Hollywood újra felfedezi a klasszikus irodalmat
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Hát, ha az felfedezésnek számít, hogy a főnök bekéreti a régi, sikeresebb művek listáját, majd közli, hogy forgassátok újra őket, hátha hoznak vmit a konyhára.
Mára nagyon ötlettelen bagázzsá változott az amcsi filmkészítés. Se mennyiség, se minőség, mint régen volt. Így arra a pár darabra is vetődnek a még reménykedő, vagy már mindenről lemondott nézők..., persze, hogy "sikeres" lesz a szemét is, amit még kiadnak a kezeik közül.
Mondjuk ez nem újkeletű történet: pl. Lucas is valódi lázadó volt még a '70-es évek közepén-végén, majd lazán átment a '80-as évek közepére azzá, akit még tíz éve megvetett és nyíltan ócsárolt. Igaz, az anyagi gondjai bőven megoldódtak addigra..., és ez kezdett meglátszani a filmjei "minőségén" is.
Mára nagyon ötlettelen bagázzsá változott az amcsi filmkészítés. Se mennyiség, se minőség, mint régen volt. Így arra a pár darabra is vetődnek a még reménykedő, vagy már mindenről lemondott nézők..., persze, hogy "sikeres" lesz a szemét is, amit még kiadnak a kezeik közül.
Mondjuk ez nem újkeletű történet: pl. Lucas is valódi lázadó volt még a '70-es évek közepén-végén, majd lazán átment a '80-as évek közepére azzá, akit még tíz éve megvetett és nyíltan ócsárolt. Igaz, az anyagi gondjai bőven megoldódtak addigra..., és ez kezdett meglátszani a filmjei "minőségén" is.
"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)
#1
A vásárlások száma nem információ; amikor Kertész Imre Nobel-díjas lett, Kertész Ákos könyveinek eladása is megtöbbszöröződött. : -) Ennyit a művelődésről, hogy feltehetőleg milyen különbség volt a könyvek megvásárlása és olvasása közt - ez nem annyira régi írás:
"Más radikális kultúrakritikusok valamikor azt mondták, hogy a tömegsajtó és a ponyvairodalom kialakulása, az operett, az orfeum és a kabaré olyan kultúrafogyasztási szokásokat kényszerít a tömegekre, amelyek képtelenné teszik őket az elmélyülésre és az összpontosításra. Igazuk volt. Később félreverték a harangokat, amikor elképzelhetetlen mennyiségű szemetet öntött a tömegekre a hangosfilm és a rádió. A rádió volt mellesleg – a filmhíradó mellett – a totalitárius tömegpropaganda fő eszköze, Hitler legjobb hangszere. Az aggodalmaskodóknak igazuk volt. Utána jött a televízió – a maga sorozataival, vetélkedőivel, lényegtelen álhíreivel, sikeres manipulációival – meg a gagyi popzene, amely rántottát csinált a nézők és hallgatók agyából (ráadásul még a legmocskosabb bizniszt, a profi sportot vallásként a nézőkre lőcsölte a rádió és a tévé a fasiszta, sztálinista és liberálkapitalista rezsimekben egyaránt). Minden értelmes ember kétségbe esett, és igaza volt.
Valamikor Jókai afféle minőségi ponyvának számított – elismerve, hogy az író lángelme (az volt csakugyan) – , ma kanonizált nemzeti klasszikus, kifinomult magas irodalom, amellyel alig tudnak megbirkózni az elitgimnáziumok jómódú családokból származó, elkényeztetett diákjai. Fiatalabb koromban Márait és Szabó Magdát amolyan jobb lektűrírónak tartották (helytállóan), manapság ez olyan magas szint, amelyre csak a legkiválóbbak képesek elvergődni. Napjainkban a kommersz makulatúrával tisztelettudóan foglalkoznak a kulturális hetilapok, s a „slam poetry” révén a vers visszasüllyed a tömegkommunikációs folklórba, a szimplifikált népies zenébe, ahonnan egyébként történetileg származik. Aki ráér még, hogy ezen elkeseredjék, joggal teszi."
"Más radikális kultúrakritikusok valamikor azt mondták, hogy a tömegsajtó és a ponyvairodalom kialakulása, az operett, az orfeum és a kabaré olyan kultúrafogyasztási szokásokat kényszerít a tömegekre, amelyek képtelenné teszik őket az elmélyülésre és az összpontosításra. Igazuk volt. Később félreverték a harangokat, amikor elképzelhetetlen mennyiségű szemetet öntött a tömegekre a hangosfilm és a rádió. A rádió volt mellesleg – a filmhíradó mellett – a totalitárius tömegpropaganda fő eszköze, Hitler legjobb hangszere. Az aggodalmaskodóknak igazuk volt. Utána jött a televízió – a maga sorozataival, vetélkedőivel, lényegtelen álhíreivel, sikeres manipulációival – meg a gagyi popzene, amely rántottát csinált a nézők és hallgatók agyából (ráadásul még a legmocskosabb bizniszt, a profi sportot vallásként a nézőkre lőcsölte a rádió és a tévé a fasiszta, sztálinista és liberálkapitalista rezsimekben egyaránt). Minden értelmes ember kétségbe esett, és igaza volt.
Valamikor Jókai afféle minőségi ponyvának számított – elismerve, hogy az író lángelme (az volt csakugyan) – , ma kanonizált nemzeti klasszikus, kifinomult magas irodalom, amellyel alig tudnak megbirkózni az elitgimnáziumok jómódú családokból származó, elkényeztetett diákjai. Fiatalabb koromban Márait és Szabó Magdát amolyan jobb lektűrírónak tartották (helytállóan), manapság ez olyan magas szint, amelyre csak a legkiválóbbak képesek elvergődni. Napjainkban a kommersz makulatúrával tisztelettudóan foglalkoznak a kulturális hetilapok, s a „slam poetry” révén a vers visszasüllyed a tömegkommunikációs folklórba, a szimplifikált népies zenébe, ahonnan egyébként történetileg származik. Aki ráér még, hogy ezen elkeseredjék, joggal teszi."