Műholdakat hatástalanít egy orosz lézer
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ha joga van akkor legitim hogy megtámadta Ukrajnát és elcsatolja a területeket, ha nem akkor 0 bit.
De akkor haljuk a te álláspontod! A szóban forgó 4 megye Ukrajna része vagy Oroszországé? Te vagy a térképrajzoló, hova húzod az államhatárt?
(mély sajnálatomra az államterület kizárólagosságot is jelent: térség, amelyen az állam teljes és kizárólagos főhatalmat gyakorol. Teljes, mert kiterjed minden rajta tartózkodó személyre, és kizárólagos, mert idegen állam a hozzájárulása nélkül a területén nem fejthet ki tevékenységet)
Tehát eldöntendő hogy kinek a területe(volt idén februárban) az adott 4 régió. Mi az alapja hogy Putyin jogot formál felette, és háborút indított?
Megszoktuk, hogy a Nyugat erő alapján formál jogot területre és ideológiák terjesztésére. A kettős mércéd égbekiáltó és azért sunyi, gerinctelen, mert a mainstream, a nyugati kultúrhenger agressziója mögé bújik.
Ha nácizmus lenne Európában az uralkodó nézet, a sok (aktuál-)libernyákkal együtt fórumokon szajkóznád a szlogenjeit.
Én akkor is ugyanezt a kritikát fogalmaznám meg ellene, mint itt már néhányszor kifejtettem: túl balos, nivelláló.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Defiant9 állásponta: Nem, nincs (ez ilyen egyszerű)
Nexus6 álláspontja: ???
(elég lenne ezt az 1 bitnyi infót leírnod, de ismét csak nem fogod megtenni, mert gerinctelen sunyi alak vagy aki sarokba szorult helyzetéből így próbálna meg menekülni)
#492
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Újabb nap, +1 Nexus6 hazugág, ilyen az amikor a sarokba szorult Putyin seggnyaló vitatkozni próbál. Lol
Ugyebár ez nem igaz, eleve a liberalizmusnak köszönheted, hogy kommentelhetsz. Diktatúrában nem lenne ilyen jogod, interneted se lenne (lásd.: pl É.-Korea, vagy a szétcenzúrázott kína/oroszország. Utóbbiban már pár szó leírása miatt is lecsuknak). Nyugaton gyakorolhatod a vallásodat, nem toloncolnak ki a templomból, de ezt is leírtam már ezerszer, ráadásul tény is, csak soha nem figyelsz (vagy nem akarsz). Valóban nem írhatod le ugyanakkor mondjuk azt, hogy "Te rohadt zs*dó/b*zi/egyéni ízlés szerint bármi más", de nem azért mert az illuminati nem engedi az un. "más véleményt", hanem mert ez mind személyiségi jogaiban és méltóságában sért másokat! A kettős mérce ott is tetten érhető nálatok, hogy az ilyen un. "más véleményt" alanyi jognak tartjátok, de amikor valaki a Ti vallásotok miatt sérteget hasonló módon, akkor azt nem toleráljátok. Utóbbit persze joggal, csak ugye élrteni kéne, hogy a keresztyén mesében való hit semmilyen extra jogot nem keletkeztet egy társadalomban, bármilyen más vallással szemben. Ha elvárod, hogy a másik ne ítéljen el a vallásod vagy a rasszod miatt, akkor neked sem lenne szabad elítélni másokat. Abban ettől függetlenül egyetértek, hogy a liberalizmus is túl van tolva, mert ugyanezen logika mentén az sincs rendben, hogy _bizonyos_ kisebbségek _egyes tagjai_ (fontos a megfogalmazás!!) állandóan erre hivatkozva akarnak kibújni a törvény alól (pl. nem azért öltem meg Mari nénit, mert egy rohadt gyilkos vagyok, hanem azért, mert elnyomnak és szerencsétlen hátrányos helyzetű színesbőrű/más vallású vagyok). A törvényeket be kell tartani, de alapvetően faJi megkülönböztetéssel indítani semmivel sem kisebb bűn.
