7
  • repvez
    Szüli
    #7
    pont ezt mondom, hogy nincs jelenleg ami ugyan olyan egyszerü lenne mint kézzel rajzolni, hogy a végeredményt ne kelljen ujra feldolgozni .
  • Andrevv
    #6
    Ez is attól függ, hogy milyen szoftvert használsz. Én annak idején csináltam egy olyan kis programocskát, amit pont ilyen vázlatok készítésére használtam. Pofon egyszerű volt, olyan volt mint egy kockás (négyzetes) füzet, vonalakat lehetett rajzolni a pontok között (szükség esetén lehetett szabadon is), egérrel se volt problémás. A végpontokat, vonalakat vagy akár ez összefüggő tárgyakat mozgatni lehetett, pontokra és vonalakra szöveget lehetett írni ami mindig követte a elemek pozícióját, és még sok dolgot megoldottam amire szükség volt. Menük és dialógusok csak a ritkán használt dolgokra voltak, minden más billentyűzeten gyorsan elérhető volt. Aztán kicsit tovább fejlesztettem és már átment 3D-be is (egyszerű ortografikus). Az volt benne a jó, hogy teljesen a saját ízlésemre szabtam, hogy minél gyorsabban tudjak vele haladni. Persze nem volt olyan profi mint egy ismertebb CAD, de jegyzeteknek és főleg ötleteken gondolkodni tökéletes volt.
  • repvez
    Szüli
    #5
    nem hiába mondtam, hogy a vázlat készitésre értem, mert az irás az lehet gyorsabb gépen és a végeredmyén is sokkal tisztább mindenki számára olvashatóbb lesz mint egy kézirás.

    De egy terv velvázolása az lényegesen több idöbe telik, mert még egy érintő kijelzős digitális tollal lehet, hogy digitális végeredményt kapsz, de attól még nem biztso hogy ugyan olyan mindenki által jol értelmezhető dolgot kapsz mint az irásnál .
    És mindenképp kell egy második menet amivel már átdolgozod a sciccet egy cad formátumba .

    Jelenleg nincs egyetléen olyan softver sem amivel egy lépcsóben ugyan olyan gyorsan tudnál elkésziteni egy tiszta tervet mint kézzel .
    Mert mindegyik funkcionak külön gombja vagy menüje van és mire kiválasztod öket, már rég kész vagy a fél skiccel kézzel.
  • Zsombor99
    #4
    Ezzel én is tudnék vitatkozni. Ugyanis nekem érezhetően több időt vesz igénybe, ha papírra kell írnom valamit, észrevételeim alapján jobban bele tudhatok férni egy esetleges időkeretbe, ha számítógépen írhatom. Mellesleg úgy még sokkal kényelmesebb is, mint papírra írni, elvégre nem érintőképernyőn írom, hanem rendes asztali billentyűzeten, amin sokkal gyorsabb (nem kell karaktereket keresgélni).
  • Andrevv
    #3
    "gyorsabban megvalósítható, mint a táblagépen vagy okostelefonon"
    Nahát, micsoda felfedezés. Még véletlenül se adjanak egy billentyűzetet és rajztáblát.
    Én is ki kell adjak egy tanulmány ami azt bizonyítja, hogy gyalog gyorsabb fellépcsőzni a tizedikre mint bicajjal.
  • kvp
    #2
    Egyik sem igaz teljesen, gepelni gyorsabban lehet mint kezzel irni. Az, hogy utanna mennyire emlekszunk belole az masodlagos. A skicceleshez meg megfelo eszkozok kellenek. En pl. digitalis tollal erintokepernyore ugyanolyan gyorsan tudok rajzolni mint papirra, csak a vegeredmeny mar alapbol digitalizalva van.
  • repvez
    Szüli
    #1
    ez nem csak az irásnál , hanem föleg a rajzolásnál van igy.
    5 perc alatt egy papir ceruzával fel tudok skiccelni bármilyen ötletet , de gépen már az alapok lerajzolása is több idöbe telik és sokszor többet kell azzal bajlodni, hogy kiválaszd a megfelelő eszközt és közbe a kreativ gondolatok elmulnak és helyette a bosszuság jön, hogy ezt se lehet megcsinálni a programban ahogy elgondoltad.

    A számitógéppel már csak akkor jó amikor kézzel nagyjáűbol kész a terv és a méretek is kb adottak igy már csak át kell emelni onnan.

    DE egybol gépre vinni nem csak hogy nem gyors de még szenvedés is.