57
  • Agyturbinikusz
    #57
    Az ugye megvan, hogy teljesen magad ellen beszelsz, hiszen TE mint liberalizmust allitod be fo bajnak, mig a liberalis orszagokat allitod szembe a teokratikusokkal. Vagyis egy konzervativ ertekrendet vedesz(Keresztenyseg) egy masik konzervativ ertekrenddel szemben, mikozben a liberalizmusrol odakat zengesz.

    Ezert irtam, az izumsok magukban nem kepesek kello vilagnezetet adni. Mert minden egy kicsit liberalis, es konzervativ reszben.
    Semmi nem fekete feher, a teljesen konzervativ vilagnezettol amit a europaban/usaban a keresztenyseg alapozott meg, felvaltotta el fel liberalis rendszer. A Populista vezetok pedig konzervativ ertekek menten nyugtatozzak az idosodo tarsadalmat. Felismertek, ahogy oregszunk egyre jobban felunk a valtozastol, foleg ha alacsony az iskolazottsag, hiszen nem latjuk kovetkezmenyeit, igy nagyon egyszeru megvezetni az embereket. Konnyu felelembe tartani.
    A muzulmanokkal meg semmi baj sincs, pontosan ugy tudnak lopni csalni hazudni, mint kereszteny tarsaik, ha mar a negativumokat akarod kiemeleni. Csak jobban osszetartanak. Ahelyett, hogy ekezed oket, peldat kell roluk venni.

    Ezert mondom mar regota, az Osszes vallast el kell torolni, mindenki azt hisz otthon amit akar, de szervezodni tilos ezen az alapon, mert egy hulye szazat gerjeszt a mesekonyvevel. A hit csodalatos dolog, ahhoz, hogy higyjunk nem kell senkinek templomba jarni meg kepmutatoan viselkedni. Inteligensnek kell lenni, es segit megteremteni a szellemi nyugalmat. Mindennek megvan a helye es ideje, a vallasnak a helye a Napban, ideje meg 2000 evvel ezelott lejart.
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2020.12.03. 22:54:55
  • Tetsuo
    #56
    Végre valamiben egyetértünk. A muszlim valóban nem hibás (annyira), ellenben a mindenen nyerészkedő galíciai jöttment már annál inkább - aki kinyittatja Európa kapuit - és az a gój is, aki júdáspénzért kollaborál vele.
    A muszlim, ahogy a cigány is, csak kihasználja a lehetőséget és éppen úgy, ahogy életviteléből arra képes. Ők ez esetben eszközök mások elnyomásához, a káosz megteremtéséhez. Persze így is van felelősségük, de nem ők a főbűnösök.

    Mindamellett a modernség és annak csúcsrajáratott bomlasztó ideológiái, aktuálisan az úgynevezett liberalizmus ellenében álló hagyományos értékrend, mint például a saría törvénykezés, a szalafita és wahabbita irányzatoktól mentes tradicionális Iszlám minden porcikájában hasznosabb és magasabbrendű, mint a fejlett Nyugat, és annak szabadelvűsége.
  • Agyturbinikusz
    #55
    Ja, hogy gondolkodni kellett volna, mielott gyereket vallasz. Ezert nem tettem. Vagyis nem a muszlim a hibas, hanem az hogy mindenki harcolni akar ellene.

    Vagyis az en eletemben ugysem fog erinteni, masnak meg nem okozok akaratan kivul szenvedest.

    Aztan a muzulman vilagban majd jon egy felvilagosodas, ahogy Iranban is folyamatos felkelesek vannak.

    Csak ugye felelemben elni, rettegni nagyon is jo, ahelyett, hogy vegig gondolnank az egeszet.

