60
  • ostoros
    #60
    Igaz. De mondjuk Svájcban legalább a népesség kezdeményezhet népszavazásokat, mondjuk az utóbbi száz évben az is egyre oligarhikusabb, mióta a kanonok kezdték éleszteni a hatalmukat. Az én véleményem szerint a demokrácia kizárólag úgy közelíthető meg, ha széttagoltság van, vagyis az önkormányzatoké a hatalom nagy része, a központi hatalom csak védelemre terjed ki és ami azzal összefügg. Minden más esetben a központi kormányzat elkezd olyan döntéseket meghozni, amelyek az emberek egy részének érdekeit sértik. Jó példa rá hazánk, ahol a fővárosi uralkodó csürhe az egész gazdasági rendszerünket Budapesthez szabja, mert egyszerűen fogalmuk sincs, hogy máshol nem működik az, ami a fővárosban igen.(sokszor még ott sem egyébként) Ezt a hatást megtízszerezi, ha a kormányzó csürhe elefántcsont toronyba zárkózik (lásd Budai villák lakói) akiknek semmi fogalmuk a vidéki helyzetről. Minél nagyobb egységből van szó, annál rosszabb ez, Brüsszelben már fogalmuk sincs a világról a döntéshozóknak... Gyakorlatilag ugyanaz a baj a birodalmak vezetésével, mint a totális diktatúrákkal, nem képesek adekvát döntéshozásra, mert képtelenek átlátni saját birodalmukat. Ezen ok miatt és még más okokból is az EU szétesésére szavazok. Szívem szerint minden nagy területű állam szélesre kisebb részekre...
  • Tetsuo
    #59
    A svájci és az izlandi demokrácia sem működne, ha önmagára lenne utalva, valójában kihasznál más népeket, területeket - ma már globális szinten.
    A néhány ókori görög városállamban, ahol megvalósult az úgynevezett demokrácia (többségükben soha nem volt) is csak úgy működhetett, ha egy-egy szavazópolgárra több tíz rabszolga jutott.
    Így könnyű, persze, de ez nem az a demokrácia, ami hirdetve van. Ennyi erővel a feudalizmus is egy demokrácia, csak az arisztokratáknak vagy a választófejedelmeknek. Eredetileg is csak a nemesség tartozott a nemzet fogalmához, nem véletlenül.
    Mindig is hierarchikus struktúrája volt a társadalmaknak, ez a jövőben sem fog változni.
    A demokráciában csupán elhazudják ezt a hierarchiát, a feudalizmusban pedig természetesnek vette a legalsóbb réteg is.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.12.09. 17:39:56
  • ostoros
    #58
    Mert sehol a világon nincs. Kivéve talán Svájc, meg esetleg Izland... Mindenhol máshol oligarchia van.
  • ostoros
    #57
    Ami a cikkből kimaradt, hogy mivel ők az ügyeletes mumus, ezért amiről nem tudni ki tette, azt is rájuk lehet fogni, sőt, más államok valószínűleg meg is teszik, hogy saját disznóságaik leplezésére a Koreaiakat használják, akár fel is bérelve azokat. Sikereket is részben megmagyarázza, ha más államok a megrendelők, kik riválisai ellen használják őket.

    (Történt már hasonló a magyar történelemben is, amikor is a magyarok kalandozás sok esetben arról szólt, hogy a nyugati hűbérurak riválisai területeinek fosztogatására bérletek fel harcosainkat... A rabló bélyege rajtunk is maradt, pedig ugye senki nem képzeli, hogy ellenséges területeken Spanyolországig jutottak el nagy létszámú lovas hadak észrevétlenül...)
  • TokraFan
    #56
    Ebben persze van igazság, de akkor sem lehet figyelmen kívül hagyni a kronológiai sorrendet. Egy nem 100-as példával élve kicsit olyan ez, mint a spotoló, akinek a tudást az edzője adja át, ő hozza ki belőle a legjobbat, ő indítja el a pályán. Később ugyan már nélküle is boldogulni fog, sőt, az igazi sikereket talán már akkor fogja elérni, ha a korábbi edzője mellette sincs, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a szakember nélkül nem juthatott volna el idáig, vagyis egy senki maradt volna világ életében.
    Törtenelmi léptekkel nézve egyértelmű, hogy a tudományos fejlődés jelentős részben a Nyugathoz köthető. Minden mas nemzet felemelkedése ennek köszönhető. Nincs ezzel baj, de attól még így történt.
  • Kara kán
    #55
    Minden igaz, amit írsz, fel is pontoztalak, egy megjegyzéssel: a demokrácia valóban a legjobb társadalmi modellnek tűnik most nekünk, de én nem vagyok erről meggyőződve.

