Az Nvidia öt év után újra piacra dobta a GeForce RTX 3060-at
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Azért készül ez a megoldás, mert az 5050 és 5060 GPU-k gyártását erősen lecsökkentette az NVIDIA. Emiatt úgy számolnak, hogy rövid időn belül eltűnhetnek, vagy nagyon ritkák lehetnek a boltok polcain (ami plusz áremelő hatást adhat nekik); ezért csinálnak olyan megoldást, ami nem használja az új gyártósorokat, amiken így mehetnek az AI gyorsítók maximumon. A GPU és a rá való memória is régebbi gyártósorokat igényel (amik így ráadásul nem is olyan drágák), amiken úgysem gyártanak semmi lényeges dolgot, így ezt ilyen megoldással oldják meg.
Ezt a '8GB VRAM kevés' dolgot el lehetne felejteni (valaki kitalálta, aztán már lassan mindenki ebbe van belepistulva úgy, hogy gőze nincs róla, csak ismétli azokat, akik kitalálták). FullHD esetén 1 olyan játék van, ami Ultra beállítások mellett, max RTX esetén, DLSS legjobb minőségnél többet eszik, mint 8GB. De ha bármelyik dolgot lejjebb veszed, akkor már az is belefér ebbe a keretbe. Vagyis FullHD esetén nem fogsz többet használni. QHD esetén már lehet, de kompromisszumosan (fenti beállítások lejjebb vétele) azzal is tudsz játszani. Ugyanakkor a 3060 12GB VRAM-ja meg parasztvakítás, mert ahol kellene a több VRAM, ott a kártya túl gyenge, és nem azért lesz lassú, mert kifutna a memóriából, hanem mert nem bírja a tempót.
Ja, és a legszebb: 4060 Ti összehasonlításoknál kijött, hogy a 16GB-os lassabb volt több játékban, mint a 8GB-os. 😊 Az 5060 Ti-nál már vigyáztak erre, és legalább nem lett gyengébb - igaz, érezhetően gyorsabb sem. A legtöbb játékban szinte semmi különbség.
t_robert írta (#8):
Amúgy a 12 GB VRAM valóban jó dolog(na meg 192 bit a memória sávszél nem 128). Emlékszem pár éve warzone-t játszva mindig a 8 GB-os rtx 3070-esre panaszkodtak. neki volt 130 FPS nekünk 3060-nal volt 105 FPS. Viszont a 12 GB VRAM-nál nem zuhant be a FPS pár másodpercre 45 FPS-re ha valami bonyolultabb grafika kellett is éppen akkor is nagyjából 90-95 FPS-ig esett. Nem mindegy, hogy egy kopár homok sivatagban rohangál az ember a homok dombok közt vagy egy összetettebb komplex városi környezetben. de a 12 GB VRAM mellett ritkábban kellett tölteni a hátétárrl a grafikai adatokat így stabilabb volt a fps. Amúgy tényleg a mai játékoknál lehet látni a 8 GB vram korlátait. Még FHD esetén is. rtx 5060 ti 8 és 16 GB.os és rx 9060 xt 8 és 16 GB esetében. Ugyan azt játszva ugyanolyan beállítás mellett mérve látszik, hogy a VRAM ott harcol 7,6- 7,8 GB körül mig ugyan az a háték ugyanolyan beállítás mellett fellélegzik és elkezd simán 11-12 GB VRAM-ot foglalni. Vagyis nem a játéknak elég a 8 GB, hanem egyszerüen annyi jut és úgy járt. Vagyis idióta volt, aki kitalálta, hogy menjünk le 8 GB-ra és 128 bites sávszélre még gyorsabb VRAM mellett is. QHD-ban játszava meg méginkább VRAM igényes a dolog.
Full HD-ban tolom, még 1 játéknak sem kellett 8 GB...
Ez itt a reklám helye! Ha szeretné, hogy az Ön hirdetése jelenjen meg ITT, nem kell mást tennie, mint küld egy 5000ft-ról kiállított csekket :)
ntex írta (#6):
140.000 alatt nem kapsz 16GB-os 9060XT-t. 8GB-os kártyát meg vegyen a halál 2026 közepén. Mai címekben már egyértelmű bottleneck.
inkább 150 körül indul bár a közben leesett dollár ár és euro árfolyamnál nem tudom. Én tavaly ősszel 151 ezerért vettem egy 16 GB-os shapire OC RX 9060 XT-t. Elötte rtx 3060 12 GB volt. de ennyi már elég volt, hogy felmenjek 24" 144 Hzes FHD gaming montorról 27 " 180 Hz.es QHD monitorra játszani. szépen és jól futkorászik minden játék QHD-ban.
