Agresszív és tudatos orosz dezinformációs kampány zajlik a magyar választások előtt

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#11
És kilátszanak = kilátszik. :-) Kicsit figyelhettem volna.
#10
Bocs: kb. törekvésein = törekvései
#9
A mai, soha nem látott technikai eszközök segítségével felépített mesterséges valóságban nincsenek igazi hírek és információk, nem létezik újságírás, ahogy valamikor, főleg, ami a nagyobb folyamatokat illeti. Sőt rosszabb: mindenről és az ellenkezőjéről is terjednek-terjesztenek híreket - ezzel a módszerrel bizonyítottan semmit sem képes kezdeni az ember. Az újságíró már nem a barátod, az a globális rendszer(ek) fogaskereke.

Ilyenkor csak azt lehet tenni, hogy saját követlen tapasztalatainkra és történelmi tudásunkra támaszkodunk, hogy konkrétan ki mit tett velünk, az egyes folyamatok kiknek állnak az érdekében, azoknak feltehetőleg mi a célja, milyen hatással lehet ránk. Minden sort kell úgy olvasni, minden képet úgy nézni, hogy az feltehetően milyen manipuláció által torzított vagy kitalált félrevezetés, azonosítani az alapvető érdekeinket és minél hangosabban kiállni azokért.

Amíg ez a nevetségesen üres, idegen érdekeket képviselő, életveszélyesen kártékony európai elit tevékenykedik, addig elég pontosan tudható - megjegyzem, kettőnél több agysejttel sokkal korábban is nyilvánvaló volt -, hogy mik a fő pontok, amiknek ellen kell állni, és tudható, hogy amilyen szervezetek ezt megpróbálják, azok számkivetettek lesznek, eltaposandó közellenségek. Holott teljesen más az igazság.

Van más összetevő is, mert a világ bonyolult: úgy tűnik, az általános szellemi hanyatlás és tehetségtelenség következtében a különféle hatalmas gazdasági és politikai érdekcsoportok sötét törekvésein, a korábban mindenféle eszmébe csomagolt kő kemény irányítás is egyre jobban lelepleződik, kilátszanak a nyers erő, és krízis idején, amilyen szintén nem sok volt még ahhoz képest, ami jön, különösen érdemes figyelni, tudom ajánlani mindazoknak, akik ebben az évtizedben is még mindig a demokrácia szó varázslatában élnek.
#8
Ezek a csúnya oroszok mindenhol beavatkoznak a választásokba, de mindig ráfáznak, mert a demokraták akár tűzzel vassal, de megvédik a választás tisztaságát és az ő politikusaik nyernek.
#7
Csodálatos éleslátás, Elvtársam!
#6
Az megvan, hogy amikor elkezdték nézni, hogy az oroszpárti "független" román jelölt támogatói honnan kapták a bevételüket, hirtelen jó részük Oroszországba emigrált?
#5
"... az Afd-t titkosszolgálattal figyeltetik, ezek azok a demokráciák akik nem szólnak bele a választásokba?"

Kevered a szezont, a fazonnal.
Az, hogy az AFD megfigyelés alatt áll, nem jelenti a választásokba beavatkozást.
Az AFD hosszú évek óta megfigyelés alatt áll. A megfigyelés csökkentése érdekében a környező országokba teszik át a programjaikat. Ettől függetlenül nincs korlátozva az AFD politikai tevékenysége. A demokrácia ilyen. Az antidemokratikus országokban már beszántották volna az AFD-t. A diktatúrákban egy anti AFD nem létezhet tartósan.
#4
Az amerikai elnökválasztásba való orosz "beavatkozásról" már rég kiderült, hogy aljas hazugság volt és pont az ellenfél, ilyen irányú műveletét akarták vele eltussolni.
Valahogy mindig abból az egy irányból jönnek ezek a csalások, hazugságok...

Majd kiderül erről is..., nincs új a nap alatt.

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

#3
Biztos jó lehet egy olyan világban élni, ahol vannak a JÓK meg a ROSSZAK. Tényleg azt gondolod hogy a soft power eszközökkel valahogyan nem élnek a nyugati országok?

Azért elnézve, hogy mi történt Romániában, ahol "meg kellett ismételni a választást mert aki nyert az biztos csalással nyert", hát érted ?

Vagy hogy Franciaországban kizárják Le Pent hogy ne indulhasson, vagy az Afd-t titkosszolgálattal figyeltetik, ezek azok a demokráciák akik nem szólnak bele a választásokba? Vagy hogy Torockai le van tiltva a facebookon ill. választások előtt letiltják a Bűnvadászokat is, ez szerinted ilyen tök véletlen, és nem manipuláció?

De akár ami Ukrainában a Maidani eseményeken történt, vagy az arab tavasz forradalmai, ezek mögött nulla, de tényleg semmi nyugati befolyás nem volt? A Nyugat csak így létezik, nincsenek titkosügynökei, érdekei, módszerei?

Mondom megint, jó lehet így kételyek nélkül. Vannak a jók meg a rosszak, oszt csá.
#2
Mégis mi a fura abban, hogy egy demokratikus berendezkedésű szervezet (államok közössége) nem avatkozik be egy ország belügyeibe? Mi a fura abban, hogy egy olyan ország avatkozik be más állam belügyeibe, ahol önkényuralom van, és a hatalommal nem szimpatizálók kizuhannak az ablakon?
#1
Tök fura, hogy dezinformálni meg választásokba beavatkozni mindig csak oroszok tudnak, nyugatiak meg sosem, azok csak megdöbbenve nézik, hogy jé, ilyet is lehet. Mágikus dolgok ezek.