33
  • defiant9
    #33
    Az internet hozzáférés létrehozása/fenntartása pénz. Fajlagosan drágább Mucsaröcsögén mint nagyobb helységekben. Ahogy az 1 kg kenyér ára is magasabb a mucsai boltban, mert méretgazdásgosságban nem veszi fel a versenyt az urbanizált területekkel.
    Ez alapvető paci mechanizmusok miatt van így, amibe bele lehet nyúlni szociális alapú transzferekkel. A falvak a mezőgazdaság magas emberigénye miatt jöttek létre, ez mára megszűnt, okafogyottá vált a létezésük, a folyamat (helyes) iránya az nagyobb közösségekbe kell szerveződni, akkor is ha az átmenet fáj. Ezzel lehet szembe menni, de akkor el kell fogadni hogy egy drágább, emiatt alacsonyabb fogyasztási szint valósul meg.
  • defiant9
    #32
    "ha jól emlékszem 30% körül"
    Alulfizetettek szerinted az egészégügyi dolgozók vagy nem?

    "hogy ez a nyers államadósság"
    Igen, mert nyers forintokat osztanak. Egyre több milliárd hiányzik a kasszából emiatt, ami szerinted tele van. Eleve hogy lehet tele amiben adósság van? Az hogy mellesleg a nyugati gyárak termelnek valamit és a kedvező adókulcs miatt ide könyvelnek/adóznak egy jóval nagyobb valamit az javítja az arányt, de ennek hamarosan vége amint megszűnünk adóparadicsomnak lenni.

    "opós/korrupciós kérdésedet pedig remélem viccnek szántad"
    Nem viccnek szántama kérdést, rovábbra is várom a válaszod:
    Elismered akkor hogy a Fidesz kormány az EU legkorruptabbja és a Lölő féle gazdagodások mögött alapvetően a közpénzek ellopása áll? igen/nem

    "Biztos. Befejezted mostmár a személyeskedést?"
    Vered melled hogy te tárgyilagos vagy, majd miután ezt megcáfolom akkor hisztikézel hogy ez személyeskedés. Jaja, mert te magad mutogattál a saját személyedre. Próbálj valami alap szintű logikát alkalmazni legalább ilyenkor!
  • kjhun
    #31
    Mindkettőtöknek szól!! Releváns ez, a kinek mennyire van tele, a kasszája, bukszája téma, a Gbit-es net és a fejlécben linkelt cikk kapcsán??? Nem igazán! Inkább arról olvasnék itten, Mucsaröcsöge-alsón, mikor lesz optikás net??? És jó áron?
  • Dodo55
    #30
    "Ok. Akkor reagálj a többire is vagy az már nem megy, egyből meg is bukott a tele kassza elméleted?"
    Mire? Legjobb tudomásom szerint az úgynevezett kórházi szakdolgozók (értelmezésem szerint ebbe bele kell tartozzon bárki, aki egészségügyhöz köthető bármilyen kórházi munkát végez) is kaptak már 2021-ben ha jól emlékszem 30% körül, aztán 2022-ben 21%-ot, majd most elvileg még fognak kapni 37%-ot erre az évre. Ha én ilyen fizetésemeléseket kaptam volna az elmúlt években, akkor a mostani fizetésem másfélszeresét hoznám haza, holott így is mindegyik kérdéses évben kényelmesen az infláció fölött kaptam. Tehát miről beszélünk itt már megint?

    "Egyébként ez az osztogatás hitelből megy, úgy ugye nem nehéz. Miért is nem a hiteltörlésztésre megy az a sok pénz?"
    Kurva jó a grafikonod, csak kár, hogy ez a nyers államadósság és nem pedig a GDP arányos, ami 2010 óta főként lefelé ment és az akkori értéket azóta sem haladta meg, illetve az elmúlt problémás évek növekedése után már most ismét csökken:


    Aztán akkor arról még nem is beszéltünk, hogy korábban a legnagyobb arányban devizaadósságunk volt külföldi hitelezők felé, míg azóta ezt nagyon helyes módon szinte már teljesen kiváltották magánszemélyek Forint államkötvényeivel, ezzel egyrészt felszámolták az árfolyamkockázatokat, másrészt pedig maguk az állampolgárok váltak az állam úgymond "legfőbb részvényesévé", aminél ideálisabb helyzetet el sem lehetne képzelni. Ha kicsit bevállalósabbak lennének, akár logikus érvek mentén át is definiálhatnák ezt a túlnyomó részét az államadósságnak mondjuk egy új kategóriába (állampolgári finanszírozási hányad pl.) és ha ez egy verseny lenne, akkor így akár százszor jobb államadóssági adatokat is tudnának produkálni.

    A lopós/korrupciós kérdésedet pedig remélem viccnek szántad. Minden országban előfordulnak sajnos olyan esetek, hogy jellemzően közepes szinteken lévő közhivatalnokok a gyors meggazdagodás reményében gazdasági csoportok jogosulatlan megsegítésére vetemednek akár felkínált ellenszolgáltatásért cserébe, akár önként annak későbbi reményében és ezáltal nem megfelelő teljesítésekre vagy szükségtelen beruházásokra folyik el közpénz, de ha az ezekkel a korrupt ügyletekkel okozott károkat összemérjük az országunk jelenlegi gazdasági termelékenységévél, akkor az eredmény, főleg a mostani válságot megelőző évek statisztikáit is belevéve szerintem nagyon megnyugtató mértékű. Ami pedig a legfontosabb, hogy 2010 óta nem is igen hallani külföldi gazdasági érdekek javára elkövetett hivatali visszaélésekről, így ha elő is fordul esetleg 1-1 lokalizáltabb visszaélés, ha annak belföldi érintettjei vannak, akkor az azzal összefüggő pénzek nem szivárognak ki a gazdaságunkból úgy, mint ahogyan az a korábbi kormányok idején jellemző volt pl. a brutálisan túlárazott útépítési közbeszerzéseknél, hanem azok ha tesznek is egy kéretlen kerülőt, végső soron benne maradnak a körforgásban és így ismételten hasznosulni tudnak.

    "Az hogy sorozatos érvelési hibából állnak a hozzászólásai pedig nagyon jó indikátora hogy mennyire távol állsz a racionális vita világától."
    Biztos. Befejezted mostmár a személyeskedést?
  • defiant9
    #29
    "Ezt én tudom, csak te kifejezetten orvosokat említettél, én pedig arra reagáltam..."
    Ok. Akkor reagálj a többire is vagy az már nem megy, egyből meg is bukott a tele kassza elméleted?