    Meg fog tortenni a felvilagosulas naluk is, csak ido kerdese. Addig meg lesz ami lesz.
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2020.12.03. 09:20:05
  • gosub
    #54
    Tőlem röhöghetsz milyen buták az emberek, csak közben a valóság elszalad melletted, vagy szembe jön mint a gyorsvonat. A rasszizmus nem nálunk, vagy nálam van és nem is az MI/AI a rasszista, csak azt szeretnéd hinni, hogy én vagyok a gyerekes és a magam fajta tapasztalati úton gondolkodók miatt nem boldog a világ. Az igazi, húsba vágó rasszizmus most áramlik be Európába. Nem az MI/AI-t kell megregulázni algoritmusokkal. Írom az okot:
    Franciaországban élő, 25 évesnél fiatalabb muszlimok többsége, egész pontosan 57%-a úgy hiszi, hogy a saría (az iszlám törvényei) fontosabb, mint a francia törvények – ez 10%-os növekedés a 2016. évi eredményhez képest. Őket ugye nem kell átnevelni liberális gondolkodásra? Vagy igen?
    Szerinted ezek a fehér rasszizmus áldozatai idős korunkra milyen világot építenek ki? Idővel többségbe fognak kerülni, ez tény. Franciaországban a 80-as években kezdtek igazán bejönni a muszlim bevándorlók, 30 év alatt a lakosság 12-16%-a már muszlim és dinamikusan növekszik, ugyan úgy mint Németországban, Svédországba, Olaszországban. Nekik majd nagyon fontos lesz a véleményed és gondolatod szabadsága és sokkal toleránsabbak lesznek mint én.
  • Agyturbinikusz
    #53
    Teljesen lenyegtelen, foleg igy, mert ragaszkodik minedenki a sajat kis szokeszletehez, ilyen olyan izmussal.

    Ez semmilyen problemat nem fog megoldani, de lehet orjongeni, meg vicsorogni a masikra.

    Majd talan egyszer, vagy ha nem akkor sem tortent semmi. Legalabbis az en nezopontombol, mert max ugyan olyan silany marad minden amilyen volt. Nekem max 34 evet kell kibirnom, de a tobbiek sajnos maskent dontottek, igy a genetikailag tovabb adott enjuknek meg generaciokon keresztul kell szenvedni. Sokszor ugy, nem is tudjak mi bajuk.
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2020.11.30. 10:49:25
  • kvp
    #52
    Az elozo par hozzaszolas pont jol mutatja azt ahogy az emberek elbeszelnek egymas mellett.

    Az MI nem filozofal vagy gyulolkodik, azt csinalja amire utasitjak. Ha mintakat kell felismernie majd ez alapjan klasszifikalnia, akkor eloiteletes lesz. Mert ez az eloitelet definicioja es mukodese.

    Ha mas mukodest varnak el tole akkor definialjak pontosan mit akarnak. A gond ott van, hogy a legtobb modern tarsadalmi filozofiaban logikai onellentmondasok vannak. Ezeket egy MI rosszul viseli es orulten kezd el viselkedni. Mivel hasonlo viselkedest latunk sok felvilagosult modern filozofiat kovetotol is, ezert ez akar meg is felelhet az elvarasoknak.

    Pelda: Valakit kirabolnak a tulnyomoan feketek lakta gettoban. Az eloiteletes MI a fekete ferfiakra gyanakszik mint legvaloszinubb elkovetore. Meg azt is megmondja mi mennyire valoszinu. A woke MI pedig a feher rasszista rabszolgatarto fehereket tartja hibasnak. Mindketto helyesen mukodik. Kerdes mi volt a cel? A lehetseges elkoveto megtalalasa vagy egy nehezen definialhato tarsadalmi csoport bunbakka tetele. Mindket feladatra keszitheto MI.

    De a pelda lehetne egy termekkivalasztast segito MI. Az egyik a kerdezo profilja alapjan (pl. feher, ferfi, kozeposztalybeli, muszaki ertelmiseg, kozepkoru) megprobalja a szamara legidealisabb termeket megtalalni. A masik pedig hibaztatja a tarsadalom helyzeteert es lebeszeli a vasarlasrol, esetleg felszolitja ngo-k penzugyi tamogatasata. Itt is mindket MI azt csinalta ami az elvaras volt a letrehozasukkor, csak az elso egy rasszista, eloiteletes szoftver, mig a masodik politikailag korrekt es az elvarasok szerinti modon helyesen valaszolt.

    A mostani folyamat vegen mindossze ezeket az MI-ket szeretnek latni a mostani eloiteletes (tehat rasszista, stb.) MI-k helyett. Ha megkerdezzuk milyen az idojaras es az asszisztens azt valaszolja hogy tombol a feher rasszizmus es patriarhalis felsobbrenduseg, akkor sikeresen atallitottak a szoftvereket az uj elvarasok szerinti viselkedesre.

