131
Last Epoch
  • lacas65
    #131
    Köszi! Kapcsiból én is villám mágust választottam, csak én az orbot tettem be. Amit sanszos, hogy elszúrtam, nem jót választottam, és így nem lett közös a láda. Ezt szerintem iszonyat elszúrtam sajnos. Ami számomra pedig továbbra is nagy kérdés, hogy egy v. két kezes bot a jobb választás. A kétkezes valamivel erősebb u.a. az egykezeshez pedig mellé tehetsz egy katalizátort is...
    A tapasztalatom az, hogy minden szempontból klasszisokkal erősebb a necronál és ami a legfontosabb, hogy az irányítás így fullra a kezembe került, nincs túlélő rohangászás és idézgetés, hanem tényleg játék van.
    Amit így a második kari alapján tapasztaltam, megerősítést nyert, a kraftolásnak tényleg nem igazán van értelme. Nekem megint kiesett nagyon az elején 3 willes cucc ami egy kanyar alatt olyan statokra nőt, hogy tök mindegy mi esik, mennyire erősíted, a közelébe sem érhet. U.e. a helyzet a legendás tárgyakkal is. Ha egy neked való pottyan, akkor olyan erősek a statjai, hogy azt képtelenség túlcraftolni. A szilánkok pedig olyan mennyiségben esnek, hogy bontani sem érdemes, mert mindenből esik egy halommal.
  • MerlinW
    #130
    Én összeraktam egy saját buildet pár évvel ezelőtt, egy úgymond lightning nova sorcerer-t. release után is ezzel indítottam. Ugyan tutorial-t nem készítettem, de ez nagyon hasonlít rá (én más unique fejest és nyakláncot használtam, meg pár apróság a skill fában), de ahogy nézem 90%-ban ugyanaz.

    itt a build, és tök szépen le van írva minden

    Lényegében teleport / channeling + flame shield + max endurance és crit avoidance = halhatatlan vagy. A dps lvl80 körül már kb 100-200k, ami bőven elég. Kimaxolva futottam vele 300-at is, mondjuk ott már fogy a karakter, de tanuló kezdő karinak tökéletes és olcsó.

    Ezzel a build-el max a játék elején halsz meg párszor, mert mage-et szintezni rémálom, de miután eljutottál a városba, amgadra tudsz húzni pár unique cuccot amit az előző karaktereddel szedtél össze :) Csak arra figyelj, hogy ugyanazt a frakciót válaszd, mint a másik karaktered.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.03.16. 13:38:21
  • lacas65
    #129
    Köszi. U.e. olvastam a külföldi fórumokon is, hogy a mechanikára kell figyelni. Megpróbálok majd erre fókuszálni, megfogadva a tanácsokat, közte a Tiedet is. Most azt csinálom, hogy egy kicsit megpróbálok szintezni, + a geart kicsit izmosítani. Addig nyomom ezt a monolitot, és resetelem. Aztán benézek az instákba is, mert kulcsom már van mindenhova egy rakat. Mondjuk azok is rafkósak, mert egy kulcs addig ok, amíg nem padlózol, aztán kezdheted full előröl. Nekem ez is kicsit szokatlan, mert ugye a wipe azt szokta jelenteni, hogy a szakaszon a boss resetel de nekifuthatsz még egyszer, vagy 100x. Így ez kicsit a hc, survior gameszintre hajaz. :)
    Ilyen félamatőr, nyugis játékhoz milyen karit érdemes indítani, ami nagy túlélő és nem igényel zsonglőrködést? A necro ugye magas szinten, már /állítólag/ inkább csak folyamatos idézéssel és buffolossal op kari. Nagyon nem javasolják mindenkinek. Az elején még ok, mert a mobok darálnak, aztán ez az addigi előny szépen elkopik, és teljesen át kell alakítani a karit.
  • lacas65
    #128
    Sanszos, hogy hurka a karim /+ én is/ :D Itt volt eleve valamilyen bug, de azt javították. Nekem úgy fest a dolog, hogy a sárkány ellen már azért kell egy jól összerakott kari, és egy ehhez szükséges játéktudás. Nem is a gémet fikkantom ezzel, hanem csak írtam a keserű tapasztalatomat /és azért sok más játékosét is/ ezzel a boss-l kapcsolatban. Pedig ugye jó lenne tovább lépni, mert akkor a 3 magasabb monolitot unlockolnám.
  • MerlinW
    #127
    3-3 másodperced van ki és be szaladni bőven van időd mozogni. A mechanikával foglalkozz, akkor idézgess, amikor nyugi van. Türelem. Vagy játsz nem minion builddel :) Heorot az The Age of Winter-ben sokkal szopatósabb, ott ha nincs aktív dash-ed, halott vagy azonnal :)
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.03.13. 19:16:02
  • nxs
    #126
    Gizi! maxos blessingel nem sok gondod lesz,mire mit rakj :D Duplikáld LP3-ba és csinálj egy pucér facetankos karit :D
  • nxs
    #125
    Most a boss nehéz neked vagy bugos az egész bossfight? Mert ha a sárkányról van szó akár normál akár emp az egy hurkalé,nincsen nehéz boss se olyan ami ha szépen biztonságosan játszol egyre durvább lenne. Maxroll.gg és nézz build guideot aztán csináld meg a sajátod,nagyon sok dolog máshogy működik ahogy az ember gondolná (resist,dmg scaleing,stb)
    Az én mostani karim (3 HC karakter rip :D ) alapja egy Uniq ami ha nincsen nem tudnék csinálni kb semmit,de 15 perc alatt átbuildelek és megölöm az a szárnyast bármilyen fegyver nélkül sima sárga cuccokba.