    "A hivatástudat segíthetne a legtöbbet itt,"
    Tehát akkor beismered hogy nincs annyia tele a kassza hogy legyen pénz a pedagógusok tisztességes megfizetésére?
    Egyébként ez az osztogatás hitelből megy, úgy ugye nem nehéz. Miért is nem a hiteltörlésztésre megy az a sok pénz? (ahogy az elején még verték a mellüket hogy majd)

    (államadósság ezer milliárd Ft)
    Megmondom, leginkább azért mert abból nem lehet lopni. Elég feltűnően kerülöd már ezt a lopás témát, tudom kellemtelen. Elismered akkor hogy a Fidesz kormány az EU legkorruptabbja és a Lölő féle gazdagodások mögött a közpénzek ellopása áll? igen/nem
    (próbáld ne skip-elni a kérdést)

    "pár hónapja láttam néhány károgó ügyfelet a tranzakció létrejötte"
    Valóban, te a 'néhány károgó ügyféllel' szemben is ugyanúgy cherry picking alapú megállapítást teszel csak ellenkető előjellel. Ilyen rövid időtávban nyilván nem is eldönthető ez a kérdés, emiatt nettó ostobaság volt a kiinduló megállapításod. NPS pontszámokkal szokás ezt a mutatót leírni, esetleg az NMHH-hoz beérkező panaszok arányának változása ami majd releváns lehet. Csak hát tudom, ezek az objektív dolgok, nem a te világod, te egy torz valóságképhez próbálsz mindent alakítani, és ignorálni ami nem illeszkedik (az csak károgás).

    "Ezek szerint akkor radikálisan eltérő közismeretekkel rendelkezünk,"
    Nem tudom te mivel rendelkezel, tényt nem nagyon láttam tőled, jellemzően csak mutogatsz rá hogy biztos az, de felvilágosítalak ami csak a te fejedben van az nem tény, és főleg nem objektív. Ott tartunk még mindig hogy már csak magánvéleménynek minősíted amit tényként közöltél, és amire most mutogatsz:
    https://a.te.ervelesi.hibad.hu/kozvelekedesre-hivatkozas
    az valójában egy újabb típusú érvelési hiba. Az hogy sorozatos érvelési hibából állnak a hozzászólásai pedig nagyon jó indikátora hogy mennyire távol állsz a racionális vita világától.

    "tárgyilagosan reagálni a felvetéseidre akkor is,"
    Lol. Ne csak mond hogy tárgyilagos vagy, hanem amikor tényszerűnek kell lenni akkor közöld a tényeket, ne abba menekülj hogy nem vagy köteles tényekkel alátámasztani az állításaid mert az csak egy vélemény volt (sorozatosan ez egy végső mentsvárad).
  • Dodo55
    #28
    "Egyrészt az egészségügy nem csak orvosokból áll"
    Ezt én tudom, csak te kifejezetten orvosokat említettél, én pedig arra reagáltam...

    "a te M1 propagandás agymosott fantazmagóriád szerint náluk megy az osztogatás"
    Nem nézek tévét, ellenben mint mondtam, van tanár a családban nálunk.

    "az elsőszámú gond az, hogy a pedagógusi szakma egyáltalán nem vonzó a fiatalok számára"
    A hivatástudat segíthetne a legtöbbet itt, ami amúgy kellően mély családi gyökerekkel általában magától könnyen is továbböröklődik. De ugye tudjuk, hogy sajnos a mai aktív generációk tagjai közül rengetegen nőttek fel csonka vagy rendezetlen családokban, eleinte a szocializmus elején a megszálló orosz katonák génadományainak jóvoltából, később a forrongásra hajlamos nép altatására - tompítására hivatott proletár (anti)kultúra terjedésének erős állami propagálása miatt, aztán a rendszerváltás után pedig a nagy lendülettel beimportált vadliberalista életfelfogás családbomlasztó, illetve családmodell erodáló elemei által.

    Nagy gond még itt továbbá, hogy sok incidens történt az elmúlt évtizedben fiatalkorú erőszakos bűnelkövetők által tanárokkal szemben, illetve jogtúlburjánzásra visszavezethető retorziók értek tanárokat ilyen bűncselekmények megakadályozása miatt. Ez szintén erősen rombolhatta a szakma vonzó mivoltát.

    "Valójában azt mondtam hogy az ott dolgozó (eszesebb) emberek menekülnek a Vodától, nem említettem az ügyfeleket"
    Elnézést valóban, ezt nem elég figyelmesen olvastam akkor és egyből arra asszociáltam, hogy pár hónapja láttam néhány károgó ügyfelet a tranzakció létrejötte, illetve az abból fakadó változások irányának körvonalazódását megelőzően internetes fórumokon szolgáltatóváltást lobogtatva önföldhözvagdalózni.

    "Közismert tényeket elfogadok, csak ilyenek nem tudtál beidézni egyet sem."
    Ezek szerint akkor radikálisan eltérő közismeretekkel rendelkezünk, mintha eltérő kultúrákból származnánk. Mondjuk akkor ennyi értelme legalább van a vitáinknak, hogy megmutatja mennyire nehéz eltérő kultúrákból származó emberek között a kiegyensúlyozott, előzékeny, békés interakció. Nemzetközi politikában ez pont egy nagyon aktuális téma, illetve kérdés annak kapcsán, hogy az Európát övező ismert riasztó folyamatoknak milyen kifutása lehet középtávon.

    "Látják, de az elején azt hittem hogy megütsz egy minimális vitakultúra értelmi színvonalat"
    Jössz ilyenekkel azok után, hogy rendszeresen megragadsz minden adandó alkalmat a személyeskedésre, holott én igyekszem indulatoktól mentesen, tárgyilagosan reagálni a felvetéseidre akkor is, amikor már napok óta vagdalsz hozzám mindenféle lealacsonyító jelzőt. De legyen, biztos az én vitakultúrámmal van probléma...
  • defiant9
    #27
    "Az orvosok 2021 végén kaptak duplázást"
    Egyrészt az egészségügy nem csak orvosokból áll, valójában a gerincét nem ők adják, de nem igazán értem hogyha annyira teli a kassza ahogy mondod akkor miért nem tudnak adni nekik(mentősök, szakápolók pl.). Erre tudnál valamit mondani?

