58
  • TokraFan
    #58
    Propagandát az egyházak folytatnak, mert a tudományos kutatások eredményeinek és tényeinek ismeretében, egyre nehezebb kimagyarázniuk az időközben felmerült ellentmondásokat és nyilvánvalóan téves vallási tanításokat.

    A vallások egy olyan korban próbálták megalkotni világképüket, amikor a környezetről semmiféle reális vagy tényszerű információval nem rendelkeztek, ennél fogva a kor szintjének megfelelő sületlenségek tömegével operáltak a tanaikban. A vallások semmilyen választ nem adnak a világegyetemmel kapcsolatos kérdésekre, meg sem kísérlik azt! A fejlődés ilyen keretek között maximum csigalassú tempóval lehetséges és az is csak azért, mert mindig akad néhány jobb képességű ember akiknek nem csak az agykapacitása jobb, hanem a bátorsága is megvan ahhoz, hogy megkérdőjelezzen és kételkedjen akár az életének kockáztatásával. Az egyhéz keretein belül kétkedni csak addig van mód, amíg ez nem érinti a mesevilág már ezredéve mélyen beívódott dogmáit és tanait. Amint ez bekövetkezik, behúzzák fülüket farkukat, ami annak idején a tűzzel vassal kínzásokban és élve elégetésekben manifesztálódott, manapság pedig mindenféle történelem hamisítási és egyéb kommunikációs eszközök bevetésével próbálják meg kimagyarázni a tévedéseiket. Hála az oktatás elérhetővé tételének (ami szintén nem az egyházak érdeme, ők pont, hogy elzárták ennek lehetőségét a tömegek elől évszázadokon át és megtartották egy egészen szűk réteg számára, de sok esetben nekik is csak cenzúrázva volt elérhető).

    Vagyis a vallási és egyházi működés, természeténél fogva önmagában zárja ki a tudományos gondolkodás működtetésének lehetőségét, mert annak előfeltétele az információ maximálisan szabad áramlása, ami egyházi keretek között lehetetlen (még ma is, nemhogy a középkorban)!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.12.02. 22:19:01
  • Grifid71
    #57
    Nem ékeskedem idegen tollakkal, arra megvannak itt a törzstagok.

    Agymosás
  • gforce9
    #56
    Kolumbusz nem volt hülye. Ha nem lett volna addigra már megalapozás rá, hogy gömb alakú a föld, akkor nem indul el. Ez természetes. Ettől még azt amit a görögök logikai úton 1-200 év alatt kilogikáztak a keresztény egyház több mint 1000 év alatt tudta megtenni. Ez szintén ténykérdés.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.12.01. 15:44:33
  • fonak
    #55
    Lehet, hogy ő erősítette meg, amit a görögök már tudtak (a középkori egyház gyakorlatilag elfogadta a görögök összes tudományos megállapítását, sőt a görög filozófia is nagy hatást gyakorolt a keresztény teológiára), bár érdekes módon nem égették meg érte. Kolumbusz viszont kétszáz évvel utána volt...
  • gforce9
    #54
    Ismét: Ostoros által idézett oldalról :

    "Nagy Szent Albert (Albertus Magnus) (1200-1280), dominikánus szerzetes, pápai tanácsadó, majd püspök, egyházdoktor. Megállapította a Föld gömb alakját és a déli félteke lakhatóságát."

    Szó sincs róla, hogy tudták volna azt amit a görögök már kapisgáltak. Ez nem egyházellenesség. Ez ténykérdés, ráadásul nem általam idézett forrásból.
  • fonak
    #53
    Az egyházellenes propaganda mosta át a te fejedet is, forrásod persze nincs. Pl. Washington Irving amerikai író terjesztette el anno, hogy Kolumbusz idejében azt hitték, hogy a Föld lapos, és generációk nőttek fel ezen "tényről" szilárdan meggyőződve.
  • TokraFan
    #52
    "A heliocentrikus világképet és a gömb alakban is hazudsz, ismerték és általánosan elfogadottnak tekintették."