    Ha kozben meg onellentmondasba keveredik akkor meg a kognitiv disszonanciat is sikerult kezelni, ami a mai MI-k eseten egyelore a logikai mintak osszeomlasat okozza. Ha emberek kepesek kezelni es fel se tunik nekik tudati szinten, akkor talan az MI-k eseten is megoldhato. A jelenlegi megoldasok csak tudatos hazugsagra utasitassal vehetok ra ennek kezelesere, de nem ertjuk miert. Valoszinuleg a megallasi problema kezelesenek kornyeken lesz a jo megoldas. (tehat a paradoxonok elvarasok szerinti kezelese a feladat, azok tudatos felismerese nelkul)
  • Agyturbinikusz
    #51
    Azt úgy hívják vallás, ami a legkarosabb eszme az emberiség történelmében.

    Tudod majd ha az okokat szüntetik meg, nem a látszatot kezelik, akkor megérted, semmilyen izmusrol nem beszélek.
    Te akarod mindenképpen egy dobozba begyomoszolni amit mondok.
  • Tetsuo
    #50
    A liberális lózungok mind hamisak. Egyik sem igaz, és nem vezet jóra, ha hiszünk bennük. A liberalizmus talán a legkártékonyabb eszme/attitűd az emberiség történelmében.
  • Agyturbinikusz
    #49
    Igazad, van. Hülyét csinálok magamból.

    De csak azért mert be akartam illeszkedni.

    Szerencsére nem sikerült.
  • Sydra
    #48
    Én ismerek rendes cigányt aki nem szereti az átlag cigányt. Akkor ő most rasszista?
    Amúgy nem gondolom, hogy Magyarországon egy olyan cigányt, aki szépen beszél, rendesen felöltözik és tisztességesen viselkedik azt több hátrányos megkülönböztetés érné, mint bárki mást. Az emberek nem a sötét bőrszínt nem szeretik, hanem a gazemberséget, meg a gazemberséget éltető kultúrákat.
  • Tetsuo
    #47
    Te egy párhuzamos univerzumban élsz, ráadásul a történelmet és a néprajzot sem ismered. A cigányokkal mindig probléma / konfliktus volt a degenerált életmódjukból, alacsonyabb rendű életvitelükből adódóan. Csak ezt akkoriban társadalmi szinten meg lehetett oldani, helyére lehetett tenni, ma nem. Ma a jó-rossz relatív, az elfajzott, a hitvány piedesztálra kerül, a kiválók ki vannak irtva társadalmunkból.

    Egyébként a #29-ben te feltételezed, hogy gyári munkás csak fehér lehet, emiatt ők azok akik a lopnak az építkezéseken... :-/ Most akkor döntsd el, hogy vannak-e fajtabéli különbségek szerinted, vagy nincsenek, mert mivel folyton ellentmondasz önmagadnak, hülyét csinálsz magadból.
  • Agyturbinikusz
    #46
    Nem, nem szandekozom kiforgatni a szavaidat, ha erre gondoltal tulcizellalt expresszionista verbalis kinyilatkoztatasod digitalisan rogzitett formajaban amely irasban manifesztalodik.
  • Agyturbinikusz
    #45
    Altalanos Cigany csaladnevek: Orsos, Kalanyos, Rezmuves, Kosarfono, Lakatos, stb. Ugye ezek mesterseg nevek?
    Vajon hogyan jutottunk el oda, hogy az alja munkat vegzo nepseg aki lel ett nezve, most eppen ennek agressziv modon probal identitasanak ervenyt szerezni. Hol is kezdodott ez, Cigany cigany miert vagy cigany, Cigany utra szalad, Cigany munkat vegez.... Csak nem negativ jelzok, tobb szaz evre visszamenoleg? Es akkor aztan tenyleg nem volt kulonosebb baj veluk, csak maskepp eltek az eletuket.

    akkor most mirol is beszelunk?

    Mar megint az egysiku egyszerusito latasmod, ami onigazolasra ad okot.

    Sebaj, nem veletlen MO ott tart ahol TE vagy.....Csak nem vonod ketsegbe, a tobbseg tehetseget es akaratat? Mert ugye a Ciganysag az kisebbseg. Megis csak jo ugy ahogy van, mert lehet gyulolkodni, hibaztatni, ha nem a cigany, akkor a zsido, ha nem a zsido, akkor az afrikai, ha nem az afrikai, akkora mohamedan, ha nem a mohamedan akkor a szomszed szerb....Folytassam? Csak nem magadra ismertel?