    "Illetve a tanárok fizetése sem olyan rossz, mint ahogyan azt ellenzéki provokátorok igyekeznek terjeszteni"
    Nem ők terjesztik, a tanárok mondják, de persze tudjuk a te M1 propagandás agymosott fantazmagóriád szerint náluk megy az osztogatás, a rideg valóság azonban ez:
    Európa 36 országára érhető el adat a pedagógusi kezdőfizetésekről, és ezek közül csupán négyben fizetnek kevesebbet egy kezdő tanárnak, mint hazánkban: Észak-Macedóniában, Bulgáriában, Bosznia-Hercegovinában és Albániában
    Ennek meg is van a következménye:
    Komoly tanárhiánnyal indult a 2022/23-as tanév a magyarországi iskolákban: hiány van óvodapedagógusokból, nyelvtanárokból, tanítókból, sőt több esetben még intézményvezetőből is
    A pedagógiai szervezetek együttes véleménye szerint az elsőszámú gond az, hogy a pedagógusi szakma egyáltalán nem vonzó a fiatalok számára


    "Te jöttél példaként vele, hogy menekülnek az ügyfelek, emiatt visszaesett az ügyfélszolgálat színvonala"
    Valójában azt mondtam hogy az ott dolgozó (eszesebb) emberek menekülnek a Vodától, nem említettem az ügyfeleket, azt azonban jól látod hogy az egész csak egy példa volt hogy mennyire értékelten az ilyen bemondásod, bemondom bárminek az ellenkezőjét. Ezért kellene racionálisan vitatkozni, csak ez neked nem megy, ahogy erre a síkra kellene terelődni te rögtön felteszed a kezed hogy csak magánvéleményed amit írsz, ergó nincs racionális/objektív alapja.

    "közismert tényekből"
    Közismert tényeket elfogadok, csak ilyenek nem tudtál beidézni egyet sem.

    "a saját nemzetének érdekeit más nemzetek érdekei elé helyezi "
    Csakhogy a játéknak vannak szabályai, amiben az egyik legfontosabb a kölcsönösség elve, a horvátok azért nem államosítják az INA-t mert ezt nem engedik az EU-s szabályok, ezért nem tehetjük meg mi sem, akárhogy is szeretnéd, utópiát kergetsz ismét. Ami működik a Voda esetén is hogy közpénzből vásárolunk ki tulajdonost, extra bónuszt adva(más pénzéből nem fáj a NER-nek), aztán szépen átjátszák azt és így kerül strómanokon keresztül a korrupt Fidesz politikusinak tulajdonába. Ha esetleg mellényúlnak és olyat vesznek meg ami mégsem úgy működik ahogy elképzelték akkor sincs gond, ismét csak közpénz segítségével visszaadják az államnak, és még az ezen az ágon is degeszre keresik magukat (ld. Mátrai erőmű). Soha nem látott létékű rablás és korrupció ami ma Magyarországot jellemzi, a szocik ehhez képest amatőr kispályások voltak.

    "Biztos látják akkor mások is, hogy milyen buta vagyok és hogy csak hülyeségeket beszélek."
    Látják, de az elején azt hittem hogy megütsz egy minimális vitakultúra értelmi színvonalat, láthatóan nem, agymosott zombi lózungokat puffogtatsz, de OK gyorsan lezárjuk ezt a vitát minden pontban.
  • Dodo55
    #26
    "Orvosok/tanárok fizetésére miért is nem sikerült kiosztani a pénzt?"

    Miről beszélsz? Az orvosok 2021 végén kaptak duplázást, a kezdők valami 7-800 környékéről indulnak ha jól emlékszem, a tapasztaltabbak, nevesebbek akár 2 millió fölött is keresnek azóta. De eleve a társadalom egyik legpénzesebb rétegéről beszélünk, ráadásul a többségük dinasztikus családok tagja, szülők - gyerek vagy gyerekek is egyformán jól keresnek, nem úgy, mint átlag magyar családokban ahol 4-6 főből jó ha 1-2 jobban kereső támogatja a maradékot, sokszor oldalágon is, illetve jellemzően manapság a mai aktív fiatalok közül sokan a rablóprivatizációtól a devizalovasrendőrelkúrásig tartó évtizedekben kisemmizett, lenyúzott szüleit. Na szóval maradjunk annyiban, hogy én eddig életemben mindössze 3-4 szerény, visszafogott orvossal találkoztam akiknek nem folyott feltűnően a bőrük alól is a pénz és a hivatástudatot sem kellett nagyítóval keresni bennük (sőt, előttük tényleg le a kalappal), rajtuk kívül egynéhánnyal még, akikről már ugyan virított a gondtalan pénzbőség, de azért kellő emberszeretet is szorult még beléjük bőven (ők is tiszteletet érdemelnek), meg vagy úgy legalább még 50-nel, akiknek az orra rendszeresen fentakadt a Himalája csúcsán, amikor lehajoltak a szétszakadó zsebükből kalandozni induló borítékkötegek után...

    Illetve a tanárok fizetése sem olyan rossz, mint ahogyan azt ellenzéki provokátorok igyekeznek terjeszteni, nálunk van a családban és úgy sem kapott sosem rosszul, hogy majd 2 évtizedet a szakmán kívül töltött korábban, ami miatt 2010 után annyival alacsonyabb bérsávba tudott csak visszatérni.

    "Eleve ki állított ilyet?"
    Te jöttél példaként vele, hogy menekülnek az ügyfelek, emiatt visszaesett az ügyfélszolgálat színvonala. Értem én, hogy példaként mondtad csak, de a logikája akkor is ordítóan hibás függetlenül attól, hogy csak példa vagy valós eset.

    "záró alapja van a bemondásidnak"
    Így van, zéró alapja, amiket te hajlandó vagy valóságosnak tekinteni. Mert nem fogadsz el semmiféle valós megfigyelést, közismert tényekből fakadó logikus alapvetéseket, bizonyítékul szolgáló képanyagokat, csakis statisztikákat és kutatási anyagokat. De érted, sokszor még olyan dolgokról is számonkéred ezt, amik annyira nyilvánvaló összefüggésekre alapulnak, amiket eszébe nem jutna másoknak megkérdőjelezni, hogy aztán erről bármiféle statisztikákat vagy kutatásokat álljanak neki csinálni.