    Hazugság! Ez csak a kényszeres jelenlegi egyházi propaganda!
  • TokraFan
    #51
    +1
    Szépen megfogalmaztad!
  • gforce9
    #50
    Ennek a felhalmozott vagyon és tudásanyag volt az oka (mármint hogy fennmaradt a tudásanyag egy része) nem az egyházi szemléletmód és a dogmái. A kutatóknak ponthogy az egyház nézeteivel !szemben! kellett eredményt elérni. Azt hogy "mi lett volna ha" persze nincs értelme firtatni. Mindenesetre azzal a háttérrel, ami megvolt az egyháznak, sokkal nagyobb eredményeket lehetett volna elérni, ha a dogmái nem épülnek megkérdőjelezhetetlenül bele az emberek fejébe. (pl.: heliocentrikus világképet, csak mint matematikai egyszerűsítést lehetett az elején bevezetni, nem mint valóságot).
  • fonak
    #49
    Egyik félnek sincs igaza a vitátokban. Valószínűleg az egyház volt az, ami miatt fennmaradt az, amit nyugati civilizációnak tekintünk. Meg lehet nézni, mire jutott a világ azon része, amelyik a csúnya, mindenmásképgondolkodótmáglyáraküldő inkvizíciós stb. kereszténységen kívül maradt, legalábbis addig, amíg az európai gyarmatosítás oda nem ért. India, Kína stb. megragadtak egy statikus állapotban, pedig mezopotámiával és egyiptommal legalább egyidős civilizációk voltak. Így talán mégis el kéne szakadni a protestantizmus, a felvilágosodás és a marxizmus(-leninizmus) katolikus- és keresztényellenes propagandájának túlzásaitól, sokszor konkrét ferdítéseitől, hazugságaitól. Bár ezek ma is nagyon erősen hatnak, és kiirthatatlanul rögződtek bele tömegek agyába, ahogy alább is látható. Az inkvizíciónak pl. ezred annyi áldozata volt, mint amennyit tulajdonítanak neki sokan. Brunót nem a tudományos tanaiért égették meg, hanem azért, mert kigúnyolta a pápát és az egyházat. Galilei sztorija sem egészen úgy volt, ahogy széles körben ismert stb.
    Másrészt persze kifejezetten a tudományos haladást ösztönző erőnek beállítani az egyházat is túlzás persze, viszont nélküle az is elveszett volna a nyugait római birodalom bukása után, ami megmaradt. Azt is tudomásul kell venni, hogy csak az elmúlt pár évszázadban beszélhetünk egyáltalán szabad gondolkodásról meg ilyenekről, minden más társadalomban a hivatalos vallás és ideológia megkérdőjelezhetetlen volt, annak kereteit próbálhatták tágítani esetleg, akik kutakodtak. Szókratészt pl. halálra ítélték az istenek megkérdőjelezéséért stb.
  • gforce9
    #48
    Válaszoltam, ha nem vennéd észre. Mégpedig részletesen.

    A 2. hszt pusztán azért írtam, mert a válaszomat meg sem várva arrogánsan utasítgattál.
  • ostoros
    #47
    Akkor le vagy szarva. Azért nem válaszolsz, mert nem tetszik a válasz neked. Mert nem fér össze az előítéletekkel de legfőképpen azért, mert nem tekintesz engem vitapartnernek, hanem ellenfélnek akit le kell nyomni. Viszlát.
  • gforce9
    #46
    Azt hiszem nem vagy te nekem senkim, hogy megszabd, hogy hogyan válaszolok.
  • gforce9
    #45
    Már egyszer válaszoltam rá, de akkor mégegyszer.

    Alapvetés: Nem a vallással van bajom, hanem az egyházzal és dogmáival. A vallásos embereket elfogadom, mindenkinek szíve joga hinni valamiben.

    Az a bajom az általad felvázolt nézettel, hogy azt mondod, hogy az egyház miatt volt kutatómunka. Nem. Az egyház miatt még mindig ott tartanánk mint 1000 éve. Azt nem vitatom, hogy nagyon ritkán voltak olyanok, akár az egyházon belül, akik felrúgták vagy legalábbis megkérdőjelezték a dogmákat és tudtak valami újat mutatni.

    Az, hogy ezt jellemzően az egyházi személyek tehették meg eléggé egyszerű oka volt. Ott volt a pénz (bőven szedett adót). Ott volt az összehordott könyvtár és az oktatás (legfőképp írás olvasás kellett a kutatómunkához). Namármost, ha az aktuális uralkodói kör szellemi elit, stb. rendelkezésére állnak ugyanezek az erőforrások, akkor sokkal gyorsabb lett volna a tempó, mint ahogy gyorsabb is volt a Görögöknél és az 1600-as évektől, amikor elindult az egyház és a kutatómunka szétválása. A keresztény egyház sok ókori felfedezést ignorált és/vagy nem fejlesztett tovább.