  • Agyturbinikusz
    #44
    Amit latom, nem erted, ami a jelenben van az egy hosszu folyamat eredmenye. A rasszizmus azert alakult ki mert bajok vannak, es ezen bajok szuksegesek a muveletlen tomegek megvezetesehez. Vagyis nem akarjak felszamolni az okokat. Nem mintha muvelt lennek, de latom az okokat amiknek a tuneteit most eppen elszenveded. De mindenki csak a tunetrol beszel.
  • peterx
    #43
    Szokj hozzá :) nekik mindent szabad ők a moralitás csúcsa... szerencsére a libsi ideológia is szépen lassan a történelem szemétdombján végzi, vagy az ébredező Európa vagy Ahmed által keletről de mindenképp vége lesz sztam egy olyan 20-50 éven belül..
  • gosub
    #42
    Azért ezek a libsi cégek kiválóan alkalmazzák a profilozást, mert nekik szabad.
  • Sydra
    #41
    Ezt nem csak az AI esetében ellenzik, hanem általánosságban a profilozást is rossznak tartják ha a rasszt is beleveszed. Ahol a libsik teret nyernek ott akadályozzák a rendőri munkát és igazából ahhoz járulnak hozzá, hogy több legyen a rablás és a gyilkosság.
  • Sydra
    #40
    Nem javítalak ki, mert pont úgy van ahogy mondod. Ezeknek az embereknek minden rasszizmus meg szexizmus, ami a kisebbségieket, nőket, melegeket negatívan érinti.
  • Tetsuo
    #39
    Konkrét példa:
    New York 110-dik utca környékén autófeltörések legalább 150 elfogott elkövetőinek adatait (kor, nem, rassz, magasság, tanulmányok, család mérete, betegségek, meg még több száz...) feldolgozva az AI megsaccolja a legközelebbi gyanúsítottak elkövetési esélyeit: Ha néger, akkor magas, ha fehér, akkor alacsony.
    Ez rasszizmus természetesen, ezért átírták az algoritmust, hogy a rassz adatként-rögzítés ellenére nem lehet olyan válasz, hogy az alapján határozzon esélyt. Így a rendőröknek a fehérekkel szemben ugyanúgy kell eljárni, mint a feketékkel szemben, mégha nagy valószínűséggel sejtik is, hogy a néger a tettes.
    Mi a következő? A kor, nem stb? Ha minden különbséget eltörölnek a gép- és az emberrendőr előtt, akkor mi alapján hozhat döntéseket, hogy valószínűsít, szűkíti a kört?
    Agyrém az egész libernyákolás.
  • Tetsuo
    #38
    Szóval rasszista mód' azt állítod, hogy a cigók nem dolgoznak? Egy igaz libsi helyett jöttem én, egy ultrajobbos, és felteszem neked ezt a tisztázandó kérdést. Hajrá.
  • Tetsuo
    #37
    Egyetértek. Nem szabad a gyereknek megjegyeznie azt, hogy a kés éles, és nem szabad emiatt tartania attól! Meg kell tanítani neki, hogy ne féljen a késtől, mert lehet, hogy a következő puha, kellemes tapintású lesz. A hideg fém látványából nem szabad következtetéseket levonnia.
    Ugyanígy ha kirabolják meg megerőszakolják bizonyos kerületben, nem szabad, hogy legközelebb arra járva bármi félelme legyen, illetve de! Féljen attól, hogy tudat alatt előítéletes lesz, ez ellen harcolva öleljen magához minél több helyi bandatagot.
    Remélem MINDEN libsi így neveli a gyerekeit, mert ez a minimum, ha annyi hülyeséget összehordanak.
  • NEXUS6
    #36
    Javítsatok ki, ha tévedek, de ennek a mélytanulásnak nem az a lényege, hogy az AI összefüggéseket, mintázatokat keressen?
    Ha talál, akkor lehet, hogy nem tetszik nekünk és lerasszistázzuk, majd nekiállunk mondjuk paraméterezni, gyak torzítani a működését. Őööö akkor az mennyire lesz természetes és hatékony?

