Phoenix Point
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
- Scylla kell majd elkábítva hazavinni, kell a sniper-nek kinéző kábítópuska, amit 15-őt kábít, Scylla-nak kb 135-kell ha jól emlékszem, Sniper katonára kell indítani egy heavy gunner - vagy mi a pontos neve - skillt-treet, és a 7. szintű skill, amivel kitáraz, azzal egy sorozattal alszik is a nagy dög (12 lőszer van benne) Itt valamiért viszont ki kell ilyenkor írtani az összes enemy-t a pályán
- Siren mindcontrol - annyira faxa, hogy a mindcontrolos lények kb egy lövés volt az összes eddigi játékban, hogy ne legyen szívás már. Itt meg kemény mint a tarzan talpa... VIszont nem tudom a játék eleje óta írja-e (és én vagyok vakfasz), vagy csak a lény fajtájának elrablása/megvizsgálsa óta, hogy melyik testrésze mire jó. A fejére kell egy-két jó sniper lövés, és pápá mindcontrol (160hp).
- Scylla - ha szétlövöd a potrohát (600-800 hp) akkor halála után nem jön ki belőle 6 kedves lényecske :)
Én magam elküzdtem a végigjátszásomat az utolsó küldetésig úgy hogy mindenkivel a legnagyobb haver vagyok, minden sztori lezárási lehetőség elérhető. Miután megláttam hogy összecsapták a záró boss küldetést, inkább letettem a játékot, hátha idővel átdolgozzák... /spoiler/ Amikor egyszerre rám fut több mint egy tucat gránátos-gépfegyveres Arthron, 2 kifejlett Scylla, 2 vagy 3 szmötyis Chiron meg Siren akkor kinyílik a zsebemben a f*ck you too gravírozású bicska. Még talán lehet hogy szívtam volna vele pár órányi próba cseresznyét ha lett volna legalább anti-szmötyi cuccom...de nincs. Rendelkezem mindenféle fegyverrel és fejlesztéssel a haverságokon keresztül, de mivel a Chironok közül pont szmötyiset nem spawnolt a szeretve tisztelt fejlesztők végletekig átgondolt dizájn ötleteivel megáldott játék mióta tele vagyok nyugtatós sniperrel, így nem tudtam kifejleszteni a védekezési cuccost...bár lenne egy másik út...mindenkit mutálok olyan lábbal amelynek extra tulajdonsága hogy nem tapad meg a szmötyiben. Itt elvi akadályba ütközöm, mivel nem fogom mutálni az embereimet...egyedül egy állandó csapattag mutáns fickóm van akit anno szükségből toboroztam, rajta nézegettem a fejlesztési lehetőségeket.
Őszintén nem értem hogyan léteznek emberek akik ironmanben tolják ezt a játékot, ráadásul sikeresen, amikor úton-útfélen olyan dizájn kib4szásokba lehet ütközni hogy ihajj...hogyan engedheti a játék hogy egyáltalán elkezdjek egy küldetést amikor jól tudja mit fog betölteni és az adott csapatommal 99.9% rá fogok b4szni? Figyelmeztetés semmi. Volt olyan diplomáciai küldetésem hogy láttam rögtön 4 plazmavető Chiront meg egy rakás gránátos Arthront és ki tudja még mit spawnolt a game, nem néztem tovább...ilyenkor az egyszeri ironman nyelhet egy keserűt hogy itt a vége... Savescumolva persze lehet ilyenkor rulettezni, mivel más összetételű csapattal más ellenfeleket adott be a játék...de érdekes hogy a bizonyos csapattal mindig ugyanaz a 4 plazmás Chironos felállást dobta. Lehetne még sorolni a további borítékolhatóan azonnali visszavonulós savescumolásra ítélt megnyerhetetlen vagy talán-talán hatalmas szerencsével egy komplett délutános relatíve optimális kimenetelű körökre játszós oda-vissza töltögetős rulett szívással nyerhető helyzeteket, a legjobb esetben is fontos csapattagokat elvesztős zárással, amelyből nem sokkal később potenciális game over alakulhat ki... A random erőforrás ládás küldetésekből is dobott már be olyat a játék hogy a 8 legjobb emberemre jutott több mint egy tucat rájuk rohanó csúcs páncélosra fejlődött melee+shield kombós Arthront amelyből egyetlen egy simán szétmeleezik egy ládát ha egy adott kör elején ott állt mellette. Amikor legalább hármat üt egymás után és volt láda nincs láda, akkor kicsúszik a mi a f4szom...és következik utána a további tucatnyi idegtépően lassú kíméleten lépés. Persze lehet az a gond hogy ezek a ládás küldetések alapvetően a játék azon szakaszára lettek tervezve amikor még a bizonyos területek nincsenek a ködben...a köd után meg elqrt a balansz, mert egy random ködös erőforrás küldetés az endgame felé ha teljesíthető is, akkor is a ládák többsége szét lesz verve, ha 2-3 épségben hazavihető az nem rossz. A korai szakaszban ritkán foglalkoztam velük mert a szeretett elfáradós rendszer miatt a fontosabb küldetésekre fókuszáltam a kevéske ténylegesen használható emberemmel. Meg talán említettem egy régebbi kommentben hogy egyszer valami közel sem teljesen kifejlett de szirén a szirénediken példány egy körben egymás után három emberemet vonta mind control alá...yea right, nyerhető. Mondjuk olyat sem láttam többet, pedig azóta sok-sok órát beleöltem a játékba...de