    Ha félreértettem valamit bocsánat,nyilván nem degradálni akartam a karaktered...simán benéztem :)
  • lacas65
    #124
    Nekem szerintem kb. itt is a vége. :D A emperor of corpses monolitnál 15-20 nekifutás után kicsit elment a kedvem. Ahogy utána néztem, nem csak én véreztem el ott. Azzal nem is lenne gond, ha lehetne taktikázni, de ez egy futó verseny, miközben ugye a mobjaimat idézgetni kellene, mert hullanak mint a legyek. Néztem videókat, és a háromnegyede úgy futotta le, hogy az élet és halál mezsgyéjén mozgott a karijuk. Szimplán mákoltak, hogy még maradt 10 százaléknyi életük /akár többször is egy futam alatt/, gyakorlatilag mindenki centizett, és olvastam olyat, hogy egy addig kifejezetten erős kari csak 50. run után tudott átjutni. Ami pedig a legjobb, hogy a katalizátorom, egy run után liláról, full felhúzva simán u.o., csak sokkal gyengébb statokkal sárga lett... :D Nem zsonglőrködtem vele semmit,néztem a statjaimat, a geart, bementem, wipe, kijöttem, és amikor behívtam, rögtön feltűnt, hogy valami nem ok. :D
  • MerlinW
    #123
    Esett a játék egyik legritkább gyűrűje :)

  • nxs
    #122
    Amikor én elkezdtem POE-t Dominus volt az uccsó Act boss,és ami akkor a játékban volt kitartott kb fél évig. LE is elég régóta van fejlesztés alatt,de kb már most elfogyott az amit csinálnék. Túl gyorsan leszel 100,sőt kb az a builded alapja,aztán lehet LP3-at farmolni amire aztán pofátlanul rákalapálod ami kell. Nem mintha visszasírnám a POE szarrágó maprolljait de valami kihívás mégis csak kéne :)
    Visszanézek játék lett,csak ne felejtsem el.
  • MerlinW
    #121
    Azért az idő megszépíti az emlékeket :) Mikor a PoE megjelent egy kalap sz*r volt. Majdnem 2 év kellett mire ráncba lett szedve és akkorra jött az első és egyetlen boss a Shaper. Az első 2 évben Act 4 volt az endgame. Persze hogy több a tartalom majdnem 10 év, 30+ league után :)
    Nem védem a játékot, mert vannak vele gondok, persze, de LE csak most jelent meg és még így is 5x annyi kontent van benne mint a Diablo 4-ben 3 szezon után.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.03.05. 01:55:01
  • nxs
    #120
    Teljesen egyetértek veled abban,hogy a bugos buildek semmit nem számítanak,ilyen játékokban teljesen irreleváns.
    Ami viszont zavar az a kevés boss és az idő ami kell egy boss farmolásához. A craft rendszer fele értelmetlen,csak gyűlnek a matik és semmire nem mész vele. Minden Echo egyforma vagyis nagyon kevés mi lehet rajtuk,poe maproll ezt nagyon okosan megoldotta...nincsen risk/reward.