    "Vagyis önellentmondásra jutottál/kettős mércét alkamazol."
    Nincs önellentmondás, elismertem, hogy bizony ez egy ilyen játék, ott mi vagyunk most a "megszállók", akik "idegen érdekek" szolgálatában ténykednek ott. És bizony ez a világon az egyetlen vonatkoztatási rendszer, ahol a kettős mérce elfogadott, hogy az ember a saját nemzetének érdekeit más nemzetek érdekei elé helyezi (nem feltétlenül azokkal szemben, csak fontossági sorrendben azoknál előrébb!).

    "Nincs nagyon rételme veled vitatkozni, mert túlságosan buta vagy."
    Akkor nem is tudom mit remegsz örökké annyira a meglátásaim miatt amiket egyes témákban kifejtek :) Biztos látják akkor mások is, hogy milyen buta vagyok és hogy csak hülyeségeket beszélek. Miért töröd akkor magad mégis ennyire? :)
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.02.19. 21:24:47
  • defiant9
    #25
    "mennyire elcsépelt ez a NER duma"
    Mi elcsépelt, az hogy lop a NER? Valóban, mert sokat lopnak, folyamatosan. Ezt azért elismered ugye?

    "hogy akkor miért van rendszeresen annyira dugig az államkassza "
    WTF? Ha annyira teli lenne nem kellene az EU-s pénz miatt zizegni. Az 'osztogatás' meg annyi hogy beszednek sok millió adót, utána visszaadnak egy zsák krumplit és az agymosott zombi rájuk szavaz. Orvosok/tanárok fizetésére miért is nem sikerült kiosztani a pénzt? Pedig az fontos lenne, és állami feladat.

    "Ha az ügyfelek száma csökken"
    Eleve ki állított ilyet?
    "akkor az ügyfélszolgálat terheltsége is, nem pedig fordítva"
    Te totál hülye vagy, de tényleg. Az ügyfélszám*szar működés/ügyfélszolgálatos arányszám 3 okból is romolhat.

    "Kifejtem a véleményem, azt annyi. "
    Én is kifejtettem, akkor nekem van igazam és annyi. Nyilván te csak kinyilatkoztatni tudsz, amint megkapargatjuk hogy mi alapján is mondtad akkor kiderül hogy záró alapja van a bemondásidnak amit persze tényként közölsz. Aztán kihátrálsz hogy ez csak magánvélemény volt.

    "magyar adófizetők pénzéből fizetett munkások építettek ki egy infrastruktúrát a magyar adófizetők pénzéből vásárolt alapanyagokból, akkor ott sok kérdés nincs."
    Ok. Tehát a közbeszerzésen elnyert milliárdok jogalapot is képeznek hogy államosítsuk Lölő összes vagyonát. Helyes!

    "Nem szeretném, de szerintem mindenki tisztában is van azzal"
    Tehát azt szeretnéd hogy a magyar emberek államosítsák a külföldi tulajdont, de azt már nem szeretnéd hogyha a horvát emberek is megtegyék ugyanezt. Vagyis önellentmondásra jutottál/kettős mércét alkamazol.

    Nincs nagyon rételme veled vitatkozni, mert túlságosan buta vagy.
  • Dodo55
    #24
    "Csak a számba akartad adni, ezzel téve komolytalanná a hozzászólásom."
    Nem a szádba adni, csak szemlélteni mennyire elcsépelt ez a NER duma...

    "Úgy nevezem ahogy az általánosan elfogadott, nem te vagy megmondóember a kérdésben."
    Látom humorérzéked még mindig nincs.

    "A NER lényege az hogy a nemzettől ellopott pénzből válik magánvagyon, és te tapsolsz hozzá."
    Elhiszem én, hogy lopnak ha te mondod, csak még mindig nem értem, hogy akkor miért van rendszeresen annyira dugig az államkassza még sokszor ezekben a viharos időkben is, hogy alig tudják kinek mire osztogassanak belőle... Na de viccet félretéve, ha ők tényleg lopnak manapság, akkor mit csinálhattak az előző kormányok, ahol rendszeresen a mostani problémák tizede elegendő volt az azonnali államcsődközeli helyzetekhez az európai gazdasági aranykor kellős közepén?

    "No akkor ezzel sikerült is megcáfolni az állításod, ugye?"
    Nem. Kezdjük ott, hogy a te példád eleve nem áll szilárd logikai alapokon. Ha az ügyfelek száma csökken, akkor az ügyfélszolgálat terheltsége is, nem pedig fordítva. Másrészt pedig én nem azért irogatok ide, hogy bármit is vért izzadva bizonygassak másoknak. Kifejtem a véleményem, azt annyi. Aki akarja elhiszi, aki akarja, az meg utánanézhet jobban.

    "Mármint ami a szocialista tervgazdaságban született. Te akkor vissza akarod hozni a szocialista állami tulajdon rendszer?"
    Ok, értem a MOL-os példádat. Nézzük meg akkor, ki milyen javakkal járult hozzá. De ha kijönnek olyanok, hogy bizony a magyar adófizetők pénzéből fizetett munkások építettek ki egy infrastruktúrát a magyar adófizetők pénzéből vásárolt alapanyagokból, akkor ott sok kérdés nincs. És eszem ágában sem lenne visszahozni a pártállami rendszereket, csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy a nemzeti tőke felhízlalása egy ilyen történelmileg viharvert, de erős gyökerekkel rendelkező ország esetén mindenek előtt áll és nagyon helyes ha ezt egy kormány minden eszközével támogatja, illetve a nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági szempontból jelentős infrastruktúráknak minden cselekvőképes nemzetállam esetében hazai tulajdonban van a helye. És a tulajdonon van a hangsúly, tehát fel lehet kérni külföldi elemeket ha olyan segítség kell amiben ők hatékonyabban tudnak megoldást biztosítani, de a tulajdont kiadni másnak akkor sem.

    "Az akkor OK neked ha a szlovákok/horvátok/stb. államosítanák a MOL csoportot ugye, mert hát stratégiai nemzeti érdek."
    Nem szeretném, de szerintem mindenki tisztában is van azzal, hogy ez mellette egy valós kockázat is lehet, még ha minimális is, de pontosan tudjuk mennyire csípi manapság sokak szemét a magyar tőke egyre dinamikusabb globális hódítása.
  • defiant9
    #23
    "Bocsánat, nem én találtam ki, "
    Csak a számba akartad adni, ezzel téve komolytalanná a hozzászólásom. Amikor ilyen primitív "trükkökkel" próbálsz operálni azzal csak a vitakultúrád primitív szintjéről adsz tanúbizonyságot. Ha nekem címzel valamit akkor lehetőleg azzal foglalkozz amit én írtam a témában.