    A demokrácia akkor működne jól, ha a döntésekbe beleszóló emberek többsége okos lenne, és megkapná a fontos infókat. Itt nagy hibák vannak, emiatt többnyire agresszív, de buta emberek kezében van az irányítás.
    Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.10.26. 11:50:06
  • gforce9
    #54
    A technológia mindig is áramlott. 100 évet vettél alapul. 100 évvel ezelőtt németország volt a fellegvára a tudományoknak. A háború után széthordták. Kínába a technológia másképp jutott. Manapság viszont amit mondasz abszolúte nem igaz. A kezdőlökést valóban a nyugattól vette, de mostmár a kutatásfejlesztésbe annyi pénzt nyomnak, amennyit kevés más ország. Lopták az indítólökést? Lehet. Volt erre minden országnál példa az elmúlt 100 évben? Igen. Tökfelesleges Kínát ezért támadni. Ez mindig is így működött. Valamint a kínai köznép bőven megfizette ennek az árát és a nyugat bőven kaszált rajta irtózatos profitokat.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.10.25. 20:46:33
  • ReszegKoldus
    #53
    "az elméleti és alkalmazott tudás/technológia, ami lehetővé tette a gyártást, mind Nyugatról jött"

    Nem is állítottam az ellenkezőjét.
    Mondjuk a hangsúly se a gyártáson lett volna, hanem a 10 éves gyereken, de legalább jó hosszan írtál feleslegesen.
  • TokraFan
    #52
    "PC-ről, ami lehet, hogy 10 éves kínai gyerekek által gyártott alkatrészekből van összerakva"

    Az lehet, csak az elméleti és alkalmazott tudás/technológia, ami lehetővé tette a gyártást, mind Nyugatról jött barátom! ;-)
    Bizonyos arab országokban is irtózatos gazdagság és technológigi csodák vannak, csak egyiket sem ők építették, hanem Európai/Amerikai/Japán és egyéb fejlett országok szakemberei. Nincs még 100éve sem, hogy ladikokkal meg fabotokkal halásztak ott, csak ugye találtak olajat és pénzük az lett...Kína is kb. itt tart. A technológiát importálták, más kérdés,hogy ezt okosan tették. De ne gondold, hogy az USA és más nyugati államok nélkül akár fele ilyen technológiai fejlettség lenne ott elérhető...Fogalmad nincs semmiről.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.10.23. 15:16:58
  • TokraFan
    #51
    Senki nem állította, hogy a demokrácia tökéletes rendszer. Tökéletes rendszer nincs, nem létezik, vágyálom! Jelenleg -ekkora embertömeg társadalomba szerveződésére-, a jelenleg futó modellek közül nincs jobb, kb. ennyi, amit ki lehet jelenteni.
    Álmodozni lehet ilyen-olyan rendszerekről, nekem is van olyan, melyet sokkal szívesebben látnék a gyakorlatban is, de be kell látnom, hogy az emberek különbözősége miatt nem megvalósítható! Mindenki, aki ideológiákkal dobálózik, figyelmen kívül hagyja magát az embert, mint a legkisebb egységet, és azokk speciális, erőteljesen különböző mivoltát. Vagyis mindig lesznek olyanok, akiknek az adott rendszer nem jó, mindig lesznek olyan érvek, mleyek ezt alá is támasztják (bizonyos szemszögből nézve), tehát az egyetlen út ahhoz, hogy BÁRMILYEN ideológia mentén egy kvázi tökéletesnek VÉLT rendszer megvalósulhasson, _kizárólag erőszak által lehetséges_, mert azokat az egyéneket és csoportokat mindig ki kell majd vonni az egyenletből, akik az adott rendszerben nem érzik jól magukat, abban nem tudnak boldog és kiteljesedett módon élni.

