14
  • Skylake
    #14
    Szépek az elvek, de ha a társadalom döntő többsége informatikailag éretlen, és emocionálisan totálisan befolyásolható, akkor ez lesz belőlük. Az biztos, hogy 20-30 év múlva a különböző pszichológia kurzusokon önálló, azaz fontossága miatt önállóan felvehető tananyag lesz a Facebook és társainak befolyásolási képessége, és ennek digitális járvánnyá válása. Ez egészen biztos. Amit a Facebook csinál pszichológiai értelemben egy akkora, óriási, kiemelkedő nagyágyú, mint a megboldogult Yamato vagy Muszasi csatahajó lövegei a II. vh-ban. Csak ezzel "lőnek" is, és az eredménye maximális, ha élhetek ilyen metaforával.
  • Skylake
    #13
    Nem a mi nézőpontunkból vett személyes kapcsolati információ a lényeg itt. Az áru ebben az esetben az aktivitás, amit a különböző oldalakra feltett FB eszközök, szkriptek, azonosító és követő technológiák rögzítenek. Ezeket az információkat kiválóan lehet profilírozásra használni, és eladni harmadik feleknek, más piaci szereplőknek, akik ez alapján (is) majd targetálják ami eléd / elénk kerül. Online vállalkozások egész serege adja-veszi ezeket az információkat, az azokból aggregált különböző adatokat.

    Ez olyan szinten megy, hogy például a hírhedt Ghostery bővítmény, ami pont elvileg az ilyen tracking kiszűrésére van az usereknek barátilag odatolva, cukimuki szellemkével reklámozva a mögötte álló cég nagyjából abból keres pénzt, hogy mely tartalmakat hogyan és milyen módon blokkolnak a felhasználók. Ghostmark. Ez az információ remekül eladható a bigdata piacon, segítésével optimalizáltabb, hiredtés- és követésblokkolók által (egy ideig) kevésbé megfogható reklámtartalmak készülhetnek. Bár host fájl, Ublock, Privacy Badger és Decentraleyes kombóval, plusz a Firefox dom.storage blokkolásával, és privacy.trackingprotection engedélyezésével nálam 0 darab hirdetés jelenik meg bárhol is legyek.
  • wraithLord
    #12
    Tehát akkor kb. az összes FB useréhez? Meglepődtünk? Nem.

    "...amely a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg."
    Szerintem ez már megtörtént egy ideje. :D
  • molnibalage83
    #11
    Továbbra sem értem. Ha nem fórumozol és nincs FB-n, akkor a való életbeli ismertséget hogyan követi le a FB ami csak offline? Nekem van olyan ismerősöm, akinek nincs FB accontja, linkedin van és kurvára nem dobja fel a linked in, hogy akkor legyen ismerős. Minden més FB ismerőst és munkatársat meg kb. igen.
  • Skylake
    #10
    Úgy bizony. A dedikált applikációk pontos célja, hogy mindazok a tracking technológák, amelyek egy webes felületen blokkolhatók, illetve a működés logikájából adódóan nem biztosíthatók, kiválthatók és teljes mértékben biztosíthatók legyenek. Legyen a követés legteljesebb eszköze maga mobileszköz, amit az user magánál tart állandóan bekapcsolva.
  • Skylake
    #9
    Az, hogy az adott session mögött dinamikus IP van, tökre semmiféle problémát nem jelent nekik a követés kapcsán, mivel a netező felhasználók döntő többsége esetében ez a helyzet. Másrészt teljesen lényegtelen a követési technológiájuk nézőpontjából, hogy x vagy y user "fent van-e a Facebook-on". Az adott személy neve, és a többi adat, ami alapján te, mint ember ismersz egy másik embert csak neked, mint embernek lényeges adat. A követés és reklámkihelyezés tekintetében ezek az információk abszolúte lényegtelen tényezők. Mit látogatott meg, mennyi időt töltött ott, (totálisan részletekbe menően, tehát mintha egy ember melletted állna, és nézné mit csinálsz az adott IT eszközön) - ezek, és ennek sokezer változója a lényeges. Az is mérve van, hogy a hírfolyam nevű agymosószekciót amikor pörgeti át az user, melyik bejegyzés felett hány századmásodpercig áll meg. Ez alapján generálja Algoritmus Rezső, hogy mit kap az adott user következőnek, realtime! Ilyen ez: b*szott mesterséges, és végletekig addiktívra tolt. A legkifinomultabb gépi technológiákat használjuk arra, hogy kielégítsük a legprimkóbb emberi ösztönöket.
  • molnibalage83
    #8
    Akinek nincs FB profilja és mondjuk nem is fórumozik annak legfeljebb az IP címhez tudja kötni, de személyhez nem. Ha meg din. IP címe van, akkor még az sem megy.
  • ugh
    #7
    Meg arra amikor valami baromnak fent van a telefonjan az app.
    Majd felhiv a nevjegyzekebol ahol benne van a szuletesi datumod, mert nehogy elfelejtse, az email-ed, esetleg lakcim, meg meg nehany megjegyzes.
    Es maris "nem regisztralt tag" vagy.
    Sanszos, hogy a nevedhez csatolt fenykep is megy a tobbi infoval egyutt.
    Te hivtad, o hivott, mennyit beszeltetek, mikor.
    Sanszos hogy az sms, mms-ek tartalma is "biztonsagi mentesre" kerul.
    Te meg hasznalj felhot pedig csak el kene kerned toluk....
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2018.04.05. 12:58:54
  • Skylake
    #6
    Ne a névvel rendelkező userekre gondolj, hanem minden olyan online aktivitásra, ami u a platformon történő regisztrációt nem jelent, viszont ugyanúgy követhető a like gombok, meg a többi tracking szemetük segítségével. Ahogy más cégek is, a Facebook azokat is követi, akik a büdös életben nem reggeltek a sz*rukra. Számukra nem lényeges az, hogy az akármilyen ID mögött lévő aktivitás kicsodához, milyen nevű személyhez köthető.
  • ugh
    #5
    "Minél többet tudunk meg erről az ügyről, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy olyan lavináról van szó, amely a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg"
    Ugye nem gondolja senki akinek egy teglanal tobb esze van hogy ez uj volt nekik.
    Inkabb az hogy tudatak rola, sot hasznaltak is, de ha kiderul jo politikai toket lehet belole kovacsolni az ellene valo hoborgessel.