    "Szóval kérlek innentől akkor így nevezzük inkább"
    Úgy nevezem ahogy az általánosan elfogadott, nem te vagy megmondóember a kérdésben. A NER lényege az hogy a nemzettől ellopott pénzből válik magánvagyon, és te tapsolsz hozzá. A Fidesz hívő agymosottak morális mélység ez.

    "Kérheted, de ez még mindig nem a KSH ügyfélszolgálata,"
    Nem, ami te vagy az hogy kitalált bemondásokat kreál amelyekről 0 szinten tudja megmondani mi is lenne az objektív alapja. Egy példából képes vagy az egész világra általánosítani, rövid és csőlátó vagy egyben, ez egy elég rossz kombó.
    Csak hogy értsd a te ostoba/primitív szinteden: Akkor én meg azt mondom hogy a NER felvásárlás után menekülnek az értelmes (gerinces) emberek a Vodától(ez egyébként tényleg így van, első kézből van infóm) emiatt az ügyfélszolgálat színvonala a töredékére esett vissza és nem segítenek(ezt csak a példa kedvéért mondom). No akkor ezzel sikerült is megcáfolni az állításod, ugye?

    "hogy csak eredendően állami tulajdonként született"
    Mármint ami a szocialista tervgazdaságban született. Te akkor vissza akarod hozni a szocialista állami tulajdon rendszer? Az állam alapvetően rossz gazda(főleg nálunk), a politikusok kifizetőhelyként használják az állami vállalatokat. De tudod mit, nézzük a kedvenc olajiparod:
    A hazai szénhidrogén ipart a második világháború előestéjén a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) alapozza meg
    ...
    1948-ban koncepciós perrel készítik elő az amerikai érdekeltségű MAORT államosítását.

    Vagyis akkor ha jól értem a kommunista rabló-államosítást akarod visszacsinálni. Az akkor OK neked ha a szlovákok/horvátok/stb. államosítanák a MOL csoportot ugye, mert hát stratégiai nemzeti érdek. Ezt szeretnéd ha jól értem. Lol, ezzel is szép öngólt rúgtál. Ilyen ez a csőlátás.
  • Dodo55
    #22
    Bocsánat, nem én találtam ki, csak egy klasszikust idéztem, még a videót is linkeltem hozzá :D

    Amúgy ha már itt tartunk, hogy ennyit emlegeted a NER-t, akkor indokolt lenne lassan inkább már InterNER-nek nevezni, már pusztán a MOL miatt is vergődtek sok helyen annak idején, hogy a fél európai olajszektort bekebelezi, de mára már pl. nemzetközi műholdhálózat is került Orbán Viktor 9 millió 604 ezer fős strómanhadseregéhez tartozó cég kezébe, ami miatt ha jól emlékszem már Izraelnek is volt valami kisebb remegése ennek kapcsán. Szóval kérlek innentől akkor így nevezzük inkább, hogy mindenki számára egyből világos legyen mekkorára nőtt mára ez a veszedelmes nemzeti tőke. Tehát InterNER.

    "Kérem az erre mutató objektív statisztikát!"
    Kérheted, de ez még mindig nem a KSH ügyfélszolgálata, hanem az SG.hu.

    "azon kívül hogy ez jogszerűtlen, a jogbiztonság ilyen szintű felrúgása olyan üzenet minden piaci szereplőnek hogy évtizedekre ásnád el az országba érkező beruházásokat"
    Te úgy kötekedsz velem, hogy ezek szerint el sem olvasod amit írok :D
    Mondtam világosan, hogy csak eredendően állami tulajdonként született, de később idegen érdekeket kiszolgáló hűtlen kormányok által elprivatizált entitással tennék ilyet, eredendően magánberuházás által kreált entitásokkal semmiképp sem épp az általad említett okokból. A kettő között pedig nagyon is éles határ húzódik.
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.02.19. 01:33:31
  • defiant9
    #21
    "Azt kifelejtetted, hogy mindehhez "Mészáros Lőrinc személyesen mindenkihez odamegy és egy revolvert szorít a fejükhöz, hogy adják oda a pénzt":"
    Nem felejtetetm ki, csak én nem vagyok olyan ostoba mint te hogy kitaláljak valótlan dolgokat, illetve ha nem tudok érdemben érvelni akkor ilyen valótlan dolgokat próbálok a másik szőjába adni. Ez a te stílusod, ennyire primitív vitakultúrád.
    Az emberek nem önként fizetnek adót, ezt az állam beszedi tőlük aztán korrupt módon átjászta a NER-nek, aminek része a Lölő féle strómanok akik elfedik azt hogy valójában a politikusok magánvagyona hízik közpénzből.

    "hogy végre felveszik a telefont a 45 perces zenélés helyett, de még érdemben segíteni is igyekeznek ha gondod van"
    Kérem az erre mutató objektív statisztikát!

    "egyszerűen kényszerállamosítanék"
    Jaja, azon kívül hogy ez jogszerűtlen, a jogbiztonság ilyen szintű felrúgása olyan üzenet minden piaci szereplőnek hogy évtizedekre ásnád el az országba érkező beruházásokat, a bizalmat könnyű elveszteni de nehéz visszanyerni. Ennek belátáshoz nyilván mélyebb értelmi szint szükséges mint a te sekélyes gondolatvilágod.
    A lopás kapcsán 5 évre visszamenőleg van némi mozgástér, a többi jellemzően elévül, amit lehet tenni hogy az a mostani lopás beszüntetése, csak ez nyilván nem érdeke a Fidesznek mert ők lopják épp szét az országot, amivel sikerült az EU legkorruptabb államává válnunk, magunk mögé utasítva balkáni országokat is. Abban bízhatunk hogy az EU ki tud fejteni akkora nyomást aminek lesz némi tisztitó hatása a közbeszerzések kapcsán.
  • Dodo55
    #20
    Azt kifelejtetted, hogy mindehhez "Mészáros Lőrinc személyesen mindenkihez odamegy és egy revolvert szorít a fejükhöz, hogy adják oda a pénzt":
    https://youtu.be/sIkawyqXPCI?t=685

    Amúgy meg érdemes megnézni a visszajelzéseket, hogy mi folyik a Vodafone-nál, amióta átvették most. Súgok: felhívod az ügyfélszolgálatot és nem csak hogy végre felveszik a telefont a 45 perces zenélés helyett, de még érdemben segíteni is igyekeznek ha gondod van!