    Vannak hibái a demokráciának? Vannak! Minden szempontból igazságos rendszer? Nem! De az egyszerű ember szintjén a hibái és korlátai ellenére, még mindig a leginkább élhető megoldás...Jobbat mutatni pedig senki nem tud! Kritizálni persze mindig könnyebb, mint megoldást találni...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.10.23. 15:05:22
  • Kara kán
    #50
    Összevissza csapongtok, ahelyett, hogy a témáról beszélgetnétek. Ennyire nem tudtok koncentrálni?
  • T2k
    #49
    Azokon lehet is. Pl. kifejeztten vicces ez a lémer gyerek, ahogy 5 liternyi jenkispermával a szájában produkálja itt magát.
  • T2k
    #48
    Értem, tehát akkor genetikailag vagy ekkora betonhülye.
  • Tetsuo
    #47
    Az iPhone is. :-D Ezért mondom, hogy a kínai gyerekmunkások és egyéb erőforrás-kizsigerelés nélkül kb. semmit nem ér a nyugati "demokrácia".
    Ugyanúgy megvannak a szavazók rabszolgái, mint az ókori Athénban, csak most a föld másik oldalán.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.10.19. 23:54:09
  • ReszegKoldus
    #46
    PC-ről, ami lehet, hogy 10 éves kínai gyerekek által gyártott alkatrészekből van összerakva
  • lammaer
    #45
    Irtad ezt az iPhoneodról... vagy az androidos telódról.... vagy a windowst futtató PCdről....
  • ReszegKoldus
    #44
    "Már senki nem nevet az észak-koreai hackereken"

    Én eddig is inkább az amcsiszopkodó agyhalottakon nevettem
  • Akva
    #43
    "a diktatúra mindenki szemében egy visszamaradott, szinte középkori körülmények között élő ország, ahol lovakkal szántanak"

    Köszönhetően a hazug USA propagandának. Észak-Koreában korszerű városok, kitűnő közlekedés, magas színvonalú technika van, és az éhezés meséje is kamu. Annyi igaz, hogy nem dőzsölnek.
  • lammaer
    #42
    Nem, nem kapok fizetést, én igy gondolom. Válaszoltam. Most tedd meg te is, miután leszálltál arról a fene magas lóról, hogy válaszolsz az én kérdésemre. Apu :D
  • T2k
    #41
    Lémer kisfiam, hiába próbálsz terelni, nem fog összejönni. Először válaszolj a kérdésre utána jártathatod a csuszalesődet.
  • lammaer
    #40
    Amúgy gondolom te vagy az az ember, aki a papírboltban négyzetrácsos füzetet kér, és ha bárki a környezetében netán kockás füzetként hivatkozik erre (hiszen mindenki érti miről van szó), akkor azonnal Okoska szemüvegét feltéve gondosan kiigazitja hogy márpedig olyan nincs....
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2017.10.18. 14:32:48
  • lammaer
    #39
    A szinvonalat éppen húzod le a káromkodásoddal.
    Egy olyan beszélgetésbe dobtad be az okoskodó ámde tökéletesen irreleváns kommentedet ami arról szólt hogy jobb lenne e az ÉK népnek a nyugati világ által exportált államforma a mostaninál. Tehát te derailelted a topikot a hülyeségeddel.

    Ok, azt mondod nincs demokrácia... akkor légyszives definiáld hogy az Egyesült államokban vagy mondjuk németországban milyen államforma van, és helyettesitsd be azt a terminológiát abba amit irtam.

    Mondjuk ha a te szótáradban a jelenlegi US államforma anarchoszindikalista államközösség, akkor én arra gondoltam, hogy az bizony jobb mint ami ÉK-ban van, tehát az ÉK nép jobban járna vele.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2017.10.18. 14:27:57
  • lammaer
    #38
    Mutass egy jobbat... de ne elméletit hozzál hogy mondjuk teokrácia, vagy egy olyan királyság ahol a király egyszerre igazságos, bölcs és alázatos.

    Tehát válogassunk a jelenleg vagy a történelemben eddig létezett országok társadalmi formái közül.
  • Ironman2
    #37
    Azért vannak ott tehetősebb emberkék is:

  • Tetsuo
    #36
    Észak-Koreában a többség elfogadja az adott rendszert, amit némelyek elnyomásnak élnek meg. Ne feledjük, hogy vallás szinten megy a személyi kultusz propagandája.
    A társadalmuk zártsága miatt kérdéses, hogy mennyi térne át önként és hirtelen egy teljesen új világba.
    A földi javak, például a rendszeres meleg étel elég meggyőző lehet.
    Roppant érdekes, valódi kuriózum lesz majd az ottani változás, akárhogy is megy majd végbe. A rendszerváltás után pedig sok addigi elzárt dolog felszínre kerül, könyvek, beszámolók sokasága révén.

