41
  • Irasidus
    #41
    Lezajlott a kongresszusi meghallgatás a korábbi hírszerző tiszt "ufokat titkolnak" panasza kapcsán, és ugyanazt mondta el, mint az újságíróknak, semmiféle bizonyítékkal, vagy többlet információval nem rendelkezett. Valahol írtam, de leírom még egyszer, nem ez az első eset, hogy egy volt tábornok, politikus, hírszerző tiszt, stb. bekattann, és hülyeségeket beszél. Ennek a pszichológiai magyarázat az, hogy folyamatos konspirációknak, nyomásnak, vagy fókuszban lévő személyek esetében, ha visszavonulnak és egyik napról a másikra ez megszűnik, hajlamosak "szerepben" maradni és némelyek egész messzire is elmennek. Amerikában - vagyis jobb helyeken - ha valaki vádolja a kormányt, hivatalos szerveket, és bizonyítékokat lenget be, akkor meghallgatják, bizottságot hoznak létre (itthon jobb esetben csak karaktergyilkosság áldozat lenne, rosszabb esetbe beperelné valamelyik analfabéta neres.) Vagyis csak itthonról tűnik komoly dolognak (sajnos), pedig csak egy jól működő demokráciát látunk. Visszatérve, nem ez az első eset, hogy ufókkal kapcsolatban összeültek, és bizottsági meghallgatást tartottak. Szumma-szúmarrum, az történt ami borítékolható volt, lófaszt sem tud az ipse, megkapta a rivalda fényt, és majd egyre jobban beleborul ebbe az egészbe, ír pár könyvet és vagy kielégíti a konspirációk szövögetése, vagy pszichiátria köt ki vénségére. Szóval ez már nagyon, de nagyon unalmas, és szomorú történet.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.08.09. 16:32:08
  • Irasidus
    #40
    - az üstökösök több milliárd éve keletkeztek, nem pár ezer éve gyúrta őket össze a kismanó
    - ezt a hátérsugárzás a tholin molekulák keletkezésért felel a felszínén, és színért felel, ez a párolgást nem tudom honnan szedted, de valamit nagyon félre értettél.
    - hidrogén jég nem létezik
    - az üstükös a Nap közelében járt, ennek ellenére hibás volt az a számítás, hogy pályást módosított volna, de gondolom ez a mindeegyben blogon, és a tudásfája.hú nem volt hír. :D
    - nagyjából ennyi. iszonyat fárasztó hülyeségek ezek.
  • kjhun
    #39
    Hogy érthetőbb legyen, amit hasonlóképpen, így nevezünk: Üstökös! Ezek is különféle fagyott gázok és közetek tömkelegéből áll. Még is megmaradnak sok-sok évezredeken át. A maradék háttérsugárzás, nem eléggé forró ahhoz, hogy egy hidrogénből álló "jégtömböt" annyira felmelegítsen, hogy elpárologjon. (Olvadáspont: -259,2 °C) Ahhoz egy kicsit több kell, mondjuk a Nap közelébe settenkedni.
  • Irasidus
    #38
    Nyilván a honvédelemnél a légtérben történő légi forgalmat fel kell deríteni, ezt szerintem senki nem vitatja. Ez a dolguk, a feladatuk, és nyilván nagyon érdekes egyeseknek katonai felderítés működése, de ennek se a tudományhoz, se földönkívüliekhez nincs köze.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.06.17. 10:12:26
  • _svd_
    #37
    Nyilván a valamikori megfogalmazás ma is pontosan úgy működik, mint amikor kitalálták.
    Fa egy azonosíthatatlan repülő tárgy észlelése megtörténik, akkor ki kell deríteni tárgy eredetét.
    Az első nehezen felderíthető repülőgép tervét még a németek készítették el, az angol radarrendszer átvágásához. Nem volt idejük kifejleszteni az első lopakodó harci gépet. De nagyon hasonlít a később kifejlesztett, használható változatokhoz. A speciális festék helyett a gép nagy részét fából tervezték legyártani.