"A nyugati világ régóta nem normális társadalom"
Anyugati világban vannak problémák, csak sajnos a konzervatív 1 bites észjárás nem képes különbséget tenni megoldandó probléma és világvége között. Tökéletes társadalom nem létezik. A problémákat meg lehet, és meg is kell oldani, de ez más lapra tartozik. A konzervatívokról viszont mindent elmond, hogy az orosz-Ukrán háborúban a gyilkosokat, tömegmészárosokat, terroristáka, tehát az orosz agresszort támogatják. A választás két rendszer között van. Nyugati szabad(abb) világ, vagy a keleti barbárság. Nem tudsz olyan reális érvet felhozni, ami ebből a két választható opcióból -minden problémájával együtt-, nem a nyugatot teszi meg jobb alternatívának. Az oroszoktól éppen most elmenekült közel 1 millió életerős férfi, sokan családostól, mert valahogy nem akarnak a "dicső birodalomért" és egy elmebeteg miatt meghalni. Azért a birodalomért, mely már régen nem létezik, csak az olyan vén kommunisták vágyálmaiban, mint putler és sleppje. Ti meg nem veszitek észre, hogy fel vagytok használva, gyakorlatilag az oroszok a konzervatívokon keresztül bomlasztják a nyugati világot, de facto háborút folytatva ellenünk. Mindezt NEM a keresztyénség védelmében, hanem a szovjetuniós kommunista nosztalgia miatt. Rendkívül bájos, ahogy a "rohadt kommunistázó" konzervatívok váltak a vérkommunisták legfontosabb, előre tolt hadosztályává a nyugati világban, és ezt észre sem veszik.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2022.12.29. 14:34:31
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Beidéznéd ezt a sima igen/nem-et?
(csak 1 bitnyi információ kell, nem kell a körítés sem, mert az nálad alapvetően csak maszatolás)
A kérdésedre részletesen, sima igen/nem-en túl, kifejtettem az álláspontom, ha te nem tudod értelmezni, az nem az én problémám. Sorry!
A hazudozásaidra, sunnyogásodra meg még mindíg #492. Az ott szereplő általad felvetett témákra, kérdésekre, azok lezárására várnám továbbra is a válaszodat.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.12.29. 09:11:12
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
0. Zárva. Nexus6 egyszerű eldöntendő kérdésekre adandó válaszadás helyett irreleváns maszatolásba fogott.
Amint az igen/nem választ megadod akkor folytatható. Emlékeztetőül:
"Tehát mivel állításod szerint Ukrajna nemzetközi szereplő és nem ismeri el Oroszország ezen jogát ezzel kijelentetted hogy Oroszországnak nincs területi joga ukrán terület felett. Igen/nem?"
Ahogy már elmondtam, már nem tudod megtörni a vitapontok szekvenciáját, minden erre irányuló kísérleted hamvába holt, csak egy makacs ostoba nem érti ezt és próbálja meg újra-és újra(ez jól láthatóan =Nexus6-al aki 22-edszer is bepróbálkozik vele)
Jellemző!
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Szerinted van-e különbség a törvény előtti és a képességekben megmutatkozó egyenlőség között? Ha alapvetően nincs, akkor is kérlek fogalmazd meg, fejtsd ki hogy miért kell a törvény előtti egyenlőséghez hasonlóan a képességbeli különbségeket eltüntetni, kompenzálni, amennyiben az előzőeket nem lehet, akkor csak simán letagadni?
Hogy fogalmazod meg az azonosuló, acceptáló, ignoráló, nem azonosuló, intoleráns, ellenséges közötti különbségeket? Hol húzod meg a határt, hogy a szexuális kérdésekben a nem azonos genderekkel kapcsolatban milyennek kell az embereknek szerinted lennie. És ehhez képest szerinted az általad konzervatívok hol helyezkednek el?
Köszönöm
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Te olyan butuska vagy hogy fel sem ismered hogy ez itt nem érvelés, mivel nincs konkrét vitapont, ez a hsz. a te szempontodból max. egy vitaindító hsz. lehetne. Csak megint csak azt a védekező mechanizust látjuk működni nálad hogy hát elmondták hogy érvelési hiba, akkor elmondom én is (szigorúan konkrétum nélkül). Lol.
