#8
Azért ne sajnáljuk már a besúgókat! Igen, előfordult zsarolással beszervezés és előfordult önkéntesség is meg az is, hogy valaki beintett a rendszernek. Rengeteg ember, annyiféle sors, ezért kellene a lusztráció!
SzinesGeza#7
Ajánlom megtekintésre "A besúgó" c. sorozatot.
Talán lesz róla fogalmad, abban a rendszerben milyen lehetett ha valakit zsarolással, akarata ellenére szerveztek be.
Fotelből könnyű ítélkezni.
Nagybela28#6
De ugye az remélem tudjátok, hogy Lengyel Zsolt álnéven volt besúgó még a szocializmusban? Csak azért nyomják ezt a nőt, mert vannak politikai kapcsolatai.
A Merkellyel tartott előadáson is csak annyit tudott mondani, hogy HAM-HAM, meg össze-vissza makogott, amikor belekérdeztek a "munkásságába" (mRNS technológia).
Mcarthy#5
"Nála is az volt a magyarországi hozzáadott érték, hogy innen menekült el. "
Meg az hogy a tudás jó részet itt szerezte mivel 85-ben már kutató volt ott csak hozzátanult.
" Szegedi Biológiai Kutatóközpontban folytatta PhD-képzését.
1983-ban avatták doktorrá. 1975–1978 között népköztársasági ösztöndíjasként végezhette tanulmányait."
Karikó Katalint 85-ben rúgták ki ezt követően hagyta el az országot (sejteni lehet, hogy azért mert nem jelentett).
https://hu.wikipedia.org/wiki/Karik%C3%B3_Katalin
De ha olvasnál akkor talán nem csinálnál magadból megint hülyét.
Az se zavarjon, hogy a 9 nobel díjasból öt ment el 45 és 90 közt. (na vajon miért?)
De ő is nyilván óóórbán miatt ment ki 2010-ben és 12 évesen.
Hát persze....
Cat#4
Nála is az volt a magyarországi hozzáadott érték, hogy innen menekült el.
AndReWsss#3
A harmadik Nobel díjasunk, aki magyar állampolgárgént kapta meg.
A többiek mind már rég leléptek ebből az országból, és ott tudtak sikeresek lenni (csak)
#1
Gratulálok! Végre nem egy irodalmi Nóbel-díj, bocs. Még ha ezzel a fajta géntechnológiával kapcsolatban (és főleg ahogy a COVID krízis okán bevezetésre került) amúgy erős fenntartásaim is vannak. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.10.02. 21:59:54