    Valószínűleg az UFO képek és videók nagy része vagy hamis vagy ismert jelenséget mutat. Ezeket valóban nem kell vizsgálni.
    De a maradék esetben ellenséges vagy baráti repülőgép teszt lehet. A lopakodók csak bizonyos körülmények között észlelhetőek.Mindenképpen érdekes a vizsgálat.

    Valami lehet a középkori boszorkány történetekben. Akkor is repültek, seprűnyélen. Mostanra vagy eltűntek a boszorkányok vagy jól álcázzák magukat és modernebb eszközöket használnak a repüléshez. :))
    Minden kornak szüksége van valamire, amitől "büntetlenül" retteghet. A boszik már nem menőek, nekünk az ufók jutottak.
  • Irasidus
    #36
    Az ufo valamikor egy katonai szakzsargon volt, és ezért nem egy tudományos szándékú megfogalmazás, hanem elsősorban az ellenséges gépek "azonosítatlanságára" kitalált katonai igényű fogalom. Azonban az UFO szó mára teljesen elvesztett eredeti jelentését, és kimondva vagy kimondatlanul is földönkívüli űrhajó szinonimája lett, miközben a hivatkozási alapként az eredeti pongyola definícióba megmaradt. Ami érveléstechnikai szempontból kétértelműséget eredményezte, azaz a premisszák és a konklúzió között nincs megfelelő kapcsolat, ami azt a logikai hibát eredményezi, hogy "nem tudom mit láttam, tehát földönkívüli űrhajó". Jó példa itt lent erre Peterx, aki letagadta, hogy ő földönkívüliekről beszélt, de közben a következő mondataiban végig arról beszélt.

    A magyarázathoz kevés információval rendelkező képeken nincs mit kutatni, mivel értelmezhetetlenek. Ufok mindig csak ott vannak, amiről fogalmunk sincs, amibe azt képzelsz bele, és azt látsz bele, amit akarsz; és ennek neve is van, a "hiányok istene", vagyis isten (vagy jelen esetben az ufo, de lehet a jeti, csupakabra) mindig ott van, amiről éppen nincs információk. Szóval, ha mindig a tudatlanság a hivatkozási alap, akkor ufok (vagy isten, csupakabra, jeti, nessi, stb.) mindig lesznek.

    De, hogy ezt kutatni kellene? Az égboltnak vannak kutatói, sok tízezren, sok ezer műszerrel, minden nap, a nap huszonégy órájában, teljes lefedettséggel (Magyarország ege kétszeresen is lefedett automatákkal). És itt a probléma gyökere, hogy sokan azt hiszik az égbolt valamiféle tudományos "vadon", miközben nincsenek igazolt, publikált ufo észlelések az égbolt kutatóinál. Szóval az elmosódott, értelmezhetetlen képeken nincs mit kutatni, az égboltot meg kutatják, szóval miről beszélünk?
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.06.14. 20:35:30
  • _svd_
    #35
    Az UFO eredeti értelmezésében nem azonosított repülő tárgy. Ezt nyilván szükséges és érdemes kutatni.
    Nyilvánvalóan nincs minden jelenségre azonnal magyarázat. Időnként érdemes felülvizsgálni ezeket az eseteket.

    Abban kevéssé hiszek, hogy egy civilizáció azzal szórakozik, hogy hatalmas energiabefektetéssel a Földre jöjjön és a levegőben, az ijesztgetésünkkel töltse az idejét. Már mi is ismerünk álcázási megoldásokat, egy nálunk sokkal fejlettebb civilizációnak ez nem lehet probléma.
    Feltételezhető, nem a Picard kapitányukat küldik, hanem a teljesen automatizált kutató egységeiket. Sokkal gazdaságosabb és logikus is. Mi is ezen az úton haladunk a Naprendszer felderítésében. Picard kapitányunk nincs.