    De lehet hogy rosszul látom ezt az egészet.
  • Sydra
    #35
    Ha dekontextualizálod az állításomat, akkor azzal lehet hogy könnyebben tudsz majd vitatkozni, de egyben meg is változtatod a jelentését, vagyis nem azzal vitatkozol, amit én mondtam. A szofista trükkjeidet tartsd meg másnak!
  • gosub
    #34
    Az élettel ellentétes. Tanulást, tapasztalatot, ismereteket akarják mesterségesen felülírni egy ideológia mentén. Nem csak az MI-ben, hanem a mi agyunkban is. Csoportosulások, csoportérdekek mindig is voltak, vannak, lesznek az egész élővilág így működik, még növényi, meg bakteriális szinten is. Az adott csoport pedig megkülönbözteti magát és próbálja megvédeni magát, különböző okok miatt pedig akár megtámad másikat.
  • kvp
    #33
    Az algortimusok nem eloiteletesek, nem is tudjak mi az. A betanitasukra hasznalt adatok nem egyeznek meg az elvart viselkedessel. Az algoritmusok egyetlen baja az, hogy altalanositanak es a korabbi tapasztalatokbol probalnak a jovore kovetkeztetni. Ez a tanulasi folyamatuk lenyege. A gond az, hogy ezt hivjak jelenleg eloiteletnek, mivel az eloitelet a korabbi tapasztalatok atlagabol kialakitott feltetelezes.

    A feladat tehat az, hogy olyan algoritmusokat hozzanak letre, amik a kivant modon viselkednek, akkor is ha a viselkedesuk ellentmond a jozan paraszti esznek hivott mukodessel. (angolul common sense) Ez ellentetes az allatvilag evoluciosan kifejlesztett viselkedesevel es pont itt a gond, hogy a melytanulo es az evoluios algoritmusok is mindig eloiteletes es mondhatni rasszista mesterseges intelligenciakat hoznak letre. De ennek az oka az, hogy a kutatok eddig a legjobb algoritmust akartak megtalalni az adott feladatra, nem a legkorrektebbet. Tehat ha a jovoben e kivalt politikai es tarsadalmi elvek szerint szurik az MI-ket a betanitasuk vagy kifejlodesuk soran, akkor ez megoldhato lesz. Igaz, hogy az atlagos ember szamara minden ilyen MI orultnek tunik, de a hasonlo elveket vallo emberek is annak tunnek. Viszont ok viselkednek a hivatalos es a modern globalis vilagban mindenkitol elvart modon.

    Nekem az egyetlen problemam az, hogy az evolucio tulelesi stategiajavan szembe meno iranyzatok nem bizonyultak hosszutavon eletkepesnek, igy a termeszetes evolucios torvenyekkel szembemeno MI fejlesztesi strategia hasznalhatosaga is kerdeses.
  • Cefet
    #32
    Minden tiszteletem a leírtakért! Hogy mennyire igazad van, és hogy mennyire önáltatóak, vagy félrevezetettek azok, akik mást gondolnak, csak olyan szavakkal tudnám jellemezni, amik nem tűrik a nyomdafestéket. Maradjunk annyiban, hogy NAGYON!
  • gosub
    #31
    Nekem ez egyáltalán nem jó így. Van fordított eset és jó példa is, becsülöm is azt a cigány nénit, nála voltak óvodások a gyermekeim, de miért baj az ha nem akarok önként és dalolva a késbe rohanni? Azt felejted el, hogy maguk között is a saját törvényük szerint élnek, viselkednek amit maguk alakítottak ki. Lassan ott tarunk az ilyen hülyeségek miatt, hogy rasszizmus lesz a védekezés.
    Tévedésben vagy a bőrszínnek semmi jelentősége, az csak a külsődleges jegyek. Vagy már az is rasszizmus ha két embert a természeti adottságok miatt meg tudok különböztetni? Ha a kutyát a farkastól meg tudom különböztetni az is rasszizmus?

    Tudtad, hogy a cigányok lakta falvakban megfélemlítik a még ott lakó magyarokat, de ők mégsem válnak olyanokká, mint ahol állítólag kirekesztett félelemben kell a cigányoknak élniük. Tudtad, hogy sokkal több magyar él szegénységben mint cigány, mégis a börtönökben túlnyomórészt cigányok vannak, a fiatalkorúakban 90%-os. Ez szerinted bizonyára a rasszizmus miatt van. Tragikomikus volt látni, hogy egy cigány riporter dokumentumfilmet készített a fiatalkorúak börtönében, a rengetegben egyetlen magyar fiatal volt.

