9
  • Tntmaxy
    #9
    lobby = vesztegetés
  • Macropus Rufus
    #8
    "Nem mindegy, hogy bűncselekmény tényállásaként egy beteg által az orvosának adott néhány tízezer forintos hálapénzről beszélünk, vagy magáncég, bankárok által egy országban megvásárolt parlamenti képviselők 2/3-áról. "
    sztem meg mind1. Én lobbizom a dokimnál, hogy a lehető leghamarabb műtsenek és ezért fizetni is képes vagyok, mind ezt ugye a másik rovására. Mert ez már csak így működik. Tehát engem holnap műtenek a másiknak meg megmondják, hogy jöjjön vissza 2 hónap múlva időpontért. És ez nem fikció, ez speciel a nagy büdös magyar valóság.
    Szóval sztem teljesen mind1, hogy valaki csak a dokinak fizet, valaki csak a rendőrnek vagy egy egész államnak. A lényeg, hogy azért teszik, hogy pénzért valamilyen előnyhöz jussanak, a másik rovására. A egyén egy másik egyén rovására teszi, a cégek meg egy ország rovására. Egyiket sem szabad elnézni. Mert mi alapján is szelektálnánk? Ja az csak eü. lobbi az nem számít. De ez meg gazdasági ez meg számít? Vagy azt mondom, mennyi ember sérelmére van elkövetve? Hát kis hazánkban az eü-ben működő rendszerszintű korrupció kb. minden embert érint a felső tízezertől lefelé. Akkor ugye milliós számról beszélgetünk, akár csak egy gazdasági érdekcsoport vesztegetése esetében. Szóval nincs különbség.
  • end3
    #7
    Lehet, én nem fogalmaztam elég érthetően, a gigantikus monopol-, és pénzügyi helyzetben lévők lobby-lehetőségeiről, és a büntetőjog ezzel kapcsolatos negatív tartalmáról beszéltem. (Mert az emberi alaptermészettel kapcsolatos meglátásaitokkal egyet értek. Azon jelenleg nem sűrün lehet változtatni.)

    Azzal viszont nektek kéne, hogy a mai jogrendszerek nem kezelik helyén a lobbyzást. Már csak azért sem, mert a lobby-képes elit eltéríti a legális korrekciós szándékokat. Nem mindegy, hogy bűncselekmény tényállásaként egy beteg által az orvosának adott néhány tízezer forintos hálapénzről beszélünk, vagy magáncég, bankárok által egy országban megvásárolt parlamenti képviselők 2/3-áról.
  • Csaba161
    #6
    Te tényleg igen naiv vagy...