    Amiatt meg, hogy nem hagyták teljes egészében elveszni az ókori tudást meg itt ott hozzátettek valamit, nem ájulok el tőle.
  • ostoros
    #44
    Válaszolj a kérdésre egyszerű igennel, Vagy nemmel, vagy a továbbiakban nem érdekelsz!
  • gforce9
    #43
    Nem kell terelni. Az általad linkelt oldalról:

    "Nagy Szent Albert (Albertus Magnus) (1200-1280), dominikánus szerzetes, pápai tanácsadó, majd püspök, egyházdoktor. Megállapította a Föld gömb alakját és a déli félteke lakhatóságát."

    Úgyhogy ez sem igaz. Ezt is újra fel kellett fedezni és elfogadtatni.
  • ostoros
    #42
    Mellesleg nem kevertem semmit. Arisztotelész a Föld gömb alakjára írtam.
  • ostoros
    #41
    Egy dologra válaszolj nekem! Fair dolognak tartod-e hogy azokat vádolják q középkor sötítségéért akik egyedüliként tettek valamit ellene, miközben a tudás senki mást nem is érdekelt rajtuk kívül, sőt inkább rombolják azt? Egyszerű eldöntendő kérdés.
  • gforce9
    #40
    " A heliocentrikus világképet és a gömb alakban is hazudsz, ismerték Arisztotelész munkásságát és általánosan elfogadottnak tekintették. "

    Nézz utána, még a nevet illetően sincs igazad. Nem ártana tájékozódni legalább felületesen mielőtt valamit kijelentesz És tudod kit hazugozz ezután.....

    Tudod Arisztotelész nézetei és Arisztarkosz nézetei nem egy és ugyanaz.


    "Miért nem a vandálokat, akik kifosztották Rómát, a gótokat, a vikingeket, azokat akik könyvtárakat gyújtottak fel"
    Fordítva gondolkodsz, de ez nyilván az ideológiád miatt van. Adott volt az egyetlen szervezet, amely egységes volt, volt kezében anyagi és fizikális erőforrás, hogy kutatásokat végezzen, mégis úgy haladtak, mint a reumás csiga. A görögök sokkal tempósabban haladtak.
  • ostoros
    #39
    Right back az you Buddy!
  • ostoros
    #38
    Ez a történelem félremagyarázása. Nem kellett a görög tudást átmenteni, azt biztonságban megőrizték a Kelet római birodalomban, aminek déli részét az arabok elfoglalták. Ha csak a latinra fordítást nem nevezzük átmentésnek. A heliocentrikus világképet és a gömb alakban is hazudsz, ismerték Arisztotelész munkásságát és általánosan elfogadottnak tekintették.

    Na most akkor nézzünk egy új szempontot. Hogy van az, hogy a középkor sötétségéért nem a destruktív elemeket vádolják, hanem az egyetlen szervezetet amely próbált tenni ellene? Miért nem a vandálokat, akik kifosztották Rómát, a gótokat, a vikingeket, azokat akik könyvtárakat gyújtottak fel, városokat égettek fel, kiművelt emberfők tízezreit zúzták be szöges buzogánnyal? Mert amikor a felvilágosítást eleinte Voltaire és kis csapata, már nem voltak se vandálok, se gótok, ellenben az egyház amely létezett, a politikai ellenfelük volt. Ezért aztán mindent ráfogtak az egyházakra, akiknek egyébként soha nem volt feladatuk a tudás termesztése, mégis számon kérték rajtuk, és teszik is a mai napig.
  • Grifid71
    #37
    Kedves ostoros!
    Ez most kimondottan rólad jutott eszembe, sajnos ez itt az ami a jelenlegi állapotodat okozza, (ha nem akkor az még rosszabb mert része vagy) :D :

    1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

    2.) A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

    3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a "feketét" (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

    4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”).

    5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

    6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

    7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

    8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

    9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

    10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.
  • ostoros
    #36
    Agyon verted már Kopernikuszt? Igyekezz, mert lassan vége a lázadásnak , kezdődik az aratás!
  • gforce9
    #35
    1. A keresztény egyházról és az európai középkorról beszéltem. Igenis az arab világ mentette át...Mohamed mentette meg a tudományt? :) Ja.... arról volt híres. Egyébként is ettől még európában nagy volt a sötétség. Sok olyan dolog volt amit a görögök után újra fel kellett fedezni. Hogy messzebbre ne menjek heliocentrikus világkép.... épp csak ennyire volt dogmatikus az egyházi szemlélet, hogy amire a görögöknek elég volt néhány száz év az egyház által kézben tartott tudománynak 1000 év sem volt elég. vagy épp arra, hogy a föld gömb alakú......Az évszámoknak nézz utána nyugodtan.