    Ezen témában megjelenő írásokat mindig némi kétkedéssel érdemes olvasni. Az olvasottság növelése érdekében szívesen tuningolják a híreket az újságírók. Az nem hír, ha postást harap meg egy kutya. Az a hír, ha postás harap meg egy kutyát.
  • Irasidus
    #34
    Miféle hidrogén jéghegyről beszélsz? WTF!
  • HTH
    #33
    "és akkor sem fogadják el ha tévedtek, ha bizonyították kollégáik" - Aha, persze. Ne haragudj, de nekem például a hidrogén jéghegy teória nagyobb sci-fi mint a mesterséges eredet. Mégpedig azért mert nem ad választ rá hogy hogy a túróba nem párolgott el egy ilyen hidrogén jéghegy sok-sok millió év alatt. Ha csak a szomszéd naprendszerből 4 fényév távolságból indítod a jéghegyedet, akkor is minimum egy nagyobb bolygó méretűnek kell lennie hogy ne párologjon el a háttérsugárzás következtében. Az meg hogy ennek a maradéka még képes a nap közelében elrepülni anélkül hogy jelentős tömeget vesztene méginkább hihetetlen. A gyorsulásához szükséges tömegvesztéssel arányosan a mérete és így a fényssége is jelentősen kellett volna csökkenjen, de nem ez történt. Tetszik vagy nem az összes teória közzük az Avi Loeb teóriája állja meg a helyét a leginkább, a kollégái elméletei csak kis távolságon, gyakorlatilag csak naprendszeren belül állnák meg a helyüket, de még az is erősen kétséges lenne, mivel mint mondtam egy hidrogén vagy nitrogén jéghegy esetén az objektum fényessége a tömeg és térfogatvesztés miatt jelentősen csökkent volna.
  • Irasidus
    #32
    Amúgy ezzel mit akarsz mondani? A faszi össze-vissza beszél, ezért bizonyítási eljárás alá vetik. Nem ő az első megháborodott szargalacsin, akinek feltűnési viszketegsége van, de az sok baromságát nem tudja igazolni. Csak jelezem, egyenlőre semmivel nem igazolta mit mondott, csak ezt jó ha megjegyzed. Ilyenkor ott az USA-ban ez szokott lenni, ami korrekt eljárás. Amúgy a megemlített szervezetek elhatárolódnak a ettől a retardáltól, és hivatalos nyilatkozatban cáfolták amit összehordott.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.06.09. 17:44:40
  • Lumbini #31
    [URL=http://raketa.hu/az-ufo-ugy-folytatasa-hivatalos-vizsgalatot-indit-az-amerikai-kepviselohaz][/URL]
    Utoljára szerkesztette: Lumbini, 2023.06.09. 14:00:13
  • Irasidus
    #28
    Egyébként az utóbbi időben megnövekedett ufokkal kapcsolatos cikkek oka, Sean Kirkpatrick és Avi Loeb aknamunkájának köszönhető. Ők akik mindenben földönkívülit látnak, ha kell ha nem, és akkor sem fogadják el ha tévedtek, ha bizonyították kollégáik, ráadásul olyan szakterületen amihez ez a két szargalacsin nem ért. A szakma kifejezetten rühelli őket, finoman fogalmazva, ők azok akiknek a tudományban semmi helye nem lenne, mivel a tudomány lényegét nem értik. Ahol ez a két név szerepel, azokat cikkeket érdemes elkerülni, fenntartásokkal kezelni.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.06.06. 16:21:58
  • Irasidus
    #29
    Egy kis kiegészítés: az égboltnak vannak kutatói, nem kevés ember, műszer vizsgálja, méri. Hamis gondolat, hogy ez valami tudományos ismeretlen terület lenne. De mint is írtad, 100% nem lehet mindig olyan fotót készíteni, amin mindig minden felismerhető. Ez abszurd, ez a god of taps nevű önbecsapás. Ufok mindig ott vannak, amiről semmit nem lehet megállapítani.
  • Irasidus
    #28
    Igazi releváns válasz, tőled aki nem állít semmit, nem tud semmit, és nem főldönkívüliekről beszél, aztán mégis. Nagyszerű, hogy egy ilyen művelt ember azt követeli, hogy magyarázammal el az ufokutatás áltudomány okát. Szóval, nem a scifi teszi nevetségessé ez az egészet, hanem ez a gyerekes viselkedés, átgondolatlanság, irracionalitás...
  • NEXUS6
    #27
    A nemzetbiztonsági/légtérszuverenitási szempontból a kérdés úgy tehető fel:
    -az észlelt jelenség azonosítható?
    -az észlelt jelenség ellen katonai erő alkalmazható-e?
    Tekintve, hogy nincs olyan abszolút technikai fejlettség, ami garantálhja, hogy minden egyes észlelés 100%-ban azonosítható és amelyik potenciálisan veszélyes azok közül mindegyik 100%-ban semlegesíthető legyen, így mindíg is lesznek UFO-k, abban az értelemben, hogy nem azonosítható, és a fegyverek számára nem elérhető jelenségről van szó.
    Mindez azonban még mindíg technikai és nem tudományos kérdés.