szívásból nem volt hiány utána sem. A megnyerhetetlen random helyzeteken túl a majdnem befejezett végigjátszásom alatt a játék legnagyobb hibájának az akció küldetéseket érintően túl a más területeken is jelenlévő random generálást találtam...talán már azt is említettem régebben hogy a bizonyos végigjátszásban nekem a legelső Jericho diplomáciai küldetést a játék oda random generálta a kib4szott Antarktiszra, miközben Afrikában kezdtem...valami agybomlasztóan átgondolatlan hogy nem tettek az ilyesfajta randomizálásra területbeli korlátot a játékos kezdeti kiindulási pontjához képest. Valamint a Phoenix bázisok földrajzi helyzete is valamelyest random minden végigjátszás alkalmával és az esetükben sem kötötték meg a nagyszerű fejlesztők hogy legalább minden kontinensre jusson egy, ne tegyenek vagy négyet szinte egymás s3ggébe és mondjuk a komplett Amerikába egyet sem...mint az én 'szerencsés' végigjátszásomban amelyben valamilyen 'érthetetlen okból' kifolyólag a teljes Amerikát letarolták a rákemberek...összességében ez a nyílt világot erőltetés és elengedjük a játékos kezét kombó, valamint csokiöntetnek át sem gondoljuk megfelelően a dizájn részleteket rémálom újra és újra visszatérve agyonveri az élményt. Bizonyos részletek esetében lehet mentegetni a hiányos dizájnt és a fejlesztőket, hogy a játékos a kreativitásra képtelen csicska tömegember, de megannyi esetben ez egyszerűen téves és káros...másrészt sok esetben valóban szubjektív dolog és elég homályos hogy hol van a bizonyos vonal a szándékosan kíméletlenre tervezett játékmenet és a felemás, hiányos dizájn között, de megannyi súlyos esetben számomra nem kérdés hogy nyilvánvalóan az utóbbi a helyzet. Amikor újra és újra azért kell az egyébként is fájdalmasan lassú, de akár még egészségesnek is felfogható flowt megtörve különféle savescum kiskapukban gondolkodnom, csak hogy tovább tudjam gördíteni a játékomat, akkor az bizony hibás immersion breaking dizájn...
Az X-Com utóbbi pár része ehhez képest vitathatatlanul egy alaposan kiforrott mestermű, mindenféle hiányosságuk mellett. A Phoenix jelenlegi állapotát elnézve úgy gondolom hogy a Firaxis jó okkal nem feszegette tovább a Phoenix szemszögéből korlátosnak tűnő X-Com határokat, mivel végtelen mennyiségű erőforrást lehet eltapsolni rá és minél tovább bővítgetnek, iterálnak, annál jobban eltávolodnak egy egységesen, kiforrottan megvalósítható élménytől. A mindenféle tekintetben korlátosabb hátterű Snapshot mégis nekiment a feladatnak, az én szememben egyelőre inog a mérleg hogy bátor vagy botor döntés-e. Szeretném azt látni hogy idővel nem csak egyértelműen bátor de sikeres projekt is lesz, habár a jelenlegi anyagból kiindulva erősen kétséges...
Utoljára szerkesztette: broman191, 2020.01.16. 23:41:51
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Utoljára szerkesztette: ttt1, 2020.01.14. 07:26:45
Utoljára szerkesztette: ttt1, 2020.01.13. 07:37:16
Lenne egy újabb kérdésem: a legtöbb pályán van néhány olyan fehér átlátszó falakkal körülvett hely egy számomra ismeretlen ikonnal. Ha odamegy egy katonám, van egy hang és a fehér falak eltűnnek. Az mire jó?(lehet, hogy a tutorialban benne volt de nem jegyztem meg)
Utoljára szerkesztette: Tibbbor, 2020.01.12. 18:35:29
És az a legjobb, amikor akkor a pálya, hogy kb 8 kör alatt lehet eljutni az egyik végéből a másikba. Persze a ragasztót köpködő, az egész pályát átlövi keresztbe. És nem kell ám, hogy lássanak, ő érzi hol vagyunk. Újra is kellett kezdenem a missziót, elsőnek venni célba a drágát.
És mennyire jó már 1 emberrel megvédeni az egész bázist, mert nem érek vissza időben... Átküldeni embert meg nem lehet vonaton pl :)
Tegnap este végre az újoncokból álló csapatom is sikeresen abszolvált egy "védd a ládákat!" típusú küldetést, de sajnos még nem léptek szintet. Az azért érdekes, hogy most nem éreztem úgy, mintha 6-os szintűek ellen harcolnék 1-es karakterekkel, nem úgy, mint két nappal ezelőtt.
Valaki tudna tippet mondani, hogy lehet befogni ellenfeleket, főleg szirént? A bénító fegyverem már megvan, de ennek használata még nem egyértelmű nekem, főleg egy mindcontrollra képes ellenféllel szemben. Ja, és a fejre tapadó mindcontrollos féreg eltávolító kart se tudtam normálisan használni, annak mi a trükkje?
Előre is köszönöm a segítséget!
Utoljára szerkesztette: Tibbbor, 2020.01.10. 13:24:41
Utoljára szerkesztette: Tibbbor, 2020.01.08. 17:07:55
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Azok után, hogy leszarozol egy játékot a megjelenés utáni 6. napon mikor még az volt a szerencsés akinek elindult és nem lépett ki töltés közben, vagy nem tartott 6-8 percig egy pálya betöltése?