    2. Hát igen erről beszélek, kurvaritkák voltak a tudósok és a felfedezések.

    3. Kiafene beszélt rómáról? Egyébként rómában a mérnöki tudás nem kicsit fejlődött..... de mindegy... bájosan elhallgatod.

    4. szerinted... szerintem meg aki használja ezt a fogalmat az pontosan tudja mit kell érteni alatta és nem magyaráz bele ideológiát, mint ahogyan te a legtöbb érvedbe.

    5. Miért lenne kár idekeverni? A fajok eredetének logikai kikövetkeztetését simján megtehették volna akár 1300-ban (Bruno meg kitalálta, hoyg az univerzum homogén és mindenütt egyforma, oszt kurvára nem állt mögötte semmi csak logikailag gondolta így), ha nem lett volna beleverve a biblia idevonatkozó része a fejekbe megkérdőjelezhetetlenül a fajok eredete, összefüggései is felmerülhetett volna simán valakiben. Tudod a görögök is azért gondolkodhattak a heliocentrikus világképről, mert nem küldék őket máglyára vagy kiáltották ki őket ezért eretneknek.

    6. Az utóbbi 50 év fejlődése? 90%-ban az 1600-1950 évek forradalmának tökéletesítése és finomítása. Az igazi forradalom a mechanika megalkotása, az elektromosság felfedezése, az elektrodinamika kidolgozása, utána pedig a relativitás és a kvantummechanika felfedezése és lefektetése voltak, atom, elektron, proton, radioaktivitás stb felfedezése..... sorolhatnám napestig a grandiózusabbnál grandiózusabb felfedezéseket. Az utóbbi években olyan - az élet szinte minden területét - érintő tudományos felfedezés nem volt, ami összemérhető lenne ezekkel.

    7. Valóban. Ezt te próbálod tenni.

    8. Úgy jön ide, hogy a vallásos beidegződések, a dogmák és a gondolatokat beszorító ideológiák, mindig hátráltatják a kutatásokat.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.11.30. 19:03:25
  • TokraFan
    #34
    Te se nagyon csinálsz mást mint kinyilatkoztatsz, esetleg néha, bizonytalan hitelességű internetes forrásokra, írásokra hivatkozol (melyek közös jellemzője, hogy akár a sarki mari néni is írhatta).
    Az egyházak hozáállására pedig nem kell mást tenned, csak lemenni a helyi paphoz, megkérdőjelezni bármit a Bibliából, és figyelni a reakciót. A középkorra vonatkoztatva pedig felszorzod ezt ezerrel és máris képet kapsz arról, milyen szintű egyház-terrorban élhettek az emberek akkoriban..
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.11.30. 18:16:42
  • ostoros
    #33
    Egy darab bizonyítékot nem tudsz felhozni az állításaid alátámasztására.
  • ostoros
    #32
    5, Darwint kár ide keverni.1300-ban kurvára nem jött volna rá semmire, mert nem voltak meg a felfedezéséhez a körülmények. Lásd az Idézet Newtontól, hogy óriások vállán állottam ...

    6, Az időbeliség azt teszi nyilvánvalóvá,hogy a felfedezések egymásra épülő dolgok, és a felfedezések nem azért gyorsultak fel mert az egyház kikerült a képből, hanem mert ezek öngerjesztő folyamatok. Ha az utóbbi 50 év fejlődését nézed, akkor ugyanúgy mondható az, hogy a 19. Századi tudósok lófaszt nem csináltak, azt kikre nem fogod? Mert az égyházra már nem tudod.

    7, Nem keverik, de nem is hamisítják meg a történelmet.