    UI.: Szerintem a loot is bugos,csináltam egy Echot ahol 11 Uni bow esett,minden rare dobott kettőt + esett 1 random...és igen nem volt ilyen prophecym :)
  • MerlinW
    #119
    Experimental item crafting:

  • MerlinW
    #118
    Ez egyedül a leaderboard-ra van hatással semmi másra. PoE ligákban is mindig van vagy több félrebalanszolt "meta" build. Sőt még nekem is sikerült 2 ligával ezelőtt magamtól olyat összeraknom, ami 5mp-en belül ölte über Sirus-t, Maven-t. A játék lényege, hogy élvezd. GGG sem foglalkozott soha az elbalanszolt karakterekkel ligán belül. Nem kell metázni, meg build guide-ozni ha nem akarsz és nincs gond. ~3400 passzív skill van LE-ban (10^12 build kombináció), és annak kombinációi. (PoE-ben 10^126 build kombináció van, próbáld meg tökéletesen balanszolni) Mindig lesznek OP buildek, akármit csinálsz. A következő szezonban ezt balanszolják és találnak más metát.

    A két új class annyira friss, hogy már az early acces-be sem kerültek be, csak a zárt PTR bétába megjelénés előtt kb egy hónappal. Persze hogy becsúszik ez meg az. Ott a másik 13 class, azok évek óta simagva vannak.

    Én is saját build-el tolom, phys bow rouge (itt én is belefutottam az op ward témába, kipróbáltam, nem volt fun, respec-eltem, egyszerű), lighning nova mage, meg volatile fire nekro. 200-300 corruption-nál kellemesen odafigyelős kihívás van a játékban, 2-3 perces boss harcok, én így élvezem.

    Szerencsére van jelenleg ~300 dokumentált normális build variáció, meg isten tudja mennyi nem dokumentált, mint az enyémek is, én nem látom a problémát. A kezdő ARPGs arcoknak meg van opciójuk arra, hogy gyors sikerélményük legyen. A league start race-re sincs hatással ugye, mert akkor még nincsenek megtalálva az OP buildek.

    Nem látok ebben semmi problémát. Attól, hogy technikailag live service, a játék alapvetően single player cucc, coop opcióval. A kontent-huszár youtuber/twitch idiótákról meg le kell szokni = no stress.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.03.03. 13:50:21
  • Sunrider924
    #117
    A jatek jelenleg nem kicsit el van baszva, nem jo es nem rosz ertelemben hanem valahol valami felrement az 1.0as verzioban.
    A falconernek egynel tobb buildje van ahol hibas skill interakciok miatt olyan dobbenetes szamokat produkal hogy 700+corr explody ballistaval nem latsz se mobot se bosst mert egy szempillantas alatt eltorli a kepernyorol mindet, de a masik a smoke bomb+ dive bomb is amelyiknel konkretan kicrashel a jatek mert 1000+ corr Shade boss 2 sec alatt megvan es a game engine nem birja el a damage numbert...
    A warlock semmivel se erosebb mint akarmelyik masik class, a ward az, ami megint egy hibas mehanika( az 1.0 iteracioban) es lehetove teszi a warlocknak hogy annyi self curset halmozzon magara es eletben maradjon hogy az egykezes fegyverje tulmegy a ketkezes fegyver t6 dmg affix szamain( mivel self cursebol kap spell dmg-et), 50-100k ward melett siman, de ezt megcsinalja mas kari is, van smite paladin 55k ward es 500+ corruptiont farmol hc-n es ez meg csak az amirol en tudok mert en mar itt behanytam, igy kell elbaszni egy korabban jol mukodo jatekot.
    De miert erdekes is ez az egesz, hiszen kinek mi tetszik meg mit tart erosnek, ugyebar: streamen kovettem par mukit es egyiknel elokerultek ezek a broken karik, en annyit talaltam mondani hogy kar ezekre raugrani meg belefektetni, mert ezek nyilvanvalo programozoi bakik ez nem annyi hogy az adott class kicsit jobban teljesit mint a tobbi, na azt latni kelett volna mit kaptam en ezutan a nyakamba, kb senki nem akarta felfogni ezt az egyszeru tenyt hogy hotfixelni/patchelni kell a jatekot csak a deveknek nincs ideje, mert meg mindig backend problemakkal kuzdenek (rubberbaning. lag meg tarsai), mindegyik chatelo habzo szajjal kuldott el az anyamba mert miazhogy az o draga karija az "not working as intended", mi a faszt pofazok en, hat persze hogy teljesen legalis az 1700+ corruption falconer, meg szep... viszonyitaskeppen nr.1 online hc skeletal mage necromancer majd 2 hetig naponta farmolta a karijat az 500 corruption nehezsegig legit, neki teljesen korrekt 15k wardja van amit a gearje minden darabja indokol, ezt kell szem elott tartani a 700+ corruption csoda buildeknel, meg 50-100k ward buildekkel szemben, amik mind ki is emelik a videoikban a glitchet amit hasznalnak. Namost ha ezek az emberek a chatrol csak ilyen ingyenesen bedumalgatok lettek volna(kibicnek ugye semmi se draga) de sajnos ezek kozott voltak boven akik subscriberek evek ota, de moralis tartasuk mint kiderult az nincs...
    Ja es a szomoru hogy ebben a szezonba eselyes hogy igy marad mert maskepp sokan itthagynak a jatekot ha mid seazon "nerfet" kap a kedvenc kari...