    Majd a sógoromnak is elmagyarázom, hogy rasszista. Még egy története jutott eszembe tőle, 100 lelkes falucskában lakik a családjával és a 2008-as válság idején többen igencsak még jobban szegényedtek (nem jutott eszükbe lopással kompenzálni), sőt egy nagyon sok gyerekes cigány családot befogadott a falu egy üres házba. Edényeket, bútorokat dobott össze a falu, mindent ami az emberi élethez kell. Eladták. Pár nap után kezdődtek a problémák, felesége bejön az udvarról és ott van a konyhában egy égből pottyant kölök, hűtőjükben turkálva. Befogadottak az iskolázásról hallani se akartak, védőnői szolgálatos néni második alkalommal már nem jött ki mert megfenyegették. Elkezdtek eltünedezni a kertben hagyott apróságok. 3-4 fős gyerekcsapatban egymás nyakában lófráltak a falu 3 utcájában napközben amikor a rasszisták dolgozni voltak. Így jobban belátni a házak ablakán. Emberéletben szerencsére nem esett kár. Végül kenyértörés lett és egyszer győzött a rasszista magyar falu, mindössze egy év után sikerült kitenniük őket.
    Szerintem le kéne buszoztatni oda néhány érzékenyítőt, hogy micsoda rasszizmust csináltak és próbálják meg újra és újra.
  • Agyturbinikusz
    #30
    Igen, es ugye olvasod a forditott eseteket is, mert ugye olyan is van.

    Mindenhol tortenik ilyen meg ott is ahol nincsenek kulonbozu borszinu emberek osszeeresztve. Akkor ezt hogyan magyarazod?

    Az okos Hans Kiserlet, pedig tudod mikor kezdodott? Amikor az a suhanc kb 0 eves volt. Csak ugye ezt mar nehez belatni.
    Mindennek oka van, nem csak ugy tortenik. Vagyis mi valtja ezt ki?

    Mert ismerek rengeteg cigany szarmazasut aki tisztessegesebb mint az orszag 2/3-ad. Folytassam?
    Remelem erted mire akarok kilyukadni.

    Ha nem akkor sem tortent semmi, neked ez igy jo, en meg nem vagyok erdekelt, mert eleg messze vagyok az ideologiadtol, mint terben, mint idoben.
  • Agyturbinikusz
    #29
    Persze hogy csoportokba sorolhato, csak a problema az, hogy afenotipus nem hatarozza meg a viselkedes format. Vagyis lehet atfedes a velt tulajdonsagok es az adott egyen valodi tulajdonsagai kozott de ez eseti es nem 100%.

    Ha ezt fordtva nezzuk igen kellemetlen mert a feherboru bunozoket pozitivan diszkriminaljuk.

    Egyszeru gondolat a balatoni nyaralokrol, ugye a hogyan epultek, a gyari munkas aki jol lopott, sikeresen szerzett anyagot a teherauto sofortol aki jol lopott. Ezen tenyszeru megallapitas alapjan, olyan minta latszik kirajzolodni, hogy aki feherboru MO-n az lop.

    Ugye ahhoz mar nincs eleg batorsag, hogy rasszistan tukorbe nezzunk.
  • gosub
    #28
    Nem ismerek se Tongait se Szenegálit. Viszont nap mint nap közlekedek BKV-n meg a városban és van némi tapasztalatom az 500 éve integrálatlan bevándorlóinkkal. Én egy nagyon visszafogott, törvénytisztelő és rendszerető ember vagyok, nem rettegtetek senkit, de egyáltalán nem látom ezt visszatükröződni azokban akiket megemlítettem. Ha van belőlük 3-4 egy csapatban a 4-6-os villamoson akkor nagy az esély a balhéra, ilyet sokszor tapasztaltam. Olyat is láttam, hogy egy magyar, számomra hős a megtámadott (szóváltásba keveredett azaz belekötöttek) védelmére kelt, de csak szóban, na ő kapott a legtöbb ütleget a csapattól miután kivitték a megállóba. Én nem vagyok ilyen bátor, hogy agyonveressem magam. A legdurvább eddig mégis az volt, hogy a 32-esek terei megállóban két 10 év körüli magyar iskolás sráchoz odament 5 tizenhúsz éves beilleszkedést elnapoló, a gyerekeket iskolatatyójuknál fogva nem engedték el és verbális fenyegetőzéssel (ami csak az ő esetükben nem lehet rasszista kifejezés) gyorsan kiürítették a zsebeiket, mobiltelefon, kis pénzecske. Őket nem verték meg, csak picit megalázták és sírva szálltak az érkező villamosra, szerintem életre maradandó emélkekkel.
    Nekik magyarázd el, hogy ők a kirekesztő rasszisták, főképp ha eztán kerülni kezdik a cigányokat és ezzel szegényekben félelmet keltenek az Okos Hans kísérlet szerint.

