142
  • overseer-7
    #9
    nem zavar..

    lehet, hogy az őskorban valakinek jobb, élesebb köve volt és az csak az övé volt.. lehet, hogy több gyümölcsöt szedett össze és azt csak ő ette meg, mert olyan ügyes volt, hogy szart ő bele, hogy a többiek is éhesek voltak.

    A mai érvényben lévő fogalom ami a tulajdont jelenti egy kicsit már túlhaladottá vált az őskori értelemben vett tulajdontól.

    Hogyan birtokolhat egy ember egy komplett iparágat akár?
    Amivel mondjuk repülőgépeket gyárt eladásra.

    Csak úgy, hogy becsapja.. átveri az embertársait és belekényszeríti őket egy olyan szisztémába, aminek a szabályait ő alkotja.. és amely szabályokkal kisajátítja a többi ember intellektuális és munka teljesítményét.

    Ha egy embernek kellene.. önmagának kellene létrehoznia mindent amit amúgy másoktól VESZ EL.. hogyan birtokolhat akkor óriás, mega, mammuth vállalatokat?

    Sok sok ezer éven át kellene napi 24 órát szakadatlanul DOLGOZNIA.. mindent magának kellene megcsinálnia.. semmit nem vehet el mástól.

    Az ami ma történik.. az egy NYÍLVÁNVALÓ CSALÁS. Bűncselekmény.
    Bűnözők tartanak rabságban minket az általuk kitalált és üzemeltetett és mindenkire érvényes társadalmi rendszer által.
  • Cat #8
    "az elit klub amelyik kitalálta a tulajdon fogalmát"

    Ne zavarjon, hogy ez már sokezer éve megtörtént, és az állatoknál is létezik. A többi zagyvasággal nem is foglalkoznék. Senki nem akadályozza meg, hogy kitelepülj az erdőbe vagy elvonulj egy kolostorba, és bucsút ints a világi hívságoknak.
    Utoljára szerkesztette: Cat, 2018.09.19. 19:18:48
  • overseer-7
    #7
    nem...
    ez nem marhaság.
    A világ legnagyobb problémája amiből minden más mega méretű probléma ered az a milliárdosok létezése.

    Ez az az elit klub amelyik kitalálta a tulajdon fogalmát.. és kitalálta azt, hogyan használják fel.. használják ki ember fajtársaikat azért, hogy hatalmat és befolyást szerezzenek a bolygó és az emberiség felett.

    A harc a kezdetektől fogva aszimmetrikus és irreális.
    Egy olyan elittel harcol az emberiség amelyik intellektuálisan mindenek felett áll. Egy olyan tudós..kutató.. vagy különleges ember sincs amelyik intellektuálisan fel tudná venni a versenyt.."ezekkel".

    Minden hatalom a kezükben van.. minden pénz, befolyás, technológiai eszköz, ... minden fegyver. A média.. a jog, a politika, az erőszak szervezetek.. rendőrség, katonaság.

    Mind a puha befolyásuk alatt áll, amit bármikor ha számukra az célszerű.. kemény, diktatórikus módszerekkel, kemény kézzel irányíthatnak.

    Mi haszon állatok vagyunk. Minket.. a társadalom szereplőit.. polgárok... minket kitermelnek. Felhasználnak. Munka teljesítményünket adjuk, életünket adjuk a hatalomnak, fogyasztunk, termelünk, szolgáltatunk, harcolunk a háborúikban, meghalunk.

    Mi csak nevetséges bábuk vagyunk a világméretű játékukban.
  • gaszton421
    #6
    Végülis kinek van rá elég pénze? a tudósokat nem fizetik meg úgy hogy megfizethessék.
  • gaszton421
    #5
    Nem, nekik módositaniuk kellett a pályán mert különben elzúgtak volna ki a francba, ez volt az a pályamódositás amit a holdkomp hajtóművével kellett megcsinálniuk a főhajtómű hiányában, ez állította őket visszatérő pályára.
  • kvp
    #4
    "érdekes a tervezett pálya mert azt tervezik hogy elsuhannak a Hold mellett tovább kifelé és másodszor is amikor jönnek visszafelé,"

    Az Apollo 13 nem pont ezt csinalta?
  • quatlander
    #3
    Nem is egy tudós vagy kutató, hanem egy milliárdos. Az összes dollármilliárdos csatlakozhatna és vissza se jöjjenek. :D Oké ez túlzás volt és marhaság.
    Utoljára szerkesztette: quatlander, 2018.09.19. 11:03:31
  • gaszton421
    #2
    Nem teljesen ezt a profilt, volt ott egy palyamodositás a Columbiadnal is egy koteg rakéta formályában, szóval nem szabad visszatérésú pálya volt, az Apollo 8 pedig pályára is állt a Hold körül néhány keringés erejéig, ők nem fognak.

    érdekes a tervezett pálya mert azt tervezik hogy elsuhannak a Hold mellett tovább kifelé és másodszor is amikor jönnek visszafelé,
  • kvp
    #1
    A dolog eletkepes, gyakorlatilag az Apollo 8-as kuldetes profilja szerint repulnenek (tehat leszalloegyseg nelkul). Ez teljesen megvalosithato es nem is tul bonyolult feladat. Ha eljutnak a Holdig, akkor a szokasos palya vissza is hozza oket, raadasul mehetnek a Van-Allen ov megkerulesevel ahogy az Apollo-k tettek, tehat meg teljes aranyekolas sem nagyon kell.

    ps: Ezt a kuldetes profilt repulte anno Verne regenyeben a Columbiad kapszulaja is, amit a floridai Tampa-bol inditottak.