    8, Így igaz, de nem tudom hogy jön ez ide, én nem állítottam az ellenkezőjét.
  • TokraFan
    #31
    Nincs ezen mit kifejteni, mert az érvelésed azon klasszikus ferdítésen alapul, miszerint, az akkori tudósok is javarészet valamilyen vallási irányzathoz/egyházhoz kötődtek, ennél fogva a kutatási eredményeiket is a vallások/egyházak javára írod!
    Pedig ez nem más, mint teljesen téves összemosása egymástól független témyeknek!
    Akkoriban nyíltan üldözték és megölték azokat, akik nem hódoltak az egyháznak. Tehát kényszer volt az embereken, legalább látszólag be kellett állniuk a sorba mert mást nem is nagyon tehettek, ha élni akartak. Ahogy a kádár rendszerben is rengeteg ember tagja volt az MSZMP-nek papíron, miután már az iskolában hakniztak és toboroztak az elvtársak. Ez persze soha nem ejelntette azt, hogy aki gyerekként mit sem sejtve a világról, bedőlt a beígért 1500Ft-os alamizsnának, az automatikusan marxista-leninista kommunista lett volna. Ha netán később MSZMP tagként felfedezett valamit, akkor sem a kommunizmus érdemének tekintjük, hanem csak a sajátjának.

    Tehát azok az emberek akikre te hivatkozol, nem az egyházak és a vallások miatt fedeztek fel bármit is! Ez eleve kizárt, mivel a mesevilágtól való bármilyen eltérést mutató elméletekkel szemben zéró toleranciát folytattak, még ma sem lehet megkérdőjelezni semmit amit a szentkönyvek tanítanak, különben langyosnak, vagy sátánistának leszel bélyegezve. Pedig ma már hol vagyunk az akkori tűzzel vassal irtós egyházaktól. Vagyis éppen ellenkezőleg, ezek az emberek valójában hősök voltak, akiknek k*rva kemény lehetett az 1 bites buta világban okosnak lenni és úgy élni, hogy a tanaik miatt gyakorlatilag bármikor máglyára küldhették őket.
  • ostoros
    #30
    1, Ezt nem tették volna meg, ha továbbra is sivatagi rablók maradnak, de nem maradtak, mert volt egy bizonyos Mohamed nevű illető.

    2, www.depositum.hu/tudósok.html

    3, Ellentétben a rómaiakkal akik még ennyit sem csináltak, ezek a fránya egyházak emberi életek tízezreit áldoztak a kódexek másolására, de habozás nélkül mentették, mert felismerték a tudás értékét akkor, amikor mindenki más leszarja azt. És valahogy fent maradt miattuk a latin nyelv több mint ezer évvel azután,hogy már eltűntek azok akik anyanyevként használták. Ma nem tudnánk elolvasni a hieroglifákat sem, kert azt is latinból kiindulva fejtették meg.

    4,Nem igaz. Maga a fogalom ideológiai okokból született.

  • gforce9
    #29
    1. A görögök tudományos eredményeit az arab világ mentette át az európai sötét középkor időszakában.

    2. A középkor tudományos fejlődésének üteme fasorban sem volt míg nem vált le róla az egyház.

    3. Ezt a csigatempót annak ellenére diktálta, hogy a középkorban lényegében az egyház kezében volt minden nagyobb könyvtár és ehhez szükséges infrastruktúra és okatásra lehetőség, a tudományos fejlődés mégis alig volt mérhető.

    4. Attól, hogy egy fogalommal illetünk valamit annak oka van, történelmi oka és nem ideológiai, felesleges politikát ebbe belekeverni.

    5. A Pl Darwin 1300-ban mondja azt, amit mondott a fajokról, mehetett volna máglyára.

    6. Ami te csinálsz annak van ideológiai alapja. A történelem, a kutatások, találmányok, felfedezések időbelisége teljesen nyilvánvalóvá teszi azt a tényszerűséget, hogy az egyház a középkorban lófaszt se csinált.

    7. Azok az egyházi kutatók, akik néhány száz évvel ezelőttől a napjainkal bezárólag kutatási eredményt értek el, kurvára nem keverik bele a vallásukat.