"Egy normális társadalomban ki lehet mondani a tényeket, pl. hogy a sánta nem tud olyan jól futni"
Ki lehet mondani sok mindent, csak néha nem illik, mert sért másokat. Pl. nyílt vita van a transzgender futók teljesítménye kapcsán, úgyhogy az állításod ismét csak valótlan. Az hogy faji/nemi alapon osztályozod a szellemi képességeket szintén egy öncélú kontraproduktív tevékenység, a fő célja egyfajta faji alapú felsőbbrendűség önigazolása, és egy mi vs. ellenség csoportkép kialakítása.
Mi másért is hozod fel folyamtosan?
Amiben a konzervatív (ember) tipikusan más az hogy intoleráns a mássággal szemben, te pl. bűnösnek tartod a melegeket/homoszexualitást, mert a biblia neked ezt mondta el(lehet csak belemagyaráztad), noha számodra irrelevánsnak kellene lennie mások szexuális orientáltságának(nincs igazán impact-ja a mindennapjaidra), ezért el kellene fogadnod, csak hát szeretsz gyűlölködni, és találsz is kisebbségeket ezen primitív cselekvésed tárgyául.
Egyébként meg amit te konzervativizmusnak vélsz, az nem egységes, nem közös elviség, hiszen más-más ideológiák mentén konzerválnának, őriznének meg valamit a jelenből/múltból. A jobb-bal felosztás sem adekvát, mivel valójában jobboldali csak (teokratikus) monarchista lehet, a többi, attól balra lévő bohóckodás. Pl. az önmagukat "centrálisnak" vagy jobboldali demokratáknak vélők pártjai.
A valódi jobboldal, vagy ahhoz közelállók elfogadják a különböző népek, rasszok, kultúrák létjogosultságát, csak nem tartják egyenlőnek ezeket, ahogy az egyes embereket sem. Az eredetileg (szélső)balodali nacionalizmussal ellentétben nem elég, ha valaki német, spanyol vagy kínai, attól még nem egyenlőek. Persze miben is lennének egyenlőek, hiszen mindenki más, más tulajdonságokkal és kvalitásokkal. Egy futóversenyen egy sántát nem neveznek ki legjobb futónak, mert nem az - ellentétben az agyament liberalizmussal. Egy normális társadalomban ki lehet mondani a tényeket, pl. hogy a sánta nem tud olyan jól futni. A nyugati világ régóta nem normális társadalom, az ettől való távolsága pedig minden nap egyre nagyobb. Link.
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2022.12.24. 02:38:03
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Azt az önellentmondást hagyjuk is, hogy ha az oroszok szerinted konzervatívok, akkor most pont azt láthatjuk, mennyire elnézőek másokkal szemben, már amennyiben a tömegmészárlás, komplett városok porig bombázása annak számít. Ha viszont az oroszok nem konzervatívok hanem kommunisták (azok), akkor borul a topkban előadott összes marhaságod. Parádés!
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2022.12.23. 19:55:41
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A valóságban ez úgy néz ki hogy Tetsuo a nyakába kap 2-3 konkretizált kritikát hogy milyen érvelési hibát követett épp el(legutóbb pl. cherry picking volt). Ez a retorika nagyon megtetszik neki és - konkrét alap nélkül - kijelenti ő is ugyanezt (ovis szintű pótcselekvés). Szokása szerint csak addig vitaképes meddig kinyilvánítani kell a vágyait, amint érveket kell felhozni akkor már logikailag összeomlik, lapít, kihátrál, elterlődne(ez tipikus) valami olyan témára amiben gyalázkodhat eu/liberális/zsidók/feketék/ukránok/stb. ellen.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Mindíg csodálattal tölt el annak a kérdésnek a boncolgatása, hogy miért van az, hogy ennyi (hiábavaló) erőfeszítés, kiterjedt (bár nyilvánvalóan téves) logikai levezetés, bizonyos szempontból elégséges (bár kicsit szűkített) tudás rendelkezésre állása esetén sem képesek egyesek a világot és embertársaikat megfelelő objektivitással kezelni?
