10
  • Vanek úr
    #10
    Nem mondtam, hogy ne legyen belőle törvény, csak azt, hogy ahogy a többi hasonló szabályozást, ezt is meg fogják tudni kerülni a fiatalok (meg felhívtam a figyelmedet a túlzó jelzőkre, felnagyított állításokra). Csak egy sima állítás. Az átlag szülők nem értenek annyira pl. egy router beállításához sem, mint amennyire a gyerekek meg tudják kerülni. De ettől még a szabályozás jó lehet, illetve kellhet. Night pont előtted (a #8-ban) hozott pár példát, de ide lehet venni a Tiktok-os ilyen-olyan kihívásokat, amelyek egy része szintén életveszélyes. Vagyis ezeket el kellene kerülni - csak kérdés, hogy ez kinek és milyen mértékben a feladata. Mert ha a szülők megfelelően nevelik a gyerekeiket, akkor nem lesz belőlük terrorista (mondjuk a legtöbb 'megtérő' nem a neten csatlakozott, hiszen a meggyőzés élőszóban sokkal hatékonyabb, de legalább ezt a fajta csatornát le lehetne zárni), nem lesz belőlük zaklatott (mert pl. nem rak ki képeket magáról a netre, még akkor sem, ha XY ezt kérte tőle messengeren; vagy pl. mert egyből szól a szülőknek, akik intézik a zaklatót, ...), és a megfelelő helyén fogják tudni kezelni a közösségi média platformokat is. Akkor felesleges lenne az ilyen törvényi szabályozás is. Jó, persze, egy bizonyos megfelelőségi kényszer még így is lesz a többiek felé, akik még így is beleránthatják bármibe, de talán kevesebb lenne az esély rá.
  • noland
    #9
    Nagyon jó a cigis példád. Attól, hogy csak a 18 év felettieknek engedjük meg nem lesz egészségesebb. Viszont betiltani (sajnos, egyelőre) nem lehet, mert tüntetés lenne belőle. Tehát valahogy meg kell(ene) várni, hogy kihaljon a cigis nemzedék és az új 18+ os nemzedéknek betiltani, tehát évszámhoz kötni...

    Az meg egy dolog, hogy ki lehet játszani a rendszert, de erre törvényt alkotni nem lehet. Tehát, ahogy te elképzeled, hogy ne is legyen törvény, mert úgy is kijátszák, az nonszensz.

