5
-
manypet #5 Annyi fog csak történni, hogy ugyanazért a megélhetésért (avagy még jobb megélhetésért) kevesebbet kell majd dolgozni. A robotban nem fognak megbízni, akárhogy automatizáljuk. Legtöbb helyen most is gépek dolgoznak, és az emberek csak a gépeket kezelik és mellette ellenőriznek. Most ez a munka lesz még egyszerűbb és még kevesebb. Bejön majd a 6 meg utána a 4 órás munkaidő és hasonlók, meg a heti 3-4 nap munka. Viszont ez a pár óra meló éjszaka is megy majd, mert a gép este is nyomja. Azaz a mostaninál is sokkal többet tudunk majd termelni, mégis kevesebbet melózunk érte.
Ezt csináljuk gyakorlatilag az 1. ipari forradalom óta. A sok agyhalott meg azóta rinyál, hogy ja de most már a gépek elveszik a melót és mind megdöglünk. De most már tényleg, istenuccse! Csak valahogy az istennek nem látom ennek akár csak leghalványabb jelét is. Mondtam már neked, csak valahogy nem fogod fel, hogy ha ki akarná bárki is pusztítani az emberek jó részét, már régen megtehette volna, sokkal hatékonyabb módszerekkel. Most, ha az emberek 99%-át leváltják a robotok és csak a jujdenagyongazdagoknak termelnek, akkor a 99% majd fogja magát, és robotok nélkül termel magának, úgy, mint most is. Vagy elkészíti a saját robotjait meg szoftvereit és kész. Nem vagy te buta, de valahogy mégis úgy beetted a konteós ökörséget, mint kacsa a nokedlit. Pedig Pogátsa Zoltánt játszani szerintem nem menő. -
manypet #4 "rossz hír az irodai és titkársági dolgozóknak, valamint azoknak az egyéb adminisztratív munkaköröknek, amelyeket az automatizálás könnyen helyettesíthet"
Ezt vártuk annak idején a számítógépek megjelenésekor is, de nem hogy nem lett belőle semmi, hanem most vagy 3X annyi irodai aktatologató van, mint 50 éve. Pedig már régen is a töredékére lehetett volna csökkenteni a számukat.
Remélem, most végre megtörténik. -
kvp #3 Az MI forradalma mellett mindenki a 4. ipari forradalom fo lepeset, a robotok forradalmat varja, aminek a mukodo MI feltetele. Ezutan az osszes diploma nelkuli allas ertektelenne valik, mert a robot olcsobb lesz. Mar most is csak ott tudnak a szalagmunkasok versenykepesek maradni, ahol olcsobbak tudnak lenni a robotoknal. Viszont ha tomegesen megjelennek az emberi kornyezetben (tehat nem a zart ipari gyartosorokon) mozogni kepes robotok, akkor szinte az osszes fizikai munkas kivalthato lesz veluk. Ez az emberiseg tobbsegenek foloslegesse valasat jelenti. Nem veletlen, hogy a nagytokesek mar ugy szamolnak, hogy a dolgozo szegenyek szamara par evtized mulva mar nem kell tomeggyartani semmit (se elelmiszert, se ruhat, semmit). -
zriboliv #2 A lényeg, hogy az MI-t lehet egy központi szerveren futtatni, kb. bármennyien használhatják egyszerre, bővítik, frissítik, elő lehet rá fizetni, le lehet mondani, bárki bármikor megteheti csak internetelérés kell hozzá.
Ellenben az, hogy valahol a világon van egy fullra automatizált farm, az nem lesz használható máshol, csak ha kiépítik hozzá az infrastruktúrát és legyártják az adott termés típusához tartozó gépeket minden farmra.
Így aztán könyvelőt, tanárt, programozót, orvost is könnyebb lenne leváltani mint egy hamburgerforgatót vagy kukoricacímerezőt. -
duke #1 "például a mezőgazdasági munkások"
Nem lehet biztosan megmondani mi tortenik 30-50 ev alatt, az internetre sem szamitottak 30 eve, de ketlem hogy lenne olyan mezogazdasagi munka amit ne lehetne kompletten automatizalni.