    Tudományos kérdéssé akkor válik ebből a szempontból, ha az észlelt jelenségek, anomáliák mutatnak valami szignifikáns azonos jellemzőt, amit már lehet viszgálni. Azonban tekintve, hogy az azonosításra szolgáló eszközök nem alkalmasak tudományos adatgyűjtésre így a jelenségek tudományos vizsgálata, egyébb erőfeszítés, extra eszközök telepítése nélkül nehézségekbe ütközik, gyakorlatilag lehetetlen.

    A kérdés az, hogy megéri-e ezen extra, a tudományos kutatást lehetővé tevő forrásokat a jelenségbe fektetni. Most kb ennek a kérdésnek az eldöntésénél tartunk. 1968-ban a válasz nem volt. Most a kérdést újra feltettük.

    Megjegyezném, hogy a légierő/nemzetbiztonság szempontjain túl is folyik az észlelések kutatásával kapcsolatos némi eszközös tudományos adatgyűjtés, még ha elég szorványosan is. Pl. Hessdalen (norvégia) automata központ.


    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.06.06. 13:11:39
  • peterx
    #26
    Mintha csak Irasidus idegesítésére jött volna elő ez az ember az állításaival éppen 1-2 napja :DDDD de amúgy érdekes köszi!
  • Lumbini #24
    [URL=http://raketa.hu/amerikai-hirszerzok-a-kongresszusnak-az-usa-birtokaban-van-tobb-egzotikus-idegen-eredetu-jarmu-is][/URL]...ez velősebb írás,úgy hogy ezt is berakom engedelmetekkel.
  • Irasidus
    #24
    Mivel értelmetlen.
  • Macropus Rufus
    #23
    Érdekes. Ennek az egész hacacárénak ugyan az lesz a vége mint a Kék könyv projektnek.
  • Lumbini #22
    [URL=http://rtl.hu/kulfold/2023/06/05/amerikai-hirszerzok-nem-foldi-eredetu-repulo-eszkozok-egyesult-allamok-ufo-uap][/URL]
    Utoljára szerkesztette: Lumbini, 2023.06.06. 06:44:52
  • Irasidus
    #21
    A katonai védelmet, megfigyelést és hirszerzést öszzekevered a tudományos kutatással. Egész mások a célok, és módszerek.
  • peterx
    #20
    Közelítsük meg akkor onnan a kérdést, hogy nemzetbiztonsági szempontból jó ha egy ország pontosan tudja mik repkednek a légterében.. amíg ez az érték nem 100% addig mindig van mit kutatni és javítani a megfigyelést. Lehetnek ezek ellenséges országok drónjai, de akár földönkívüliek is.. semmit nem szabad élből kizárni. Teljesen mindegy a lényeg hogy derüljön ki micsoda és honnan származik. Utána ráérünk kitalálni a további lépéseket.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2023.06.05. 16:20:07
  • NEXUS6
    #19
    Ha valamivel be kéne mutatni, akkor biztos, hogy NEM ezzel a hozzászólásoddal illuszttrálnám a tudomyányos nyitottságot és pártatlanságot.
    XD
  • NEXUS6
    #17
    Általában igazad van, de itt még, ezen jelenség vizsgálatában, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk továbbra sem tartunk.
    Pontosan ugyan ott vagyunk, amit írtam, amikor 1969-ben a Condon-bizottság a megmagyarázatlan anomáliák szerintük kis, gyakorlatilag irreleváns mértékét tekintve nem javasolta az UFO jelentség további tudományos vizsgálatát. Pont.