És erre mondod, hogy nem szar? Ne hülyéskedj.
Hozzátenném, hogy mostanában ez a nem szar játék olyan szinten van, hogy nincs egérkurzor játék közben. Szerinted? Egyébiránt nekem is 61 órám van a játékban, ami ugyan nem 100, de azért vélemény formálásra alapot adhat, nem?
Igen töröltem a HSZ-em, ezt elkerülendő ami most megy... de megbocsáss, van hozzá bármi közöd is? De ha attól megnyugszol, szívesen leírom újra, bár a #143-ban megtalálod.
Veletek ellentétben én nem csak mondom, én VALÓBAN az 1994-es XCOM-on nőttem föl...
Nahát! Ebben miért vagy annyira biztos? Ott ültél mindenki gépe mellett, vagy mi? :))
...tán vagy nem kellett volna előrendeli vagy beleugrani a vásárlásba látatlanba...
Miért is baj az, hogy bizalmat szavaztam az X-Com készítőjének? Képzeld, én is azon nőttem fel.
Ezek után Te nem lehetsz vitapartner számomra semmilyen szinten...
No comment.
Utoljára szerkesztette: Papa01, 2019.12.30. 18:09:56
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
Ahogy olvasom ezzel a játékkal kapcsolatos hozzászólásokat, úgy látom be kell majd szereznem. Szeretem az olyan játékokat, ahol meg kell szenvedni a győzelemért. :D
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
"Veletek ellentétben én nem csak mondom, én VALÓBAN az 1994-es XCOM-on nőttem föl..."
Imádom, az ilyen "logikus" következtetéseket, ezek adják a fórumozás savát-borsát. :D
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Feltételeztem, hogy a saját írásod tartalmát ismered...de akkor így hirtelen:
"Puhányak vagytok és ezért fikázzátok a játékot."
"...tán vagy nem kellett volna előrendeli vagy beleugrani a vásárlásba látatlanba, vagy nem kéne itt hirtelen pocskondiázni, hogy ilyen szar meg olyan fos a játék. Kevés vagy hozzá talán."
"Eltunyultatok az évek során? Vagy túl fiatal vagy és a mai komoly 'kihívást jelentő játék'-okon nőttél fel amiben nem kellett menteni NEHÉZ fokozaton és végig tudtad vinni a játékot egy szuszra?"
Semmi szükség az ilyen kioktató hangnemre. A fórum pedig arra való, hogy mindenki leírja véleményét a játékról. Akkor is, ha az történetesen negatív. Személyeskedés nélkül is felhívhatod a figyelmét arra, hogy neked más a véleményed. De a legfontosabb: Az életkor önmagában nem erény és nem teljesítmény, ráadásul semmi köze nincs semmihez.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.12.30. 13:12:25
:-D Ti vagytok a kemények nem a kád széle.
TokraFan: ez a személyeskedés dolog nagy ütőkártya az internetes fórumokon, mert ha elhangzik ez a bűvös szó, hogy 'személyeskedett' már lehet is bannolni valakit attól függetlenül, hogy az valóban személyeskedés volt vagy sem... Én nem személyeskedtem. Nem is bántásnak szántam amit írtam. TE személyeskedsz, mert azt írtad. Ha leírtad volna, hogy konkrétan ez hol is történt meg, tán hitelesebb lennél.
Papa01 fórumtárs írta a megjelenést követő 6. napon ezt 2019.12.10. 19:10-kor a 97'es hozzászólásban: "Majdnem 12 ezer volt ez a kalap szar." Erre reflektáltam. Egyrészt manapság fehér holló az a játék amit nem kellen agyonpatchelni a megjelenés után. Ezen játék esetében sincs ez másként. Leszarozni egy kíváló játékot a megjelenés utáni 6. napon... Nem tudok úgy fogalmazni, hogy ne sértsek meg vele senkit. Rettentően amatőr dolog...
Papa01: velem vitázni??? :-) Azok után, hogy leszarozol egy játékot a megjelenés utáni 6. napon mikor még az volt a szerencsés akinek elindult és nem lépett ki töltés közben, vagy nem tartott 6-8 percig egy pálya betöltése? Ne hülyéskedj. Ezek után Te nem lehetsz vitapartner számomra semmilyen szinten...
molnibalage83: én vergődést vágtam le??? Hol? Mikor? :-) Jesszus! Azért kezdtem el írogatni ide a fórumra, mert rettentően megmosolyagtató volt ahogy Ti vergődtök egy olyan játék megismerésével amivel egyáltalán nem illene, mert csak időt kellene adni és kellő figyelmet ennek a gammának!
De már most látom az itteni fórum színvonalát. Falkába verődtök és írjátok a sértéseket, személyeskedtek, valótlanságokat állítototok ami abból következik, hogy szégyenlitek magatokat, sértve érzitek magatokat amiért teljesen logikus alapvető dolgokra nem tudtok magatoktól rájönni a játék kapcsán és valaki erre felhívja a figyelmet.
Ez sajnos NEM a Te játékod, és ezt veheted sértésnek vagy személyeskedésnek vagy akárminek (miközben nem az). Ez tény amit a hozzászólásaid és a stílusod is alátámaszt.
Ezek után ha érdemben értelmes hozzászólással tudtok hozzájárulni a fórum színvonalához, nem személyeskedtek és értelmes kérdéssel-kéréssel vagytok hajlandóak a JÁTÉKKAL kapcsolatban írni akkor szívesen segítek a továbbiakban is.