Véleményem szerint az emberben zsigeri módon benne van a közösséghez tarozás vágya, ami egyszersmind más közösségek kirekesztését jelenti, gyak egy negatív hozzáállást. Nos bizonyos emberek (inkább mondjuk a konzervatív oldalon) ezt elfogadják és figyelembe veszik. Azt is képesek kezelni, hogy a másik közösséghez tartozó emberek ugyan így éreznek, ezt egy szint fölött elfogadják, tolerálják és kezelik, mondjuk úgy nem próbálják tolakodó módon a másikra eröltetni magukat, a saját álláspontjukat, közösségüket (élni és élni hagyni). Tudják, hogy a másik közösség, a másik identitásának határait nem áll jogukban megsérteni.
Azonban a woke/liberális/baloldali szemléletű emberek esetében a közösséghez tartozás ilyen szemlélete hiányos. A közösséghez tartozás, tudatosan elfogatott kirekesztő, bizonyos szempontból akár negatív aspektusát ők kizárják, erkölcstelennek elfogadhatatalannak minősítik, miközben az emberi természet miatt bennük is megvan. Ez egyfajta kognitív disszonanciához vezet.
Meg kell indokolni a másik ember, másik fajta közösség iránt felmerülő negatív érzéseiket, amiket elfogadni, elfojtani nem tudnak és nem is akarnak. Erre pedig az egyetlen módszer marad, a vélhetően másik közösséghez tartozók démonizálása és/vagy morálisan, mentálisan alacsonyabb rendűnek minősítése.
Köszönöm, hogy az alábbi hozzászólásaitokkal ezt az elméletemet megerősítettétek.
;)
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.12.21. 10:11:06
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Itt egyébként végül szintén torzításba menekült(ahogy a másik topic-ban is) azzal hogy saját állítását(hazugságát) másnak tulajdonítja majd ezt megcáfolva győzelemként próbálja beállítani, hát valóban lehet hogy ezt már nem is tekinthetjük vitakultúrának ez inkább már mentális zavar kategória.
A konfabuláció (latin: confabulatio; jelentése: „meseszövés”) kóros pontatlanság, a visszaemlékezés során az emlékek kiegészítése vagy cseréje nem valós, fantázia szülte elemekkel.
Okulásul itt egy videó...így képezi le a világot egy kreml által agymosott idióta. Egy teljes alternatív valóságban élnek. Amit ez a nő mond, az 1:1 Tetsuo és a többi tard fejében is ez van.
Ebben a vitában ő képviseli a piros oldalt, Te a kéket. Ennyi.

#492
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
(a következő irrelváns referenciára mutogatásra(=pótcselekvés) már nem fogok reagálni)
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
De, kijelenteted hogy az eldöntedő igen/nem kérédsre már adtál választ. Ez egy szokásos Nexus6 taktika(a klímamodel kapcsán is ilyen hazugsággal operáltál), úgy próbálsz menekülni hogy a kellemtelen kérdés lekerüljön hogy adsz egy választ, majd ki is jelented hogy válaszoltál, a számonkérés során utólag meg úgy próbálsz kimászni hogy az tulajdonképp az nem is válasz volt. Lehet ilyet, csak akkor hazugnak minősülsz, épp ez történt most.
Ahogy mondtam nem tudod a vitapontok szekvenciáját megváltoztatni , csak egy magadfajta ostoba nem fogja ez fel. Még mindig az első pontnál tartunk.
Egy eldöntendő kérdésre pedig mindig adható válasz, ha más nem az hogy nem tudom, csak nem te mersz válaszolni. Én simán leírom hogy Oroszországnak semmiféle területi joga nincs Ukrán régiók felett. Ez ami neked nem megy, mivel már leírtad hogy van, de azt is hogy nem lehet. Lényegében önellentmondásra jutottál, így a vitát már régesrég elveszítetted, vergődsz hogy formálisan szabadulj ebből, csak hát nem eresztelek, ezért inkább csak tovább alázod magad.
Ugyanis ezekszerint NEM írtam, hogy igen/nem választ adtam volna, amit később meg is erősítettem azzal, hogy erre a kérdésre szerintem nem adható igen/nem válasz!
Köszönöm a beismerésedet!
