Hollywood újra felfedezi a klasszikus irodalmat

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#3
"Így arra a pár darabra is vetődnek a még reménykedő, vagy már mindenről lemondott nézők..."

A lényeg nem itt van, hanem a műveltség leépülésében, újra nem termelődésében. És mivel iparról van szó, ha nincs fogyasztó, nincs termék - illetve átalakul, ami ugyanúgy a nézők hibája is. Sőt talán csak az ő hibájuk. Amellett, hogy régen sem volt a szórakoztatóipar annyira más, csupán az akkori keretek voltak szűkebbek, a környezet szigorúbb, a világ ma rendkívül rossz szellemi és erkölcsi állapotban van. Bár ha valakinek van rálátása, a film mint műfaj néhány kivételen kívül mindig amolyan izé volt, mondhatni röhejes, sosem tartottam sokra. Elvégre a színjátszás őse vásári műfaj volt - igaz, a színházi színészet azért ma is egy másik kategória. Szóval Lucas és a hasonlók is igen távol vannak a valódi minőségtől, sőt bármit ugyanúgy előállítanak és beépítenek, amire a tömegek vágynak, ami romboló.

Néhány régi nagy név volt képes valódi művészetet előállítani, amit komolyan lehetett venni. Ami nem csak egy hangosan előadott, hatásos képekkel aláfestett könyv a dialógusaival, amiben a könyv százszor jobb. Tisztában voltak vele, helyenként be is vallották, hogy tudják, a műfajnak, formanyelveinek milyen kemény korlátai vannak. Persze ma már a művészet fogalmát is magyarázni kell, azonnal védeni, hogy az nem valami embertől távoli, ódon, anakronisztikus mesterkéltség, hanem az emberi gondolkodás egyik csúcsa. A legjobbak hasonlóan alaposak lehetnek a valósághoz való viszonyukban, mint a tudomány, de szórakoztatni is tehetségesen és tudatosan kell. Nagy a szakadék, úgy is megfogalmazták már, hogy "a film zöme a cirkuszművészettel, a képregénykultúrával, a poplektűrrel verseng a művészetek legalja címért". És ez még egy visszafogott, bár pár évtizeddel korábbról származó véleménynek tűnik.
Utoljára szerkesztette: _tki_, 2026. 10. 26. 13:22
#2
Hát, ha az felfedezésnek számít, hogy a főnök bekéreti a régi, sikeresebb művek listáját, majd közli, hogy forgassátok újra őket, hátha hoznak vmit a konyhára.
Mára nagyon ötlettelen bagázzsá változott az amcsi filmkészítés. Se mennyiség, se minőség, mint régen volt. Így arra a pár darabra is vetődnek a még reménykedő, vagy már mindenről lemondott nézők..., persze, hogy "sikeres" lesz a szemét is, amit még kiadnak a kezeik közül.

Mondjuk ez nem újkeletű történet: pl. Lucas is valódi lázadó volt még a '70-es évek közepén-végén, majd lazán átment a '80-as évek közepére azzá, akit még tíz éve megvetett és nyíltan ócsárolt. Igaz, az anyagi gondjai bőven megoldódtak addigra..., és ez kezdett meglátszani a filmjei "minőségén" is.

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

#1
A vásárlások száma nem információ; amikor Kertész Imre Nobel-díjas lett, Kertész Ákos könyveinek eladása is megtöbbszöröződött. : -) Ennyit a művelődésről, hogy feltehetőleg milyen különbség volt a könyvek megvásárlása és olvasása közt - ez nem annyira régi írás:

"Más radikális kultúrakritikusok valamikor azt mondták, hogy a tömegsajtó és a ponyvairodalom kialakulása, az operett, az orfeum és a kabaré olyan kultúrafogyasztási szokásokat kényszerít a tömegekre, amelyek képtelenné teszik őket az elmélyülésre és az összpontosításra. Igazuk volt. Később félreverték a harangokat, amikor elképzelhetetlen mennyiségű szemetet öntött a tömegekre a hangosfilm és a rádió. A rádió volt mellesleg – a filmhíradó mellett – a totalitárius tömegpropaganda fő eszköze, Hitler legjobb hangszere. Az aggodalmaskodóknak igazuk volt. Utána jött a televízió – a maga sorozataival, vetélkedőivel, lényegtelen álhíreivel, sikeres manipulációival – meg a gagyi popzene, amely rántottát csinált a nézők és hallgatók agyából (ráadásul még a legmocskosabb bizniszt, a profi sportot vallásként a nézőkre lőcsölte a rádió és a tévé a fasiszta, sztálinista és liberálkapitalista rezsimekben egyaránt). Minden értelmes ember kétségbe esett, és igaza volt.

Valamikor Jókai afféle minőségi ponyvának számított – elismerve, hogy az író lángelme (az volt csakugyan) – , ma kanonizált nemzeti klasszikus, kifinomult magas irodalom, amellyel alig tudnak megbirkózni az elitgimnáziumok jómódú családokból származó, elkényeztetett diákjai. Fiatalabb koromban Márait és Szabó Magdát amolyan jobb lektűrírónak tartották (helytállóan), manapság ez olyan magas szint, amelyre csak a legkiválóbbak képesek elvergődni. Napjainkban a kommersz makulatúrával tisztelettudóan foglalkoznak a kulturális hetilapok, s a „slam poetry” révén a vers visszasüllyed a tömegkommunikációs folklórba, a szimplifikált népies zenébe, ahonnan egyébként történetileg származik. Aki ráér még, hogy ezen elkeseredjék, joggal teszi."