Egyéb iránt nem fogom az időmet felesleges billentyűkaratéra pazarolni...
U.I.: nagyon sajnálom, hogy lehúztátok eme fórum színvonalát a sértegetéseitekkel (lásd Papa01 hozzászólását is miszerint én verem magam! amit elegánsan gyorsan kitörölt), és elvittétek a személyeskedés irányába az egészet...
ÓMEN
U.I.2.: azért az rettentő sokat elárul rólatok, hogy sértegetésben, személyeskedésben kíválóak vagytok, a játék meg nem igazán megy a kezeitek között... :-DDD Ti más fórumokon tudnátok nagyon 'hasznosak' lenni. :-)
Utoljára szerkesztette: Freel, 2019.12.28. 20:11:36
Kb. olyan vergődést vágott le, mintha azon sírnák, hogy kihaltak a repszimek vagy a klasszikus RTS játékok.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.12.28. 17:57:59
A másik a stunt (gondolom itt a bénításra gondoltál). Nem érdemes azzal a kézi Neurazer-rel kínlódni. A Syberion-nak van bénítós mesterlövészpuskája ami 15%-ot Paralyze-ol lövésenként és azért elég csúnya lenne ha ez csak közvetlen szemből működne. Nem szeretnék belemenni a témába, de sanszos, hogy mivel a virágbolti változatban még nincs meg a legújabb patch ezért csak ott lehetnek ezzel gondok. Nálam eredetivel nincs ilyesmi.
Aztán írod, hogy elég durván oszt a játék. Nos, erre azt mondanám, hogy az ellenfél okos, kihasználja a lehetőségeit és kegyetlenül, kíméletlenül harcol. Nekem pontosan emiatt emelkedik toronymagasan az XCOM fölé ez a játék. Az ellenfél ki akar irtani! És ezt érezteti veled kőkeményen. A válasz erre az, hogy akkor én is kőkeményen harcolok és én is durván osztom ahogy fogalmazol!!! Hogyan?
Például egyikőtöknek sem jutott eszébe, hogy ha van három slot az inventoryban amiből a katona akció pont nélkül tud váltani, akkor ne egy fegyverrel mászkáljatok hanem akár hárommal?
Mondok példát nekem hogy néz ki egy-két katonám és hogyan működik. Vegyük elsőnek az assaultot mondjuk. Első slotban van nekem egy Anu shotgun-om ami optimális esetben olyan 400-at sebez közvetlen közelről. A másodikban egy Synedrion Laser Rifle amivel a legmesszebbre lehet lőni és elég jó azért az a hatos sorozat olyan 150-180-as sebzéssel. A harmadikban meg mondjuk egy Jericho purification gránát. Illetve a Synedrionnak van olyan maszkja ami mozgás érzékelős és átlátni vele a falakon. Speed fölnyomva maxra. A Dash képességgel átrohanok a pálya 1/3-án, majd 2AP-ért közvetlen közelről gerincen lövön a shotgunnal a mocskot ami azonnal instant kill, majd 2AP-ért a laser rifle-al arcon terítem a másikat, hogy ne tudjon savat köpni, majd ha úgy adja ki a lépés akkor még pár will pontért behúzok egyet a puskatussal. Azért ha ezt kezdésként megjátszom három katonával erősen elgondolkodik az ellenfél mi legyen a következő lépése és inkább visszahúzódik sokszor... Azért én is tudom durván osztani őket!
Másik példa a Sniper/Assault keverék. Odaszaladok Dash-al ingyé, majd a Quick Shot-ot aktiválva 2AP-ért egy homloklebenyre irányított lövéssel leterítem az egyiket, majd mondjuk a maradék 2AP-ból elhajítok egy purification gránátot... Nem szokott nekik tetszeni. :-)
Vagy a Sniper. Egyik slotban a Jericho péncéltörős Sniper fegyvere ami azért odaver rendesen, a másik slotban pedig a Synedrion bénítós Sniper puskája.
Vagy mondjuk egy Synedrion Infiltrator azért amikor 1AP-t használ el mozgásra a maradék 3-ból pedig lead 3 lövést a Poison Crossbow-val és ezek után körönként 160-at sebződik az ellen, azért az is durván odaver.
Szóval ha taktikázol, inkább osztod Te őket durván, mint ők Téged. Azért négy hibrid Sniperrel, egy Heavyvel meg egy Infiltratorral ami ontja ki magából hármasával a robbanós pókokat, lehet már mit kezdeni.
Írta itt valaki például a Mindfragger problémát. Én azt sem értem mi a problémátok. Ha nem pont 'szembe' állsz a fertőzött emberrel, hanem mondjuk két-három lépéssel eltolva olyan 45 fokkal (így tudom elmagyarázni), akkor például akár egy pontatlan sorozatlövővel is gyönyörűen lehet szedni. A titok csak annyi, hogy mivel srégan állsz az embered előtt, tudsz célozni a mindfragger olyan részére a szélén éppenhogycsak a célzókör még benne legyen a lényben, hogy akár mind a hat lövést bele tudod ereszteni a lénybe és nem a kollégád orrába közvetlen közelről. Egy karcolás nélkül le lehet szedni a kis dögöket.
