14
  • TokraFan
    #14
    Megint előjött belőled a vallási fanatikus, ami egy dolog, csak ismét semmi köze egy alapvetően szakmai kérdéshez.

    "A nyomtatás nem alkalmas rokokó épületek "elkészítésére" vagy klasszikus favázas, esetleg "modern" téglás kivitelezésre"

    Ez egy fejlesztés alatt álló, kísérleti technológia. Az, hogy jelenleg nem alkalmas fenti feladatokra, senki nem vitatja, azonban a technológia sajátosságai miatt ez nem egy végleges állapot, megfelelő fejlesztésekkel a lehetőség benne van, hogy képes legyen rá! Más kérdés, hogy Te ismét nem érted a technológiai fejlődés fogalmát, nem érted azt sem, hogy ez minden esetben egy folyamat, ezért ha a v1.0 nem képes valamire, akkor szokás szerint kijelentéseket teszel arra vonatkozóan, hogy az tényszerűen sz*r és nem is lesz soha jobb.
    Most nem kezdem sorolni, hogy az általad is használt mai technológiáknak a fejlesztésük elején milyen korlátozott képességeik voltak, mert úgysem menne át.

    "Tegyük fel az újabb technó képes lenne gazdagon díszített építészeti elemeket kreálni, azt mégsem klasszikus formákkal és arányokkal tenné"

    Miért ne azzal tenné? A tervezőprogramban olyan formákat és arányokat adsz meg, amilyet akarsz. Ez nem egy házgyári megoldás, ahol panelekből kéne felépíteni valamit.

    Emellett -ha már díszítés-, egy CNC maró, vagy egy lézervágógép ezerszer pontosabb és szebb díszítést képes létrehozni, mint egy ember, ha pusztán a formát és a minőséget vesszük alapul. Az más kérdés, hogy a mögöttes életérzés nem lesz azonos, mert ebből millió egyformát lehet készíteni, szemben az ember által kézzel készítettel, amiből nem lesz 2db pontosan azonos. Művészeti értéke sem egyforma, bár ezzel vitázna minden egyes digitális művész. Mert aki 3D-ben megtervezi a formát, pont olyan művész mint a fafaragó, aki kézzel farag. Csak más módon, más eszközökkel alkot.

    A probléma az, hogy neked minden sz*r ami nem 6000éves. De még ebben sem vagy határozott, mert mint említettem, nem defeiniálod világosan, mi számít "korábbinak"? A dohos, egészségtelen parasztház is "korábbi", építészeti szempontból akár még szép is lehet, de lakhatási körülményeiben (eredeti formájában, nem a most felújított verziókban), sokkal sz*rabb, mint egy mai un. "posztmodern szutykok embertelen" épület.

    Szemezgetsz abból ami tetszik, meg ami nem tetszik, aztán ennyi. Tkp., ízlésről meg világnézeti marhaságokról vitázol, nem a cikkhez szólsz hozzá.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.09. 13:54:58
  • Trevor11
    #13
    "Ha egy modern tárgy díszítve van, az messze nem természetes/harmonikus, hanem éppen annak ellentéte, azt megtörő, egyre nyiltabban sátáni."

    Az ilyen agyrémekhez mennyire kell elmebeteg vallási fanatikusnak lenni?
  • Tetsuo
    #12
    Ne csinálj magadból megint hülyét.
    A nyomtatás nem alkalmas rokokó épületek "elkészítésére" vagy klasszikus favázas, esetleg "modern" téglás kivitelezésre, hanem éppen az ördögi nihilista, absztrakt posztmodern szutykok embertelen miliőjének megteremtése a fő funkciója.
    A technológia és a stílus mindig is kapcsolatban álltak egymással, csupán a mai hamis környezetben, relativizált valóságban elbutult ember mondhat ennek ellent.

    Tegyük fel az újabb technó képes lenne gazdagon díszített építészeti elemeket kreálni, azt mégsem klasszikus formákkal és arányokkal tenné, hanem a torz, illetve mindinkább degenerált "haladó" szellemiség jegyében rombolná az ember (teremtett) világát, "építés" helyett.

