49
  • Dodo55
    #9
    A VAG-nak elég sokat, hogy ráugrasztják a teljes globális konkurenciát a kényszerelektromosításra, miközben ők már készülnek a kamubenzinükkel aminek a CO2 kibocsájtását majd nem kell valami fizikai törvényeiből fakadó alapvető összefüggéseket ignoráló jogi szabályozás miatt figyelembe venni, illetve ugye a 2035-ös ban alól is felmentést jelent. Plusz a jelenlegi kvótarendszerrel is már elég keményen korlátozzák a versenyt a helyi gyártók javára. Ami önmagában nem lenne még feltétlenül baj, ha nem olyan barbár mód csinálnák, hogy amiatt a fogyasztók számára elérhető választék silányul el és mellé a piaci versenyre káros túlszabályozások miatt pedig évről évre tűrhetetlenebb áremelkedések vannak (és ugye itt megint csak meg vannak azok az egyenlőknél egyenlőbb gyártók, akik úgy tudnak ilyen-olyan piaci adottságaik + a torz szabályozások "szerencsés" egybevágása miatt árat emelni, hogy a költségeik nem feltétlenül növekednek más gyártókéhoz hasonlóan, hanem a markukban röhögve extraprofitot tudnak zsebretenni a versenyárazási kényszer alól így felszabaduló ársávokat meglovagolva, vagy ha ennél tisztességesebbek akarnak lenni, akkor pedig rögtön versenyelőny hullik az ölükbe emiatt).

    "Valóban egyre több ember veszi észre hogy ez a jövő, és a hibrid/elektromosok részaránya folyamatosan nő a belsőégésűek kárára."
    Igen, az önmagában jó, ha minél több féle technológia van a piacon jelen párhuzamosan. Én csak arról beszélek, hogy nehogy átessünk a ló túlsó oldalára és megágyazzunk egy civilizációs katasztrófának a saját technológiai diverzitásunk leépítésével. És azt mondanám, hogy kb. 25%-os részesedést kell a szénhidrogén alapú hajtóanyaggal működő gépjárműállománynak stratégiailag minimálisan fenntartani a nyilvánvaló kívánatos technológiai jellemzőik miatt azután is, ha esetleg közben az ingyenesen vételezhető fúziós energiainfrastruktúra kiépülne. Illetve szabványosítani kellene azt is, hogy a motor működése legfeljebb a motorvezérlő elektronika működőképességétől függhessen (esetleg egy potméteres gázpedál belefér, mert ugye van olyan üzemállapot amikor a WOT pl. a teljesítményleadás veszélyes megtorpanásához vezethet és ezt az egyet emiatt talán tényleg érdemes lehet a gépre bízni), továbbá az alapvető helyváltoztatáshoz szükséges minden egyéb alrendszer (kormánymű, nyomatékváltó - hajtáslánc elemek, fékrendszer) működtethető legyen szükség esetén közvetlen mechanikai úton. Tehát kötelezővé kell tenni azt az üzembiztossági szintet, ami 15-20 évvel ezelőttig a szabad piaci versenyre tervezett modellek legtöbbjénél még jelen volt. Hiába voltak már bőven a maiakhoz hasonló szabályozó elektronikák, a gyártók akkoriban azokat még mind kényelmi célzattal építették be és nem pedig megfelelőségi okokból. Külső perifériaként voltak többnyire jelen (pl. a tempomat ugyanúgy egy bowdennel húzkodta a fojtószelepet, mint a gázpedál, vagy a kipörgésgátló vezérlőjelei egy külön lehúzható csatlakozón mentek be opcionálisan az ABS modulátorba) és semmi sem szólt amellett, hogy mechanikailag ne legyenek természetes mód bypassolhatók a jármű core funkcionalitását védve.

    Végezetül a számaid kapcsán megjegyezném, hogy világszinten talán kijöhet valahogy, de itt Európában az elmúlt évtizedekben pont hogy a népesség vészes fogyása a jellemző a legtöbb országban és az autós közlekedés sem manapság éli az aranykorát, inkább visszaszorulóban van a sok unatkozó, ráérős ember miatt akik szeretik ha arcüreggyulladást kaphatnak a viharos szélben biciklizve vagy teniszkönyököt a busz kapaszkodóját fogva, tehát pont nem nekünk kéne mártírkodnunk amikor más földrészek lakóinak a gondtalan szaporulatából fakad a legtöbb olyan statisztika, amik miatt érthetetlenül mi akarjuk a saját lehetőségeinket egyre fojtogatóbb korlátozásoknak alávetni. Teljesen szembemegy a józan ésszel.
  • duke
    #8
    Erossen ketlem, hogy a napelemrol toltes dragabb lenne.
  • defiant9
    #7
    "holott a profit növeléséről szól az egész a minőség és az ár/érték arány súlyos kárán"
    Na mesélj már, az EB milyen profitot is termel azzal hogy betiltja a belsőségesüket? A tradicionális német autóágyárak meg új amerikai és kínai konkurenseket kapnak a nyakukba?

    "Örülök, hogy egyre több ember észreveszi végre"
    WTF? Valóban egyre több ember veszi észre hogy ez a jövő, és a hibrid/elektromosok részaránya folyamatosan nő a belsőégésűek kárára.

    Aki nem veszi észre az pedig rá lesz kényszerítve, a szemetelésnek ára van amit valakinek meg kell fizetni. Nyilván a te egoista önző világnézetedből ennyire fussa. Utánad meg jöhet az özönvíz. Szerencsére vannak nálad jóval felelősebben gondolkodó emberek a világon.
    Nem fenntartható hogy egyre több autóban egyre több olajat égetünk el.
    1976. 0.34 billion
    2020. 1.4 billion
    2036. 2.8 billion
  • Dodo55
    #6
    Jééé... Szokták mondani, hogy "üzletben nincs barátság", lassan elterjedhetne az is, hogy "üzletben nincs környezetkímélés iránti érdek".

    Örülök, hogy egyre több ember észreveszi végre. Álszent a legtöbb ilyen dolog és egy csomó felületes birka embert próbálnak sajnos etetni ezzel a környezetkímélő / klímaválság dumával, holott a profit növeléséről szól az egész a minőség és az ár/érték arány súlyos kárán.
  • Akva
    #5
    Meg környezetszennyezőbb is a járgány az akkumulátor miatt.
  • Nagydög
    #4
    Itthagyom ezt a linket a Car and Driver-rol, meg 2021-bol, mikor ennek a "tanulmanynak" az elso verziojat megfuttatta az AEG.

    A celja pontosan az, hogy a (bulvarba hajlo) sajto kritika nelkul atvegye, es az erre fogekony olvasok megerositve erezzek magukat: "Na, ugye!"
  • Batman15
    #2
    Vonat a király, autók fújjjj! :PP
  • gosub
    #2
    Szembe jött a valóság. Ha jól tudom ezeken az árakon még nincs is akkora adóteher mint a benzinen.
  • Ender Wiggin #1
    Akkor hibrid a jövő.