    Inkabb az furcsa hogy meg mindig semmi kovetkezmenye nincs a facebookra nezve.
    Azaz ebbol egyertelmuen latszik a kormanyzati hatszel.
  • molnibalage83
    #4
    Az a 95% több, mint költői túlzás...
  • Skylake
    #3
    Ó, ez még csak a teteje, drágáim.

    Nem látok a jövőbe, de meg merem itt jósolni azt, hogy jövőben botrány lesz abból amikor kiderül, hogy bármely kormányzat, amely eleget tejel, illetve bármilyen cég, aki úgyszintén, olyan adatokhoz fér hozzá a Facebook-ról, abban a formában és szerkezetben, ahogy kéri, illetve amennyit fizet. Mégis, ki az a hülye, aki azt gondolja, hogy egy olyan platform, ahol a nyugati világ lakosságának 95%-a megtalálható, és ahova a gyökerek örömmel és dalolva töltenek fel mindent, mintha nem lenne holnap, nos ez az adattömeg csak úgy elheverget annak a szájbak*rt f*szkönyv szerverparkjaiban?

    Ott van mindjárt a hírhedt Palantir, hogy rohadjon meg az is. Peter Thiel úr aztán igazán közel áll az FB-hez. http://www.businessinsider.com/emails-peter-thiel-palantir-facebook-cambridge-analytica-2018-3

    De persze lehet tovább menni, például a fantasztikus kontent-továbbító nagyvállalkozás, az Akamai tulajdonosi körére tekinteni, és izraeli-amerikai kapcsolataira. Úgyhogy rövidesen ki fog derülni, hogy az internet arisztokráciája tulajdonképpen totálisan kézivezérelt adatgyűjtő, és piaci és kormányzatibefolyás-szerző szervezetrendszere a világban az USA-nak, Google, Facebook, Akamai, M$, Twitter, és az összes mai kétpofára zabált szolgáltatás egyaránt. De ezen nem kell csodálkozni, mert mégis, ki gondolja azt, hogy ezek a cégek ekkora befolyást szereznek a világban, akkor nem fogja e az USA kormányzata ezeket e célra használni? Te sem tennél máshogy ha az USA geopolitikai érdekeit akarnád érvényesíteni! E tekintetben ez egy nagyon kedvező állapot nekik: internet = usanet. De nekem, mint európai állampolgárnak egyáltalán nem biztos, tekintettel Európa geopolitikai érdekeire. Ugye ebből a kontextusból tökre érthető az is, hogy Kína például csupán az internet technológiáját akarja átvenni, de ezeket az amerikai cégeket kiszorítani? Evidens, és most abba ne menjünk bele, hogy ezek a technológiák mennyiben fognak ott a jövőben önkényuralom megerősítését szolgálni.

    Nincs mese. Akinek van esze, minimálisra, abszolút a lehető legkevesebbre redukálja jelenlétét ezen a szemét platformon, illetve az összes többin is. Már csak elvből is.
  • tigeroo
    #2
    https://thenextweb.com/facebook/2018/04/04/if-facebook-cared-about-us-at-all-it-would-adopt-eu-privacy-standards-globally/
  • kvp
    #1
    Talan szepen lassan bevalljak, hogy minden adat kikerult, azaz csak az nem fer hozza aki nem akar. Ebben benne vannak a privat uzenetek is es aki mobil klienst is hasznal, annak az osszes hivasa es sms-e is. Egyszeruen el kell fogadni, hogy amit ilyen platformokon leirunk vagy kimondunk azt publikusnak kell tekinteni. Minden mas beallitas csak egy keres a szolgaltato fele (jelen esetben a facebook-nak), hogy ha lehet ne tegye penzze az egyetlen erteket amit jelentunk neki. Persze egy profitorientalt kapitalista cegrol van szo es a felhasznaloi szerzodes szerint nem kotelesek hallgatni rank...