Kotomicuki írta (#4):
Ha csak magáért csinálná, akkor nem árazna, fölöslegesen a csillagos égig, mert tudná, hogy az nem tesz jót a "piacnak", amiből, végső soron neki, a tulajdonosi és munkavállalói oldalról is élni kell(ene) - pontosan azért van a válság, mert senki sem (kényszerül, ha nincs belátása) "tisztességes" áron eladni és minden a többszörösébe kerül -> ennyire nincs már érdekérvényesítő képessége és akarata a társadalomnak.
Azonkívül keresné a lehetőséget a termelés felfuttatására, hogy "magáért csinálja" a profitot - ez volna a "normális", kapitalista lépés. Mivel ez elmarad, nem csak nála, ebből lehet látni, hogy egy mesterségesen gerjesztett jelenség az egész - a "tökéletes", önpusztító vadkapitalizmus megnyilvánulása a kapzsi és mohó hívei által, amelyben végleg elvesztik a kapcsolatukat a valósággal (önigazolások gyártása a teljes pusztulásig).
140.000 alatt nem kapsz 16GB-os 9060XT-t. 8GB-os kártyát meg vegyen a halál 2026 közepén. Mai címekben már egyértelmű bottleneck.
kovacspista76 írta (#3):
Megy a szekér, az nvidia magáért csinálja amit csinál.
Ha csak magáért csinálná, akkor nem árazna, fölöslegesen a csillagos égig, mert tudná, hogy az nem tesz jót a "piacnak", amiből, végső soron neki, a tulajdonosi és munkavállalói oldalról is élni kell(ene) - pontosan azért van a válság, mert senki sem (kényszerül, ha nincs belátása) "tisztességes" áron eladni és minden a többszörösébe kerül -> ennyire nincs már érdekérvényesítő képessége és akarata a társadalomnak.
Azonkívül keresné a lehetőséget a termelés felfuttatására, hogy "magáért csinálja" a profitot - ez volna a "normális", kapitalista lépés. Mivel ez elmarad, nem csak nála, ebből lehet látni, hogy egy mesterségesen gerjesztett jelenség az egész - a "tökéletes", önpusztító vadkapitalizmus megnyilvánulása a kapzsi és mohó hívei által, amelyben végleg elvesztik a kapcsolatukat a valósággal (önigazolások gyártása a teljes pusztulásig).
"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)
Kotomicuki írta (#1):
Nesze semmi, fogd meg jól, de ezt is aranyáron, nehogy a már eddig is túl jól lakatott részvényeseknek is rá kelljen ébrednie, hogy többek között miattuk van a válság.
Ez nem a részvényesekről szól, legalábbis nem közvetlenül. Magam is nvidia részvényes vagyok.
Semmilyen nyomás nincs a shareholderek részéről, hogy árazza be az nvidia toronymagasan a szar kártyákat
https://investor.nvidia.com/financial-info/Annual-Meeting/default.aspx
Megy a szekér, az nvidia magáért csinálja amit csinál.
Ezt nem is értem minek hozták ki.... max arra tudok gondolni sok a selejt amit le kell adni
Ha a memóriagyártók megtöbbszörözték a hasznukat - és úgy látszik, hogy egyhamar nem szűnik meg a memóriák utáni kereslet, hacsak közben a vadkapitalizmus profithajhászása közbeni túlárazások miatt, végleg össze nem omlik a társadalom - , akkor az nV-nek nem volna érdeke beszállni a memóriabizniszbe, hogy azt a jókora hasznot is ő zsebelhesse be?! Vagy Kína ezt is behúzza és uolyan egyeduralkodó lesz, ezen a piacon is, mint ahogy már a legtöbben az?! (autógyártás, TV-k, stb.)
Vagy majd még drágábban adja a portékáját az nV - eddig nagyon nem esett ez nehezére - és lesz az a pénz, amiből kifizeti a mások extraprofitját, ismét csak a végfelhasználók kárára?!
"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)