Még egy példa: assault egyik slotban egy Jericho páncéltörős Rifle ami pontatlanabb, de nagyobbat sebez, másik slotban egy synedrion laser rifle ami pontosabb, de kevesebbet sebez. Odaállok a páncélos gépágyús rák mellé. A pontosabb, laser rifle-al, a karra célzok hogy leszakadjon és ne tudjon a gépfegyverrel lőni. Vagy shotgunnal magára a fegyverre, hogy szétrobbanjon! A pontatlanabb jericho fegyverrel pedig az arcát célzom, hogy ne tudjon savat köpködni...
A játék valóban nem szájbarágós. Mert nem tud az lenni. Csak gondolj bele. Én is meg tudnék tölteni már most egy kis könyvet a tapasztalataimról, tippek-trükkökről amit a 100 óra alatt szereztem. Ezt hogyan gondoltátok a PhoenixPediában integrálni? Ha minden le lenne írva egyrészt akkora lenne, mint a biblia, másrészt senki nem olvasná el. Meg mi értelme is lenne? Ezt a játékot magadnak kell felfedezni, mert hihetetlen mélységei vannak és a varióciók, lehetőségek száma szinte végtelen! Én is csak azért körmölök itt nektek órák hosszat, hogy rávilágítsak: gondolkodni kell, agyalni, taktikázni, stratégiát felépíteni, újdonságokat kipróbálni, kísérletezni. És akkor egy olyan játékélményt kapsz ami kihalóban volt.
A 2014-es XCOM ehhez képest csak egy kicicomázott, nagyon lightos 'stratégia'. Amivel azért volt 'jobb' vagy 'könnyebb' játszani egyesek szerint, mert a szádba rágta, a szemedbe nyomta, hogy mit csinálj, kézen fogva vezetett. Tette mindezt pontosan azért, hogy elterelje a figyelmedet arról, hogy a játéknak nincsen stratégiai, taktikázós mélysége. Ettől a játék persze populárisabb lett és rengeteget el tudnak belőle adni, de ez a 'könnyítés' vagy orrodnál fogva vezetés (ami egyébként a való világban majdnem mindenre érvényes) elkorcsosít, megöl benned valamit amit nem biztos, hogy kellene.
Órákig tudnám még sorolni milyen ügyes fortélyai vannak a játéknak.
Nem akarok megbántani senkit, de az igazság az, hogy ha nem boldogultok a játékkal akkor az csak azért van, mert nem figyeltek eléggé. Nem álltok meg gondolkodni, nem olvastok el mindent, nem próbáljátok ki az összes gombot, hogy mire jó, nem olvastok bele néha a pédiába, nem próbáltok ki újdonságokat, nem ötleteltek, nem stratégiáztok...
Ajánlom kukkantsatok bele 'BIT of Gaming' youtube csatornájába. Épp most tolja a Phoenix Pointot Hard fokozaton ha láttam visszatöltés NÉLKÜL! Érdemes megnézni.
Ha kérdés van írjatok.
Ez a játék csak a hc xcom fanoknak készült es senki másnak. Es ugy latom naluk sem osztatlan a siker.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Először is meg vagyok döbbenve, hogy itthon ez a játék mennyire méltatlan fogadtatásra talált. Allig találni róla fórumot, játéktesztet, bármit... Had jegyezzem meg halkan, hogy elmegy a büdös francba az összes 'nagy' magyar 'gamer' oldal, amin minden rettentő fontos infóról szó esik (lásd baby Yoda, meg teleportáló állatok lovon lovagolnak mod, alá RDR2) csak például erről a játékról egy szó sem esik...
Szerintem ez a játék messze kiemelkedik a nagy büdös semmirekellő 2019-es átlagból... Ennek a játéknak a készítők még próbáltak/próbálnak lelket adni az alkotásuknak, mint az igazi nagy régi klasszikus címeknél. És bár gondolom, hogy a pénzhiány a fejlesztés alatt erősen rányomta a bélyegét a megjelenő játékra, a kezdeti eladási 'sikerek' következtében remélem be tudják fejezni a játékot olyanra, hogy méltó legyen az 'XCOM' névre. Jelenleg én úgy látom a játéknak csak az 'alapja' van kész. Egy brutálisan hangulatos, brutálisan jó ötletekkel és újításokkal, történettel megáldott nagyon-nagyon félkész valami ez a gamma. Jelenleg a játékot a harc (TACTICAL missions) viszi el a hátán. Az az egy dolog amit úgy érzem nagyon jól összeraktak... (vagyis alakulgat az 1.0.54730-as első major patch után). Az összes többi eleme a játéknak nagyon 'költséghatékony', ingerszegény érzetet táplál a lelkemben. Lásd: bázisnézet, random küldetés leírások (és az ahhoz tartozó hátterek, animációk léte/nemléte), pályadizájn, nyersanyag balanszolás stb. stb. stb. sorolhatnám...
Ebből a játékból olyan durva valamit lehetne kihozni, hogy a stílus rajongói évekre el lennének látva tartalommal.
Emlékeztek az XCOM 1 - XCOM 2-ben, hogy a bázisrepülőn ha rázumoltál láttad ahogy a katonáid csevegnek és viccelődnek a bárban? Vagy ahogy húzóckodnak vagy fekvőtámaszoznak a konditeremben? Vagy ahogy a hősi halottaknak megemlékező szobában megjelentek a hozzátartozók családi fotói a falon? Vagy amikor kifejlesztettél egy új (laser, plasma, gauss...) technológiás puskát és a 'test chamber'-ben lőttek vele tesztlövést amihez animáció tartozott?