    Már az ókori görög demokráciában is megpróbálkoztak ezzel, hogy egy választott politikusnak a rajta levő ruhán és a kezében lévő csészén kívül nem lehetett más tulajdona és miután letette a képviseletét, akkora sem lehetett több vagyona. Nem csoda, hogy igen rövid ideig maradt fenn a klasszikus görög demokrácia - Periklész kora -, ami rövid időn belül megbukott...
  • Csaba161
    #5
    Kimaradt a Római part törvénytelenül épült magánházainak közpénzből való árvízmentesítése a gáttal...
  • end3
    #4
    Egyébként, nem a vállalkozók pénzei ellen kell törvénykezni, mert jó ha van magán-befektetési szándék, de az megjelenik a beruházás költségvetésében, és nem írja felül az elnyerés eredeti feltételrendszerét.
  • end3
    #3
    "Korrupció mindig volt és mindig lesz" - Nem(!), - Ha végre egyszer egy erő a sarkára áll és 10 év felett lesz jutalmazva a BTK-ban. És a választók, most már mindennél jobban vágynak rá. A pénz felett a jog az úr, nincs a társadalmi fejlődésnek más útja. (Az, amiben szerinted ez elfogadható, a fejlődés helyett az emberi társadalom lezüllése.) Tetszik a nagy pénzzel játszadozóknak vagy nem. - Lesz párt aki megoldja. Arra sokan fognak szavazni. (Egyébként a korlátok közé szorítás pontosan ezt jelenti. Ebben egyet értünk. Lobbypénz alkalmazása = büntetés végrehajtásban, - odabent a csicskáztatóknál lehet lobbyzni, = 10 év! (esetleg minősített esetekre tekintettel több is.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2021.09.02. 12:13:13
  • Cat #2
    Korrupció mindig volt és mindig lesz, ugyanúgy, mint kurvák vagy kábítószerek. Ezt nem lehet megszüntetni, de szabályok közé szorítani lehet, ezt hívják lobbizásnak. Ha teljesen nyilvános, hogy melyik cég melyik politikus útját fizeti, kiket hív meg az általa szervezett konferenciákra, akkor a választók számára is világos, hogy ki kinek az embere, és szabadon dönthet, hogy akarja-e azt a bábot vagy nem. Ha nyílt, akkor a szabályokat követő ellenérdekelt felek is szabadon aktivizálhatják magukat, felhívhatják a közvélemény figyelmét a nekik nem tetsző szándékokra. Újfajta ágazati szabályok megalkotásánál a lehető legtermészetesebb dolog a széleskörű egyeztetés, és azon felek meghallgatása is, akikre vonatkozik majd a törvény. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy életidegen és betarthatatlan lesz, aminek a fogyasztók látják kárát.

    A te hozzáállásod a fejét földbe dugó strucc tipikus esete. Vegyük észre, hogy leginkább nem a cégek, hanem a politikusok érdeke, hogy a befolyásolási tevékenység ne legyen nyílt, és ne tudja meg senki, hogy mivel kényeztetik. Magyarországon katasztrófális a helyzet korrupció terén, és ennek csakis átláthatósággal lehetne elejét venni. Rengeteg rossz példát tudok mondani, a tatai Öreg tónál készülő hotelkomplexumtól kezdve a balatoni, a partot lezáró lakóparkokon át a bányanyitásokig. Mindegyik esetben közös, hogy a megválasztott polgármester hülyének nézi az embereket, még ha teljesen nyilvánvaló is, hogy megvette valamivel a beruházó.


    Utoljára szerkesztette: Cat, 2021.09.02. 11:57:41
  • end3
    #1
    A lobbyzás büntető törvénykönyvbe foglalandó, világhatárokon átnyúló korrupció. Köszönhető a társadalmi viszonyokat szabályozó jog elkésettségének. A nemzetállamok a lobby-zást jogszerű tevékenységnek tekintő elfogadást csak azért engedélyezték, mert az államok századelőn sokkal nagyobb anyagi lehetőségekkel rendelkeztek mint egyes tőkések, ipari nagyvállalatok. De mára fordult a kocka. Egy mai globál tech-cég 100 vagy több év nemzetállami GDP-t tart forgatható készpénzben a bankjában. Ezek a Jó Istent is évente többször kifizetik, nem hogy az állami bürokráciában dolgozó, számukra fontos pozíciókban lévő és döntést hozó hivatalnokokat, állami vezetőket. Sőt komplett parlamenteket, pártokat vesznek meg.

    Itt az ideje a jogalkotás ébredésének. Nem csak nemzetállami szinten, de uniós szinten is. Egy tőkés magáncég sem közvetlenül, sem közvetve nem jogalkotásra termett, minden ilyen próbálkozása az erre adott törvényes szervezetek nevetségessé tételével jár. Csoda, hogy az állampolgárok csalódnak az államhatalom, a politika szerepében. Ők demokratikusan választanak, a magáncégek meg majd eldöntik. Teljességgel a "nyúl viszi a vadászpuskát" esete.

    Állami törvényalkotás! Ébresztő!
    Utoljára szerkesztette: end3, 2021.09.02. 11:16:14