    Baranyában lakó sógoromat huszonévesként a rasszizmus áldozatai megkéselték, csak a karját vagdosták össze, mert nem vette komolyan a régi mondást és cigány útra ment. Szóváltásba keveredett azaz belekötöttek és nem akarta kifizetni az elengedési pénzt.

    Tongaiaknak Tongában, Szenegáliaknak Szenegálban a helyük. Szeretem a kutyánkat, de ettől még nem engedem be a lakásba se én se a családom, mert mindennek és mindenkinek meg van a helye.

    Utoljára szerkesztette: gosub, 2020.11.28. 12:24:47
  • NEXUS6
    #27
    Az a baj az egésszel, hogy az emberek tényleg csoportokba sorolhatók, ráadásul csoportokat is alkotnak. Ez nem látszólagos, hanem valós tulajdonság.
    Lásd pl. szélsőségesebb esetben a foci szurkolókat. Ez ösztönös, belső szükséglet, az ember identitását az adja hogy egy csoporthoz tartozik, amit a bedrótozott pszichés mechanizmusok, mint eszközök segítségével véd. A csoporthoz tartozókkal szolidáris a csoporton kívüliekkel agresszív, ez egy evolúciós hagyaték, ami az előző évmilliók során mióta az ember létezik hatékonyan támogatta a fennmaradásunkat.

    És ez most sem változott meg. A társadalom egyes csoportjai ma is harcban állnak, mert ez nem is lehet máshogy, és valójában a genderkedés, előítéletmentesítés sem ennek felszámolásáról szól, hanem arról, hogy a gender/előítéletmentes csoportok, politikai pólusok harcolnak az identitásukat felvállalókkal, azt hagyományosabb minták alapján meghatározókkal, mint másik csoporttal.

    Lásd az alant kialakuló parázs vitát. ;)
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2020.11.28. 12:06:37
  • Agyturbinikusz
    #26
    Ez akkor lenne igaz, ha megtortent volna, de ugye teged sosem tamadtak meg emberek peldaul Tongabol, vagy Szenegabol ugye?

    Vagyis a primitiv elme primitive kifogasa, egy komplex problemara.

    Innen szeretnek gratulalni, hiszen en nap mint nap talalkozok olyan kinezetu emberekkel akit TE nagyivben elkerulsz, en meg viccelodok veluk es jokat rohogunk, milyen butak az emberek.
    Mert a sajat viselkedesed tukrozodik vissza, mert a masik sem hulye latja, a non verbalis jelekbol mit gondolsz. Csak ugye az Okos Hans kiserletrol sosem hallotal igy fogalmad sincs mit valtasz kia masik emberbol a rettego magatartasoddal.

    Ez a TE problemad valojaban, de ugy csinalsz mintha valaki mas problemaja lenne, ami eleg egy gyerekes magatartas forma.
  • Agyturbinikusz
    #25
    Ertem, akkor most miert is irtal, hiszen semmilyen elvarasod sincs ugye?

    Kicsit gondold at ezt megegyszer, ha igaz lenne amit irtal, akkor nem irtal volna.

    Mert most is elvarod tolem, hogy atz gondoljam, ez igy igaz, es azt gondoljak rolad amit te szeretnel....

    Ugye ugye
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2020.11.28. 03:36:32
  • Sydra
    #24
    "Ha TE nem vagy hajlando elismerni a masikat annak a aminek erzi magat, mit varsz toluk? Mert ugye TE is gondolsz egy ket dolgot magadrol, amit elvarsz masoktol, hogy elismerjen, ahogy eddig ezt prezenteltad."
    Nem várok tőlük semmit. Nem kötelező nekünk egy helyen tartózkodni. Én nagyon jól elvagyok gender bender emberek nélkül is. Ha meg ő úgy gondolja, hogy én egy serpenyő vagyok és serpenyőnek szólít az is az ő dolga.
  • Agyturbinikusz
    #23
    "Ha egy fiu lanykent akar elni, vagy forditva, mert olyan a beallitottsaga, akkor neked megis mi kozod hozza?"
    Ha valaki férfi létére női ruhákat hord, vagy női hormont szed az az ő magánügye. Úgy éli az életét ahogy neki tetszik. A probléma ott kezdődik, amikor tőlem várja, hogy nőként kezeljem, amikor én nem tartom annak. Nekem ő "he" és mindig is "he"-nek fogom nevezni, mert ez a valóság."