    8. Amikor mégis meglép egy kutató olyat, hogy vallási vagy egyéb ideológiai okból állít valamit, annak orbitális bukta a vége.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.11.30. 17:10:44
  • ostoros
    #28
    Egyrészt a felvilágosodás kifejezést évszázadokkal később találták ki olyan libsi gondolkodók, akik olyan hazugságokat terjesztették, mint hogy a középkorban azt hitték hogy a Föld lapos volt. Másrészt a felvilágosodás maga a középkori fejlődés lineáris következménye.
    Talán véletlen, hogy Itáliában történt, a reneszánsz, amely a katolikus egyház központja? Nem, nem véletlen. vagy nézzhetjük azokat a kibaszott sumér papokat, akik feltalálták az írást, a kör 360 fokra osztását, meg az óra 60 percre osztását, meg egyebek. Vagy a kibaszott egyiptomi papokat a kémiájukkal, vagy a kurva inka és Maja papokat, azokat az szarrágó neolitikus sámánokat nem is említve, amiért rábeszélték a törzsfőnököt a stonehenge felépítésére. És nem, nem fehér a történet, mert a Maja papok mellett ott voltak az aztékok is az ember áldozataikkal. Igen. De nem is fekete a történet, mint ahogy a komcsi tanáraitok belétek verték. A történelem szürke.

    De a legjobbat a végére hagytam. Hogy a kutya életben létezik az, hogy a kecskebaszó arabok, akik évezredeken át csak tevét tenyésztettek és sivatagi rablósdit játszottak,egyszercsak véletlenül pont egy kibaszott próféta felbukkanása után államot alapítottak, városokat és fürdőket építettek, elkezdtek csillagászattal, trigonometriával, algebrával, költészettel, földrajzzal, orvostudománnyal foglalkozni? Megadom a választ. Az igazságot keresték. Az isteni rendet kutatták. Ma ezt a természeti rendnek nevezzük.

    És lehet hogy ma már nincs szükség az egyház támogatására, de ettől még a tények letagadása hazugság. A hazugság pedig mivel az igazság ellentéte, ezért a tudományos igazságnak is ellentéte. Vagyis a komcsik által belétek Sulykolt hazugságok visszaböfögése tudomány ellenes.

    Ha a középkorban éltetek volna, ti lettetek volna az a bugris paraszt, aki ha mondjuk egy parasztlázadás esetén alkalma lett volna, a saját távcsövével vertétek volna agyon Kopernikuszt, mert csak egy rohadék pap volt az is!
  • gforce9
    #27
    Még szerencse, hogy a tudományos fejlődés akkor indult meg ugrásszerűen, amikor elvált az egyháztól. Amúgy ja igazad van, nem is vetette vissza. A felvilágosodás kifejezést nem véletlenül használják.
  • Grifid71
    #26
    Szerintem nagyon vicces, hogy valaki ostobának nevez másokat miközben a középkorba sorolja a római birodalmat, és mindeközben a reneszánsszal is dicsekszik középkor címszó alatt. Jobb lenne ha kicsit magadba néznél ha már sületlenségeket irkálsz vagy beszéld meg papoddal, sekrestyéseddel, hogy a tudósokat miért is küldte máglyára ez a remek, tudományokat támogató egyház.
  • esztyopa
    #25
    Ez rendben is lenne,ha nem azon agyalnának a *tojásfejűek*,hogy ÖNÁLLÓSÁGGAL,és tanulási képességel ruházzák fel az MI-t.
    Nagy a valószínüsége annak,hogy ez a kettő -együtt- arra fog vezetni,hogy az MI kivonja magát az ellenőrzés alól - felülírva a biztonsági protokollt.
    ...mivel már ma sem tudjuk -pontosan-,hogy miként működik az MI.Hát még akkor mit fog tenni,ha önállóságra ösztönözzük.Meg fogja tanulni,hogy hogyan legyen *önálló*.
    /Engem valahogy nem nyugtat meg,hogy a következényekkel a trollkodókkal,és hurráoptimistákkal együtt kell majd - esetleg-szembenéznem./
  • ostoros
    #24
    Ja, ez a középkor visszavetette a fejlődést duma külön megmosolyogtat, mivel tudom, hogy a római birodalom alatt fele annyit fejlődött a technológia, mint a középkorban, és mindezt barbár hordák garázdálkodása, az arab hódítás és a pestis járványok közepette. A rómaikról ugyanis tudvalévő, hogy a birodalom fennállása alatt egyáltalán nem történt technikai fejlődés, mindamellett, hogy a meglevő tudásukat maximálisan alkalmazták. Jó példa erre a gőz ereje, amit ismertek a rómaiak. Na, mihez is kezdtek vele? Ja, hát meggyújtották a tüzet, és a pogány templom ajtaja magától kinyílt. Amire a rómaikról akik látták, azt mondták, hogy oké, de ezt egy rabszolga is megtehette volna egy kötéllel, azután mindenki ment a dolgára.