    És egyébként meg én sem értek azzal egyet, hogy a közpénzt költik mindenféle felvásárlásra, mert a helyükben én egyes nemzetbiztonsági szempontból kritikus szerepet ellátó, külföldi magántulajdonba jellemzően a rablóprivatizáció idején került cégeket egyszerűen kényszerállamosítanék és örüljenek, hogy az elmúlt pár évitizedben kilapátolt hasznot megtarthatják. Mert mi az, hogy pl. alapvető közműinfrastruktúrák külföldi (és nem is biztos, hogy magán!) tulajdonban lehetnek. Garancia lehetne emellé a magántulajdon védelmére, ha esetleg ilyet látva egyesek megrezzennének, hogy csak eredendően állami tulajdonként alapult entitás vehető így vissza. Tehát a már említett közműinfrastruktúrák, repülőtér, MOL, stb... igen, de eredendően kintről érkezett gyárak és hasonlók nem.
  • defiant9
    #19
    "vagy pedig még meg lehet menteni, amit meg Viktorék próbálnak képviselni."
    Lol. Itt konkrétan arra gondolsz hogy szétlopják amit tudnak? Azt tényleg nagyon jól képviselik. A NER alapvetően azt tudja hogy lopott közpénzből felvásárol más által létrehozott értékes cégeket, valóban ez az ami kihúzhat minket a csávából. Lol.
  • Dodo55
    #18
    " Az EU egyre inkabb tervgazdasagban gondolkodik, ami nem annyira megvalosithato ha olyan erosen limitaltak a gazdasagi feltetelei, mint amennyire az EU nem rendelkezik informatikai iparral."

    Ez az, amikor a jóindulat találkozik a 90-es évek rablóprivatizációjához hasonló, csak ezúttal európai viszonylatú módszeres gazdasági kivéreztetéssel (rövidtávú haszonért feláldozni, vagyis inkább elárulni a hosszútávú fejlettségünket).

    És sajnos ez általában úgy párosul, hogy a jóindulatúak ötletelgetnek, aztán a korrupt csoportok megragadják, hogy majd ők megvalósítják és ezért általában a helyi haszonélvezők és a markában röhögő későősz hajú konkurencia is veregeti a vállukat.

    Ebből lesznek aztán a saját lábon álló iparunkat ellehetetlenítő és a minőségi műszaki importáruk behozatalát megtiltó "klímavédelmi" szabályok, amikkel korrupt EU-s pályázati pénzekből kreált, egyébiránt versenyképtelen környezetbarátnak belengetett technológiákat tesznek botrányosan magas árakon eladhatóvá a konkurencia felszámolásával, vagy meglévő iparóriások profitrátáját igyekeznek bevédeni a kettős mércét alkalmazó importtilalmi merényletekkel - amit még le is nyelhetnénk, ha közben az árakat a monopolhelyzetbe kerülő gyártók méltányosan feleznék-negyedelnék és nem pedig dupláznák az itteni lakosság számára.

    A probléma az ő szemszögükből az lesz, hogy ilyesmire az EU sosem kapott felhatalmazást. Ami még nem dőlt el, hogy emiatt teljesen fel kell számolni és egy új alapokra épülő szövetségi rendszerrel kiváltani, fent a hegyekben azt hiszem egyre inkább e felé szánják el magukat, vagy pedig még meg lehet menteni, amit meg Viktorék próbálnak képviselni.
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.02.12. 12:44:39
  • Macropus Rufus
    #17
    "egyrészt ha egy családban többen akarnak nézni netflixet 4K felbontásban , meg mellette mások a PC-n letöltenek vagy bármi YT-ot néznek akkor már is nem lesz elég és akkor még nem vettük figyelembe a későbbiekben megjelenö IOT eszközök adatigényét. Az ajánlott netsebesség 4k hoz netflixnél 15mbit . 2 felhasználo esetén már 30nál járunk és akkor nincs még rajta a mobiltelefon meg a PC. egy 4 tagu családnál már nem is elég a 30mbit."

    Sztem 200-300Mb bőven elég. Lehet ezt írja a Netflix, de ennél kevesebb is elég ui. azok a filmek rommá vannak tömörítve. A képpont szám meg van a minőség meg egy 4k BL-hez képest sehol sincs. De legyen igazad. 30Mb/sec. A fent maradó 170-270Mb meg bőven elég egy átlagos felhasználónak. A te meglátásod arra épít, hogy a család mind a 4 tagja egyidőben fogja a netet használni, ráadásul folyamatos adatfolyammal ami nem életszerű. A lejátszók szinte 100%-a be cache-li az adatot, pont azért, hogy ha lassulás lenne az átvitelbe ne okozzon gondot. Az én lejátszóm esetében a film negyedénél sem járok amikor már nem használja a netet. Továbbá a tömörítő algoritmusok is egyre jobbak lesznek, szóval ismét nem valószínű, hogy kellene 200-300Mb-nál több.

    Egy átlagos családnak 200-300 bőven sok. Akkor is ha mindenki egyidőben lóg a neten. Nézd meg a routered-ben a sávszél foglalást. Ha tud ilyet. Meg fogsz lepődni, hogy a film nézés mennyire nem fog le semmit.


    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2023.02.10. 19:07:34
  • repvez
    Szüli
    #16
    ja hogy ez, akkor elnézést kérek, hogy a kis lelkedbe gázoltam vele.
    De a következő hozzászolásodban meg 100%os bizonyitékot szolgáltatsz arra amit ebben a mondatban leirtam.
    Akkor most mivan?
  • militavia
    #15
    10 éve olvasom ezt az IOT szarságot.
    Semmi nincs a lakásomban, ami netkapcsolatot igényelne és nem is lesz.
    Az embereknek sincs erre a marhaságra igény, de ha lenne is.

    Ha a kávéfőzőn is 1080p-s videó futna, akkor is elég lenne a sávszél.
  • militavia
    #12
    "látod ez a baj veled, hogy nem tudsz elvonatkoztatni és csak azt hiszed amit te csinálsz."