    Utoljára szerkesztette: Sunrider924, 2024.03.03. 01:36:53
  • savior666
    #116
    Piros(legendary) cucc az a narancssargabol(unique) lesz. Az egyik dungeon vegen tudod atalakitani egy ugyanolyan tipusu lila cucc segitsegevel.
  • lacas65
    #115
    Köszi, tehát akkor van ennek mélysége bőségesen. Most párszor átolvasom még amiket leírtál és ennek fényében fogok a továbbiakban haladni. Így, hogy ennyi mindent leírtál, már nem is olyan faék egyszerű a gearelés. :D
    Nekem eddig csak fehér, kék és sárga és narancs gear esett. A legerősebbet, a narancs színűt pedig ugye nem lehet fejleszteni. Amiket betettél, olyanok még egyszer sem, a monolitnál sem. Ok, egy lila /v. pink/ pajzs esett egy.
    Mint az elején írtam, most párszor átolvasom az általad beírtakat és megpróbálom értelmezni, elraktározni az agyamban.
    Hozzá kell tennem, szerintem nem csak én vagyok a leírásodért hálás az tuti. :)
  • MerlinW
    #114
    Mint új karakterek a Falconer és Warlock a két legerősebb class a játékban jelenleg.
  • undY1ng #113
    Az "új" kasztokat próbáltátok már ami még a betában nem volt elérhető?
    Ezt a falconert próbálgatom, mert videón az a lándzsával ütögetős csapda dobálós stílus bejött de így mozgás közben már annyira nem gyere be. Ne kukázzam még? Éppen, hogy most tanultam ki de végignéztem a skillfáját és annyira nem tetszik. Még a Warlock-ban bízok...
  • MerlinW
    #112
    "mert furcsállottam, hogy 40 alatt az 58 pályát simán kitakarítottam."

    És a lvl90-es mono-t is ki fogod takarítani ~lvl75-ön, ez normális.

    A legtöbb ARPG-ben a sztori mindig gyors és könnyű. A céljuk, hogy ismerd meg a karakteredet, élvezd a történetet (ha foglalkozol vele), a mechanikákat, krafrolást, stb. áldozatok nélkül. Nem mellesleg mikor a harmadik karakteredet szintezed, nem akarsz órákat tökölni a sztoriban. A játék az empowered monolith-al szigorít be azaz (build-től függően) ~lvl80-85 körül.
    A sima mono is könnyebb, hagy gear-elődni az empowered-re, megtanítja a boss mechanikákat.

    Ezért érdemes csak a 10 mono boss-okra fókuszálni, több időt nem eltölteni bennük, hogy feloldd az empowered-et. Utána tudsz váltogatni a kettő között kedvedre ha nehézségeid lennének.

    A cél az empowered monolith 200+ corruption-el. Ami 3-4x erősebé teszi az ellenfeleket, ugyanakkor ugyanennyivel növeli az item rarity-t és xp-t.