Érdemi választ nem tudsz adni arra a kérdésre, hogy mi a párhuzam Koszovó/Szerbia és Ukrajna helyzete között. Eddig vártam. Az eddigi teljesítményed alapján kimondom, hogy nem is vagy rá képes, hogy ilyen párhuzamot racionálisan értékelj. Szorry.
365 hátha elfelejtetted:
"Tehát ELSUNNYOGOD!
Minekután hazugsággal vádoltál és nem tudtad/akartad bizonyítani, amit számonkértem TE ELSUNNYOGOD a választ a következőkre:
-Mik a nemzetközi politika szereplői/alanyai (ált is k kérdés). Ezek szerint nem tudod a választ megfogalmazni. Gondoltam.
-Nem tudtad elismerni, visszaigazolni hogy saját logikai ellentmondásodba kerültél, amikor erőltetted:
"A. Ukrajnát messze NEM támogatja a világon mindenki.
B. A SZU Afganisztáni háborúja NEM területszerző háború volt."
csak azért, mert ezzel nekem kellett volna igazat adnod.
-Nem tudtad megfogalmazni, hogy az amcsi földtulajdon részesedés miért releváns a vita tárgyából. Pusztán azért ragadtál rá, mint a pittbullkutya, mert eddig alátámasztására nem adtam rá releváns forrást.
-NEM tudtad, akartad bizonyítani azt, amit csak úgy a levegőbe beböfögtél, hogy hazudtam!
-A saját hibáidra vonatkozó vádakra nem reagáltál. Ezek szerint jogosnak érzed őket?
Ez lenne a FÖLDBEDÖNGÖLÉS és híres Def9-es VITAKULTÚRA?"
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.12.18. 02:05:32
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Kértem, hogy add meg az igen/nem választ. Erre ezt írtad:
"1" #327 -ben megkaptad a választom, amit a #393-ban részletesen kifejtettem.
Majd beismerted hogy nem tudsz igen/nem választ adni:
"Talán azért van ez, mert a hülye primitív kérdésedre NINCS egy a számodra még megemészthető igen/nem válasz!?
Vagyis ezzel cáfoltad miszerint megadtad az elvárt igen/nem választ. Ami így ebgyen hazugságnak is minősült át. Logikailag még mindig zokni vagy.
0. Zárva. Nexus6 egyszerű eldöntendő kérdésekre adandó válaszadás helyett irreleváns maszatolásba fogott.
Amint az igen/nem választ megadod akkor folytatható. Emlékeztetőül:
"Tehát mivel állításod szerint Ukrajna nemzetközi szereplő és nem ismeri el Oroszország ezen jogát ezzel kijelentetted hogy Oroszországnak nincs területi joga ukrán terület felett. Igen/nem?"
Ahogy már elmondtam, nem tudod megtörni a vitapontok szekvenciáját, minden erre irányúló kísérleted hamvába holt, csak egy makacs ostoba nem érti ezt és próbálja meg újra-és újra.
"1. Zárva. Nexus6 beismerte hogy hazudott miszerint megadta az igen/nem választ a kérdése a válasz majd közlölte hogy valójában erre a kérdésre nincs ilyen válasza. "
-Mikor, melyik hsz-ben állítottam, hogy megadtam az IGEN/NEM választ!?
-Mikor ismertem, be hogy hazudtam!?
"Ja és ne sunnyogj!
"Amúgy akkor elfogadtad a válaszomat a Koszovó/Ukrán helyzet párhuzamait illetően, mert nem kaptam visszajelzést?
Jaaa, meg #365. Tudod!"
365 hátha elfelejtetted:
"Tehát ELSUNNYOGOD!
Minekután hazugsággal vádoltál és nem tudtad/akartad bizonyítani, amit számonkértem TE ELSUNNYOGOD a választ a következőkre:
-Mik a nemzetközi politika szereplői/alanyai (ált is k kérdés). Ezek szerint nem tudod a választ megfogalmazni. Gondoltam.
-Nem tudtad elismerni, visszaigazolni hogy saját logikai ellentmondásodba kerültél, amikor erőltetted:
"A. Ukrajnát messze NEM támogatja a világon mindenki.