    Nem baj, majd odafigyelsz arra, amit írsz...
  • zola2000
    #13
    Különben jó hogy elértünk egy határt egyre több területen ahol már az ember azt kérdezi hogy "minek nagyobb? " A 8K tvk is szerencsére kb megbuktak (alig mutatnak be újakat a gyártók) mert így is feleslegesen nagy a streaming ökolábnyoma.
  • kvp
    #11
    Szerintem a kerdest kellene jol feltenni. Ahol szukseg lesz a gigabites szavszelessegre 2030-ban ott lesz is gigabites szavszelesseg. Az EU nem latja, hogy attol, hogy ok kitalalnak valamit meg nem az lesz, ha gazdasagilag nem eri meg. Ha a fogyasztoknak szukseguk lesz a gigabites vonalra es ki is tudjak fizetni, akkor lesz nekik gigabites vonaluk. Ez a globalis kapitalizmus lenyege. Az EU egyre inkabb tervgazdasagban gondolkodik, ami nem annyira megvalosithato ha olyan erosen limitaltak a gazdasagi feltetelei, mint amennyire az EU nem rendelkezik informatikai iparral.
  • repvez
    Szüli
    #8
    azt mond meg , hogy abban mi a személyeskedés ,ha elmagyarázom , hogy hogyan gondoltad a dolgokat?

    Még is hogy irjam azt le, ha én egy általános esetet veszek alapul erre te meg leirod a saját konkrét dolgaidat és azt feltételezed , hogy mindenkinek megfelel az. És ha meg elmagyarázom, hogy miért nem ugy van az meg személyeskedés ,mert a saját magad által példának vett dolgaidat ismétlem meg.


    150Mbit alatt a fővárosban kvázi nincs nem.

    És ez szerinted, ha BP-en igy van akkor mindenhol igy van ? meg ha neked megfelel akkor másnak is feleljen meg?


    * A 4k tartalomfogyasztásra van statisztika. Vonalvastagságnyi. Mert a tartalom is vonalvastagsányi.

    Csak a netflix elöfiztetők 250 millionál is többen vannak ,plusz akikkel megosztják a profilt amit 5x lehet és akkor hasonlo a többi szolgáltatónál.
    Az egyáltalán nem mondanám vonalvastagságnak vagy legalább is jo vastagnak. ÉS a netflixen az ujabb megjelenések mind 4K és még HDR támogatással is rendelkeznek.
    Az, hogy te erről nem tudsz vagy nem használod még nem jelenti azt , hogy nincs 4k tartalom.

    Az meg megint , hogy lehet, csak az én környezetem ilyen high tech fuggők, de mindenkinek van valamelyik streaming szolgáltatónál elöfizetése és 4k tévéje, a gyerekek meg tableten nézik a mesét .


    Az IOT hülyeségekkel meg fárassz mást. Ipari rendszereknek is picsányi szávszél igénye van.

    Erre megint mit lehet mondani, az, hogy te nem vagy képben az elektronika világában attol az még létezik és a trend efelé megy még akkor is ha neked ez nem tetszik.
    Ha elolvasnál ilyen cikeket is akkor tudnád, hogy mindent mindennel is össze akarnak kötni
    ÉS ahogy a cikkben is szerepel 2030ra akarják ezt elérni, hogy mindenkinél legyen nagyobb a sávszél.
    El tudod képzelni, hogy mi lesz kb 10 év mulva?
    Hogy tudnád, mikor csak a multat és a jelent tudod példálozni.
    DE azt, hogy mi lehet arra már nem.
    Most is azzal jössz , hogy mi van most és , hogy mindenre is elég az ami van.
    Belegondoltál, hogy 10 évcvel ezelött ,hol volt az internet és milyen felhasználás volt milyen tartalmak voltak akkor ? ÉS milyen most?
    Ég és föld a különbség.
    NEm hiába szuntek meg az adatkorlátos csomagok és nöttek a sebességek a többszörösére néhány helyen .
    Pedig most még sehol nincs az a fajta smart rendszeres összeköttetés mint amit szeretnének.

    Az a baj, hogy csak egy konkrét dologra koncentrálsz és attol nem tudsz elvonatkoztatni, ennél a cikknél is leragadtál a sebességnél , de azt nem , hoigy mi minden miatt kellene ez , vagy , hogy mi tudná használni, föleg nem 10 év mulva.

    Ha mindenki ugy gondolkodna ahogy te akkor még talán az elso ipari forradalom sem történt volna meg, mert ami jo volt régen és müködik most is még azt minnek fejleszteniigaz ?
  • zola2000
    #9
    Szerintem ha nagy ritkán ilyen helyzet áll elő és egy pillanatra visszavált 4 helyett 2Kra a legtöbben észre sem vennék a különbséget
  • zola2000
    #8
    Igazából mit csinálnak a videós oldalak ha véletlenül pár naponta egyszer olyan helyzet áll elő hogy egyszerre többen akarnak nézni? Esetleg visszavált 4ről 2Kra pár perc erejéig, szerintem a legtöbben észre sem vennék a különbséget.
  • militavia
    #6
    Személyeskedésben szokás szerint feketeöves szint.

    * Az átlaguser gyereke a telefont vagy max. tabletet nyomkod.
    * A 4k tartalomfogyasztásra van statisztika. Vonalvastagságnyi. Mert a tartalom is vonalvastagsányi.

    Én nem azt mondtam te nagyon te, hogy a 0.9 Mbit jó.
    De szerinted 1GB DL mellé mennyi upload járna? Hm:?

    Az is cuki, hogy akkor most az DL vagy UL sávszél a mérce:?

    A statisztika meg elég gyakorlatilas.
    A neten levő videók 99,5%-a még 1440p felbontásban sem érhető el, nehogy 4k-ban és a telefon tablet és más sem hülye.
    Auto beállításon SOHA nem választja ki azt.

    A netfogyasztók töredéke fizet elő VOD-ra és annak a töredék töredéke néz 4k filmet és töb user egyszerre meg végképp.