    Továbbá az empowered mono, olyan blessing-eket ad, +75-100% damage mellett, mint 75% elemental resist, 20% all resist, stb, ergo felszabadít 10+ affix helyet a gear-edben = + sebzés és védelem.

    Később jönnek a pinnacle boss-ok, ott fogod tudni kiélvezni a gear-edet, ha meguntad Orobyss-t meg a társait :)
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.02.29. 12:47:15
  • MerlinW
    #111
    Árus:
    A játék elején nem nagyon kraftolsz, max Rune of Shattering-et veszel az tőlük.
    Mikor eljutsz a monolitokig, lvl 50 környékén elkezzdheted nézni a base item-eket, azaz a fegyvereket, páncélokat, amelyek számodra megfelelő implicittel rendelkeznek (az ikonja melletti szekció).

    1. Elkezded betörni shattering rúnával az összes itemet amit találsz és tartalmaz olyan affix (stat)-ot ami hasznos a karakterednek.
    2. A megfelelő base item-re kraftolsz magadnak ami kell
    3. Beállítod magadnak a loot filter-t (SHIFT+F) hogy szinezze ki neked (továbbá a számodra nem fontos affix-okat eltünteted)

    Minden base item-nek megjelennek erősebb változatai ahogy fejlődsz (lvl65, lvl75, stb fölött, pontosan nem tudom, de észreveszed)

    Idővel monolith-ban elkezdenek hullani az exalted itemek (lilák), amelyek egyrész tartalmaznak tier 6 / tier 7 affix-eket, amiket csak találni tudsz, valamint magas 35-50 forging potential-al (kraft limit) rendelkeznek.

    Ezek, a megfelelő base-el rendelkező exalted itemek lesznek az alapjai az endgame gear-ednek.



    Később, ha nagyon belemész az endgame-be (empowered monolith, 260+ corruption) és/vagy ha a circle of fortune frakcióban játszol, nem a merchant-ban, elkezdenek esni a legendary power 3-4 unique itemek. Ezeket össze tudod fésülni az exalted itemjeiddel a temporal sanctum dungeon végén, és csinálhatsz 6-8 affix-al rendelkező legendary cuccokat.


    Kraft gyorstalpaló:

    Minden item három affix csoporttal rendelkezik:
    - implicit, az item alappal jön, csak az értéke változtatható
    - prefix, bal oldal (többnyire támadó, utility statok)
    - suffix, jobb oldal (többnyire védelmi statok)

    (minden itemen nyomj CTRL+ALT-ot hogy lásd az értékeit, simán ALT-ot ha nem tudod mit csinál egy affix)

    Ha van egy itemed, pl.:

    implicit:
    40 Armor (1-50)
    20 Ward (20-40)

    prefix:
    33% minion damage (20-40)
    12% mana regeneration (10-20)

    suffix:
    100 health (80-100)
    20% fire resistance (10-45)


    - Ha nem kell két vagy több affix
    Rune of Removal random eltávolít egy affix-ot.
    tipp: ha van egy nagyon magas szintű ritka affix egy itemen, ne shattering-el próbáljátok kiszedni mert az random. Rune of Removal 100% kinyeri mindet (tehát 5 shardot ha tier 5 az affix).

    - Ha egy affix nem kell
    glyph of chaos fejleszi a kiválasztott affix-ot de közben random megváltoztatja azt

    - Ha fejleszteni szeretnél
    glyph of hope-ot mindig használd (25% eséllyel nem fogyazt forging potential-t), minden affix-ot tier 5-ig tudsz fejleszteni

    - Glyph of Despair
    ugyanúgy fejleszted az affix-ot, de esély van rá hogy seal-eli azt, azaz kikerül egy láthatatlan 5. slotba, felszabadítva a helyét másnak.
    így készíthetsz itemeket 5 affix-al. Ez egy stratégiai/logikai játék, mikor használod, mennyi potenciálod van az itemen stb.

