8
  • kékherceg
    #8
    Most már igen. A végét nem, mert már az elején olyan következtetéseket vontak le, amik nem állták meg a helyüket. Nem tudom miért így kell felépíteni egy cikket. De ha már ilyen felületes voltam, megkerestem az eredeti cikket, aminek ez kb. a fordítása és szintén nem rendelkezik semmilyen forrásmegjelöléssel, de sebaj, mert a google a barátunk, így megtaláltam az eredeti cikket. Ami más számokkal, és nem teljesen ezzel a végkövetkeztetéssel zárul.

    A 25 egészséges embert kétfelé osztották, placebot és probiotikumot szedőkre. Ezek közül a az egyik részénél befogadó volt a szervezet, a másiknál nem. Már ez is kicsit más, mint ami a végkövetkeztetésnél lejön.

    Na most jön a 46 másik páciens, aki valójában 21, mert sikerült csórikámnak a 21-et meg a 25-öt összeadni a BBC-nél. Őket 3 csoportra osztották. Az egyik semmit nem szedett, a másik probiotikumokat, a harmadik meg olyan bacikivonatot, amit magából az adott ember bélrendszeréből szereztek meg az atnibiotikum kúra előtt. A probiotikum ugyanúgy megtapadt, mint a többi vagyis egy antibiotikum kúra után segíti a az immunrendszert abban, hogy megvédje a szervezetet, csak elvette a helyet, azoktól a baciktól, amiket a test termel. Az tartott több ideig ilyenkor, hogy visszaálljon a bélflórában az a felosztás, ami azelőtt volt. De ez nem jelenti azt, hogy semmi értelme szedni.
    A végkövetkeztetés az, hogy olyan probiotikumokat érdemes adni, ami a szervezetben megtalálható a megfelelő felosztásban. Persze ehhez egy csak kolonoszkópiára vagy endoszkopiára van szükség minden megfázás előtt...

    Utoljára szerkesztette: kékherceg, 2018.09.24. 23:06:19
  • ashead2
    #7
    Olvastad a cikket ? Ha végigolvasod akkor azt írják hogy antibiotikus kezelésnél sincs értelme a vizsgálatok szerint. Sőt késleltetik a normális baktériumflóra ( nem szeretem ezt a szót mert a baktériumok nem növények... ) helyreállását.
  • kékherceg
    #6
    Kissé félrevezető a cím, ha lebombázzák a szervezetedet antibiotikummal, nyilván van értelme, hogy pótolják a bélben levő baktériumokat. A kutatásból csak az derül ki, hogy egészséges embernek nincs szüksége rá, mivel megfelelő bélflórával rendelkezik.
  • ostoros
    #5
    Még szép hogy nem. Biztos jó, mert nem tilos.
  • dzsagon
    #4
    Ezt nem ellenőrizte senki a piacradobás előtt?
  • ostoros
    #3
    Nahát, nincs szüksége az embernek felesleges dolgokra? Ahogy egyébként a ránk tukmált termékek 99%-ára sem, legyen szó élelmiszerről, vagy műszaki termékről.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.09.08. 17:16:24
  • BSOD64
    #2
    Nem semmi munka lehetett ennyi kísérleti alanyt találni...
  • Ender Wiggin
    #1
    nem hinném hogy a pb-k ellen kellene kampányolni. vannak rosszabb dolgok is, amiket nyakló nélkül szednek...