    Az IOT hülyeségekkel meg fárassz mást. Ipari rendszereknek is picsányi szávszél igénye van.
  • dyra
    #6
    Én se látom semmi értelmét. Azért elverni rahedli pénzt hogy a nagy IT cégek még gazdagabbak legyenek teljesen felesleges. Kb nekik jó meg az indiai informatikusnak aki majd nemsokára Marika nénit is supportalja bagoert. Célozzák meg a 100 mbitet.
  • repvez
    Szüli
    #5
    látod ez a baj veled, hogy nem tudsz elvonatkoztatni és csak azt hiszed amit te csinálsz.
    Elvagy a kis világodban aztán, hogy máshol mi történik szinte fogalmad sincs tapasztalatbol csak ami eljut hozzád kosza hirekből.
    Képzeld a világ nem budapestbol áll és az ország jelentös részén mégcsak mobilneten se érhető el internet vagy ha igen akkor is lassu, vezetékes netbol is csak ADSL van többnyire .

    ÉS megint magadbol indulsz ki abbol, hogy mi az átlag.
    Egy átlag az 4 fős család ahol már szinte mindenkinek van legalább egy mobiltelefonja vagy tablete és legalább egy PC és okostv.
    A gyerekek mindegyik mást nézne vagy az egyik xboxozik 4k-n a másik meg a PC-n miközbe valaki meg nézne egy filmet.

    igen nem nonstop esetrol van szo de elég ha csak hétvégente 2 ora, ha nincs megfelelo sebességő net akkor egy percre sem tudod igy használni nemhogy folyamatosan.

    MEgint a játékoknál is abbol indulsz ki amiről te tudsz, de azon kivul még rengeteg van ami eléri ezt a menyniséget vagy jocskán meg is haladja.
    csak példaként a méretekről
    Elég a COD-ra gondolni vagy csak telepitsd fel egy uj DLC-t a DCS-hez vagy ha ujratelepited az egész játékot.
    MErt ugye már nincs DVD , hogy arrol telepits.

    A példában szereplö az Inviteles területeken elérhető maximális ADSL-es feltöltés 0,9mbit vagyik 900kbit . Ezen a sebességen a te általad emlitett 2gb os videok konkrétan 5 oráig tartana feltölteni . töltsd fel napjában többször lektorálásra és várd ki .


    Probálj már meg egy kicsit gyakorlatiasabb lenni és másba is belegondolni a saját kis világodon kivül.
    Azt meg még hozzáteszem, hogy ebben speciel ráadásul még nem is vagyunk lemaradva vannak nálunk rosszabbak is és akkor hogy lesz ebből 1gb-es net ?

    ÉS ahogy irtam a jövöben az IOT eszközök is leveszik a saját kis részuket a nyilt vagy zárt wifi hálozatot is ki kell hozzájuk épiteni, hogy bárki rá tudjon csatlakozni bárhol meg a kocsik és a kamera rendszerek stb..
    most probálj meg egy forgalmas fötéren egy nyilt wifire rácsatlakozni és ha egyáltalán felenged nem biztos , hogy 4k-n streamelve nézel videot.
  • militavia
    #4
    Ezek, amiket írsz minden csak nem átlag.
    Az átlag nem tölt fel semmit, csak fogyaszt és főleg nem 4k-ban.

    150Mbit alatt a fővárosban kvázi nincs nem.
    A játékok közül azért kevés 100GB-os.
    Azt meg úgysem mindennap kétszer töltöd le.

    2-3 GB-os videókat töltök fel többöszöri lektorálásra, kivárom az a 10-15 percet.
    De szerinted ez átlag?
  • repvez
    Szüli
    #3
    egyrészt ha egy családban többen akarnak nézni netflixet 4K felbontásban , meg mellette mások a PC-n letöltenek vagy bármi YT-ot néznek akkor már is nem lesz elég és akkor még nem vettük figyelembe a későbbiekben megjelenö IOT eszközök adatigényét. Az ajánlott netsebesség 4k hoz netflixnél 15mbit . 2 felhasználo esetén már 30nál járunk és akkor nincs még rajta a mobiltelefon meg a PC. egy 4 tagu családnál már nem is elég a 30mbit.

    ÉS akkor a mai világban a 100gb-os játékok esetében a 30mbit az kb 3,5mb sebességgel töltene le. ami 8 óra töltés idő az 1gbittel meg 13 perc. ha csak akár egy serverre valo csatlakozás alkalmával kellene valami javitást modot leszedni , hogy játsz mert épp van 2 ora szabadidőd akkor nem biztos ,hogy kész leszel a letöltéssel addigra és nagy valoszinuséggel a teljes sávszélességet lefogja ami miatt csak a kijelzőt tudod bámulni, hogy mikor végez.

    egyébként nem is a letöltésekkel lenne a probléma csak hanem a feltöltéssel, probálták 0,9mbittel feltölteni 50mpixel fényképeket a felhős tárhelyre vagy 4k videokat amit a mobiloddal készitettél a nyaralás alkalmával és az otthoni neten akarod feltölteni ?
  • militavia
    #2
    És minek kell? A gyök2 átlagpolgár számára az 30 és 50 Mbit is teljesen overkill.
    1080p streamelt TV adásnál / YT videónál többet nem néznek és ennyivel is, ha ketten is néznek ilyet és valaki játékot tölte le vagy streamel, akkor sem fogy el.

    Mire kell 1000 Mbit...?
    De komolyan...

    Ilyen fasz célokat fogalmaznak meg, baszak el rá pénzt, amikor valahol meg örülnek, ha van egyáltalán net.

    Meg tényleg ez a fontos és nem az, hogy mondjuk, ha már szenet égetünk áramra, akkor az mondjuk csak szuperkritkus kazánban történhessen meg?
    Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.02.02. 19:55:03
  • repvez
    Szüli
    #1
    Föleg ha a fejlesztések ugy mennek mint nálunk, ahol 2016ban kiirták a szupergyors internet programot (SZIP) ,hogy 2018 ig az ország 100%ban minimum 30mbit és legalább 50%ban 100mbit netelérést kell biztositani a lakosságnak. és 2018ig még egy kapavágás sem történt sokhelyen,de még most 2023ban sem és sok olyan terület van az országban ahol 15/0,9 mbit a maximális sebeség. Pedig ehhez is unios pénzek voltak.
    De valahogy nem sikerült a fejlesztést kivitelezni 8 év alatt .
    Az 1gbithez,meg nem elég a meglévő hálozatot használni,hanem a teljes kábelezést és a eszközöket is cserélni kellene ehhez. szinte biztos, hogy ez nem fog menni.