    - ha minden affix-ed megfelelő, a végén módosíthatod az értékeiket az Glyph of Ordering-el és az implicitekét a Rune of Shaping-el. (tehát a fenti példával élve az ordering glyph randomizálja a prefix és suffix zárójeles értékeit, tudod minmax-olni őket amíg van potenciál)

    Egyéb itemek:
    - unique itemek amelyek legendary power helyett Weaver's Will effekttel rendekeznek, amikor hordod őket a WW pontszámuk alapján random affix-okat nyernek és legendary itemekké alakulnak



    - Experimental itemek egyedi, alapvetően nem kraftolható affix-okkal rendelkeznek, ezeket a rune of inspiration-al tudod seal-elni (mint a glyph of despair, de 100% eséllyel)
    Viszont van egy nagyon ritka rúna ami random experimental affix-ot tesz az itemre, Rune of Creation.

    - Rune of Ascendance
    Random unique itemet csinál egy adott item típusból.

    Tehát kraftolni érdemes és jó, talált itemekkel nem éled túl a korrupt empowered mono-t. Az endgame úgy néz ki, hogy minden egyes itemed legalább így néz ki


    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2024.02.29. 20:25:58
  • lacas65
    #110
    Nem vitázni akarok, ne érts még véletlen sem félre. A kereskedők tényleg tök feleslegesek a játékban, mert tényleg 1 perc alatt sokkal jobb cuccok esnek a terepen.
    A kraftolás pedig fenntartom, hogy teljesen értelmetlen, a készítők szándéka ellenére. Nagyon hamar olyan rare cuccokat tudsz használni, olyanok esnek, amiket megközelítőt még csak közelítőleg sem tudsz összeütni. A videók is full erről szólnak, a top geart a dobott cuccokból tudod összetenni. /ami problémás itt is, hogy nagyon gyorsan/ Természetesen a kraftolást én is nyomtam, de hurkák a terepen dobott cuccokhoz képest, amiket pedig ugye nem lehet tovább erősíteni. /tehát pár óra játék után a szilánkokat már nincs is értelme használni/
    Kicsit rá is kerestem ezekre a dolgokra, mint ahogy a szintezésre is, mert furcsállottam, hogy 40 alatt az 58 pályát simán kitakarítottam. Pontosan u.e. írják, hogy alapvetően a játék mint hentelő rendben van, de az általuk fontosnak tartott részek, pedig 1000 sebből véreznek.
    Egy iszonyatos nagy hájp veszi körül a játékost, miközben a tartalmának a 90 százaléka totálisan kidolgozatlan.
    Nekem persze így is tejesen rendben van, beülök, nyomom egy félórát, órát, lazulok vele, de ettől még egy teljesen kidolgozatlan, optimalizálatlan a játék.
  • savior666
    #109
    Aranybol lehet gamblezni. Meg ugy tudom az egyik dungeon vegen lehet belole lootot venni. Ha online jatszod akkor marketon az a fizetoeszkoz.
    Kraftrol meg nezned kellene valami tutorial videot. Az egyik fontos eleme a jateknak. Kb nincs olyan cucc, amin ne lehetne kraftal huzni/alakitani.
    Utoljára szerkesztette: savior666, 2024.02.29. 08:25:56
  • lacas65
    #108
    A játékról pár észrevétel:
    A goldal egyszerűen nem tudok mit csinálni, mintha egy lakatlan szigeten lenne egy bőrönd pénzem. Szó szerint nincs mire eltapsolni.
    U.i. a craftolást sem igazán értem. Potyognak a szilánkok, most már több száz van mindenből, csak ugye azt sem tudod felhasználni, mert azokban a cuccokban amibe lehetne, azokat pedig gondolom más sem hordja. Esik bőven olyan cucc /rare/ ami 100x jobb és ugye azok nem fejleszthetők... :D Tehát az aranynak szerintem semmi értelme a játékban, a kereskedőknek sem mert amit árulnak, annál sokkal jobbak esnek percenként. + elég hamar a kraftolásnak sincs értelme, mert nem tudod használni.
    Persze lehet, hogy vannak rejtett, általam nem észrevett rétegei a játéknak, ami miatt csak én bénázok ezekkel. :)
  • lacas65
    #107
    A dio 1-nél nem volt ilyen gond. :) Pedig akkor még talán betárcsázós volt a buli. Aztán 1-2 évig wowoztam is, és ott azért már volt sorban állás /nagyon az eleje volt még kieg sem volt hozzá/. aztán amikor meglett az első kieg hozzá, beloggoltál és vártad a nyitást. A beloggal nem volt gond, de a nyitáskor olyan lag volt, hogy szó szerint diafilm vetítés ment. Napokig recegett a szerver. Ha pedig kidobott /nem ritkán/ akkor pedig jött a sorban állás megint. Kis színesként, hogy a betárcsázós időben csak a netre való felcsatlakozás este egy rémállom volt, volt, hogy fél-egy órát is vártál a szolgáltatóra, hogy beengedjen. + még ugye nem is volt olcsó, 1x a nett és a telefondíj. Az akkori fizu 10-15 százaléka... Most meg ha egy weboldalra 3-4 másodpercnél tovább kell várni, már nyomom is tovább a picsbe. :D
  • dantor7
    #106
    kibaszott szar volt a diablo 2 is megjelenéskor, battle.net a világon nem működött sehol, poison damage? sorolni lehetne mindenfélét.
    csak nem voltak fórumok telesirva, mert egy szűk réteg játszott csak, most meg sajnos a kinti világ olyan drága lett és annyira szabályozott, hogy inkább a monitor elé menekülnek az emberek, és rettentően utálom, hogy itt is csak a fröcsögés megy, kösz kapitalizmus, hogy minden rögtön kell, nem lehet türelmesen várni már semmire.
  • Sunrider924
    #105
    Haha tenyleg, valamiert osszekevertem a "Vigyázat, csalok!"-al, ejnye, kicsit reg volt amikor utoljara lattam/halottam.
  • PiszkosFred
    #104
    Eotvos Gabi bacsi volt az a kopenyes/trombitas trukkel, nem Rodolfo :)