Nah, pontosan ezek az 'apró' hatáskeltő, hangulatfokozó elemek hiányoznak a játékból. A részletek. Például amikor valami űberkirály több kilóméter hosszú lüktető véna szerű képződményt találnak a katonák az egyik felderítés során, vagy egy óriási lángoló várost, vagy a tavat, mely közepén egy sziget van rajta egy elképesztő biológiai képződménnyel és mindezt a játék úgy prezentálja, hogy berak egy pár soros szöveget, meg egy nagy fát a háttérbe...
Vagy a bázisnézet. Az, hogy már a 2014-es XCOM-ban volt látnivaló a földalatti bázisnézetben az egy dolog. És rettentő hangulatos volt. De a lassan 25-30 éves XCOM-okban is hangulatosabb volt a bázisnézet...
Mindegy, nem írkálok többet, a játék irgalmatlanul ingerszegény. Az alap hangulatot nem tudják továbbadni a többi elemre.
Papa01 üzenem, hogy tán vagy nem kellett volna előrendeli vagy beleugrani a vásárlásba látatlanba, vagy nem kéne itt hirtelen pocskondiázni, hogy ilyen szar meg olyan fos a játék. Kevés vagy hozzá talán. Nah, meg persze az XBOX Game Pass-on is elérhető a játék én 1.390HUF-ot fizettem érte és beleraktam eddig 118 órát.
Ez egy rétegjáték. Eltunyultatok az évek során? Vagy túl fiatal vagy és a mai komoly 'kihívást jelentő játék'-okon nőttél fel amiben nem kellett menteni NEHÉZ fokozaton és végig tudtad vinni a játékot egy szuszra? Akkor ez nem a Te játékod. Én tökéletesen visszamlékszem mikor 16 évesen játszotttunk az XCOM-mal, vagy a Terror From the Deep-el... Percekig agyaltunk, hogy mi legyen a következő lépés és órákig kellett játszani egy-egy küldetést mire valamire fogható eredményt tudtunk kicsiholni belőle (értsd 39 visszatöltés és max 3-4 ember halála...).
Nem tudom, hogy be tudják-e fejezni ezt a játékot a készítők, de nagyon remélem, mert számomra egy életre szóló klasszikus születhetne meg...
A játékhoz első körben: a Sniper/Heavy vonal erősen sanszos. Én úgy csinálom, hogy a Sniper a Heavy kiképzés után kap egy Heavy mellényt, így már tud repülni. És kapja a Sniper sapkát és a nadrágot. Így a legelső körben a Sniperek fel tudnak repülni a lehető legmagasabb épület tetejére és onnan belátják szinte az egész pályát és osztják az áldást úgy, hogy közben elérhetetlenek...
A másik, hogy valamelyik nagytudású írta itt lejjebb, hogy a Heavy a fegyverével semmire se jó, meg pontatlanul lő... Istenem... Azért, mert dszesszelsz a nagy rohadt nehéz páncélban!!! A megoldás: fogsz egy Heavy-t. Adsz rá Synedrion Sniper ruhát amiben plussz százalékokat kapsz a célzására, lövésére, rohanásra és felnyomod maxra a Speed-et (25). Így a Heavy-d odaszalad az ellenséghez bármilyen messze is legyen és csak egyet kell lőjön! :-)
A másik, hogy a játék első órájában a mutánskedvelőkkel fel lehet nyomni a kapcsolatot 24-re. Ha megvan, el kell lopni tőlük a repülőlyüket. Abba 8 katona fér. Ekkor a játék legelején már van egy nagyon gyors Phoenix repülőd 6 férőhellyel amivel lehet menni felderíteni, illetve egy 8 fős Anu repülőd amibe ha belerakod a 8 fullos katonádat, nincs az a küldetés ami megizzasztana!!! Pofon egyszerű, nem értem mit kínlódtok.
Ráadásul ha az Ánuszos repülőbe belerakod a Phoenix tankját ami 700-at sebez lövésenként akkor a maradék öt emberrel vígan lehet a bénításokra koncentrálni...
De sorolhatnám még...
Puhányak vagytok és ezért fikázzátok a játékot. Ez a játék messze kiemelkedően királyság a mai felhozatalban...
Ennél a játéknál figyelni kell. Gondolkodni. Mindent alaposan elolvasni és agyalni, hogy most mi legyen a következő lépésed. Akinek nem megy az kapkod, agyatlanul rohan előre, hogy kimaxolja és jöjjön a következő gamma...
Ez nem az a játék kérem szépen.
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
az miért van, h végre a csapatommal egy Scylla-t kábítanánk el, de az a gond, h elkezdtem kábítani a elektromos izével, de némi növekedés után az zöld értékkel nem történik semmi, hiba lövöm, nem nő... :(((
Van ötletetek? :)
Köszi a választ és boldog karit!!! :)
Utoljára szerkesztette: Papa01, 2019.12.24. 11:59:07
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
https://www.rockpapershotgun.com/2019/12/09/phoenix-point-enemies-how-to-deal-with-the-siren-chiron-scylla-and-more/
uplay: N0m4d_HUN Ryzen 9 3900x / 32 Gb ram / Gygabyte 2070 Super 8 Gb
Utoljára szerkesztette: torma1, 2019.12.23. 18:24:05
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
Utoljára szerkesztette: Nomad90Hun, 2019.12.23. 16:24:35
uplay: N0m4d_HUN Ryzen 9 3900x / 32 Gb ram / Gygabyte 2070 Super 8 Gb
Átveszi az irányítást az emberem felett és ha van nála medkit, akkor gyógyíttatja a saját egységeit. Vagy a fedezéket egész okosan használják néha. Máskor meg nem zavarja őket, hogy hárman körbeálljuk, a saját körmozgásában inkább csépeli a ládát.