B. A SZU Afganisztáni háborúja NEM területszerző háború volt."
csak azért, mert ezzel nekem kellett volna igazat adnod.
-Nem tudtad megfogalmazni, hogy az amcsi földtulajdon részesedés miért releváns a vita tárgyából. Pusztán azért ragadtál rá, mint a pittbullkutya, mert eddig alátámasztására nem adtam rá releváns forrást.
-NEM tudtad, akartad bizonyítani azt, amit csak úgy a levegőbe beböfögtél, hogy hazudtam!
-A saját hibáidra vonatkozó vádakra nem reagáltál. Ezek szerint jogosnak érzed őket?
Ez lenne a FÖLDBEDÖNGÖLÉS és híres Def9-es VITAKULTÚRA?"
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Jól láthatóan a logikai képességeiddel gond van, ez persze eddig is ismert volt.
Nincs ellentmondás a két szöveg közt. Az hogy te azt mondod hogy megadtad valamire az igen/nem választ nem jelenti azt hogy valóban meg is adtad. Azt azonban jelenti hogy ismét hazudtál. Újabb baki/felsülés amit a számládra írhatunk. Lol.
#467
"1. Zárva. Nexus6 beismerte hogy hazudott miszerint megadta az igen/nem választ a kérdése a válasz majd közlölte hogy valójában erre a kérdésre nincs ilyen válasza. "
Hát szerintem erre, hogy mondtam, hogy lenne igen/nem válasszom a következő hsz-ben kértem a linket, bizonyítékot, amit azóta sem tudtál prezentálni!
Pláne nem úgy, hogy beismertem, hogy hazudtam. Ez akkor most hazugság lenne?
Ja és most meg akkor ezt mondod:
'WTF? Nem megy a szövegértés? Épp az a gond hogy nem adtál igen/nem választ az alábbira.
Amint az igen/nem választ megadod akkor folytatható. Emlékeztetőül:
"Tehát mivel állításod szerint Ukrajna nemzetközi szereplő és nem ismeri el Oroszország ezen jogát ezzel kijelentetted hogy Oroszországnak nincs területi joga ukrán terület felett. Igen/nem?"
Jézus, ember döntsd már el, hogy akkor mit mondtam, mert valamelyik állításod hazugság? Na most akkor melyik hazugság és melyik igaz?
"Ja és ne sunnyogj!
"Amúgy akkor elfogadtad a válaszomat a Koszovó/Ukrán helyzet párhuzamait illetően, mert nem kaptam visszajelzést?
Jaaa, meg #365. Tudod!"
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.12.18. 01:33:56
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ok. Felőlem zárható, bizonyított lett hogy hazudtál, nem kell vele foglalkoznod.
"Tehát hazudtál, hogy erre a kérdésre így válaszoltam volna!!!?"
WTF? Nem megy a szövegértés? Épp az a gond hogy nem adtál igen/nem választ az alábbira.
Amint az igen/nem választ megadod akkor folytatható. Emlékeztetőül:
"Tehát mivel állításod szerint Ukrajna nemzetközi szereplő és nem ismeri el Oroszország ezen jogát ezzel kijelentetted hogy Oroszországnak nincs területi joga ukrán terület felett. Igen/nem?"
Ácsi! Jut eszembe nem adtad meg az eldöntendő kérdésre, hogy mikor válaszoltam igen/nemmel! Tehát hazudtál, hogy erre a kérdésre így válaszoltam volna!!!?
"Ja és ne sunnyogj!
"Amúgy akkor elfogadtad a válaszomat a Koszovó/Ukrán helyzet párhuzamait illetően, mert nem kaptam visszajelzést?
Jaaa, meg #365. Tudod!"
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Nem történ meg, nem adtad meg a kért modelt. Gyakorlatilag nem is hiszem hogy lenne olyan model ami az általad elvárt(kért) paramétereket adja eredményül, mivel ezeket (klímakutató) tudósok készítik. Csak megkaptad az esélyt hogy hátha mégis fel tudsz ilyet mutatni, behazudtad hogy tudsz, végül nem tudtál. Ezzel akkor zárható, a hazudozásod topic, bizonyított státusszal.