    Az akkor és most vizsgált adatbázisok jelentős része a légierő/FBI tevékenysége során keletkezett (pl Project Blue Book), ezek a szervezetek pedig elsősorban a légtér szuverenitása/nemzetbiztonsági fenyegetés szempontjából értékelték, próbálták besorolni, azonosítani az anomáliákat, azok tudományos magyarázhatósága valójában másodlagos volt. Ez valszeg igaz lehet az azóta keletkezett adatbázisokra, esetleírásokra is.
    Ezen szervezetek azonban legjobb tudomásom szerint a mai napig nem dolgoznak "az idegen invázió" jelentette nemzetbiztonsági fenyegetettség kategóriával. Még akkor sem, ha a társadalom felé a hidegháború idején ennek lebegtetéséből gyakorlatilag profitáltak, vagy esetleg ilyen tárgyú, gyak UFO jelentéseket írogattak.

    Persze az, hogy valójában ezen szervezetek, csak eljátszották, hogy ezt a kérdést valamilyen szinten, pl eltussolással komolyan veszik, egy nagyszerű figyelemelterelés volt az ő valós nemzetbiztonsági hiányosságaikat illetően, ami viszont nem jelenti azt, hogy ezen lehetőségnek, gyakorlatilag az "idegen inváziónak", vagy csak a jelenségek/anomáliák egy kis hányadának idegen eredetének az esélye teljesen kizárt lenne.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.06.05. 16:06:26
  • Irasidus
    #17
    Persze, biztos a scifi tette nevetségessé, nem önmagában nevetséges, hogy önjelőlt, magukat kutatónak kikiáltó idióták semmitmondó pacákba földönkívűlieket látnak bele. Mi ez ha nem nevetséges? Te is elismered, hogy nincs magyarázata a videókanak, akkor? Akkor mit kutatsz rajta, mit kezdesz vele? A hajadra kenheted, mert bármi lehet. Mi ez ha nem scifi, és fantáziálgatás? Amit te, és a hozzád hasonlók nem értenek meg, hogy nem azért azonosíthatatlan mert ismeretlen dolgot látunk, hanem mert lófaszt se látunk. És itt figyel be a kategórihiba, és irracionalitás.
  • Kelta
    #16
    ja hogy csak az üres locsogás megy, a valós válasz nem..ok..kösz..ennyit rólad
    Utoljára szerkesztette: Kelta, 2023.06.05. 15:02:08
  • peterx
    #15
    ... az a baj a sok hülye sci-fi film nevetségessé tette ezt a témát, pedig szerintem véresen komoly dolog lenne ezzel is foglalkozni intézményi szinten.. majd ha bejártuk a teljes univerzumot, meg ismerjük minden titkát, akkor majd hátra lehet dőlni addig viszont nem.
  • peterx
    #14
    Szerintem hidegháború ide vagy oda, a földönkívüliek kutatása soha nem felesleges dolog, hisz trilliónyi csillag és trillió a sokmilliomodikon bolygónál meglehetősen nagy a valószínűsége hogy nem vagyunk egyedül egy EKKORA univerzumban.. Ahogy minden ország fél szemét rajta tartja a szomszédain ugyanezen logikával az emberiségnek is jó ha nyitott szemmel "jár a világban", mert akkor nem érhetik csúnya meglepetések.. mondjuk tökmindegy mert ami ide eljut hozzánk olyan technológiai fejlettségen, ott csak a jóindulatukon múlik h életben maradunk vagy sem. Viszont ha mi előbb észrevennénk egy fejlettebb fajt ilyen távolról, meg tudnánk figyelni, tanulni tőlük valamit, akkor talán van némi esély felkészülni ellenük ha ők is megtalálnak minket esetleg nem túl békés szándékkal.