Jól látom, a katonáknál a 7. szint a max? :(
Köszi,
Papa
@Encore: Számomra mégis a nagyon rossz balansz a legnagyobb probléma, egyszerűen túl sokan vannak, túl erősek, túl jók! :)
Utoljára szerkesztette: Papa01, 2019.12.23. 14:35:27
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
Sajnos a PP sok esetben átgondolatlanságot és kiegyensúlyozatlanságot sugároz magából. Sok mindenről kiderült, hogy csak bug és majd javítják (vagy már javították), de van, aminél nem tudom eldönteni, hogy hiba vagy csak rossz gameplay design eredménye.
Pár "érdekes" szituáció, amiket érdemesnek tartok megemlíteni:
Nem csak az ellenség, de a saját egységeink végtagjai is sérülnek, ami jó ötlet, de a kivitelezés nem az igazi. Jön egy gránátos idegen, két katonám mindkét keze sérül, azaz innentől max. csalinak jók, mert se gránátot dobni, se semmit nem tudnak csinálni. Sebaj, majd egy másik emberem elsősegély csomaggal helyrerakja őket. Aham, azzal csak az életerejüket tölti vissza, a kezük sérült marad. Ez így elég gáz, mert elég egy kis pech, egy jól eldobott gránát az idegentől és két emberem ki is esett a meccsből. Jó lenne, ha lenne mód tenni ellene, például legalább az egyik kezét gyógyítani a csatatéren.
A fegyverek sem mindig működnek rendesen. Crossbow sebzése 10-el több volt, mint a nem is tudom melyik fegyveré, de ugyanabból a távolságból harmad annyit sebzett, mint az a másik. Több idegen, különböző testrészein is teszteltem. Bug?
Kiegyensúlyozatlan küldetések. Sokáig mint kés vajban haladok küldetésről küldetésre, aztán egyszercsak bead egy olyan mission-t, hogy esélyem sincs. A többféle nyersanyag menedzsment csak lassítja a játék flow-ját, és sokszor grindolásra kényszerít a game, hogy legyen mindenféle nyersanyagból elég, hogy meglegyen, amire szükségem van. Mármint oké, valamiért meg kell dolgozni, de túltolták ezt a részét.
Nem mindig érzem a fejlődést a magaménak, mivel fejlett technológiát tudok szerezni másik frakciótól (akik előttem járnak ezek szerint) és visszafejtéssel megszerzem a technológiát. Ezzel csak az a baj, hogy nem érzem azt, amit régen az xcom-ban, hogy elveszem az idegenek technológiáját, kikutatom a "fát" (lézer-plazma-gauss sorrendben, annyi xcom like játékot toltam az elmúlt 25 évben, hogy már keverednek a technológia nevek), néha csak az ölembe esik a technika. Az sem mindig egyértelmű, hogy melyik kutatásból mi fog következni.
A történet is olyan "meh", nem tudott megfogni (ez persze nem biztos, hogy a játék hibája), sem az idegenek design-ja, nem megfelelő. Van 1-2 amelyik rendben van, de némelyik úgy néz ki, mintha valami véletlen generátor dobta volna ki a neten, legyen benne egy kis rák, pók, szarjon magából facehuggereket, fingjon magából mérget, stb.
A mindcontrollos idegen (talán Siren a neve) ellen, egyáltalán lehet tenni valamit? Mármint megelőzés szempontjából? Ha már átvette valaki felett az irányítást, akkor oké, kinyírom. De lehet előre felkészülni rá? Pl.: Xcom2 mindcontrol elleni sisak (vagy valami ilyesmi volt).
Ja igen, a testrészekre ható lövések: Siren esetén azt írja, hogy lőjem a fejét, akkor nem tud mind controlozni. 10-ből 8x mégis tud! Bug?
Kb 10 óra gameplay után sorban jöttek a bázis és a város támadások, szinte nem is csináltam mást csak megvédtem a bázisom, aztán átugrottam valamelyik haven-be megvédeni őket, majd megint megtámadták a bázisomat és így tovább. Ja, a bázisom megtámadása mindig ugyanolyan: ugyanabban a helyiségben van az összes idegen, csak a számuk és az összetételük változik. Értem, hogy a bázisomra egy irányból tudnak bejutni, de így elég monoton. Ja igen, a térképek (amelyek elvileg véletlen generáltak), elég egyformák. Van kb 4-5 típus, de azon belül mintha mindig ugyanazon játszanék, csak kicsit más. Egyik alkalommal ugyanaz az épület itt van, nem pedig ott, a lyuk a falon itt van nem pedig ott, de ugyanaz az épület. Nem elég változatosra generálja.
Az egész játék olyan, hogy kitaláltak x+1 újdonságot a xcom játékokhoz képest, amelyek beledobáltak. Ezek egy része jó lett, egy része viszont sajnos nem állt össze. Ami pedig alap lenne a többi ilyen jellegű játékból, az itt nem mindig működik flottul. Nincs igazi íve a játéknak. Valahogy itt valami nagyon nem állt össze.