    Soloban probaltam, de most vagyunk paran, akik jatszottunk volna egyutt. Direkt vartunk par napot a start utan, es nem dol ossze a vilag, ha a jovo heten lesz a kozos jatekbol valami, csak hat picit frusztralo. Az oke, hogy az offline resze jol mukodik, de mivel nincs atmenet a ketto kozott (jogosan), csak ezert nem fogunk parhuzamosan jatszani, teljesen egyedul, olyan karakterrel, ami kuka, ha mennek majd a szerverek.

    Bar sikerult jatszani ma delutan egy picit, de nagyon nyogvenyelosen ment. Varunk turelmesen, mast nem tudunk tenni. Refund nem lesz, de nemi csalodottsag van.
    Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2024.02.26. 00:03:38
  • Sunrider924
    #103
    Hat hogy jo munkat vegeztek? marmint melyik reszen a jateknak? mert ha a grafikai update vagy a 2 uj class mastery akkor ja ott jar a pacsi. Az online/multiplayer azert viszont peklapat jar es mar a 6ik napja nem tudjak megoldani teljesen mindegy mennyien ugrottak ra a jatekra akik nem solo jatekosok azok nagy valoszinuseggel mar refundoltak es tuti nem jo hireket fognak tovabbadni a jatekrol. Nem ertem ezt bakker, biztos oregszem de regebben valamit annak lattunk ami es annyit ert nem tobbet, most meg mindenki "lelkes" merthat indie csapat meg satobbi, de mi van azzal hogy supporter pakkokat arulnak nem eppen olcsoert es a vegen megsem mukodik a cucc? Engem nem kell gyozkodni a jatek ertekeirol van tapasztalatom, nem videobol szedtem meg nem mas mondta discordon vagy akarhol es en el leszek vele de az kurva nagy gaz, hogy haverokkal toltam volna kis multit, mert hetvegen ok is raertek es hat nem lett egy nagy elmeny; ez a megjavitjak, hat hogyne, majd, valamikor, a 0,9es kliensel behoztak a multit es jo szar lett, az addigi tukorsima jatekmenet helyett jott az online minden problemaja mobok csuszkaltak/lagoltak/rubberbanding es bar most ezekbol megoldottak sokat de ugye van masik mint Rodolfonak trombita a kopeny alatt..
    Utoljára szerkesztette: Sunrider924, 2024.02.25. 21:51:29
  • undY1ng #102
    Majd csak fixálják, azért nincs egy D4 vagy PoE szintű csapatuk. Szerintem így is elég jó munkát végeznek / végeztek.
  • Sunrider924
    #101
    Ejj ez komedia bakker, 3 emberes partybol az egyiket mindig masik instanceba pakolja a masik kettohoz kepest, party chat is ossze vissza van, de foleg nincs, ha valaki lemarad kicsit annak nem szamolja a questbosst vagy csak siman bebugol es nem konyveli el a bosskillt, ilyenek..
  • PiszkosFred
    #100
    Most mar instant beenged, delben nagy volt a sor. Nem vartam meg, 1 perc alatt 100 helyet leptem elore, aztan ment a levesbe. Majd a jovo heten folyt kov, raer.
  • Sunrider924
    #99
    Furi mert en is most inditottam uj karit a haverok miatt es nem latom a kjujut pedig hallom toluk is, nekem csak az 5 perces login kepernyot kellet kibirjam (nehany steam ujrainditas utan) es be is jutottam.
    Utoljára szerkesztette: Sunrider924, 2024.02.25. 17:38:32