    És tudod mit jelent ez? Azt, hogy káosz nélkül nincs fejlődés. Ha a kedves rómaiak birodalma nem omlik össze, még mindig olcsóbb lenne rabszolgákkal termelni a fügét a patríciusoknak, mert nincs értelme a gépesítésnek, ha a rabszolgák ingyen is megcsinálja. Nincs értelme spórolni a munkaerőn.
  • ostoros
    #23
    Sületlenséget beszélsz össze. Nincs kedvem kijavítani, csak annyit mondok, hogy az egyház által kinevelt tudósok nélkül még mindig a római birodalom utáni összeomlás szintjén tengődnénk. Ehhez elég ha az ember utánanéz olyanoknak, hogy ki is volt például Kopernikusz, és többezer társa, akik nélkül ma te valami földesúrnak robotolnál a földjén.
  • Grifid71
    #22
    Soha a büdös életben nem hittem volna, hogy valamiben egyet fogok érteni TokraFan-al, de ez is megesett.
    A kedvenceim a mostani lapos-föld hívők ők most az over the top kategória győztesei nálam.
  • TokraFan
    #21
    Éppen ellenkezőleg...Ha nem lettek volna, ma már csillaghajókkal szelnénk az univerzumot. Különösen a középkor vetette vissza az emberiség fejlődését, jópárszáz évvel. Persze mára, amikor ez már ténnyé vált, az egyházak új taktikát eszeltek ki a hülyébbek megtévesztésére, miszerint, valójában nekik köszönhetjük a tudományos gondolkodás létrejöttét! Ennél nagyobb, ótvaros hazugságot még nem igen látott a világ! Persze a minden alapot nélkülöző önhipnózis mindennpos vallásoséknál, úgyhogy a velük való vitázás értelme konvergál a nullához.
  • Nagydög
    #20
    Ez azert nem ennyire egyszeru. A neuralis halozatokon alapulo MI-k kicsit bonyolultabbak ennel. Nem tudjuk, egy ilyen rendszer pontosan milyen lepesekben jut egy adott dontesre. Ahogy ez a biologiai agyunknal is igaz. Fogalmunk sincs, pontosan mely neuronjaink milyen allapotot vesznek fel, mikozben eldontjuk, hogy a kepen egy macska van. A neuralis halozatoknal detto.
    A DARPA inditott is egy programot Explainable AI(XAI) neven, hogy az AI ne csak kikopjon egy eredmenyt, de ember szamara erthetoen indokolni is tudja. A neuralis halozatokkal ugyanis az a feneseg, hogy ismerjuk a trening soran bevitt informaciot. Ismerjuk egy kiertekeles eredmenyet, de csak sejtesunk van rola, mi vezett ez utobbihoz.
    Ez azt jelenti, hogy a rendszer mukodeserol csak az eredmeny alapjan tudjuk kepet kapni. Ez macska felismeresnel viszonylag egyszeru, de absztraktabb szituaciok eseten nem biztos, hogy azonnal megitelheto a rendszer egy dontese helyes, vagy sem. Itt jon kepbe, hogy az AI(ahogy az ember is) indokolni tudja, mi alapjan jutott adott dontesre.
  • kvp
    #19
    "Fogalmunk sincs,hogy hogyan fog működni ! És vajjon mi alapján fog megsemmisítendő *célpontokat* választani?"

    Pont ugy fog mukodni, ahogy a fejlesztok beallitjak. A celpont valasztasa is algoritmus kerdese, lehet pl. barat-ellenseg azonosito nyomjelzoket hasznalni, mint a katonai repulok eseten, hogy a legvedelmi robot (raketa) ne a sajatot szedje le.

    Aztan ott van a meret szerinti valogatas, ami nyulnal/siralynal nagyobb es mozog, arra lovunk. Ezt hasznalja a legtobb automata pont vedelemi agyu, hajokon es veszelyesebb hatarvidekeken van uzemben.

    Mindket megoldas esze kb. egy taposoakna intelligenciajaval merheto ossze, tehat a vedekezes az ellenuk, hogy nem megyunk oda ahol hasznaljak oket. Vilagvegehez keves es azert nem hasznalnak ilyen rendszereket a modern nyugati vilagban a civil kornyezetben, mert egy politikus es egy katonai vezeto sem szeret potencialis celpont lenni amikor egyebkent csak bevasarolni megy.

    ps: Egyebkent a technologia betiltasarol annyit, hogy a taposoaknakat se sikerult betiltani, pedig arrol meg megegyezes is volt.