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2023.06.05. 14:07:03
  • NEXUS6
    #13
    Az UFO hisztéria a hidegháború terméke. Volt egy felfokozott globális katasztrófával fenyegető politikai szituáció. Ebben a helyzetben bármilyen megmagyarázhatatlan jelenség eleve azzal a kockázattal járt, hogy kitör miatta, arra reagálva a III. VH. Főleg, hogy a légierő elsődleges és legfontosabb feladata, hogy a normálistól eltőrő bármilyen megmagyarázhatatlan légi jelenségeket keressen, azokat vagy beazonosítsa vagy lelőjje.
    A technológia akkori szintjét ismerve nyilvánvaló, hogy rengeteg megmagygarázhatatlan (gyak azonosítatlan) jelenség keletkezett, amelyek ráadásul megmagyarázatlanok is maradtak. Nem azért, mert valóban a földönkívüliek/szovjetek álltak mögötte, hanem a jelenséget pusztán technikailag nem sikerült többet, vagy csak rendszeresen reprodukálni, azok kellő alaposságú, akár tudományos szintű vizsgálatához.
    Ez a szitu nyilván egyfajta fiaskó, nemzetbiztonsági mélyütés volt a légierő számára, ráadásul egy kritikus időpontban. Tehát nekik mintegy kapórajöttek a különböző megmagyarázhatatlan jelenségek eleve földönkívüli eredetét híresztelő pletykák. Amit aztán nagy dírrel dúrral tagadtak, és nevetségessé tették azt aki ezt felvetette, és voila mar is senki nem foglalkozott azzal, hogy az USA légvédelme lehet, hogy átjáróház a gaz szovjetek számára. Ez gyak egy saját országban végrehajtott információs művelet volt, amire nyilván a CIA is rájatszott, pláne a (ál)szivárogtatások mentek jól neki. XD

    Namost viszont az a helyzet, hogy a tapasztalt jelenségek egy része továbbra is technikailag és akár tudományosan is megmagyarázatlan volt és megmagyarázhatatlan is maradt. Az észlelések pár százalékáról van csupán szó, de ezek akkor is zavarbaejtőek. Na ez az az anomália, amit itt valamelyik előadó most nagyban keresett. Az 1969-es Condon jelentés is pont eddig jutott, és nem tovább, asszem ideje lesz 55 év után újrakezdeni. ;)

    Szerintem.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.06.05. 13:13:06
  • peterx
    #12
    "Tehát azt kellene bizonyítanom, hogy az ufokutatás miért áltudomány?" - Igen

    "a googlét nem tudod használni, nem igazán érv" - Értem, tehát fogalmad sincs, ezért a személyeskedés immár sokadjára.. ez nagyon gyenge így, nem kell kamuzni :D