    Az építészeti vagy (egyéb) művészeti stílusok nem önmagukban állnak, hanem az adott technológiákból és korszellemből fejlődtek és fejlődnek ki, majd visszahatnak azokra.

    A középkori jobbágynak (amellett, hogy több ideje volt mindenre, mint a mai embernek) a szerszámai faragottak, díszítettek voltak, a XXI. század emberének meg csak a funkció számít, illetve tömegtermelés eredményeként már az is egyre kevésbé.
    Ha egy modern tárgy díszítve van, az messze nem természetes/harmonikus, hanem éppen annak ellentéte, azt megtörő, egyre nyiltabban sátáni. Ugyanez minden művészetre jellemző. A hanyatló, komplex folyamatok átszövik társadalmunkat a kultúrától a tudományokon, majd gazdaságon át a politikáig.
  • TokraFan
    #11
    Igazából Te beszélsz másról, hiszen:

    1. Az egészhez megint mi köze a "szilícium völgyi" gazdagoknak, és miért pont nekik? Az általad linkelt hagyományos építési stílusban is lehet szórni a százmilliókat.

    2. Nem építészeti stílusokról, hanem építészeti technológiákról szól a cikk! Ha a nyomtatási _technológia_ kiforrja magát, akkor hagyományos építészeti stílusban is képes lesz nyomtatni. A stílusnak semmi köze az egészhez.

    3. Az építészeti stílusok folyamatosan változnak, önmagában az, hogy "hagyományos", nem igazán értelmezhető, mivel ebbe a mai modern irányzatokat kivéve beletartozik az összes korábbi, a parasztházaktól és a kádár kockától kezdve a barokkon át a reneszánszig.

    Nincs azzal baj, hogy a modern/minimal stílus neked nem tetszik (nekem sem), de bőven elég ezt leírnod, nem kell idekeverni megint a gazdagokat, nyugatot, tech cégeket és minden egyebet aminek semmi köze ehhez.
  • Tetsuo
    #10
    Látod, megint te tereled vakvágányra a témát úgy, hogy teljesen másról beszélsz mint a cikk, a topik vagy az, akinek válaszolsz.
    Szittya, ősi technológiát vizionálsz (ami a jurta lenne), miközben erről volt szó:

    Posztmodern:






    Versus hagyományos/régebbi épületstílusok:

    link1




  • TokraFan
    #9
    Látom megint sikerült "értelmesen" hozzászólnod. Igen, neked meg lesz hagyva a sárral tapasztott vályog a nádfedeles tetővel és a föld+szalma töltésű födémmel, amiben egyébként kiválóan tenyészik a gombától kezdve a rovarkolóniákon át a penészig minden (többek között ezért is van olyan fasza dohos szag az így épült parasztházakban). És persze szigorúan kútról hozhatod a vizet, áram meg nincs, a világítást illatos petróleum lámpával oldhatod meg, az kellően szittya és ősi technológia.
  • duke
    #8
    Ez meg nem az igazi, inkabb csak olyan felig meddig nyomtatott kezdetleges valtozat. Akkor lenne az igazi ha szinte teljesen emberi beavatkozas nelkul a nyilaszarok behelyezesevel a wc, furdokad, csatorna, vizvezetek belenyomtatasaval kompletten keszre szerelne a hazat, kivul belul lefesti, levakolja, es akar keritest is oda nyomtatja.Es a vegen jonne 3 szaki aki ket ora alatt behuzza az elektromos vezetekeket, es rakotik a hazat, a hazzal egyutt odanyomtatott kozmuvekre es letesztelik a hazat hogy biztonsagos-e. Szoval nem csak a falak nyomtatasa volna itt a feladat, hanem az egesz haz keszreszerelesenek automatizalasa, az alap kiasasatol odaig, hogy az onvezeto nyomtato robot magatol kimegy helyszinre.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2020.10.03. 02:09:04
  • csigafi #7
    Hát ilyen alapon legóból is lehet házat építeni. Nem sok értelmét látom ennek a műanyag házaknak. Ráadásul már mások is foglalkoznak ilyesmikkel csak ők kreatívabbak voltak kissé. Minden esetre jó reklám a cikk. Viszont egyt a nyomtató nem tudom hány házat bírna kinyomtatni.
  • Tetsuo
    #6
    Remélem a szilícium-völgyi gazdagok majd ilyen panelkockában laknak lehetőleg "minimál" stílusú kivitelezéssel, nekünk meg meghagyják a hagyományos építkezési lehetőséget.
  • kvp
    #5
    Ahogy a froccsontes gyorsabb mint a 3d nyomtatas, ugy a hazgyari ontott beton is gyorsabb mint a 3d nyomtatas. Hazgyari rendszerben is minden bent van a falakban mar a beton ontese elott. (anno kiszallitaskor meg mar az uvegezett ablakok is bent voltak a panelekben)

    Szoval jo a 3d nyomtatas, de csak akkor ha egyedit akarunk es nem olyat amit ki lehet zsaluzni, akar adott formara keszult zsalu elemekkel. Ha mar van mindenhez kesz zsalu elem, akkor olcsobb es gyorsabb azzal tomeggyartani az epuleteket.
  • Szefmester
    #4
    A normálisabbja helyszínen nyomtatja ki a házat, bár ott nem simogatják.... De mivel amúgy is be kell vakolni utána és a hőszigetelő elemeket felrakni...
    De ez a módszer meg annyit igényel hogy legyen egy gép ami viszi a töltőanyagot, egy teherautó platójáról meg néhány modulárisan méretezhető vázzal felépítik a nyomtatót, feldobják a fejet és kész.

    De ha mindenáron a helyszíntől távol akarják megcsinálni, akkor már most is működnek olyan könnyűszerkezetes házakat gyártó cégek ahol minden fal elemet megcsinálnak (nyílászárókkal), majd kiviszik a helyszínre, elvégzik a vakolást, meg a vezetékelést és hétfőtől péntekig időszak alatt bebútorozottan lakható az épület. Pár utcányira tőlünk ez volt. Látni lehetett az alapokat készíteni majd két hétig nem jártam arra és ott volt a ház.. lakókkal. Ezzel szemben a normális építkezéseken hetekig elpöcsölnek a melósok (ifjoncként dolgoztam ilyen helyen és elképesztő mi keveset haladtunk egy egy nap annyi volt a cigiszünet, meg "kiscsirke nyaktekerős" szünet.
  • lammaer
    #3
    Hát jah, a falazás a legegyszerűbb/leggyorsabb/leglátványosabb része egy építkezésnek.
    Ez a nyomtatjuk, robotkarokkal simogatjjuk, majd bazinagy kamionokkal a helyszinre kivisszük, daruval beemeljük "egyszerűsítés" szerintem még macerásabb is :)
  • Shiwo
    #2
    de tán egy ilyenben a derékszög tényleg derékszög lesz, és nem össze-vissza mennek a falak, ahogy a piás szaki épp összerakta.. a nyílászáróknak is a hely miliméterre akkora lesz, mint a terveken, nem úgy tessék-lássék..

    a csöveket meg vezetékeknek vezető-csöveket (vagy az üreget nekik) szerintem simán előre bele tudják nyomtatni, nem kell szétvésni utólag a falat..

    persze, munka lesz vele utána is, de valamennyit tuti gyorsít az építésen, a falak hagyományos módon nem egy nap alatt épülnek fel...

    az ára miatt viszont még eléggé felejtős..
  • TokraFan
    #1
    Nem nagyon látom át ennek értelmét. Egy ekkora épületben (vagy normál családiháznál) legkevésbé a fal építése jelent költséget és időt. A nyomtatással pedig lényegében csak ezt képesek kiváltani. Nyílászárók, gépészet, villanyszerelés, és minden egyéb szakmunka ugyanúgy megkerülhetetlen egyelőre. Majd akkor lesz érdekes, ha minimum a csöveket és vezetékeket is kinyomtatja, amit már csak bekötni kell egy szakembernek. Mondjuk festeni, burkolni még így is manuálisan kell. Nem sok értelme van így még ennek.