    Sajnos nem érdeke egyik nagyhatalomnak sem megdönteni az ottani rezsimet, mert az előre nem kiszámítható pillangó effektust válthat ki és kedvezőtlen oldalra billenhet az addigi balansz. "Éleselméjű" Kim Jong Unnak sem lehet célja mások megtámadása vagy a status quo felrúgása, viszont a fegyverrendszerek fejlesztése elemi érdeke, hiszen ezzel biztosítja országa hatalmát másokkal szemben.
    Bár most már leállhatna, kérhetné a szankciók stornózását, ígéretet téve a "nukleáris visszafogottságra".

    Az Egyesült Államoknak viszont sürgősen kell egy háború, de a Közel-Keletnél nincs jobb a számukra továbbra sem. ÉK túl rizikós nekik.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.10.18. 12:24:12
  • esztyopa
    #35
    Pl. azért,mert úgy van *megépítve* a *Patyomkin-falu*,hogy ha nem tetszik,vagy elegem van a szellemi,és anyagi kifosztásomból,a rendszeren csak géppityuval változtathatok !
    Ennek a rendszernek fő eszköze az *agymosás*,ami nem egyeztethető össze a demokráciával,mert az *agyadba nyúlva*
    fosztanak meg a bírálat lehetőségétől,és már nem is akarsz változtatni,hanem azon veszed észre magad,hogy kezded elfogadni,és támogatni azt,ami Neked nem is jó.
    Gyakorlatilag MINDENT eldöntenek helyetted !
    Te csak két dolgot tehetsz.Vagy kussolsz,vagy éljenzel.
  • Tetsuo
    #34
    Itt mindenki meghülyült? Ez a kib@szott színvonal?!
    Hol írtam azt, hogy ÉK bármiben olyan f@sza lenne?
    Te jöttél a demokráciaexport baromságoddal, azt tettem helyre. 1. tény: nincs és soha nem volt demokrácia. 2. Nincs és soha nem volt kommunizmus sem. 3. tény: egyik sem megvalósítható.

  • esztyopa
    #33
    Tudod miért hiszik azt sokan,hogy az amerikai/nyugati társadalmi modell a legjobb?
    Azért,mert ha piacon csak rohadt alma van,akkor a rohadt alma a legjobb!
  • gforce9
    #32
    Köszi a korrigálást. Ezért kértem, hogy javítsatok ha tévedek.
  • T2k
    #31
    "de jelenleg az USA és a többi nyugati állam által képviselt társadalmi forma a legjobb amit az emberiség választhat"



    Te mondcsak, hány sékelt kapsz ezért az iszonyatos foshalmazért amit ide kitolsz? Vagy ne adja isten meggyőződésből nyomod ezt az valóság tökéletes ellentétét jelentő agyhalott kreténséget?
  • lammaer
    #30
    "ÉK a túlélését akarja biztosítani a fegyverkezéssel, akármilyen hülyeségnek tűnik ez a demokrácia és a nyugati világ szemével."

    Ez igaz, de szerintem ÉKnak nem szabadna túlélnie. Semmilyen ember nem érdemli meg hogy olyan rezsim alatt éljen ami ott van.
  • lammaer
    #29
    " Azon persze, hogy miért nincs lehet vitatkozni, de 25 millió ember fejéhez nem tartanak pisztolyt éjjel nappal"

    Pedig de. Totalitáriánus elnyomó rezsimben élnek, ahol pl ha egy ember "hibázik", a büntetés az egész családra megy. És természetesen tudatlanságban vannak tartva.

    Abban egyetértek, hogy az ottani emberek egyből nem lennének képesek demokráciában élni, de szerintem összekevered az OKOT és az OKOZATot. Nem azért élnek úgy mert volt lehetőségük másként élni és ezt választották, hanem azért mert nincs választási esélyük.

    Nagyon szép példa németország,és szerintem ez Korea esetén is működne. Amint az embereknek LEHETŐSÉGE volt dönteni, nyilvánvalóan nem a szocializmust választoták (NDK) hanem a másik utat.
  • lammaer
    #28
    Nem azt irtam hogy NINCS demokrácia nálunk hanem azt hogy alatta vagyunk annak ami a nyugati orszáokban van.

    Leginkább azért, mert nálunk már kialakult a személyi kultusz és a diktatúrák magja - gyakorlatilag országunkban egyetlen ember kezében van a döntés, és kb mindenki úgy táncol ahogy a vezér mondja.

    Ugye erősen dolgoznak egy külső ellenségkép megteremtésén is (a'la 1984 ugye), hogy a nép "haragját" tudják arra kivetiteni.