    Ha most vegig gondolod, akkor az hogy XX vagy XY a genetikai kododban a 23. par, az nem azt jelenti, hogy az agyad kemiai mukodese azt kovetni fogja. Ha TE nem vagy hajlando elismerni a masikat annak a aminek erzi magat, mit varsz toluk? Mert ugye TE is gondolsz egy ket dolgot magadrol, amit elvarsz masoktol, hogy elismerjen, ahogy eddig ezt prezenteltad.
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2020.11.28. 02:40:43
  • zola2000
    #22
    Ilyenkor érdekes más kultúrában készült keresőt is megnézni mit ad ki ugyanarra pl az orosz yandex vagy a kínai baidu (fordítóval érdemes a kulcsszót lefordítani) persze azok sem semlegesek csak más irányokba torzítanak.

    Illetve a duckduckgo talán még nem annyira átpolitizált.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2020.11.28. 01:24:50
  • VolJin
    #21
    Nem magyarázta el valaki még ennek a szakember hölgynek, hogy a statisztikai elemzéssel sémákat felderítő tanuló algoritmus lényege az előítélet gyártás?
  • Sydra
    #20
    "Az ideologia az az, hogy olyan emberek mint te, bele akarnak szolni hogy masok hogy eljek az eletuket."
    A vita nem úgy zajlik, hogy elég mindent megfordítanod, amit a másik mond, vagy csinál. Egyelőre kettőnk közül én vagyok az, aki azt képviseli, hogy senki ne mondhassa meg a másiknak, hogy hogyan élje az életét.

    "Ha egy fiu lanykent akar elni, vagy forditva, mert olyan a beallitottsaga, akkor neked megis mi kozod hozza?"
    Ha valaki férfi létére női ruhákat hord, vagy női hormont szed az az ő magánügye. Úgy éli az életét ahogy neki tetszik. A probléma ott kezdődik, amikor tőlem várja, hogy nőként kezeljem, amikor én nem tartom annak. Nekem ő "he" és mindig is "he"-nek fogom nevezni, mert ez a valóság.

    "Ideologia az az hogy egyesek megis bele akarnak pofazni es raeroltetni az ezereves kategoriakat amikbe ok nem illenek bele."
    Ne projektáld rám a szokásaidat. Az ideológia az, amikor genetikailag determinált viselkedésmintákat és erre épülő ezer éves szokásokat társadalommérnökösködéssel, erőszakon, hazugságon és tömeges zaklatáson keresztül próbálsz meg felülírni.
    Az hogy kit hogyan meg miként kezelek, azt elsősorban én döntöm el. Ha a másiknak ez nem tetszik, akkor kerüljön el!
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.11.28. 00:25:13
  • Sequoyah
    #19
    Ha neked a rasszizmus temaja kimerul Harlemnel, akkor tenyleg nem kene beleszolnod, hanem inkabb tanulni elotte...

    Miert nem a Louisianai viragzo fekete varosreszekrol beszelsz amik 100 evvel ezelott tele volt jol meno feketek altal mukodtetett uzletekkel, kulturaval, es alacsony volt a bunozes, de aztan talalt ki melyik varosreszt valasztottak ki hogy autopalyat epitsenek a kozepere, sz szerint kettevagva azt?
    Vagy hogy hogyan is volt hogy a feketek szisztematikusan ki voltak zarva a foldosztasokbol, tamogatott lakashitelekbol, oktatasbo stb...

    Ha folyamatosan lerabolnam a csaladodat hogy az utcara kerulj, akkor a te kozeledbe sem engednem a 16 eves lanyomat az biztos.
  • Sequoyah
    #18
    A "gender" az nem egy idelogogia. Az ideologia az az, hogy olyan emberek mint te, bele akarnak szolni hogy masok hogy eljek az eletuket.
    Ha egy fiu lanykent akar elni, vagy forditva, mert olyan a beallitottsaga, akkor neked megis mi kozod hozza? Ideologia az az hogy egyesek megis bele akarnak pofazni es raeroltetni az ezereves kategoriakat amikbe ok nem illenek bele.