Vagy a fent felsorolt dolgok javítva lettek azóta? Mert szívesen adok még egy esélyt a game-nek, ha tudom, hogy már flottul megy. Elég frusztráló, mikor 15+ óra után rájössz, hogy ezt baszhatod és kezdheted elölről (egy kezdőnek ez a tanulópénz, de egy rutinos játékosnak, ha nem a saját hibájából történik a dolog, akkor dealbreaker).
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
https://www.ufopaedia.org/index.php/Superhuman
Utoljára szerkesztette: BladeW, 2019.12.23. 04:44:00
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Köszi de Én nem kérek belőle.
Egyébként meg a fórum tudtommal pont erre lenne való, hogy egymással megbeszéljük azt kinek mi működik mi nem, milyen a story stb.
Ha kötözködnél javaslom látogasd meg a sarki kocsmát, ott a közönség vevőbb az ilyesmire...
Csak, hogy a negatív hullámaidról eltereljem a témát kezdhetnénk kitárgyalni a három frakciót.
Nekem spec a Synderion tetszik a leginkább technológia szempontjából, a New Jericho nem lenne rossz, de kissé túl van tolva a militarizáció, és a győzünk vagy meghalunk nem épp az Én szám íze, a Disciples of Anu meg nem lenne rossz, ha ezt a vallásos dolgot ki lehetne szedni belőlük, nekem leginkább egy DoA és Synderion fúzio jönne be legjobban beolvasztva a Phoenix Pointba, mert azért az anu-soknak a dottal lassan ölő fegyvereikkel van egy érdekes vonala....
Utoljára szerkesztette: Nomad90Hun, 2019.12.22. 23:56:11
uplay: N0m4d_HUN Ryzen 9 3900x / 32 Gb ram / Gygabyte 2070 Super 8 Gb
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
@molnibalage83
Azért Te sem várhatod el, és senki sem, hogy a dolgokról csak pozitív képet vagy negatív képet fessünk le, mint ahogy a világ és a dolgok sem feketék és fehérek csak. Mint minden játéknak ennek is vannak jó ötletei / megoldásai / részei, ugyanakkor vannak hibái is, ami majd vagy javítva lesz vagy nem, de aki meg akarja venni annak az összképet kell látnia és az alapján eldönteni, hogy tetszik-e neki a játék. Mellékesen most hogy újrakezdtem kelet Kína helyett Dél Amerikába rakott kezdésként, és megint belefutottam a kis fejretapadós szemétládákba, mit ad isten 1 lövés elég volt neki, hogy leszedjem a karakter fejéről, szóval az csak valami bug lehetett.
Másik amit viszont ki lehet használni, de majd valószínűleg ki lesz patchelve, hogy ha ellenfél eltolja a cloakot azzal lényegében a harcból ki lesz vonva, és amíg cloakolva van a játék úgy kezeli mintha ott se lenne, és ha cloak ideje alatt a többi ellenfelet le tudjuk győzni nyertük az ütközetet.
Másik tipp, ha az ellenfél fedezékbe bújik, pl. fémlemezből álló fal mögé nyugodtan meg lehet sorozni a falat szétmegy és onnantól lőhető simán az addig elérhetetlennek tűnő ellenfél. Plusz a gránátvetőt csak addig szeretik használni (érdekes második csatában már volt gránátvetős ellenfél) amíg csak nekik van.
Utoljára szerkesztette: Nomad90Hun, 2019.12.22. 22:34:35
uplay: N0m4d_HUN Ryzen 9 3900x / 32 Gb ram / Gygabyte 2070 Super 8 Gb
Pl, most az egyik bázisomat támadták meg: Vannak vagy 15-en. Sirenek, robbanóanyagot kilövő bogarak (átlövik az egész pályát), de többi kis szemétláda (pl az "eltűnök ha meglőnek" ellen is brrr... ) is ott randalírozik.
És nem is az a gáz, hogy sokan vannak, és nehezen sebződnek... de pl a bázison lévő védendő objektumába csak az egyik belelő és máris -300-at sebzett, ami az épület/eszköz kb 40-50%-a.. és hova teszi ki az ellent?? Igen, mellé.. :D
Vagy, meglövöm,de még ha nem lenne elég ez a sok szopás kapáslövéssel pofán terít... kemény.
Az osztagom 7 fő és hetes szintűek, de úgy látom (???) hogy tovább nem lépnek... ami számomra hihetetlen lenne
Nem tudom mit rontok el, a sniper+nehézlövész+ "egy teljes tárat bele eresztő" képesség jóval hamarabb kellett volna, de most olvastam itt az SG-n, A kutatásokkal is elakadtam, azt írja mindre (pedig van vagy 15-20 kutatni való), hogy valami nincs meg, ahhoz h kutassam, nem tudom mit rontok el.. pedig fogtam el Sirent is élve...és ki is kutattam. JA és mindez a sok szívás úgy, h kikutattam az elleneket és megkaptam a +10% sebzés bónuszt is.
Vagy kitett egy küldire, ahol valami csigaszerű hatalmas böszmeség is ott volt a fentiek mellett, ami szarta kifelé az arcra tapadó kis biszbaszokat.... na akkor mondtam másodjára, hogy elég volt.
De lehet nekem nem megy, vagy öreg vagyok már ehhez... :D
Utoljára szerkesztette: Papa01, 2019.12.22. 21:27:38
If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/