    Mellesleg ha létezne mindenki(!) által elfogadott magyarázat erre akkor már itt virítana nagy betűkkel egy külön fejezetben: https://en.wikipedia.org/wiki/Pentagon_UFO_videos
    Az hogy néhányan jönnek különböző teóriákkal az nem "magyarázat".
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2023.06.05. 11:18:23
  • Irasidus
    #11
    Tehát azt kellene bizonyítanom, hogy az ufokutatás miért áltudomány? Vagy azt, hogy az UAP az UFO szinonimái egymásnak, és még a cikk is leírja, hogy ugyanaz a fogalom, csak más szóval? Az, meg hogy a googlét nem tudod használni, nem igazán érv, és nem is érdekel. Szóval ha nem állítasz semmit, csak tudatlan vagy, akkor nincs miről beszélünk. Ne fárassz.
  • peterx
    #10
    Két kérdésem van hozzád:
    - Miért áltudomány a NASA kutatása szerinted?
    - "mivel az interneten megtalálható magyarázata van a konkrét videóknak" - kíváncsi várom hol vannak ezek a videók? mert tényleg érdekel..
  • Irasidus
    #9
    Szuper, ha te nem állítasz semmit, nem tudsz semmiről, akkor nincs is miről beszélnünk. Szerintem itt le is zárhatjuk ezt a nem létező vitát, ugyanis nem feladatom a hiányos ismereteid pótlása, sem magyarázkodás ebben az esetben. És köszönjük, hogy kimásoltad a cikkből az UAP katonai zsargon jelentését, amit elég régóta az UFO szó helyett használnak az amerikai hadseregben, ez az információ nagyon kellet. De ha még is állítanál valamit, szívesen meghallgatom. Nos?
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.06.04. 21:54:43
  • peterx
    #8
    1. Egyszer nem állítottam, hogy ezek földönkívüli repülő tárgyak.. látszólag neked kell tanulni mert az UAP nem = földönkívüli, hanem azonosítatlan légi jelenség.. (direkt ezért nem írtam UFO-t, pedig az se "földönkívülit" jelent)
    2. Azzal kezdted h áltudománynak minősítetted a NASA ez irányú munkáját, tehát neked kell bizonyítani hogy amit ezeken a videókon látunk nem ér meg semmilyen kutatást, mert tudod a választ mindenre ezek szerint :)
    3. Kíváncsian várom a hitelt érdemlő(!!!) magyarázatát ezeknek a videóknak amiket linkeltem, mert én ilyet nem találtam sehol a neten. Linkelnéd?
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2023.06.04. 21:11:21
  • Irasidus
    #7
    Nem hiszem, hogy téged bármiféle magyarázat, vagy bizonyíték meggyőz. Neked ahhoz, hogy ebbe földönkívüli űrhajót láss, láthatólag semmilyen bizonyíték nem kellet. Másrészt, azért sem hiszem, hogy érdekelne téged a magyarázat, mivel az interneten megtalálható magyarázata van a konkrét videóknak, amiről ezek szerint halvány fogalmad sincs, ergo nem néztél utána! Szóval, egy igazad szavad sem volt? Már ne haragudj, de majd ha őszinte leszel, akkor talán beszélgethetünk. Addig meg jó tanulást, mert láthatólag van mit bepótolnod, ha az egyetlen érved, hogy nem tudod mit látsz... Egyébként meg ez a bizonyítási kényszer áthárítása, ami egy érvelési hiba, szóval nem nekem kell cáfolnom, hanem neked bizonyítani, hogy amit látunk az szerinted micsoda. :(
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.06.04. 19:37:52
  • peterx
    #6
    Oké, kíváncsian várom az alapos bizonyítékokkal alátámasztott magyarázatod a 3 Pentagon-os UAP videóra :)



    Vagy a "gömb" jelenségre:


    Utoljára szerkesztette: peterx, 2023.06.04. 17:51:31
  • Irasidus
    #5
    Na, vajon milyen? Ne fárassz.
  • Kelta
    #4
    Milyen áltudomány?
  • Kelta
    #2
    és megtudjuk hogy nincsenek is, csak lufik, meg felhők, repülők meg ittas képzelgő emberek
    ok..kösz NASA :)
  • Irasidus
    #2
    Amikor egy áltudomány teret nyer egy intézményben, ott nagy a baj. És nem ez az első ilyen (szuperhold? na meg a k.anyátokat)! Úgy látszik a tendencia az iditizmus elfogadása kötelező ott már. A Nasa piárja Holywoodot megszégyenítő sokszor...