10
  • M2 #10
    Ok, helyesbítenék: a fasizmusból hamarabb fejlődik ki a totális állami kontroll. Mert az erős állami irányítást hirdeti, abból indul ki.

    De szerintem mindenben egyetértünk, a könyv tippet köszi, majd olvasom!
  • manypet
    #9
    Ha a tőkét szabadon hagyja bizonyos mértékig, akkor a fasizmus máris nem totális állami kontroll. A kommunizmus pedig nem hagyja szabadon azt sem. Mint ahogy mást sem. A kommunizmus sokkal durvább kontrollt gyakorolt nem csak az elméletben, hanem a gyakorlatban is, mint a fasizmus. Mussolini fasizmusa harmatos molyfing volt a sztálini rezsimhez képest - holott a sztálini diktatúra sem érte még el a kommunizmust, csak haladt abba az irányba.
    Amit meg utána írtál ("Ahogy a hatalmat vezető pillanatnyi érdekei és kapcsolatai kiadják") ez igaz a kommunizmusra, államszocializmusra meg a feudalizmusra is. Sőt, a szociáldemokráciára is, ha a vezetőt behelyettesítjük vezetőkre.

    A megvalósulás minden esetben az egyre nagyobb kontroll felé megy, ebben tényleg nincs vita köztünk. Ez természetes is, hiszen mindegyik erőszak-ideológia. A feudalizmus is abba az irányba haladt, hiszen pl. az 1200as évekbeli feudális rendszer még eléggé gyenge volt ilyen téren mondjuk egy 1700as évekbelihez képest. De ugyanezt teszi mindegyik elnyomó rendszer az államszocializmustól a nácizmusig, a demokráciától a kommunizmusig. Egyre nagyobb és nagyobb kontrollt.

    Ugyan anarchista az írója, de amit ír, az jóformán az utolsó szóig igaz. Tökéletesen leírja, hogy hogyan működik egy elnyomó állam, mik a sajátosságai, és miért halad egyre jobban és jobban az elnyomás irányába. (Ingyen letölthető és kb. 1 óra alatt elolvasható az egész könyv.)

    Stefan Molyneux - Az embertartás kézikönyve
    Utoljára szerkesztette: manypet, 2025.03.16. 18:13:43
  • M2 #8
    Nem tévedek, a fasizmus az emberek feletti totális állami kontrollt jelenti. A tőkét meg vagy szabadon hagyja, vagy nem. Ahogy a hatalmat vezető pillanatnyi érdekei és kapcsolatai kiadják. Ha behódolsz és azt csinálod, amit a vezér szeretne, akkor "szabad" vagy.

    Nagy különbségek vannak az elméletek és az között, ahogy a gyakorlatban megvalósultak ezek a rendszerek. Az elméletek sokszor nagyon szép képet festenek, de nem emberre vannak kitalálva. Ezért a megvalósulások mindig ugyanoda futnak ki: piramisrendszer a tömegek elnyomására. Ebben nincs is köztünk vita.
  • manypet
    #7
    "A totális állami kontroll neve fasizmus."
    Tévedsz. A fasizmus nem jelent totális állami kontrollt. A fasizmusban pl. alig van állami tulajdon, maximálisan engedi a magántulajdont, és csak bizonyos mértékű állami felső irányítást határoz meg rá vonatkozóan. A nemzeti szocializmus már efölött bizonyos cégeket is állami kézbe vesz, tovább növelve a kontrollt. A kommunizmusban pedig már magántulajdon sincs, minden állami kézben van, állami kontroll alatt.

    "A kommunizmus meg az, amikor minden közösségi tulajdonban van, nincs magántulajdon."
    Látod, tudod te ezt. Igen, nincs magántulajdon. Amikor minden az államé, az a legtotálisabb állami kontroll.

    "Szocializmus az, amikor a javakat rendszeresen úgy osztják újra, hogy a társadalom alsóbb rétegei felé áramoljon."
    A szocializmus az, amikor az állami kontroll és a szabad piac is helyet kap. Azaz van, amit az állam kontrollál, és van, amit az egyén (magántulajdon). Lásd nemzeti szocializmus, ahol ugyanúgy ez valósult meg. Meg ahogy most is van. A tulajdonunk egy részét az állam kontrollálja (adó), egy részét meg mi (magántőke). A szocializmusnak persze van egy rakás fajtája, attól függően, hogy milyen mesét találnak ki az ostoba birkáknak, hogy támogassák. Hol az árja nemzet felsőbbrendűsége és a gonosz zsidók elleni küzdelem a címszó, és arra hivatkozva működtetik az állami újraelosztást és kontrollt (fasizmus és nácizmus), hol a gonosz tőkések elnyomása elleni proletár küzdelem a beetető duma (államszocializmus), hol a többség így akarja féle valóságshow (demokratikus szocializmus, szociáldemokrácia), hol ezek kombinációi, stb. Az is egy ilyen beetető szöveg, hogy segítjük a szegényeket (a nácizmus is csinláta, ahogy a fasizmus is), de az is lehet a duma, hogy segítjük az elnyomott négereket meg homoszexuálisokat a gonosz heterókkal és fehérekkel szemben, vagy éppen megmentjük a bolygót a csúnya-gonosz szén-dioxiddal szemben. A duma mindegy, mert mindegyik csak terelés. A lényeg viszont mindig azonos: az állam általi egyre nagyobb kontroll gyakorlása az egyének és tulajdonuk felett. A többi csak a mellékelt mese.
  • M2 #6
    "a totális állami kontroll, a kommunizmus felé"

    Látok nálad némi fogalmi keveredést.
    A totális állami kontroll neve fasizmus.
    A kommunizmus meg az, amikor minden közösségi tulajdonban van, nincs magántulajdon.
    Szocializmus az, amikor a javakat rendszeresen úgy osztják újra, hogy a társadalom alsóbb rétegei felé áramoljon.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2025.03.15. 12:52:45
  • manypet
    #5
    Pedig azok. Ez maga a szocializmus. Csak néhol demokratikus verzióban (szociáldemokrácia), ahol elhiszi a többség, hogy beleszólása van bármibe is, meg van, ahol autokratikusabb verzióban (Kína, oroszok, stb.), ahol már nem annyira vesződnek ilyen apróságokkal. És mindenhol szépen-lassan haladunk a totális állami kontroll, a kommunizmus felé. Szép új világ.
  • M2 #4
    Ezek már "szocik" se.
  • manypet
    #3
    "Nem véletlenül rettegnek a kapitalisták a kínaiaktól!"
    Mármint a szocialistákra gondolsz. A világban szocik küzdenek szocikkal a hatalomért. Csak a logó más.
  • M2 #2
    Nem véletlenül rettegnek a kapitalisták a kínaiaktól!

    Amikre előfizetési modellt és hatalmas profitot terveztek, azt a kínai cégek ingyenesen kínálják.
  • NEXUS6
    #1
    Amilyen szkeptikus vagyok az önvezető jellegű megoldásokkal szemben, legalább olyan határozottan támogatom az ilyen, cikkben szereplő biztonsági rendszerek általános elterjedését. Ezek úgy támogatják, támogathatják a vezető tevékenységét, hogy nem próbálják túlzott módon eltéríteni a figyelmét, vagy megtéveszteni a felelősség kérdésében. Feltétlenül követendő példa, amit a cikkben szereplő cég csinál.