  • PiszkosFred
    #98
    41k elottem a sorban, akkor marad az offline :)
  • PiszkosFred
    #97
    Hasznalj loot filtert es mindjart nem latod a sok lomot, igy nem is idegesit, hogy ha otthagyod :)
  • lacas65
    #96
    Köszi szépen a segítséget mindkettőtöknek!
    Szerintem nem kicsit a balanszozás el van szúrva, mert betévedtem egy olyan helyre, ahol 50 felettiek voltak a mobok, a pálya jutalmáért nem halhatsz meg. No én a necroval, húszon akárhányas szinten gyakorlatilag ledaráltam mindenkit, 6 csonti, 4 mágus, és egy gólemmel. 2x a kutyáimra figyeltem, és a karimnak lement 0-ra az élete de mégsem halt meg???? Továbbá az ott dobott cuccokat nem is tudom használni, mert vagy 20 szinttel magasabbak /ok, betettem őket a ládába/. A sima pályákon pedig úgy megy a necro mint egy félisten, a segédei gyakorlatilag pillanatok alatt szétkapnak mindenkit. A millió eldobott lootal sem tudom mit lehet kezdeni, mert ugye 10-20 gold, foglalja a helyet, 1000-ből talán 1 ha cserélésre érdemes, és sima goldból az invertori telepakolása nélkül 10x annyi esik.
    Remélhetőleg kicsit reszelnek rajta, mert alapvetően hatalmas benne a potenciál. :)
    Még egyszer köszönöm mindkettőtöknek a segítséget az eligazodásban! :)
  • undY1ng #95
    A béta alatt is így volt és ahogyan néztem mostanra se változott semmit. Annyira imba cuccok és így a buildek is, hogy...
  • Sunrider924
    #94
    A jatek teljesen el van kalibralva, ma terdig gazoltam a t6 es t7 itemekben, sot van egy 2x t6 cuccom is ami korabbi verziokban majdnem lehetetlen volt, ami meg plane az volt az a 4LP item, miezmar...
  • Sunrider924
    #93
    A mapon amikor nezed nyomd le a shift gombot, valamelyik okor alapbol ugy alitotta be a devek kozul hogy rejtse el a kuldiket de neked jobb ha bekapcsolod es akkor ott lesz bal felul a quest lista ahol valogathatsz hogy main(sarga) vagy side( kek) questet akarsz trackelni es onnnantol a mapon/layout-on villog hogy merre tovabb. Plusz ez azert is hasznos mert tudod kovetni hogy hol tart a kari progress, van bal oldalt lent ket sor, Passiv-es es az Idol slots unlocked, illusztracio
    A Lost cachet en is meg szoktam keresni, eleg jol szorja a lootot, a masik a csapdaba ejtett arcane/exiled mage az meg az Experimental affix miatt erdemes farmolni.
    Utoljára szerkesztette: Sunrider924, 2024.02.24. 13:38:33
  • PiszkosFred
    #92
    Nem vagyok veteran, kiprobalas szintjen jatszottam vele korabban, az 1.0 ota meg csak par oracskat, de en nem hagyom el a zonat/helyet, amig minden zeget es zugat fel nem fedeztem, akkuratusan, foleg ha van wayshrine is helyen (terkepen latod). Plusz a legtobb zonaban mindig van egy vagy ket jobb ladika, tele josaggal, amit eleinte erdemes felkutatni es bezsakolni. Altalaban minden zonaba elvisz a jatek, vagy a fo kuldetesek, vagy a side/ismetelheto kuldetesekkel, ha mindegyiket felveszed es megcsinalod, akkor be fogod jarni a teljes terkepet.