    Tévedés ne essék, nem azt mondom, hogy totál be kellene tiltani, inkább jobban szürni kellene az internet-tartalmakhoz való hozzáférést. És ebbe a közösségi média is keményen beletartozik. Mert míg pár éve úgy ünnepelték (magukat) ezek, hogy elhozta a szabadságot és a kánaánt (és aki nem használja az a hülye), közben csendben kiderült, hogy hosszútávon függőséget okozhat és a személyiség torzulását. És itt (is), igen, a gyerekek a veszélyeztetettek, akik kellő tapasztalat hiányában nem tudnak értékbeli különbségeket tenni a tartalmak között és a kelleténél komolyabban veszik mondjuk a divatokat, stb. Különben is a gyerekek játszanak együtt, ne a FB szekerét tolják és váljanak zombivá.
  • nlght
    #8
    A tini élőben vagy telefonon elmondhatja hogy mennyire kívánja a másik tinit.
    Viszont a szülő jogosan aggódhat hogy mibe keveredik a gyereke (ISIS dzsihadista lesz belőle vagy méregkeverő, stb.), másrészt a gyereke lehet áldozat is. Minden héten öngyilkos lesz egy tini, mert nem tudja kezelni a zaklatást, és csak utólag értesül róla a szülő.
    A bullyk se nagyon pattognának online, ha az apuka/anyuka láthatja hogy mekkora szociopata lett a gyereke a facebookon.
  • Vanek úr
    #7
    Öööööö. Azt hiszem, összemostál sok dolgot. Egyrészt senki nem védi meg az állampolgárait, hiszen a rendelet/törvény csak a gyerekekre vonatkozik. Másrészt ha annyira romboló hatású, mint ahogy írod (a példád is a kábszer), akkor miért is nem védi a felnőtt lakosságot?
    Vagyis ez az egész csak arra jó, mint a cigizés és alkoholfogyasztás korlátozása: ha a szülő úgy gondolja, hogy a gyerek ihat alkoholt, akkor ő vesz neki, ha nem, akkor nem. Ha a szülő úgy gondolja, hogy használhatja a FB-ot, akkor engedi, ha nem, akkor nem (szerk.: viszont a gyerek így is-úgy is meg tudja kerülni ezt a szabályozást, ha akarja). Vagyis semmi olyan nincs a fentiekben, amilyen indokot te leírtál. És nem attól lesz 'hülye' valaki, mert használja a közösségi médiát, hiszen régen senki nem használt ilyen dolgokat, aztán mégis van egy rakat felnőtt bolond ember...
    (Mellesleg jegyzem meg: ez a fórum is egyfajta közösségi média platform.)
    Utoljára szerkesztette: Vanek úr, 2023.03.26. 20:32:49
  • noland
    #6
    Gondolom szociológus vagy...Az, hogy egy állam megvédje az állampolgárait a közösségi média és egyéb civilizációs és woke szülemény személyiségromboló hatásaitól , hogy mondjam, normális helyeken kötelessége. Értem én, hogy szabadság meg ne mondja meg nekem senki...de ez ahhoz hasonló, minthogy a kábítószerek is illegálisak, korlátozva vannak. Sőt a kettő között egész jó párhuzamot lehet vonni. Ahogy civilizált helyeken sem örvendenek az öngyilkossági kísérleteknek, általában megmentik valahogy azokat akik ilyenre vetemednek. :/
  • Zsombor99
    #5
    Kína már súlyosan átesett a ló túloldalára, ami a korlátozásokat illeti, semmi szükség arra, hogy bármi, akár csak kicsit is hasonló dolog legyen bárhol máshol a világon... :/
  • kvp
    #4
    "Biztos hogy azt hogy egy 15 éves lány hogy mit küld privátban a 16 éves barátjának azt a szülőknek is látnia kell?"

    Inkabb az a kerdes, hogy a szulonek feltetlen tudnia kell-e, hogy a 12 eves gyerek mit levelezik az 52 eves tanaraval/pasijaval? Raadasul az iskolakon kivul a kozossegi media az egyetlen felulet ahol a gyerekek a modern tarsadalom elvarasainak megfelelo indoktrinacioban reszulhetnek. Nem beszelve a kozossegi csoportos nyomasgyakorlas bevalt megoldasairol, ami mara szinte teljes mertekben attevodott az online terbe.

    Mondjuk nem valoszinu, hogy a torveny atmegy a szovetsegi engedelyezesen, ugyanis az USA-ban a hivatalos elvek szerint a szulonek nincs joga nevelni a gyermeket, azt az iskola es a hivatalos szervek vegzik. Ezert van az, hogy pl. az altalnos iskolasok nemi identitasat is tobbnyire a tanarok allapitjak meg es ha szukseges a gyerek nagykorusagaig el is titkoljak a szulok elol.
  • Tetsuo
    #2
    Helyes.
  • zola2000
    #2
    Biztos hogy azt hogy egy 15 éves lány hogy mit küld privátban a 16 éves barátjának azt a szülőknek is látnia kell?

    Egyébként ha a Facebook nem elérhető 22 óra után, akkor a fiatal mit csinál? Keres olyan oldalt ami működik. Ha a készülék nála van akkor megoldja.
  • NEXUS6
    #1
    A cím helyesen: Utah államban korlátozzák a közösségi média hozzáférését a tizenévesekhez ;)