"Koszovó/Ukrán"
Az ukrán thread nálam már lezárt, buktad ezen pontnál:
0. Zárva. Nexus6 egyszerű eldöntendő kérdésekre adandó válaszadás helyett irreleváns maszatolásba fogott.
Amint az igen/nem választ megadod akkor folytatható. Emlékeztetőül:
"Tehát mivel állításod szerint Ukrajna nemzetközi szereplő és nem ismeri el Oroszország ezen jogát ezzel kijelentetted hogy Oroszországnak nincs területi joga ukrán terület felett. Igen/nem?"
Ahogy már elmondtam, nem tudod megtörni a vitapontok szekvenciáját, minden erre irányúló kísérleted hamvába holt, csak egy makacs ostoba nem érti ezt és próbálja meg újra-és újra.
"Ja és ne sunnyogj!
"Amúgy akkor elfogadtad a válaszomat a Koszovó/Ukrán helyzet párhuzamait illetően, mert nem kaptam visszajelzést?
Jaaa, meg #365. Tudod!"
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Bocs tényleg elírtam, de válasz ki nyugodtan bármelyik neked tetsző nevű klíma modellt, csak mert azok akiket te klímakutatóknak és "klímatagadóknak" kategorizálsz ugyan azokat az alapmodelleket használják. ;)"
"Ja és ne sunnyogj!
"Amúgy akkor elfogadtad a válaszomat a Koszovó/Ukrán helyzet párhuzamait illetően, mert nem kaptam visszajelzést?
Jaaa, meg #365. Tudod!"
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Kérem idézd be a válaszod azon mondatát ami tartalmazta a releváns(a kérésnek megfelelő) klímamodellre vonatkozó egyértelmű hivatkozást.
Őööö Fejlődj!
Ja és ne sunnyogj!
"Amúgy akkor elfogadtad a válaszomat a Koszovó/Ukrán helyzet párhuzamait illetően, mert nem kaptam visszajelzést?
Jaaa, meg #365. Tudod!"
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
"Erre már nem volt reakciód, elsunnyogtál."
Igen, állításom az volt hogy az akkori vitában elsunnyogtál, és nem nevezted meg az állításodat igazoló model-t(noha ezt többször kértem).
Elfogadod ezen megállapításom avagy nem?
(ne próbálj meg elterelődni, tudom kellemetlen a szál, de végig fogunk menni rajta, vagy add fel most)
Erre gondolsz? "Erre már nem volt reakciód, elsunnyogtál."
Amúgy akkor elfogadtad a válaszomat a Koszovó/Ukrán helyzet párhuzamait illetően, mert nem kaptam visszajelzést?
Jaaa, meg #365. Tudod!
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.12.17. 23:35:29
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
"egy mondatot kértem ami tartalmazza a "hazugságom"
Mit nem lehet ezen érteni? Idézd be azt az 1 mondatom amiben a hazugságom van!
Meg tudod tenni. igen/nem?
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ja, túl sok információ! Hú, vannak gondok.
D9 ügynök megjegyzése vonatkozó fórumban: "Nem szerepel az MSI1 string a hivatkozott doksiban."
Valótlanságokat tartalmazó kommnetje ehhez: "Erre már nem volt reakciód, elsunnyogtál. Tehát hol is van az MRI-MS1 CMIP5 model?(ami igazolja hogy a CO2 hatása jóval kisebb a vízpárához vizonyítva a klímaváltozásban) Ez itt a kérdés."
Válaszom a kérdésre a vonatkozó fórumban: "Bocs tényleg elírtam, de válasz ki nyugodtan bármelyik neked tetsző nevű klíma modellt, csak mert azok akiket te klímakutatóknak és "klímatagadóknak" kategorizálsz ugyan azokat az alapmodelleket használják. ;)"
Konklúzió: "Mint látod NEM SUNNYOGTAM EL a választ, amit írtál HAZUGSÁG!
Na most hogy ilyen szépen sikerült lebuktatnod magad, jöhet a vádaskodásaidért, a hazugságaidért és az újabb hazugságaidért a BOCSÁNATKÉRÉS!"
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs