5
  • Liquido
    #5
    Maradjunk annyiban hogy az 1650 Super-nél is gyorsabb kicsivel, olcsóbb is kicsivel, és ott csak 30 W az eltérés (100W vs. 130W).
  • VolJin
    #4
    Az intel a gyártástechnológiában is le van maradva. Prőbálkoznak a 10 nm-en, az ARM-alapú gyártók már a 7-et is dobják, 5 nm-en is már készítik elő a 2 nm-est...

    Az Intel meg évekkel ezelőtt bezárta a dedikált részlegét, és előtte a száz feletti atom chip egyesítésével létrehozott chipeket is készítettek, és ott is lehúzták a rolót piaci megjelenés nélkül...
  • Palinko
    #3
    Ha nem adják fel előbb mint múltkor is, 5 éven belül nem lesz jelentős konkurencia, az intel sajnos nem az a cég aki veszteséggel árulná termékeit most a cpu-k terén sem állnak olyan fényesen. Pedig ha ott minden rendben lenne, megcsinálhatnák hogy olcsón árulnak a konkurenciától kisebb teljesítményt még piacot nyernek és felfejlődnek, még úgy is ha veszteséggel adják, de ebből nem lesz semmi. Biztos jön a szokásos intel árazás mintha aranyat árulnának közben meg középszerű lesz a cucc és a fanboyokon túl mások nem veszik majd.

    A huawei már sokkal érdekesebb, azokból kinézem hogy olcsóbban adnának majd valamit, de nem tudom mit használnak, milyen driverok stb, pl opengl renderelésre jók-e azok a kártyák semmit nem tudok róluk
    Utoljára szerkesztette: Palinko, 2020.05.05. 01:04:11
  • ugh
    #2
    Majd jo lesz az.
    Nem lesz nehez megugrani az 5500xt-t ami alig gyorsabb a maga 130 wattja mellett mint a 75 wattos 1650.
    Es ezt ugy, hogy megvettek az ati-t 12-3 eve.
    A hpc verzio meg nem hetkoznapi usernek keszul.
    Az amd amit a gpu piacon csinal az meg egy "palyakezdo" kinai vallalattol is gyenge lenne.


    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.05.04. 22:09:38
  • Balu777
    #1
    Egyenlőre nem kell tartani ettől a terméktől. Előzetes kiszivárgott infót szerint nem muzsikál valami fényesen. Az energia felvétele pedig enyhén szólva hagy mit maga után. A HPC verziónál 500 TPD-ről esett szó! Ez irdatlan! Szóval még elcsiszolgathatják egy ideig....