    Láthatóan alakul a propagandagépezet is, az a szerencsénk hogy nálunk már kieresztették a szellemet a palackból (internet ugye), tehát akármit tesznek akit érdekel annak rendelkezésre állnak nem kormányzati információforrások (és itt most nemcsak az ellenzékre gondolok, hanem egyszerűen csak a külföldi hirforrásokra).

    Nyilván a demokrácia sok kelléke még létezik (vagy legalábbis létezni látszik), de az irány amerre megyünk nem jó. Fokozatok vannak, és mi jelenleg a demokrácia spektrum rossz oldalán állunk.

    Mert amikor egy kormányhivatalban verőemberektől kell félnie valakinek aki szeretne alkotmányos jogával élni, vagy ahol a politikai elit nem itéli el az erőszak bármely formáját (kerékkiszúrás migráncsügyben, hajánál fogva lerántott ember egy politikai rendezvényen) az se jó irány.
  • hillman
    #27
    A szabad ember a szabad országban arrol szavaz amiröl szabad.
    Söt még az is igaz :
    A szabad ember a szabad országban azt teszi amit szabad.

    Ha demokrácia lenne az emberek arrol szavazhatnának amiröl csak akarnak és nem amiröl megengedik. Ne csak a törvényi tiltásokra gondolj, hanem a kopaszos körre is.
  • molnibalage83
    #26
    De ÉK-ban az emberek nem hinném, hogy így gondolkodnak

    Az emberek egy része - nem csak ottani sajátosság - egyálalán nem gondolkodik. A megszökött emberek számottevő részének évekig még segítségre van szüskége, hogy egy modern társadalomban funkcionáljon, mert senki nem mondja meg, hogy akkor mos mi legyen úgy, mint az északi rendszerben...

    Ez a faszméregetés politikája. Nem tudok róla hogy annak ellenére, hogy csak tűzszünet van ÉK és DK között, valaha is megszegte volna ezt ÉK háborús tettel

    Ezek szerint a ROKS Cheonan magától robbant fel vagy a saját legénysége lett ponéból öngyilkos, mint a szovjet viccekben a saját magát hátbaszúró ember két fejlövés után...

    Az, hogy hányszor ágyúztak át délre inkább meg sem számolom...

    A '70-es és '80-as években alakugatakat ástak délre, berobbantották délen azokat... Kettőt lehet találni mire kellettek. Ma is latolgatják, hogy vajon hányat nem találtak meg...

    Ez sem történt meg?

    Ez sem történt meg soha ugye? Ellenséges kormány megtámadása direkbe ráadásul másik országban. "Vicces".

    Fegyveretelen elektronikai felderítőt lőttek le nemzetközi vizek felett, bár jenki volt.

    Helyből felugrásból ennyi jut eszembe, szerintem nem kéne, hogy nekifussak, mert csúnya vége lenne...
  • tom_pika
    #25
    Nálunk miért is nincs demokrácia? Kifejtenéd!
  • gforce9
    #24
    Mint ahogy az arab országokban sem volt igény a demokrácia behozatalra, ÉK-ban sincs. Egyszerűen nincs meg a társadalmi alapja. Ha lenne, akkor náluk is lenne egy "56". Azon persze, hogy miért nincs lehet vitatkozni, de 25 millió ember fejéhez nem tartanak pisztolyt éjjel nappal. Mi demokráciában élünk és nekem speciel ez megfelel. Nem élnék diktatúrában és nem éltetem ÉK diktatórikus berendezkedését. De ÉK-ban az emberek nem hinném, hogy így gondolkodnak. Nem voltam ott nem tudom természetesen, de ami a sajtóban van az egyértelmű torzítás. Egyszemélyes hatalmat fenntartani többmillió ember fölött csak és kizárólag erővel nem lehet, legalábbis túl hosszú ideig nem.

    ÉK mit látott a világban a közelmúltban? Nyugat bement oda, ahová neki tetszett és a fennállló állami rendet (legyen az bármilyen) szétverte. Úgy van vele, atomhatalmat nem fognak megtámadni. Meg akarja védeni magát és az államberendezkedését. Hülyén csinálja? Lehet. A mi szemünkben úgy tűnik. Az arab diktátorok is megtették volna ennek ellenére, ha van rá lehetőségük.

