyen esetben a kerékcserét akkor vegyen föl egy lassabb tempót akkor még befuthatott volna pontszerző helyre.
    Nem a gumi volt hibás hanem kockásra lett fékezve amit bárki megcsinálhat és mehetne cserére?
  • DJ Bee18
    #21095
    ez az, Schumi defektjénél miért nem mondta senki, hogy életveszélyben volt??
  • G_ArchAngel #21094
    Ferrari: Schumacher a szabályok áldozata lett

    így jó? mégsem várhatod el a McLaren-nevével fémjelzett cikkben, hogy a Scuderiáról szóljon:)
  • DJ Bee18
    #21093
    na kurva jó futam volt (bocs a Mclaren drukkerektől). Ilyen változatosnak kell lennie egy futamnak. Mellesleg mi volt az életveszély, amiről nem a Mclaren tehet?? Hát látták ők is, hogy szar a gumi, csak győzni akartak, és nem volt szerencséjük. ÖNKÉNT vállalták a kockázatot. Ugyanez történik akkor is, amikor valaki valakit utol akar érni és hajt, mint az őrült. Akkor is életveszélyben van, mert bármikor elszállhat. Ez a sport erről szól. (sajnos a versenyzők kárán)
  • Bandee1987
    #21092
    Mclaren: Räikönnen a szabályok áldozata lett

    Na, és? A Ferrari is...
  • Amse
    #21091
    Jó, de ott csak szarok voltak a gumik, de itt már életveszélyesek.Van különbség a kettő között.Nem azért gondolnák át, mert Kimi nem szerzett pontot.Heidfeld a 2. lett és az ő csapata is belátja már, hogy ez nem csak játék.
  • Laffite
    #21090
    Nem a pénzspórolás miatt hozták be ezt te is tudod, hisz ha már csak egyetlen engedélyezett csere is lehetne egy versenyen, már akkor is elkerülhető lenne minden ilyen veszélyhelyzet és +4 gumi megvételét nem érezné meg egy Minardi sem, szal nem a spórolásról szól, az csak egy átlátszó indok volt.

    Amúgy a gumi most is bírta a végéig, csak éppen a több mint másfél órás igénybevétel alatti többszáz fékezés nem egyenletesen koptatta le a felületet, ami balesethez vezetett. Ez abszolút nincs kapcsolatban a futófelület vastagságával.
  • Lteebee
    #21089
    Én azt mondom, hogy ha egy gumit úgy gyártanak le, az bírja elejétől a végéig.
    Ha egy motort úgy terveznek és gyártanak, az kibír két futamot.
    És ha valaki tényleg azt hitte, hogy szignifikáns összeget fog spórolni az új gumiszabállyal, az hülye.
  • grebber
    #21088
    Szegény Ferrari.
    Bárcsak így lenne 5-ösöm a lottón.
  • Laffite
    #21087
    függetlenül attól, hogy mi lenne meg mi nem lenne, kinek szurkolunk és kinek nem, ez a szabály így életveszélyes és változtatni kellene mielőtt kipurcan valaki... a másik meg az, hogy erre a veszélyre már nagyon sok szakember felhívta a figyelmet tavaly is a szabály megalkotásakor, és akkor még nem lehetett tudni, hogy ez kinek lesz jó és kinek nem, így aztán sajnos sokkal több ez mint egy újabb összeesküvés-elmélet, ezt elhiheted.
  • Lteebee
    #21086
    Ja, mostmár újragondolnák.
    Az első pár futamon persze jó volt látni a ferrarit szívni.
    Mostmár akkor játsszanak így!

    Mennyit is spórolt ezzel a gumiszabállyal eddig a mclaren idén?
    Ha spóroltak mondjuk 30-40 szett gumit az ellensúlyoz egy piszikét összetört autót és elbukott 10 pontot?

    Bár ha azt nézzük, mennyivel kevesebb pontjuk lenne, ha lehetne kereket cserélni...
  • G_ArchAngel #21085
    A Williams vezetősége is kint tartotta volna Raikkönent

    Faludi Zoltán, 2005. május 30. hétfő [08:44]

    Michael teljesen megérti kollégái döntését

    A Williams alakulatának technikai igazgatója, Sam Michael teljes mértékben a McLaren döntése mellett áll, akik kockáztattak, és a gumiproblémák ellenére kint tartották Raikkönent, aki kis híján meg is nyerte a futamot.

    A finn pilóta a verseny utolsó köreiben igencsak küszködött a pályán, hiszen miután folyamatosan elfékezte magát, jobb első abroncsa egyenetlenül kopott el, mely hatalmas vibrációt okozott az autóban. A hatalmas terhelést azonban az első felfüggesztés nem bírta, mely az utolsó körben a célegyenesben eltörött, és Raikkönen versenyének végéhez vezetett.

    A McLaren vezetősége ahelyett, hogy kihívta volna versenyzőjét a boxba egy be nem tervezett – jogos – kerékcserére, vagy visszafogta volna pilótáját, úgy döntött, hogy kint tartja Kimit, és a győzelemért szállnak harcba.

    „Ha egy Williams lett volna olyan helyzetben, akkor az is balesetet szenvedett volna.” – mondta Michael. „Nagyon nehéz feladni a pozícióját az embernek, főleg, ha a győzelem a tét, és mindent meg kell tenned, hogy kitartsál. Teljes mértékben meg tudom érteni, mi játszódhatott le a McLaren boxában.”

    „Nagyon könnyű utólag kritizálni őket, azonban ha komolyabban belegondolunk, akkor mi is ezt a megoldást választottuk volna.”
  • G_ArchAngel #21084
    Érdekes cikk - a FIA szabályzata szerint lehet, hogy nem lett volna indokolt Kimi kerékcseréje
  • Random work
    #21083
    Ja és Nick is jól ment bár szerintem ez csak a 3 kiállásnak köszönhető, hogy végig könnyebb volt a kocsija.