    ÉK fegyverkísérleteket végez, de DK és USA meg hadgyakolatozik minden évben egy köpésre tőlük. Ez a faszméregetés politikája. Nem tudok róla hogy annak ellenére, hogy csak tűzszünet van ÉK és DK között, valaha is megszegte volna ezt ÉK háborús tettel. De javíts ki a tévedek.

    ÉK a túlélését akarja biztosítani a fegyverkezéssel, akármilyen hülyeségnek tűnik ez a demokrácia és a nyugati világ szemével.

    "100x inkább legyen a demokráciák kezében mint a totalitáriánus rezsimek uralkodóinál. Ugyanis ahhot hogy az US atomot kilőjön sok ember egyetértése kell - ugyanez ÉK esetében EGYETLEN ember döntése."
    A végső döntést az USA-ban is az elnök mondja ki. Szerinted ÉK-ban nincs ugyanúgy vezérkar vagy franctudja mi a neve ott ennek? Oké, hogy a sajtó úgy állítja be hogy egyszemélyes vezetés, de ez nyilván nincs így különben az ország rég darabokra hullott volna. De ha még így is lenne, mit változtat ez a helyzeten? Ha nem ülnek le tárgyalni ÉK-val értelmesen, akkor megy tovább a faszméregetés vagy a másik eshetőség, hogy valaki bevállalja a kezdeményezést. Ezt nem tudom ki meri meglépni és felvállani annak a veszélyét, hogy milliós nagyságrendben lehet áldozatokra számítani Szöul közelsége miatt.

    A nyugati világ egyébként is álszent ebben a kérdésben. Mert ugye semleges kereskedelmi területeken Kína simán vásárol ÉK-tól nyersanyagot. Természetesen marhanyomott áron mert ÉK nak nincs más lehetősége eladni. Ezek a megvásárolt nyersanyagok pedig belekerülnek azokba az eszközökbe is amiket mi használunk. Közvetetten a nyugati világ látja el pénzzel ÉK-t mégpedig úgy, hogy az szankciók által leszorított áron vásárolt nyesanyagon ezek a cégek irtózatosat kaszálnak évtizedek óta. Mi fizettük ki ÉK atomfegyvereit.
  • TokraFan
    #23
    És az az egy láthatóan elmebeteg...
  • lammaer
    #22
    Meg lehetett volna persze, visszaverik és megigértetik vele hogy máskor nem fog rosszalkodni.

    Szerinted Észak Koreában nem lenne igény arra hogy megdőljön az a rezsim ami éppen ott van? Komolyan azt gondolod hogy annak a sok millió nyomorultnak jobb Kim alatt mint az amit az USA tudna nyújtani?

    Az hogy az US mit mikor vetett be érdekes téma. A nukleáris arzenált egy TOTÁLIS világháborús helyzetben használták. Valóban, Japán ellen nem volt rá szükség, de nem is nekik szólt az üzenet hanem sztálin elvtársnak. És valljuk be, lehet hogy igy járt jobban a világ nagy része, mert ha nem tarrtják sakkban a nagy orosz medvét most mi is vhol valamelyik isztán szintjén lennénk. Mert az oroszok/szovjetek barátságából még SOHA EGYETLEN ország nem jött ki jól. Ugyanez az US oldaláról messze nem így néz ki...

    A vietnámi háború valóban gáz volt az US részéről, ott ugye nyilvánvaóan a szovjetúnió harcolt az US ellen, szóval nagyrészt presztizskérdés is volt.

    DE: ha már van atomfegyver, akkor továbbra is fenntartom hogy az 100x inkább legyen a demokráciák kezében mint a totalitáriánus rezsimek uralkodóinál. Ugyanis ahhot hogy az US atomot kilőjön sok ember egyetértése kell - ugyanez ÉK esetében EGYETLEN ember döntése.
  • lammaer
    #21
    Jó, akkor egy elvi képtelenségben vitatkozunk éppen szabadon erről a témáról :D

    Lehet filozófálni hogy nem TÖKÉLETES demokrácia, hanem csak az ahhoz potenciálisan legközelebbi, de jelenleg az USA és a többi nyugati állam által képviselt társadalmi forma a legjobb amit az emberiség választhat, minden más alatta van - jelen pillanatban mi is, nem is kicsit, Kim és a kommunizmus pedig NAGYON nem említhető egy lapon vele.

    Komolyan, olvassatok már el 1-2 cikket arról hogy mi zajlik Észak Koreában, hát nehogy már bárki is is azt hozza ki bármilyen területen hogy az jobb mint ami az US-ben van.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2017.10.17. 22:49:11